Főmenü megnyitása

Macalik Ernő (Kolozsvár, 1944. július 7. –) romániai magyar biológus, természettudományi író.

Macalik Ernő
Maczalik Ernő.jpg
Született 1944. július 7. (75 éves)
Kolozsvár
Nemzetisége magyar
Foglalkozása biológus,
természettudományi író

ÉletútjaSzerkesztés

Szülővárosában 1962-ben elvégezte az Ady-Șincai Líceumot, 1967-ben a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett biológia szakos tanári diplomát. A csíkkarcfalvi 1. számú általános iskola tanára volt. Első írását az Igazság közölte 1967-ben, szakmai írásai, fotói a Művelődés, A Hét, Falvak Dolgozó Népe (itt Csodálatos élővilág című sorozata), Informația Harghitei, valamint az 1985-ös Hargita Kalendárium hasábjain jelentek meg. 1990 után nyugdíjazásáig a gyulafehérvári Római Katolikus Teológia középfokú kántorképző intézetében is tanított biológiát; a Romániai Magyar Szóban is közölt.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés