Magyarcsernye (szerbül Нова Црња / Nova Crnja) város és község Szerbiában, a Vajdaságban, a Közép-bánsági körzetben, az azonos nevű község központja.

Magyarcsernye
(Нова Црња / Nova Crnja)
A római katolikus templom
A római katolikus templom
Magyarcsernye címere
Magyarcsernye
címere
Közigazgatás
Ország Szerbia
TartományVajdaság
KörzetKözép-bánsági
KözségMagyarcsernye
Rang város
Alapítás éve1792
Polgármester Tóth László (VMSZ)
Jegyző Oláh Attila
Irányítószám 23218
Körzethívószám +381 23
Rendszám ZR
Testvérvárosok
Népesség
Teljes népesség1509 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség55 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság70 m
Terület33,7 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Magyarcsernye (Szerbia)
Magyarcsernye
Magyarcsernye
Pozíció Szerbia térképén
é. sz. 45° 40′ 04″, k. h. 20° 36′ 11″Koordináták: é. sz. 45° 40′ 04″, k. h. 20° 36′ 11″
Magyarcsernye
weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Magyarcsernye
témájú médiaállományokat.

FekvéseSzerkesztés

Nagybecskerektől északkeletre, a szerb-román határ közelében fekvő település.

A község településeiSzerkesztés

Magyarcsernye községhez a következő települések tartoznak (zárójelben a szerb név szerepel):

  • Bozitópuszta (Александрово / Aleksandrovo)
  • Klári (Радојево / Radojevo)
  • Leónamajor (Војвода Степа / Vojvoda Stepa)
  • Magyarcsernye (Нова Црња / Nova Crnja)
  • Szerbcsernye (Српска Црња / Srpska Crnja)
  • Tóba (Тоба / Toba)

Magyarcsernye és Tóba magyar, a többi település szerb többségű.

TörténeteSzerkesztés

Magyarcsernye a zsombolyai uradalomhoz tartozó Buzitova nevű pusztán alakult ki.

1798-ban Csekonics József tábornok, Szeged környéki kertészeket telepített ide. Az itt kialakult telep kezdetben csak kisszámú családból állott. A Rácz-Czernyától egy órányira fekvő települést hol Buzitovának, hol Magyar-Czernyának nevezték.

1824-től, Csekonics József tábornok halála után, a település földesura Csekonics János lett, aki igyekezett a pusztából rendes falut kialakítani, ezért 1828-ban tehát Csősztelekről újabb magyar telepeseket hívott Buzitovára, és az újonnan idetelepülőkkel az uradalom 1829-ben 30 évre új szerződést kötött, melynek értelmében a szerződő telepítvényesek minden hold föld után évenként 3 pengő forintot tartoznak fizetni.

1828-ban iskolaházat építtetett a község, mely ideiglenes imaházul is szolgált. Egy évre rá, 1829-ben keletkezett a plébániája is, majd 1842-ben Csekonics János az alapkövet is letette a templomhoz, mely 1844-ben el is készült.

1831-ben nagy kolerajárvány pusztított a faluban. Ekkor az elhaltak száma 392 volt.

1849. január 21-én az egész lakosság a Maroson túlra menekült a közeledő szerviánusok elől. Mivel az ellenség az egész helységet üresen találta, azt kirabolta és felgyújtotta. Ekkor égett el a plébánia levéltára is. Az elmenekült magyar lakosság csak 1849. május 7-én tért vissza elhagyott otthonaiba.

1849. júliusában ismét a kolera pusztított a településen, amely augusztus hónapban 87 áldozatot követelt.

1863-ban nagy volt az ínség, minek ideje alatt Csekonics János földesúr a szűkölködők között naponként 30 kenyeret osztatott szét és 5600 mérő búzát és 5000 forintot adott nekik kölcsönképen.

1869-1872. között nagy árvizek borították el a határt, még a szomszédos községeket is csak csónakon lehetett megközelíteni.

1906-ban újabb nagy tűzvész pusztított a településen.

1910-ben 4138 lakosából 3849 magyar, 127 német, 107 szerb volt. Ebből 3960 római katolikus, 108 görögkeleti ortodox volt.

NépességSzerkesztés

Demográfiai változásokSzerkesztés

Demográfiai változások
1948 1953 1961 1971 1981 1991 2002 2011
3185 3310 3317 2911 2739 2353 1861[2] 1509[1]

Etnikai összetételSzerkesztés

Nemzetiség Szám %
Magyarok 1574 84,57
Szerbek 112 6,01
Cigányok 87 4,67
Jugoszlávok 35 1,88
Horvátok 5 0,26
Németek 4 0,21
Románok 3 0,16
Macedónok 1 0,05
Albánok 1 0,05
Egyéb/Ismeretlen[3]

TestvértelepüléseiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés