Magnyitogorszk

város Oroszország Uráli gazdasági körzetében
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 15.

Magnyitogorszk (cirill betűkkel Магнитогорск) város Oroszország Cseljabinszki területén, az Ural hegység déli részén, a Déli-Urálban, az Ural folyó mentén található.

Magnyitogorszk
Magnyitogorszk címere
Magnyitogorszk címere
Magnyitogorszk zászlaja
Magnyitogorszk zászlaja
Közigazgatás
Ország Oroszország
Föderációs alanyCseljabinszki terület
PolgármesterSergey Berdnikov
Irányítószám455000–455999
Körzethívószám3519
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség409 255 fő (2023)
Földrajzi adatok
IdőzónaUTC+5
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 53° 23′, k. h. 59° 02′53.383333°N 59.033333°EKoordináták: é. sz. 53° 23′, k. h. 59° 02′53.383333°N 59.033333°E
Magnyitogorszk (Cseljabinszki terület)
Magnyitogorszk
Magnyitogorszk
Pozíció a Cseljabinszki terület térképén
Magnyitogorszk weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Magnyitogorszk témájú médiaállományokat.

Nevét a Magnyitnaja hegyről kapta, amelyet szinte teljesen vasérc alkot (az érc vastartalma 55 és 60% közötti). Itt található a legnagyobb orosz kohászati üzem acélgyártáshoz és -feldolgozáshoz, amelyet a Szovjetunió első ötéves terve alatt építettek, a sztálini diktatúra idején.

A 2094 Magnitka aszteroida a városról kapta nevét.

Története

szerkesztés
 
A vasüzem az 1930-as években

Az első erődöt 1743-ban építették itt, de csak Sztálin ötéves tervének megvalósulásaként épült fel Magnyitogorszk városa. A diktátor a szovjet acélgyártást kívánta maximalizálni az eredeti tőkefelhalmozási programoknak megfelelően, amit döntően szükségesnek ítélt fejleszteni a szocialista gazdaság szempontjából. Ezért döntött úgy, hogy éppen ezen a területen, amely gazdag vasércben, valósítja meg az ország két legnagyobb acélipari központjainak egyikét (a másik a sztálinszki NKMK volt). Példaként az amerikai Pittsburgh és Gary városok nagy ipari üzemei szolgáltak. A munkaerőt a környék parasztjai közül toborozták, akikhez azonban csekély felkészültségük miatt több száz szakértő csatlakozott, más országokból is. Így keletkezett a Magnyitogorszkij Metallurgicseszkij Kombinát (MMK) óriási kohászati gyára, más néven a „Magnyitka”, amely évtizedekig a Szovjetunió legnagyobb acélipari központja volt, és a világon is az egyik legnagyobb.

A vas- és acélüzem mellé épített várost a lineáris városok klasszikus szabályai szerint tervezték, nagy, fákkal szegélyezett utakkal, a munkások és családjuk számára kialakított nagy lakótömbökkel. 1931-ben a település városi rangot kapott, de 1937-ben kiutasították a külföldi állampolgárokat, és Magnyitogorszkot zárt várossá nyilvánították.

A második világháború alatt szüntelenül szállított acélt a Vörös Hadseregnek, és távoli helyzete miatt katonai támadás sem érte.

A peresztrojka alatt, az 1980-as évek végén megszűnt zárt városi státusza, és a kohászati üzemet részvénytársasággá szervezték át, amely később hozzájárult a repülőtér és a vasút építéséhez.

A környékén lévő bányákat jelenleg már nem használják, mivel olcsóbbá vált az ásványi anyagok Kazahsztánból történő behozatala.

Három egyetem működik a városban: az Állami Műszaki Egyetem (MGTU), az Állami Egyetem (MaGU) és az Állami Konzervatórium (MGK).

Infrastruktúra és közlekedés

szerkesztés

A városnak van nemzetközi repülőtere és vasútállomása.

Az INRIX szerint Oroszországban a város úthálózata a 36. leginkább torlódásokkal terhelt volt 2019-ben.[1]

A város jégkorongcsapata, a Metallurg Magnyitogorszk, a Kontinentális Jégkorong Ligában játszik, futballcsapata, a Futbolnij Klub Magnyitogorszk, pedig az Orosz amatőr labdarúgó-bajnokságban.

Testvérvárosi kapcsolatai

szerkesztés

Kitüntetései

szerkesztés
 
Lenin-rend, 1979
 
A A Munka Vörös Zászló Érdemrendje

Fordítás

szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Magnitogorsk című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

  1. INRIX: Orenburg's Scorecard Report (angol nyelven). (Hozzáférés: 2021. január 12.)

További információk

szerkesztés