Magyar Hírlap (napilap, 1849–1852)

(1849-1852) magyar napilap

A Magyar Hírlap (eredeti írásmód szerint rövid i-vel, Magyar Hirlap) 1849 és 1852 között magyar nyelvű napilapként jelent meg Budapesten. Főszerkesztőjének szorgalmazására, hogy hivatalos magyar nyelvű osztrák közlöny lehessen, 1853. január 1-ével átalakult, s félhivatalos kormánylapként mint Budapesti Hírlap jelent meg.

Magyar Hírlap
Magyar Hirlap napilap 1849.jpg
Adatok
Típus napilap
Ország Magyarország
Alapítva 1849. november 15.
Megszűnt 1852. december 31.
Főszerkesztő Szilágyi Ferenc
Szerkesztő
Nyelv magyar
Székhely Budapest

TörténeteSzerkesztés

A forradalom leverését követően a sajtószabadság - mint forradalmi vívmány - formálisan továbbra is fennmaradt, a hatóságok azonban a (fő)szerkesztők megszűrésével, a lapengedélyezés rendszerével és a terjesztés szabályozásával gyakoroltak befolyást a sajtóra.[1] Magyarországon tehát csak olyan sajtótermék jelenhetett meg, mely szerkesztőjének a király iránti lojalitása megkérdőjelezhetetlen volt. Ilyen személy volt Szilágyi Ferenc kolozsvári tanár és lapszerkesztő is, aki osztrákbarát újságírói tevékenysége miatt 1848-ban kénytelen volt Bécsbe menekülni. Szilágyinak sikerült néhány fiatal újságírót megnyernie belső munkatársnak: Nádaskay Lajos, Bulyovszky Gyula és Birányi Ákos az újság fennállása idején végig kitartottak mellette. A lap indulásakor további három belső munkatárs - összesen tehát hat - dolgozott a lapnál, akik azonban hamarosan kiléptek: Kecskeméthy Aurél, Funták Sándor és Mikulás János.[2] A lap kiadója - kezdetben - Kozma Vazul nyomdász volt.[3]

A lap tulajdonképpen a magyarországi polgárosodás híve volt, és úgy tartotta - ahogy ennek Kecskeméthy Aurél is hangot adott -, hogy a birodalmi alapelvek segítik hozzá e réteg megerősödését. A Széchenyi köréhez tartozó konzervatív Török János e lapban publikálta negyven(!) részes sorozatában a polgárosult középosztállyá válás programját Magyar életkérdések címmel.[4]

A lap szerzői közé tartozott még Bérczy Károly, Dobsa Lajos, Dózsa Dániel. Megjelentek benne Jókai Mór, Obernyik Károly novellái, Jósika Miklós brüsszeli levei, Révész Imrének a protestáns egyházi és iskolai életre vonatkozó külföldi tudósításai, Egressy Gábor esztétikai cikkei stb.[3]

Szilágyi a korszak sajtóéletének igen ellentmondásos figurája volt. Egyfelől valóban, őszintén császárhű volt, aki a birodalom fennmaradásában volt érdekelt, ugyanakkor magyar is. Konzervatív volt, de magyar konzervatív. A lap fennmaradása érdekében bármire képes volt, kétértelmű megfogalmazásaival mind az osztrák hatóságokkal, mind a nemzeti szellemiségű olvasókkal el tudta fogadtatni mondanivalóját. Odáig jutott, hogy lapjában publikálhatott Kossuth egykori titkára, Csernátony Lajos, akit '48-as szerepvállalásáért távollétében halálra ítéltek, és az osztrák hadseregből korábban megszökött Xantus János lehetett a lap londoni levelezője.

Másfelől a Bach-korszak kormányzata kezdettől igyekezett létrehozni a Wiener Zeitung mintájára egy magyar nyelvű félhivatalos lapot, s Szilágyi épp ezt a címet akarta a maga lapjának. Így végül hosszas alkudozások árán a Magyar Hírlap átalakult, s 1853. január 1-től immár birodalmi kétfejű sassal a fejlécében Budapesti Hírlap néven a kormány félhivatalos lapjaként jelent meg.[5]

MegjelenéseSzerkesztés

Hétfő kivételével minden nap reggelenként, mindössze négy oldalon jelent meg. A lap a Hivatalos rész nevű rovattal kezdődött, ami törvények, rendeletek, nyílt parancsok közlésére szorítkozott. Az úgynevezett Nemhivatalos rész volt a tulajdonképpeni mai értelemben vett politikai napilap: vezér- és iránycikkek jelentek meg itt. A hírek a Fővárosi napló nevű rovatba kerültek, s ugyanitt jelentek meg a sajtószemlék is. A negyedik nagy tartalmi egység a hirdetéseké volt.

1851-ben előfizetőinek száma 2000 volt.[3]

ForrásokSzerkesztés

  1. Buzinkay Géza: Magyar hírlaptörténet: 1848-1918. Budapest: Corvina Könyvkiadó. 2008. 31. o.  
  2. Szabolcsi Miklós (főszerk.): A magyar sajtó története. II/1 Budapest: Akadémiai Kiadó. 1985. 321. o.  
  3. a b c Gerõ Lajos (kiad.): A Pallas nagy lexikona: Magyar Hírlap. (hely nélkül): Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.. 1893–97.  
  4. Buzinkay Géza: Magyar hírlaptörténet: 1848-1918. Budapest: Corvina Könyvkiadó. 2008. 36. o.  
  5. Kókay György, Buzinkay Géza, Murányi Gábor: A magyar sajtó története. Budapest: Sajtóház Kiadó. 2001. 124. o.