Magyar kőris

Magyar kőris
	Pannon kőris erdő Csisztapuszta mellett
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények (Plantae);
Törzs:	Zárvatermők (Magnoliophyta);
Csoport:	Valódi kétszikűek (Eudicots);
Csoport:	Core eudicots;
Csoport:	Superasteridae;
Csoport:	Asteridae;
Csoport:	Euasterids I;
Rend:	Ajakosvirágúak (Lamiales);
Család:	Olajfafélék (Oleaceae);
Nemzetség-; csoport:	Oleeae;
Nemzetség:	Kőris (Fraxinus); L.
Faj:	Keskenylevelű kőris (F. angustifolia); Vahl
Alfaj:	F. a. ssp. pannonica;
Tudományos név
	Fraxinus angustifolia ssp. pannonica; Soó et Simon
Szinonimák
	F. a. subsp. danubialis
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Magyar kőris témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Magyar kőris témájú kategóriát.

A magyar kőris vagy pannon kőris (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica) az olajfafélék (Oleaceae) családjába tartozó fafaj, a Dél-Európában honos keskenylevelű kőris (Fraxinus angustifolia) alfaja.
Egyéb nevei: „feketerügyű”, a „barnarügyű”, illetve a „hegyi” és a „lapályi” kőris. 2006-ban az év fája volt Magyarországon.

A faj azonosításának története

Először az 1950-es években a hegyesfogú kőrissel (Fraxinus oxycarpa) azonosították. Simon Tibor professzor külföldi tanulmányútja után a növényt külön alfajként írta le, és Soó Rezsővel közösen 1960-ban subsp. pannonica néven a keskenylevelű kőris (Fraxinus angustifolia) rendszertani kategóriájába sorolta. Haracsi Lajos erdészprofesszor 1970-ben megjelentetett tanulmányában szlavón kőrisre (Fraxinus slavonica) keresztelte, és faj rangjára emelte, ezt azonban nem fogadták el. Zdeněk Pouzar cseh gombakutató a magyar kőrisnek – a Duna vízrendszerére korlátozódó elterjedési területe alapján – a Fraxinus angustifolia subsp. danubialis érvényes nevet adta, ekképp a subsp. pannonica alfajnév szinonimmá vált.

Elterjedése, élőhelye

A törzsfaj a pontuszi flóraterületre jellemző; a magyar alfaj annak elterjedési területétől elszakadva, szigetszerű foltban fordul elő a Dél-Dunántúlon (Praeilliricum flóravidék), valamint a Nagy- és a Kisalföldön (Eupannonicum flóravidék). A Szigetközben a magas kőris helyettesíti.

A Kárpát-medencén túl előretört a Bécsi- és a Morva-medencébe, sőt, Kárpát-Ukrajnába is.

Leírása

Magyar kőris a Budai Arborétumban

A hazai keményfaligetek jellemző elegyfája. 35 méter magasra is megnőhet, törzsének kerülete elérheti a hat és fél métert. Kérge a magas kőrisnél hamarabb (25-30 éves korban) elveszti simaságát, és a barnásszürke héjkéreg nemcsak hosszant, hanem keresztirányban is sűrűn repedezik. Vesszői sötét- vagy olajzöld színűek, fénylők, a paraszemölcsök kerekdedek, a levélripacsok keskenyek.

Rügye vöröslő sötétbarna–rókavörös, virágzata egyszerű fürt. Tizenöt-huszonöt centiméter hosszú, hét-tizenegy lándzsás, kihegyezett levélkéből álló összetett leveleiben a levélkék ékvállúak, a szélük elálló fűrészfogú. A levelek fonákja kopasz. Ősszel lombja sárgára vagy ibolyásvörösre színeződik.

Lependék termésének csúcsa kerekded.

Életmódja

Síkvidéki fafaj. Jelentős szerepet játszik a síkvidéki égerlápokban, a tölgy-kőris-szil ligeterdőkben és a gyertyános tölgyesekben; a kőrises égerláp növénytársulás névadó fafaja.

A szennyezett levegőt jól tűri; ilyen vidékeken erdősávok, védőerdők telepítésére is alkalmas.

Felhasználása

Fája csontfehér színű, kiváló minősége miatt a fát „szívós kőrisnek” is nevezik.

Anyagának rugalmassága miatt régebben az íjkészítés fontos alapanyaga volt. A második világháború idején a magyar kőrisből légcsavarokat is gyártottak repülőgépekhez. Napjainkban sportszerek gyártására, furnér és rétegelt lemezek készítésére használják, emellett hordókat is készítenek belőle. Jó minőségű, nagy fűtőértékű tűzifa.

Felhasználása

Fája épp oly értékes, mint a magas kőrisé.

Források

Schauer-Caspari: Kirándulók növényhatározója M-érték Kiadó, Budapest ISBN 9789639693234
Bruno P. Kremer: Fák M-érték Kiadó, Budapest, 2006 ISBN 9637304800
Természetbúvár [1]
Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 442. o. ISBN 963-9257-04-4
Környezet- és Természetvédelmi Lexikon I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002. p. 614. ISBN 963-05-7847-6

További információk

Képek Hozzáférés: 2013-06-17

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap