Margita Figuli

szlovák író, műfordító

Margita Figuli (asszonyneve: Margita Šustrová, álnevek: Morena, Olga Morena; Felsőkubin, 1909. október 2.Pozsony, 1995. március 27.) szlovák író, műfordító.

Margita Figuli
Portrait figuli-margita.jpg
Született 1909. október 2.[1][2][3][4]
Felsőkubin
Elhunyt 1995. március 27. (85 évesen)[1][2][3][4]
Pozsony[5]
Álneve
  • Oľga Morena
  • Morena
Állampolgársága szlovák
Foglalkozása
Kitüntetései Nemzet Művésze (1974)
Sírhely Csalogányvölgyi temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Margita Figuli témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

 
Sírja a pozsonyi Csalogányvölgyi temetőben

Parasztcsaládban született, először Felsőkubinban járt alapfokú iskolába. A középiskolai tanulmányait 1924-ben Alsókubinban kezdte, és 1928-ban Besztercebányán a Kereskedelmi Akadémián végzett. Azt tervezte, hogy Prágában folytatja a tanulmányait, de ez nem valósult meg. Angol levelezőként dolgozott 1941-ig a pozsonyi Tatra bankban, amikor politikai okokból elbocsátották a háborúellenes novellája, az Ólommadár miatt (válaszul a német invázióra Lengyelországban). Ezután az irodalmi tevékenységnek szentelte magát. Ezalatt az idő alatt zongorázni tanult a konzervatóriumban. 1995. március 26-án halt meg Pozsonyban.

 
Emlékműve Alsókubinban

MunkásságaSzerkesztés

Jelentős képviselője a szlovák naturalizmusnak. 1930-ban kezdte meg művei kiadását a Slovenská nedeľa (Szlovák vasárnap) magazinban, a Tatra bank naptárában. Később az Elán, a Slovenské pohľady, a Živena és más folyóiratokban jelentek meg a munkái. Korai alkotásaiban a társadalmi, földrajzi vagy társadalmi perifériák témái domináltak, később a szerelem, a társadalmi együttérzés és az akkori társadalmi problémák témái is. Tematikus szinten legendás, mitikus és meseelemeket is használt. Saját munkái mellett szórványosan fordított cseh nyelvből (Karel Čapek, Karel Jaromír Erben és mások).

MűveiSzerkesztés

PrózaSzerkesztés

  • List od otca (1932) Apja levele
  • Uzlík tepla (1936) Hőcsomó
  • Pokušenie (1937)[6] Csábítás
  • Čierny býk (1938) Fekete Bika
  • Olovený vták (1940)[7] Ólommadár
  • Tri gaštanové kone (regény, 1940) Három gesztenyepej
  • Tri noci a tri sny (1942)[8] Három éj és három álom
  • Babylon (1946 és 1956)[9] Babilon
  • Zuzana (1949)[10]
  • Životopisné legendy (1969) Életrajzi legendák
  • Rebeka (1973)
  • Vietor v nás (regény, 1974) A szél bennünk

A gyermekek és fiatalok számáraSzerkesztés

  • Mladosť (önéletrajzi regény, 1956) Ifjúság
  • Môj prvý list (1963) Az első levél
  • Ariadnina niť (1964) Ariadné fonala
  • Balada o Jurovi Jánošíkovi (1980) Ballada Juraj Jánošíkról

MagyarulSzerkesztés

  • Ifjúkor ; ford. Havas Márta; Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó, Bratislava, 1959
  • Három pejló (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1960, fordította: Szabó László, illusztrálta: Kondor Lajos)
  • Egy korty mámor (Madách Kiadó, Pozsony, 1975, fordította: Havas Márta)
  • Három gesztenyepej (Európa Könyvkiadó / Madách Kiadó, Pozsony, Budapest, 1980, fordította: Hubik István) ISBN 9630721953

DíjaiSzerkesztés

  • Nemzeti díj a Babilon című regényért (1947)
  • Érdemes művész (1964)
  • Nemzet Művésze (1974)

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 29.)
  2. a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
  5. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  6. Összeállította Ján Smrek
  7. Pacifista regény, amely a háború ellen tiltakozik.
  8. Ľudovít Fulla illusztrációival.
  9. Monumentális négykötetes regény, 1956-ban újra kiadták, de módosított változatban.
  10. A regény részletekben korábban, 1939-ben magazinban jelent meg.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Margita Figuli című szlovák Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés