Főmenü megnyitása

Második római–illír háború

ókori háború i. e. 219-ben

A második római–illír háború vagy második illíriai háború a Római Köztársaság és az Illír Királyság(wd) közötti, i. e. 229-től i. e. 168-ig elhúzódó, és Illíria római fennhatóság alá kerülésével záruló háborúinak második összecsapása volt i. e. 219-ben. Az i. e. 3. század közepétől, Agrón és Teuta uralkodása során megerősödött Illír Királyság hadjáratai és kalóztevékenysége a Római Köztársaság katonai és geopolitikai érdekeit, hajósaik személyi biztonságát egyaránt veszélyeztették. Az i. e. 229–228-ban megvívott első római–illír háborúban Róma legyőzte az illíreket, és saját protektorátust szervezve megvetette a lábát a Balkán-félszigeten. Az Illír Királyságot i. e. 227-től régensként vezető Pharoszi Démétriosz idővel hátat fordított az i. e. 228-as békében rárótt kötelezettségeknek, és i. e. 222-től a Rómával szembenálló Makedónia oldalán harcolt a térség háborúiban. Ennek során országához visszacsatolt az addig a római protektorátus védelmét élvező területeket, majd i. e. 220-ban a béke rendelkezéseit nyíltan megsértve flottájával is harci cselekményekbe bocsátkozott. A római hadsereg az i. e. 219 kora tavaszától nyár végéig tartó illíriai hadjáratban Lucius Aemilius Paullus consul vezetésével bevette Dimalét és Pharoszt, megsemmisítette az illír hadsereget, Démétrioszt elűzte a hatalomból, majd újból békét kötött az illírek uralkodójával, Pinnésszel. A meggyengült Illír Királyság történetében válságos időszak következett, az első római–makedón háború során (i. e. 214–205) területeinek nagy részét Makedónia szállta meg.

Második római–illír háború

Konfliktus illíriai háborúk
Időpont i. e. 219. tavasz–nyár
Helyszín Illíria (Dimalé, Pharosz)
Eredmény római győzelem, az i. e. 228-as római protektorátus helyreállítása, Pharoszi Démétriosz bukása
Szemben álló felek
Római KöztársaságIllír Királyság
Parancsnokok
Lucius Aemilius PaullusPharoszi Démétriosz
Szemben álló erők
nem ismert6000 harcos (Pharoszban)
Veszteségek
nem ismertcsaknem 6000 harcos (Pharoszban)

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

ElőzményeiSzerkesztés

 
Az Illír Királyság (piros) és a római protektorátus (sárga) feltételezett területe az első római–illír háború végén, i. e. 228-ban (a mai országhatárok jelölésével)

Miután az elvesztett első római–illír háború után, i. e. 227-ben Teuta lemondott régensi hivataláról, a rómaiak jóváhagyásával Pharoszi Démétriosz lett a kiskorú Pinnész király régense.[1] Démétriosz i. e. 225-től a hisztrónokkal(wd) szövetkezett, és az Adria északi medencéjének hajósait fenyegették kalóztámadásaikkal.[2] Néhány évvel később, i. e. 222-ben már III. Antigonosz makedón király oldalán harcolt a kleomenészi háborúban,[3] majd i. e. 220-tól az ifjú V. Philipposz oldalán a szövetséges háborúban(wd).[4] A helyzet egyre kaotikusabb lett a Balkán-félszigeten, Ambrakia(wd) ismét epiróta kézre került, a dardánok Makedóniát támadták, harcok dúltak Kréta szigetének makedón protektorátus alá kerüléséért.[5] Az illír harcosok a legkülönfélébb hadszíntereken tűntek fel ezekben az években. Démétriosz már korábban visszahódította a rómaiaktól az atintánok koinonját, majd 220–219 telén elfoglalta az atintán területek határán fekvő Dimalét, és nagyobb helyőrséget telepített a városba.[6] Illír harcostársa, Szkerdilaidasz harminc lemboszt bocsátott Makedónia rendelkezésére, emellett i. e. 219-ben fia, Pleuratosz vezetésével négyszáz illír harcolt Kréta szigetén.[7] Szkerdilaidasszal együtt i. e. 220-ban nyíltan megszegték a korábbi béke egyik legfőbb rendelkezését, amikor kilencven hadihajóból álló flottájukkal Lisszosztól délre hajóztak.[8] Róma érdekeit természetesen sértette az i. e. 228-as béke megszegése és protektorátusi területeinek megszállása az illírek részéről. A kaotikus helyzet elharapódzásának azonban kedvezett, hogy a szenátus a punok elleni második háborúra készülődött. Polübiosz szerint azonban a rómaiak végül úgy döntöttek, hogy a várhatóan hosszúra nyúló pun hadjárat előtt okosabb lenne az illíriai helyzetet orvosolni.[9]

Háborús cselekményekSzerkesztés

Pharoszi Démétriosz tisztában volt vele, hogy a Rómával való összecsapás csupán idő kérdése. Ezért politikai ellenfeleit meggyilkoltatta, és saját embereit állította kulcspozíciókba. Megerősítette Dimalé várát, hatezer harcosa élén pedig Pharosz szigetére húzódott vissza, hogy ott várja be a támadást.[10] Számított ugyan a makedónok segítségére, de V. Philipposzt a szövetséges háború eseményei kötötték le.[11] A római hadsereg i. e. 219 tavaszán Lucius Aemilius Paullus consullal az élén kikötött az illíriai Apollóniában.[12] Elsőként a bevehetetlennek tartott, Démétriosz által megerősített Dimalé várát ostromolta meg, és egy héten belül be is vette.[13] Az atintánok és a környező területek népei ezt követően megadták magukat Rómának.[14] A consul a flottával egyenesen Pharosz alá hajózott, és hogy elkerülje a hosszan elhúzódó ostromot, hadicselhez folyamodott.[15] A római sereg egy része titkon a vár közelében elterülő erdős területre vetette be magát, míg a flotta a tenger felől kötötte le a várvédők figyelmét.[16] A stratégia működött, a flotta ostromával elfoglalt pharosziakat meglepték a rómaiak,[17] és a városfalaknál kibontakozó csatában legyőzték Pharoszi Démétriosz illírjeit.[18] A csatatéren a hatezer illír harcos nagy része elesett,[19] a várat pedig a földdel tették egyenlővé a rómaiak.[20] Pharoszi Démétriosz nem várta be az ostrom végét, még annak befejezése előtt elmenekült, és V. Philipposz pellai udvarában kért oltalmat. Régensi uralma véget ért.[21]

A rómaiak a sikeres pharoszi ostrom után még benyomultak néhány illíriai területre, majd újból békét kötöttek, ám ezúttal az immár saját jogán királyként elismert Pinnésszel.[22] Ennek során visszaállították az i. e. 228-as status quót, az Epidamnosz és Apollónia közötti római protektorátust helyreállították, Pinnészt pedig hadisarc megfizetésére kötelezték.[23] Miután a dolgokat i. e. 219. nyár végéig így elrendezték, a consul diadalmasan visszatért Rómába.[24] A Római Köztársaságot ezt követően végképp lefoglalta a punok elleni háború, különösen miután Hannibál i. e. 218-ban a hispániai Saguntumot is meghódította.[25]

KövetkezményeiSzerkesztés

Az Illír Királyságot érzékenyen érintette az újabb kudarc. A hadserege javától megfosztott gyengekezű Pinnész nem tudott úrrá lenni az országban kibontakozó társadalmi válságon.[26] Utódja és egyben atyai nagybátyja, az i. e. 217-től uralkodó Szkerdilaidasz ugyan tartotta magát a Róma-barát politikához, és eleinte katonai sikereket is elkönyvelhetett a makedónokkal szemben, ezzel csak V. Philipposz makedón királyt bőszítette fel.[27] Philipposz már i. e. 216-ban megtámadta Illíriát, az i. e. 214-ben kitört első római–makedón háború(wd) első éveiben aztán elfoglalta az Illír Királyság nagy részét.[28]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Pollo & Puto 1981 :18.; Wilkes 1992 :162., 167.; Schütz 2002 :72.; Jacques 2009 :121–122.; Ceka 2013 :181.; Šašel Kos 2013 :178.; Zavalani 2015 :20.
  2. Wilkes 1992 :163., 185.; Jacques 2009 :122.; Ceka 2013 :181–182.; Šašel Kos 2013 :179.
  3. Wilkes 1992 :162.; Jacques 2009 :111.; Ceka 2013 :182.
  4. Jacques 2009 :111.; Ceka 2013 :183. Vö. Zavalani 2015 :21.
  5. Ceka 2013 :183.
  6. Dautaj 1972 :137.; Wilkes 1992 :162–163.; Ceka 2013 :182.
  7. Ceka 2013 :183., 404.
  8. Wilkes 1992 :162–163.; Schütz 2002 :72.; Ceka 2013 :182., 404.; Šašel Kos 2013 :178–179.
  9. Wilkes 1992 :163.; Schütz 2002 :72.; Jacques 2009 :112.; Ceka 2013 :183.; Zavalani 2015 :21.
  10. Wilkes 1992 :163–164.; Ceka 2013 :183.; Šašel Kos 2013 :179.
  11. Jacques 2009 :122.; Zavalani 2015 :21.
  12. Jacques 2009 :122.; Ceka 2013 :183.; Zavalani 2015 :21.
  13. Dautaj 1972 :137.; Wilkes 1992 :163.; Schütz 2002 :72.; Ceka 2013 :183.; Šašel Kos 2013 :179. Tévesen említi, hogy Pharoszi Démétriosz irányította Dimalé védelmét: Zavalani 2015 :21.
  14. Wilkes 1992 :163.; Ceka 2013 :183.
  15. Wilkes 1992 :164.
  16. Wilkes 1992 :164.
  17. Wilkes 1992 :164.; Schütz 2002 :72.
  18. Ceka 2013 :183.
  19. Zavalani 2015 :21.
  20. Wilkes 1992 :164.
  21. Wilkes 1992 :164.; Schütz 2002 :72.; Jacques 2009 :112., 121.; Ceka 2013 :183.; Šašel Kos 2013 :179.; Zavalani 2015 :21.
  22. Wilkes 1992 :164.; Jacques 2009 :122.; Ceka 2013 :184.; Šašel Kos 2013 :178.
  23. Wilkes 1992 :164.; Jacques 2009 :122.
  24. Wilkes 1992 :164.; Ceka 2013 :184.
  25. Ceka 2013 :184.
  26. Wilkes 1992 :164.; Ceka 2013 :184.
  27. Wilkes 1992 :164–165.; Jacques 2009 :122.; Schütz 2002 :72.; Ceka 2013 :184–185.
  28. Wilkes 1992 :165–167.; Jacques 2009 :112.; Përzhita 2012 :121.; Ceka 2013 :185–188.

ForrásokSzerkesztés

  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Dautaj 1972: Burhan Dautaj: Zbulimi i qytetit ilir Dimal (’Dimalé illír város feltárása’). Iliria, I. évf. 2. sz. (1972) 135–150. o.
  • Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386  
  • Përzhita 2012: Luan Përzhita: Skerdilaidi – komandant ushtarak dhe sundimtar i shtetit ilir (217–205 para Krishtit) / Skerdilaid – military leader and ruler of the Illyrian state (B.C. 217–205). Iliria, XXXVI. évf. (2012) 109–122. o.
  • Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • Šašel Kos 2013: Marjeta Šašel Kos: The Roman conquest of Illyricum (Dalmatia and Pannonia) and the problem of the northeastern border of Italy. Studia Europaea Gnesnensia, VII. évf. (2013) 169–200. o.
  • Schütz 2002: Schütz István: Fehér foltok a Balkánon: Bevezetés az albanológiába és a balkanisztikába. Budapest: Balassi. 2002. ISBN 9635064721  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717  
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671