Marczali Mihály, születési nevén Morgenstern Mihály (Szalónak, 1824. június – Marcali, 1889. október 5.) rabbi. Marczali Henrik történész és Marczali Pál orvos apja, May István irodalomtörténész dédapja.

Marczali Mihály
Született1824. június
Városszalónak
Elhunyt1889. október 5. (65 évesen)
Marcali
Állampolgárságamagyar
GyermekeiMarczali Henrik
Foglalkozásarabbi
IskoláiKároly Egyetem (–1852)
SablonWikidataSegítség

Életútja szerkesztés

Apai és anyai ágról való ősatyái egyaránt öt nemzedéken át rabbik voltak. Gyermekkorában atyjától tanult, aki híres talmudista volt, azután a nagymartoni és pozsonyi rabbiiskolát látogatta. Az utóbbi helyen világi írókkal is megismerkedett. Húszéves korában Pápára ment, ahol négy év alatt elvégezte a gimnáziumot. Azután egyetemi hallgató lett Prágában, ahonnét 1852-ben hívták meg Marcaliba, ahol kiválóan a magyarság érdekében működött, a szélső haladó párt híve volt. Az 1868-as országos zsidó kongresszusnak is egyik kiváló képviselője volt. Morgenstern családi nevét 1875-ben változtatta Marczalira. Elhunyt 1889. október 5-én, működésének 37. évében, örök nyugalomra helyezték 1889. október 7-én délután a marcali izraelita sírkertben. Neje a győri születésű Freyer Rozália volt, aki 1906. március 25-én hunyt el 75 éves korában.

Cikkeket írt a Magyar Izraelitába, a Pesti Ben-Chananjába, az Izraelita Közlönybe (1868-70) és több külföldi lapba.

Munkái szerkesztés

  • Beruf, Kampf und Lohn der Rabbiner. Antritts-Rede, Nagykanizsa, 1852.
  • Gyászbeszéd gróf Széchenyi István emlékére, Nagykanizsa, 1860.
  • Zsinagogai beszéd. Nagykanizsa, 1869.
  • A végső tisztelet. Emlékbeszéd Lőwi Sámuel csurgói ker. rabbi fölött. Nagykanizsa, 1875.
  • A véd angyal, szombati beszéd. Nagykanizsa, 1875.
  • Emlékbeszéd Deák Ferencz fölött. Nagykanizsa, 1876.
  • Fegyvereink rosszakaróink ellen. Budapest, 1882.

Kéziratban szerkesztés

  • Evangelium és Talmud, ívrét 150 lap.

Források szerkesztés

  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.  
  • Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. [1]
  • Bokor József (szerk.). Marczali, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
  • Somogyi Helikon. A somogymegyei származású, vagy Somogyban több-kevesebb ideig lakó, vagy legalábbis Somoggyal kapcsolatban működő költők, írók és művészek lexikona. Szerk. Hortobágyi Ágost. Kaposvár, Szerző, 1928. 123 old.
  • Saját és neje gyászjelentése