Magyar Sakkszövetség

sportszövetség

A Magyar Sakkszövetség (rövidítve MSSZ) egy magyar sportszövetség, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) tagszövetsége. Jelenlegi elnöke 2023. március 11-től dr. Polyánszky Zoltán filozófus, közgazdasági doktor, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Területfejlesztés Megvalósításáért felelős helyettes államtitkára.

Magyar Sakkszövetség

Alapítva1921
A Magyar Sakkszövetség weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Magyar Sakkszövetség témájú médiaállományokat.

Székhelye

szerkesztés

1055 Budapest, Falk Miksa utca 10.

Története

szerkesztés

Magyarországon először 1839-ben teremtették meg a sakkozás szervezeti kereteit: ekkor hozták létre a Pesti sakk-kört, melynek első elnöke Grimm Vince, később Széchenyi Ödön, majd Erkel Ferenc voltak.[1]

Számos országban a 20. század elején alakultak meg az országos sakkszövetségek. A Magyar Sakkszövetség 1911-ben alakult, elnökei Huber Dániel és Maróczy Géza voltak, ezt azonban 1913-ban feloszlatták,[2] és az első világháború miatt csak 1921-ben alakult újjá.[3][4]

Az 1921. november 6-án újjáalakult Magyar Sakkszövetség elnöke Exner Kornél egyetemi tanár, nyugalmazott államtitkár volt, a társelnök Fleissig Sándor, az Angol-Magyar Hitelbank elnöke; az alelnökök: Abonyi István, Havasi Arthur és dr. Temunovich Zoltán voltak. Az ügyvezető elnök Balla Zoltán mester, a pénztáros Tóth László voltak.[2] A Magyar Sakkszövetség 1944-ig folyamatosan és sikeresen működött. Majd 1945-ben más néven alakították újjá: a Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetsége (MADOS) lett a neve. 1956-ban aztán ismét Magyar Sakkszövetség nevet vette fel, ami napjainkig sem változott.[5]

A szövetség által adományozott díj

szerkesztés

Elnökei 1921-től kezdődően

szerkesztés

Voltak társelnökök, valamint ügyvezető elnökök is illetve tiszteletbeli elnökök is.

Bizottságai[23]

szerkesztés
  • Edzőbizottság
  • Fegyelmi Bizottság
  • Ifjúsági Bizottság
  • Oktatási-Kutatási Bizottság
  • Parasakk Bizottság
  • Sakktörténeti és Levelezési Bizottság
  • Senior Bizottság
  • Versenybíró Bizottság

Válogatott

szerkesztés
  • Férfi válogatott[24]
  • Női válogatott[25]

Publikációi

szerkesztés
  1. https://index.hu/tudomany/tortenelem/2011/03/15/48_ver_szerinti_orokosei/
  2. a b (1997. január 13.) „Talán hetvenen, ha voltunk...”. Sakkélet 46 (11–12), 322–324. o.  
  3. Magyar Nagylexikon 15. kötet 734. old.
  4. a b A sakk története. [2014. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 1.)
  5. A magyar sakkozás rövid története
  6. Exner Kornél dr.. sakk-magazin.hu. (Hozzáférés: 2015. június 28.)
  7. Alapszabály, Magyar Sakkszövetség. Magyar Sakkszövetség. (Hozzáférés: 2018. szeptember 4.)
  8. A Farkasréti temető 2003-ban. Budapest Főváros Levéltára. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)
  9. Bláthy Ottó Titusz élete és munkássága. Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)
  10. (1934. január 31.) „A Magyar Sakkszövetség közgyűlése”. Pesti Hírlap 46 (24), 12. o.  
  11. a b (1942. február 22.) „Sakk–hírek”. Pécsi Napló 51 (43), 4. o.  
  12. Vajda Árpás (1965. március). „A Budapesti Sakk-kör rövid története”. Magyar Sakkélet 15 (3), belső borító. o.  
  13. Ozsváth András (1979). „Hetvenöt éve született Kossa István: A MADOS elnökének emlékére”. Magyar Sakkélet 29 (5), 107. o.  
  14. Napról napra (július 29.). Hírös Naptár. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)
  15. (1955. április) „Az Országos Sakk Társadalmi Sportszövetség”. Magyar Sakkélet 5 (4), 80. o.  
  16. Magyar Életrajzi Lexikon. mek.oszk.hu. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)
  17. Szerényi Sándor. Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány. [2016. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)
  18. Kunos Péter is indul a Mazsihisz választáson. Szombat folyóirat. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)
  19. Leisztinger Tamás. K-Monitor. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)
  20. a b Seszták unokatestvérének adta át a sakkszövetség elnöki székét. MWorks Print Zrt. (nol.hu). (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)
  21. SZABÓ LÁSZLÓT VÁLASZTOTTÁK A SAKKSZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK. origo.hu, 2019. május 11. (Hozzáférés: 2019. május 11.)
  22. Polyánszky Zoltán a Magyar Sakkszövetség új elnöke. index.hu, 2023. március 11. (Hozzáférés: 2023. március 11.)
  23. Bizottságok
  24. Férfi válogatott
  25. Női válogatott
  26. 2003 óta ismét létezik Magyar Sakkvilág néven egy havonként megjelenő folyóirat (online változata: sakkvilag.hu), azonban ez nem a Magyar Sakkszövetség kiadványa.

További információk

szerkesztés