Főmenü megnyitása

A könnyűzene az egyik legfiatalabb művészeti ág. Hogy mennyi idős pontosan, annak több értelmezését is ismerjük: sokak szerint a második világháború utáni évtizedben született meg, és a tévé segített rá - de akár a rádió megszületéséhez és a kabarék virágkorához is köthetjük.

KialakulásaSzerkesztés

A könnyűzene műfaja, és maga a kifejezés is, az 1830-as években alakult ki, a szórakoztató zene szinonimájaként, főleg a párizsi mulatókban és kabarékban alakult ki. A magyar könnyűzene a 19. század derekán jött létre. Forrásai a nyugati, elsősorban német, francia, olasz dalok voltak, de merített az operettből, a lokálok, revüszínpadok, kabarék kupléiből és – nem kis részben – az új média, a dalok nélkül elképzelhetetlen romantikus hangosfilmek melódiáiból. Elterjedését a rádió és a filmek segítették, első nagy sztárjai is a filmekből kerültek ki: Karády Katalin, Jávor Pál, Gózon Gyula, Tolnay Klári. A filmdalok hatalmas sikereket arattak, sokszor a film sikerességében is döntő szerepet játszottak („Ez volt a vesztem”, „Hallod-e Rozika te…”, „Egy csók és más semmi”, „Köszönöm, hogy imádott”, „Pá, kis aranyom…”, „Meseautóban”). Sok színész a kabarékban aratta sikereit, az ő dalaikat gyakran a rádió népszerűsítette, és megjelent a hanglemez is.

1950-es évekSzerkesztés

TánczeneSzerkesztés

A második világháború után az ún. tánczene vette át a könnyűzene szerepét: Ákos Stefi, Breitner János, Géczy Dorottya, Hollós Ilona, Kazal László, Zsolnai Hédi és mások arattak országos sikereket, a rádióból a Szív küldi szívesen című dalküldő és kívánságműsorban az ő dalaikat kérték. A „szocialista” filmek is ontották a slágereket („Egy boldog nyár Budapesten”, „2x2 néha 5”, „Egy Duna-parti csónakházban” stb.). Az ötvenes évek elején a mozgalmi dalokra és a szovjet hatásra létrejött, csasztuskákra emlékeztető dalok is megjelentek a rádióban, filmekben („Mint a szélvész száll a gépünk”). Az ötvenes évek elején ideológiai viták folytak a sajtóban a slágerekről, az amerikai dzsessz és blues, illetve előadóik nemkívánatosak voltak, elítélő cikkek jelentek meg, ha egyáltalán megemlítették őket („ritmusorgia”, „kakofónia”, „erotikus, idiotisztikus szövegek”). Nyugati lemezek elsősorban külföldet járó sportolók révén kerültek be az országba – illegálisan.

1960-as évekSzerkesztés

 
Kovács Kati az 1960-as években

Az 1960-as években jelentek meg a tánczene új szerzői és énekesei: Mikes Éva, Németh Lehel, Kovács Erzsi, Koós János, Korda György, Sárosi Katalin, Vámosi János, Toldy Mária, Záray Márta. Néhány előadó külföldi számok előadásával is próbálkozott, de a korabeli kultúrpolitika csak az olasz–francia, esetleg német slágereket engedélyezte. Külföldi énekesek is kezdtek vendégszerepelni Magyarországon: Vico Torriani, Yves Montand. A táncdalok iránti érdeklődést a Magyar Rádió naponta sugárzott tánczenei műsorokkal, a Magyar Televízió pedig Táncdalfesztiválok sorozatával igyekezett kielégíteni. A rendezvényeket egy későbbi elemző írás „össznépi giccsparádénak” nevezi. A minta az egyébként is preferált olasz tánczene hasonló seregszemléje, a sanremói dalfesztivál volt. Az első Táncdalfesztivált 1966-ban rendezték meg. A rendezvény országos közfigyelem jegyében zajlott, de az Illés-együttes, a hazai „beat” reprezentánsa, hatalmas botrányt keltett a „Még fáj minden csók” című számmal, és szintén óriási port kavart a verseny győztese, Kovács Kati a beat-korszak egyik emblematikus énekesnője „Nem leszek a játékszered” című dalával, aki már az előző évi Ki mit tud?-ot is megnyerte. A fesztiválok új, fiatal táncdalénekeseket hoztak a felszínre: Ambrus Kyri, Fenyvesi Gabi, Harangozó Teri, Kovács József, Mary Zsuzsi, Poór Péter stb. A budapesti fiatalok népszerű szórakozóhelye volt ekkoriban az Ifipark.

Beat zeneSzerkesztés

A békés egymás mellett élés meghirdetése – bár országonként különböző mértékben – teret engedett a „nyugati” zenének a keleti blokk országaiban is. Az Aczél György féle TTT kultúrpolitika „tiltjuk” kategóriájából lassanként „tűrjük” kategória lett Magyarországon is. 1956 után a Szabad Európa Rádió keletre irányuló adásaiból és a luxemburgi rádió adásaiból egyre több akkori nyugati zenét lehetett megismerni. Ám mivel az adásokat műszaki eszközökkel zavarták, ez sokáig lehetetlenné tette a jó minőségű magnófelvételek készítését. Jellemző, hogy a Magyar Rádiónak az 1960-as években megindított adása, Komjáti György műsora, a „Csak fiataloknak” címet viselte ami később – többek között – Ambrus Kyri által vezetett „Magnósok, figyelem!” műsorral is bővült.

A hagyományos táncdalok a rockzene elterjedésével, annak egyre inkább elfogadottá válása után háttérbe szorultak. A terepet – ellentmondásos egymás mellett élés után – a magyar rock, a beat vette át. Az 1960-as évek közepén bizonyos fokú enyhülése közepette a vasfüggöny mögött is megalakultak és egyre népszerűbbekké váltak a hivatalosan beat zenét játszó együttesek. A korszak reprezentánsai: Illés, Metró, Omega és a három beatlány: Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta. Több – rajongóik között legendássá vált – együttes és előadó nem jutott a szélesebb nyilvánosság elé (Scampolo, Kex, Radics Béla), néhányan csak később lettek országosan ismertek. Az utat az Illés-együttes törte, akik az első Táncdalfesztiválon még országos botrányt okoztak, az 1968-ason azonban már szinte minden díjat elvittek („Amikor én még kissrác voltam”).

1970-es évekSzerkesztés

 
A Bergendy-együttes a Magyar Televízió stúdiójában 1976-ban

A magyar rockzene végérvényesen csatát nyert, képviselői a szocialista országokban ünnepelt sztárok voltak. Újabb zenekarok sora alakult, az Illés, a Metro és az Omega mellett sikerrel szerepeltek az Atlantisz, Juventus, Hungária, Neoton, Corvina, Tolcsvayék stb. Voltak azonban olyan progresszív zenét játszó, ámde a kultúrpolitika ízlésének nem megfelelő formációk, amelyek működését éppen csak eltűrték, de a reflektorfényre nem számíthattak (Tűzkerék, Dogs, Liversing). A beatkorszak lezárásaként értékelhető az 1973-ban Miskolcon, a diósgyőri DVTK-stadionban megrendezett egész napos rockfesztivál. A műsorban egymást váltva léptek fel a hazai rockélet szereplői, a Illés köré csoportosult KITT-egylet, a Nonstop, az M7, a V'73, Delhusa Gjon, P. Mobil, Bergendyék, a Generál és nagyon sokan mások.

 
Bródy János, Szörényi Levente és Kovács Kati 1978-ban

A monopolhelyzetben lévő Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál Erdős Péter hajtotta végre a párt politikai irányelveit és gyakorolta a cenzúrát.

Új hullámSzerkesztés

Magyarországon az akkor uralkodó politikai viszonyok miatt a new wave-mozgalom sajátos formája alakult ki. A kultúrpolitika tiltotta a punkot és az új hullámot, ezért a legtöbb együttestől lemezfelvétel híján csak néhány rossz állapotú demó maradt fenn.

Az új hullám elnevezést eleinte összevissza használta a sajtó, néha hagyományosnak tekinthető rockzenét játszó együttesekre is ráhúzták, mint például az Eddára és a Piramisra.

1980-as évekSzerkesztés

 
Tata, magyar beatzenészek központi szervezésű találkozója az akkori állami vezetőkkel 1981-ben. Bródy János, Várkonyi Mátyás, Benkő László, Molnár György, mögöttük Freinreisz Károly, Sztevanovity Zorán, Presser Gábor, Földes László (Hobó), bal oldalon, szemüvegben S. Nagy István, hátrább, a kamera mögött a szélen Som Lajos

Voltak együttesek, akik lemezkiadási lehetőséghez jutottak, emiatt velük szemben mesterségesen keltett ellenséges hangulatot a közönség és más együttesek körében néhány újságíró (elsősorban S. J. és C. Gy.) azzal, hogy kitalálták és cikkeikben rájuk aggatták az „állami új hullám” bélyeget: KFT, GM49, Fórum, Prognózis stb. Igazából a Fórum inkább skát, a Prognózis rockzenét játszott. A valóságban például a közülük eredetiségével az irányzat meghatározó együttesévé váló KFT-t másokhoz hasonló módon próbálta ellehetetleníteni a kulturális vezetés, élén az egyetlen Hanglemezgyárral. Az ő sikerük annak volt köszönhető, hogy a megalakulásuk után szinte rögtön részt vettek a Magyar Televízió Tánc- és popdalfesztiválján, ahol Bábu vagy című számuk egyik napról a másikra a legkeresettebb együttessé tette őket. Bár a dal szövege enyhe politikai áthallásokat sejtetett, a népszerűség miatt már nem lehetett velük mit kezdeni. A Lemezgyár szerződést kötött velük, de lemezeiket szándékosan alig terjesztették (erről maga az akkori márkamenedzser nyilatkozott a Magyar Rádiónak), külföldi megjelenéseiket akadályozták, később másfél évre letiltották őket a Magyar Televízióból. Ők hívták meg Magyarországra a német Der Plan, az osztrák Drahdiwaberl és az olasz Bisca együtteseket.

 
LGT-koncert a Tabánban 1985-ben

A legfontosabb magyar alternatív zenét játszó új hullámos együttesek közé tartozik a Bizottság, az URH, az Európa Kiadó, a Neurotic, a Kontroll Csoport, a Spions, a VHK, és a Balaton. Létezett néhány kultikus klub, egyetemi klub, ahol viszonylag rendszeresen felléptek az új hullámos együttesek és általában nagy sikerű telt házas koncerteket tartottak. Rövid idő után azonban szó szerint a föld alá kényszerültek, hiszen abszolút nemkívánatosak voltak a magyar zenei színtéren. Zenéjük csak néhány, általában rossz minőségű felvételen maradt meg.

Jellemző azonban a magyar zenei színtérre, hogy a punk és az új hullám – ellentétben például Lengyelországgal vagy Jugoszláviával – mindvégig a periférián maradt, a fiatalok nagy része még az 1980-as évek közepén is a mainstream együttesekért rajongott. Ebben része volt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnak, és valamennyire a „nagy generáció” néhány zenészének is, akik az új hullámmal szembeni ellenérzésüknek hangot is adtak az 1981-es tatai rocktanácskozáson, melyet a Fekete Bárányok koncert miatt hívtak össze.

Budapesten a Petőfi Csarnok vált rendszeres koncerthellyé, az alternatív zenei kultúra központja a Fekete Lyuk lett.

Az 1980-as évek vége a terjesztésben is változást hozott: megjelentek az orsós magnetofonok helyett a kazettások, ezzel megdőlt a rádiók és a hanglemezgyárak zenei ízlésformáló monopóliuma. Az olcsó, másolható magnókazetták révén az emberek maguk is sokszorosítani, terjeszteni tudták a rádióból felvett vagy hanglemezről átvett zenéket. A kazettás magnók az autórádiókba is bekerültek, majd Nyugat-Európából magánszemélyek behozták a zenei és mozgásszabadságot egyesítő walkmaneket. Elterjedtek a kalózkiadványok.

PunkSzerkesztés

A punkmozgalom hazai megjelenése 1978-ra tehető. Az első együtteseket főként középiskolás fiatalok alakították meg a nyugati előadók, például az angol Sex Pistols hatására. A CPg, az ETA, a Kretens, A tizedes meg a többiek, a QSS az Agydaganat és egyéb, dalszövegeikben a szocialista diktatúrát bíráló előadók tevékenységét a pártállam nem nézte jó szemmel. Lemezkiadásra nem volt lehetőségük, házi körülmények között vagy koncertjeiken felvett zenéjük többnyire magnókazettákon terjedt kézről kézre.

1983-ban a rendszert nyíltan becsmérlő CPg-t, amelyet a sajtóban igyekeztek az ekkoriban megjelenő rasszista skinheadmozgalommal is összefüggésbe hozni, közösség elleni izgatás vádjával bíróság elé állították és tagjait – a fiatalkorú basszusgitáros kivételével – letöltendő börtönbüntetésre ítélték, hogy ezzel példát statuáljanak mindenki számára. Kevésbé ismeretes, hogy 1984-ben egy Közellenség nevű együttes is hasonló sorsa jutott, rögtön az első (félbeszakított) koncertje után. 1985 táján a rendszer már kevésbé volt szigorú (habár az időközben szigorúan titkos minősítés alól feloldott dokumentumok szerint a mozgalom tagjaival kapcsolatban a hatóságok továbbra is adatokat gyűjtöttek, illetve esetenként nyomozást is folytattak[6]), a Kretens még egy külföldi turnéra is lehetőséget kapott, melynek sikere bizonyíték arra, hogy tehetség terén a hazai punk zenészek sem feltétlenül maradtak el külföldi társaiktól.

A punk első hullámának az 1990-es rendszerváltás vetett véget. Az időközben felnőtté vált első generációs punkok ezután többnyire felhagytak a zenéléssel, bár némelyik együttes nagyjából egy évtized múltán ismét összeállt egy-egy nosztalgiakoncert erejéig. A kilencvenes években bekövetkezett a mozgalom ideológiai átalakulása, mivel új ellenfélre talált a globalizmus és a fogyasztói társadalom képében. A mai magyar punkegyüttesek közé tartozik a Barackca , a Junkies, az Alvin és a mókusok, Auróra, a Kretens, a Rózsaszín Pitbull, a Hatóságilag TILOS, a Prosectura, a Hátsó Szándék, a HétköznaPICSAlódások, a C.A.F.B.. Eközben az underground kitermelte a punkon belüli ellenzéket is (Csermanek Lakótelep, Élettér-elmélet, Das kapital, A Csinovnyik halála, Csók és Könny, Tekintetes Úr, Büdösök stb), melyek az 1980-as évek megközelítési módját próbálják alkalmazni a jelen problémáira.

1990-es évekSzerkesztés

A rendszerváltáskor és az 1990-es éveket a folyamatosan popzenét sugárzó kereskedelmi rádiók (Danubius, Juventus és a Calypso), a műholdas illetve kábeltelevíziók elterjedése – ezzel betört Magyarországra a Music Television – és a piaci alapokra helyezett magán hanglemez- és kazettakiadás jellemezte. A koncertszervezés is piaci alapokra került. Az országot elárasztotta és letarolta a nyugati popzene és popzeneipar. Míg korábban csak alkalmilag, immár rendszeresen érkeztek nyugati előadók koncertezni Budapestre. Elindult a Sziget Fesztivál.

Az új helyzetben a magyar előadók anyagi helyzete megrendült. Az Artisjus kirívóan egyenlőtlenül osztotta el a jogdíjakból származó bevételeket. Sok zenész ezért a nagy koncertek szervezésében látta az anyagi boldogulás lehetőségét, mások magánkiadásban terjesztették műveiket vagy elhagyták a pályát.

A popzene mellett megjelent a könnyű műfajban a cigány mulatós zene és a lakodalmas rock. A műfaj úttörője a vajdasági 3+2 zenekar volt. Ezeket a zenéket magnókazettákon terjesztették különféle vásárokon, piacokon, de a rádiók nem játszották őket.

2000-től napjainkigSzerkesztés

Magyar hanglemezkiadásSzerkesztés

Magyarországon az újkori hanglemezkiadás 1951-ben kezdődött. Ebben az évben alapította meg a magyar állam a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot (MHV), amely a korábbi magánkiadókat váltotta fel. Innentől kezdve közel négy évtizeden át Magyarországon szinte kizárólag a szocialista országok márkái (a Melodia, a Supraphon és az Eterna) jelentettek konkurenciát a hazai vállalatnak. E helyzetéből fakadóan a magyar komoly és könnyűzene, valamint színészeink legjava is itt készített felvételeket.

A 60-as évek közepétől megerősödött az export, ekkor vette föl a korábbi Qualiton helyett a cég a Hungaroton márkanevet. A Qualiton a magyar nóta, az ú.n. cigányzene és az operett termékeké maradt, s a hetvenes évektől némi belső piacosítás jegyében a vállalaton belül önálló könnyű zenei márkák jöttek létre (Pepita, Bravó, Krém). A 70-es és 80-as évek jelentették az aranykort: a legnépszerűbb popénekesek és együttesek hamar elérték az akkoriban százezer hanghordozó eladása után járó aranylemezt, a klasszikus kiadványok pedig a jó művészi és technikai minőségnek, valamint viszonylagosan alacsony áruknak köszönhetően nagy számban terjedtek világszerte. A könnyűzene kereste a több pénzt, de a komoly zene exportjából származó konvertibilis valuta fedezte az import alapanyagok árát.

A hazai piac 1988-as liberalizálása megtörte a lendületet, aminek oka az lehetett hirtelen kaphatóvá váltak az addig csaknem elérhetetlen nyugati könnyűzenei felvételek. Visszaesett tehát a Hungaroton forgalma, s ráadásul erre az időre vált esedékessé a dorogi hanglemezgyár és raktárház építésére fölvett bankkölcsönök visszatérítése. E kettős nyomás alatt a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kis híján összeroppant. Maga az ilyen nevű vállalat felszámolás útján megszűnt, de még azt megelőzően a kiadói tevékenységek új cégekben folytatódtak: a könnyűzene 1992-től a Hungaroton Gong, a komoly és népzene, az irodalom, a mese és más műfajok 1993-tól a Hungaroton Classic márkanév alatt, önálló kft-kben.

Hosszas előkészületek után 1995-ben privatizálták a Hungarotont. Az állam az archívum ellenőrzésére aranyrészvényt kívánt a magánosított vállalatban, így létrehozta a Hungaroton Music Rt.-t, amelynek tulajdonrésze volt a kft-kben. Ezt privatizálták, már egy olyan időszakban, amikor a két kiadó kft eredményei felfelé íveltek. A Hungaroton hazai kézben maradása (a Fotex csoport tagja) megkímélte a céget a multinacionális vállalatok sajátos nehézségeitől. Ám természetesen nem kíméli a Hungarotont sem a hanglemez-piac általános válsága, amely mindenekelőtt a magánmásolás és az Internet terjedéséből ered.

Állami kitüntetettek a könnyűzenébenSzerkesztés

Sokáig a könnyűzene a magyar kultúra úgymond megtűrt ága volt, a hivatalos szervek nem vettek tudomást róla, abban az értelemben, hogy államilag nem ismerték el a műfajban tevékenykedő művészeket. A rendszerváltás előtt a változás már észrevehető volt, mivel néhányan (Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Zorán) megkapták a Liszt Ferenc-díjat, valamint ketten (Presser Gábor és Szörényi Levente) az Erkel Ferenc-díjat. A műfajban elsőként 2000-ben az Illés zenekar kapott Kossuth-díjat!

Kossuth-díjasokSzerkesztés

Liszt Ferenc-díjasokSzerkesztés

Erkel Ferenc-díjasokSzerkesztés

Lásd mégSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés