A manele (román [mánélé], egyes számban: manea) népzenei alapú populáris zenei műfaj a Balkánon, különösen Romániában népszerű. Vannak benne elemek olyan zenei stílusokból, mint a rock, a pop, a rap, a diszkó, a jazz, a filmzene, az 1980-as – 1990-es évek könnyűzenéje stb., de még ismert zenei darabok részleteit is beleveszik.[1]

Románián kívül jelen van Bulgáriában, Szerbiában, Albániában és Törökország egyes részein is. A műfajt főleg cigányok művelik. Fő témái a szerelem, a szerelmi csalódás, a pénz.

Története

szerkesztés

A török szerelmi dalokból származtatható. Távoli rokonságot mutat az arab zenével. Hasonlatos a bolgár csalga és a szerb turbofolk műfajokhoz.

Így hívták a 19. század közepén a bojárok által kedvelt lassú és érzelgős török zenét, melyet román szöveggel láttak el. Ez a zene utólag csak a dobrudzsai törökök körében élt. A városokban feledésbe merült az 1960-as évekig, amikor bukaresti roma muzsikusok újra felfedezték, és elkezdték művelni, de már dinamikus ritmussal. Elterjedt a romák között, de nem fogadták el a médiában. Csak az 1990 években hatolt be mint mulatós zene főleg a városi szegényebb, nem csak roma társadalmi rétegbe. Ugyanakkor változott is. Már régebben is fúziós műfaj volt, összeötvözve keleti (török, arab, indiai) és balkáni (görög, szerb) zenei elemeket a roma és a román zenei folklór elemeivel. Mára sztárjai jelentek meg ennek a műfajnak, roma énekesek, akik mindenféle nyugati zenék elemeit is hozzáadják.[1]

Zene, ritmus

szerkesztés

 

A manele régi ritmusa
Manele modern ritmusa

Dalszöveg

szerkesztés
A manele verselése
  Nicolae Guță și Nicoleta: Imaginea ta

Lumea zice că-s nebun
Că vorbesc singur pe drum
Of inima mea
Of inima mea

Nu-s nebun, vorbesc cu tine
Că te simt mereu cu mine
Of inima mea,
Of inima mea

Văd doar imaginea ta
E peste tot mereu, vorbesc cu ea
Stă chiar în fața mea
Cum de nu vede și altcineva.

Forrás: itt.

A dalokban gyakran esik szó a szerelemről (izgalom, vágy, féltékenység, válás), szociális kérdések (rivalizálás, konfliktusok, társadalmi hanyatlás), közeli és távoli barátok, családtagok, szeretők leírása.

A szövegben számos részében előfordul a pénz, autó, az ellenségek, a nők stb.

Verselése közelebb áll a román népzenéhez, általában csoportosítva négysoros párosrím (ritkán, monorím vagy keresztrím).

A műfaj első számú sztárja Adrian Copilul Minune (wd) (Adrian a csodagyerek).

1984 előtt: hegedűs manele

szerkesztés

1984–1991: első modern manele (elektromos hangszerekkel)

szerkesztés
  • Azur (vokál: Nelu Vlad) – első együttes elektromos ritmusszekcióval
  • Albatros (vokál: Iolanda Cristea [más néven: Naste din Berceni])
  • Generic (vokál: Dan Ciotoi)
  • Miracol C (vokál: Cezar Duţu [más néven: Cezarică])
  • Odeon (vokál: Costel Geambaşu)

1992–2004: forradalom utáni időszak

szerkesztés

2004–napjainkig: modern (kortárs) manele

szerkesztés

A legnépszerűbb előadók:

  1. a b Radu 2010 Archiválva 2017. október 5-i dátummal a Wayback Machine-ben.

Külső hivatkozások

szerkesztés