Marosán György (politikus)
Marosán György (Hosszúpályi, 1908. május 15. – Budapest, 1992. december 20.) magyarországi szélsőbaloldali politikus volt, előbb szociáldemokrata, majd kommunista színekben, a két párt egyesülésének egyik legfőbb szorgalmazója volt. Eredeti foglalkozása péksegéd (a nagyváradi Steiner Viktor pékmester műhelyében,[1] elterjedt gúnyneve emiatt később „Buci Gyuri”[2] volt). A proletárdiktatúra erőszakos alkalmazásának ideológusaként többek közt arról vált híressé, hogy az 1956-os forradalom idején és azt követően mindenkinél vehemensebben követelte, hogy akár lövetéssel („Mától kezdve lövünk”) is tartsák fenn a kommunista diktatúrát, így vált a megtorló hatalom arcává és öklévé.
Marosán György | |
Az úton végig kell menni könyvének borítóján Csigó László felvétele | |
Magyarország Könnyűipari minisztere | |
Hivatali idő 1949. június 11. – 1950. augusztus 4. | |
Előd | Kossa István (iparügyi miniszterként) |
Utód | Kiss Árpád |
A Magyar Népköztársaság államminisztere | |
Hivatali idő 1957. május 9. – 1960. január 15. (másokkal együtt) | |
Előd | a Harmadik Nagy Imre-kormány tagjai |
Utód | Kádár János |
Született |
1908. május 15. Hosszúpályi |
Elhunyt | 1992. december 20. (84 évesen) Budapest |
Sírhely | Farkasréti temető |
Párt | MSZDP, MSZP, MKP, MDP, MSZMP |
Gyermekei | Marosán György |
Foglalkozás | pék, politikus |
Díjak | SZOT-díj (1981) |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Marosán György témájú médiaállományokat. |
ÉleteSzerkesztés
Apja görögkatolikus kántortanító volt. Édesapját elveszítette, aki feltételezhetően a nehéz anyagi körülményeik miatt öngyilkos lett.[3] 1917-től a debreceni árvaházban nevelkedett. A román megszállás után egy időre Nagyváradra került át, mivel román származású volt, családjának eredeti neve pedig Muresan.
Politikai karrierjeSzerkesztés
Már 15 éves korában csatlakozott a munkásmozgalomhoz, 1927-ben a Szociáldemokrata Pártba (MSZDP) is belépett. 1939-ben főtitkárának választotta az Élelmezési Munkások Országos Szövetsége (1943-tól elnöke). 1941-ben tagja lett az MSZDP fővárosi vezetőségének. 1942-ben többedmagával megalapította a József Attila Emlékbizottságot. Ugyanezen év nyarán letartóztatták, és hónapokig fogva tartották. Az MSZDP vidéki szervező titkáraként folytatta a politizálást, de a német megszállást (1944. március 19.) követően újra letartóztatták és Nagykanizsára internálták.
A háború utánSzerkesztés
Szabadulása után pártkarrierje felgyorsult: 1945 augusztusáig országos titkár, majd 1947-ig vezető titkár az MSZDP-ben.
A pártfúzió híveSzerkesztés
Marosán a kommunistákhoz húzó szociáldemokraták közé tartozott: másokkal, így a húzódozó Szakasits Árpáddal szemben támogatta a párt egyesülését a Magyar Kommunista Párttal. Elnökhelyettese lett a két párt 1948. március 10-én felállított közös Politikai Bizottságának. A fúzió végül 1948 júniusában meg is történt, Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven. Az elnök Szakasits lett (ez azonban csak elfedte azt a folyamatot, amelyben a kommunisták valójában felőrölték a szociáldemokrata párt hozzájuk nem hasonuló részét.)
Az egyesült pártbanSzerkesztés
1948. augusztus 18-ától 1949. július 1-jéig az MDP Budapesti Pártbizottságának első titkára volt, ezt követően 1950. augusztus 4-éig könnyűipari miniszter. Az MDP Központi Vezetősége 1950 májusától a párt Adminisztratív Osztályát is Marosán alá utalta.
Két hónappal később, Rákosi Mátyás rémuralmának csúcsán őt is elérte sok kommunista sorsa: július 7-én az ÁVH őrizetbe vette. November 24-én első fokon, december 11-én pedig jogerősen is halálra ítélték, de később tárgyalás nélkül életfogytiglani börtönre enyhítették az ítéletet. 1956. március 29-én, a Szovjetunió Kommunista Pártjának a személyi kultuszt megbélyegző XX. kongresszusa után büntetését félbeszakították. Szabadulása után azonnal felajánlotta szolgálatait a párt vezetésének. A Központi Vezetőség július 18. és 21. közt tartott ülésén már Politikai Bizottsági taggá is választották, július 30-ától pedig a Minisztertanács elnökhelyettese lett.
1956-banSzerkesztés
1956. október 23-án, amikor az MDP Politikai Bizottsága a jugoszláviai látogatásról visszatérő Gerő Ernő első titkárral és Kádár Jánossal kiegészülve ülést tartott, Marosán mindenki mással szembehelyezkedve nem csak az egyetemisták (a MEFESZ) tervezett tüntetésének a betiltását követelte, hanem azt is, hogy fegyveres erők számára adjanak tűzparancsot.[4]
A forradalom idején egy ízben Nagy Dániellel, az Elnöki Tanács elnökhelyettesével együtt letartóztatta a Széna téri felkelők Márton Erzsébet vezette csoportja és az elfoglalt Maros utcai ÁVH-laktanyában (a mai XII. kerületi rendőrkapitányság épületében) kihallgatták. (Saját elbeszélése szerint nem volt kihallgatás, egy szakaszvezető egyszerűen elengedte őket).[5]
Amikor az irányítás Gerő Ernő kezéből Nagy Imréébe csúszott át, Marosánt kihagyták a párt vezetéséből. Marosán azonban a szovjetekkel szövetkező Kádár János oldalára állt és tagja lett Kádár kormányának, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak, illetve az forradalom idején átalakult kommunista párt, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának.
Marosán a restaurált kommunista hatalom egyik legagresszívabb stílusú politikusa lett. December 8-án, miután Salgótarjánban hiába próbálta rákényszeríteni akaratát a helyi munkástanács küldöttségre, ő mondta ki a híres mondatot: „Mától kezdve lövünk”, hivatalossá téve az új kormánynak azt a politikáját, hogy a legdurvább erőszakkal lép fel a tömegmegmozdulások ellen (a politikai döntést erről azonban nyilvánvalóan nem Marosán, hanem Kádár hozta meg). Salgótarjánban még aznap 131 áldozatot követelő sortűz dördült, a rákövetkező napokban pedig vidéki városokban egymást követték a sortüzek.
1956-tól kilépéséigSzerkesztés
1957 februárjában gyakorlatilag Kádár János, az állampárt első emberének helyettese lett, amikor a Központi Bizottság (KB) adminisztratív titkárává választotta. Később újabb fontos posztot kapott: április 30-ától a Budapesti Pártbizottság Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke lett, később pedig a Budapesti Pártbizottság titkára. Ezután ismét kormánypozícióhoz jutott, május 9-től 1960. január 15-éig államminiszter volt.
1962-ben pártkarrierjében fordulat következett be: október 11-én és 12-én tartott ülésén a Központi Bizottság visszahívta Marosánt a Politikai Bizottságból, elvette KB-titkári posztját, sőt a KB-ból is kizárták. Formálisan még a következő évig az Elnöki Tanács helyettes elnöke maradt, de elvették „M” és „K” telefonját, kormányőreit és állami autóját. További támadások érték, miután Moszkvában 1964-ben részt vett a november 7-ei ünnepi felvonuláson. 1965-ben kilépett az MSZMP-ből.
Félreállítása a megtorlás korszakának végét és a Kádár-rezsim konszolidációjának kezdetét jelezte: Marosán fenyegetéseire, gátlás nélküli demagógiájára ekkor már nem volt szükség, ráadásul sokan Kádár ellenlábasát látták benne. (Valószínűleg maga Kádár is, akivel Marosán 1962-ben személyes összetűzésbe is került, amikor egy beadványban Kádár baráti kapcsolatait kritizálta.)
Írásai, későbbi sorsaSzerkesztés
1968-ban Tüzes kemence címen önéletrajzi írást adott ki a második világháborút megelőző tevékenységéről. Következő kötete, Az úton végig kell menni az 1945 és 1948 közötti évekkel foglalkozott. Ennek kiadását csak nagy nehezen engedélyezték, 1972-ben jelent meg. Még ebben az évben visszalépett a pártba. Ezt megelőzően a vezetés belső hatalmi harcai úgy alakultak, hogy Kádár gesztust akart tenni a régi keményvonalasnak, ezért 1969-ben megkeresték, hogy 1970. április 4-én (a „felszabadulás” 25. évfordulóján) kitüntetnék. Marosán visszautasította, mert nem személyesen Kádár kereste meg. Kádár ezután személyes levelet írt neki, még később további emlékiratai kiadásával kecsegtették.
A következő két évtizedben több memoár jellegű írása jelent meg: 1979-ben Ember és kenyér, 1984-ben A mozgalom, 1988-ban Nincs visszaút, 1989-ben A tanúk még élnek, majd a Fel kellett állnom. Írásai természetesen szubjektív módon, a saját szemszögéből idézik fel az eseményeket és azok fontos politikai szereplőit. Különösen érdekes az 1956–57-es történésekkel foglalkozó kötete, A tanúk még élnek, ami már a 60-as évek végén elkészült, de őszinte hangvétele, az események nyílt leírása miatt megjelentetését az MSZMP vezetősége nem engedélyezte, és az csak a rendszerváltást közvetlenül megelőzően láthatott napvilágot.[6]
1989 őszén Marosán ellenezte, hogy feloszlassák az MSZMP-t és nem is lépett át az MSZP-be, ehelyett a kommunista hagyományokat ápoló utódpárthoz csatlakozott. 1989. december 17-én ő nyitotta meg az immár Grósz Károly, Berecz János, Ribánszki Róbert és Thürmer Gyula nevével fémjelzett MSZMP XIV. kongresszusát.
MűveiSzerkesztés
- Kádár János–Marosán György–Kossa István: A párttal a népért; Szikra, Bp., 1948
- Textiliparunk 1949 harmadik évnegyedének eredményei. Termelési értekezlet. Marosán György beszéde és hozzászólások; Hírlap Ny., Bp., 1949
- A Párt harca a tömegekért. 1956–1958; Kossuth, Bp., 1959
- Tüzes kemence; Magvető, Bp., 1968
- Az úton végig kell menni; Magvető, Bp., 1973 (Magvető zsebkönyvtár)
- Ember és kenyér; Táncsics, Bp., 1979
- A bizalmi; Népszava, Bp., 1982 (Fórum)
- A mozgalom; Népszava, Bp., 1984 (Fórum)
- Változó világban; Népszava, Bp., 1987 (Fórum)
- Fel kellett állnom; Hírlapkiadó Vállalat, Bp., 1989 (Tabu)
- A tanúk még élnek. 1956; Hírlapkiadó Vállalat, Bp., 1989 (Tabu)
- Nincs visszaút. Emlékeim az 1948–1956-os évekből; szerk., jegyz., utószó Gyarmati György; ELTE ÁJTK, Bp., 1989 (Politikatudományi füzetek)
- Dal és kenyér; Népszava, Bp., 1989
DíjaiSzerkesztés
- Kossuth-érdemrend (második osztály) (1948)
- Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1958)[7]
- SZOT-díj (1981)
ÉrdekességekSzerkesztés
- Papp László bokszolónak, miután háromszor egymás után olimpiai bajnok lett és nagy népszerűségre tett szert, Marosán György engedélyezte 1956-ban, hogy a profi boksz világában is kipróbálhassa magát. (Ezt korábban senkinek nem engedték, mert a kommunista gondolkodásban a pénzkereső sport kapitalista jelenség volt.)[8] Később 1965-ben, Marosán kommunista elvtársa és vezetőtársa, Biszku Béla közölte Papp Lászlóval, hogy nem küzdhet meg a profi világbajnoki címért.[9][10]
- Puskás Ferenc válogatott labdarúgó külföldre távozása után Marosán kijelentette, hogy amíg neki befolyása marad, Puskás nem teszi a lábát magyar földre.[11]
- „Évtizedekig énekelt a Vasas Szakszervezet énekkarában, s minden nap látni a Margit-szigeten, a Nemzeti Sportuszodában.” – írta róla az 1989-ben újjászervezett MSZMP honlapja.[12]
- Alakja felbukkan (említés szintjén) Kondor Vilmos magyar író Budapest novemberben című bűnügyi regényében.
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ Marosán Györgyre emlékeztünk. [2016. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 12.)
- ↑ Marosán György életútja - A mérges pék)
- ↑ Bárány Balázs: „Nagyvárad volt az én bölcsőm.” Marosán György első évei a mozgalomban. erdelyikronika.net, 2017. május 29. (Hozzáférés: 2021. október 21.)
- ↑ Marosán György: A tanúk még élnek (Budapest, 1989.)
- ↑ Marosán György: letartóztatásom története megjelent: Pesti utca - 1956 Szerk.:Bindorffer Györgyi, Gyenes Pál. (Budapest, 1994.)
- ↑ Várnai 7–8. o.
- ↑ Marosán György kitüntetése. Népsport, XIV. évf. 95. sz. (1958. máj. 15.) 1. o.
- ↑ Szenczi Tóth Károly: Nem kommunista ugyan... Archiválva 2007. március 29-i dátummal a Wayback Machine-ben (Élet és Irodalom, 48. évf., 50. szám)
- ↑ Biszku Béla szerepe Papp László megtört karrierjében Archiválva 2018. április 11-i dátummal a Wayback Machine-ben, mno.hu
- ↑ Biszku Béla közölte Papp Lacival, hogy be kell fejeznie pályafutását: „Túl sokat keres, ilyen profi státus még a Szovjetunióban sincs” Archiválva 2016. október 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, magyarhirlap.hu, 2014.09.22
- ↑ Nemzeti Sport Online
- ↑ Magyar Kommunista Munkáspárt: Párttörténet (munkaspart.hu)
ForrásokSzerkesztés
- ↑ Várnai: Marosán György: A tanúk még élnek. Várnai Ferenc (előszó). Budapest: Hírlapkiadó Vállalat. 1989. = Tabu, ISBN 963 7328 092
További információkSzerkesztés
- Nyers Rezső: Ki is volt Marosán György valójában? = Múltunk, 1994/3. 176-180. o.
- A Marosán-ügy 1962-ben. (Közli: Némethné Vágyi Karola- Sipos Levente) = Múltunk, 1994/1-2. 203-256. o.
- Jemnitz János: Kiegészítések Marosán György arcképéhez. = Múltunk, 1994/4. 161-170. o.
- Marosán György beszéde 1957
- Marosán György elemzése az 1956-os forradalomról 1957
- Marosán György életrajza a Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapján