Marosán György (politikus)

magyar politikus, MSZDP-tag, MSZMP PB-tag, MDP PB-tag, országgyűlési képviselő
Disambig.svgEz a szócikk a baloldali politikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Marosán György (tanár).

Marosán György (Hosszúpályi, 1908. május 15. – Budapest, 1992. december 20.) magyarországi szélsőbaloldali politikus volt, előbb szociáldemokrata, majd kommunista színekben, a két párt egyesülésének egyik legfőbb szorgalmazója volt. Eredeti foglalkozása péksegéd (a nagyváradi Steiner Viktor pékmester műhelyében,[1] elterjedt gúnyneve emiatt később „Buci Gyuri”[2] volt). A proletárdiktatúra erőszakos alkalmazásának ideológusaként többek közt arról vált híressé, hogy az 1956-os forradalom idején és azt követően mindenkinél vehemensebben követelte, hogy akár lövetéssel („Mától kezdve lövünk”) is tartsák fenn a kommunista diktatúrát, így vált a megtorló hatalom arcává és öklévé.

Marosán György
Az úton végig kell menni könyvének borítóján Csigó László felvétele
Az úton végig kell menni könyvének borítóján
Csigó László felvétele
A Magyar Népköztársaság államminisztere
Született 1908. május 15.
Hosszúpályi
Elhunyt1992. december 20. (84 évesen)
Budapest
Sírhely Farkasréti temető
Párt MSZDP, MSZP, MKP, MDP, MSZMP
Gyermekei Marosán György
Foglalkozás pék, politikus
Díjak SZOT-díj (1981)
A Wikimédia Commons tartalmaz Marosán György témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Apja görögkatolikus kántortanító volt. 1917-től a debreceni árvaházban nevelkedett. A román megszállás után egy időre Nagyváradra került át, mivel román származású volt, családjának eredeti neve pedig Muresan.

Politikai karrierjeSzerkesztés

Már 15 éves korában csatlakozott a munkásmozgalomhoz, 1927-ben a Szociáldemokrata Pártba (MSZDP) is belépett. 1939-ben főtitkárának választotta az Élelmezési Munkások Országos Szövetsége (1943-tól elnöke). 1941-ben tagja lett az MSZDP fővárosi vezetőségének. 1942-ben többedmagával megalapította a József Attila Emlékbizottságot. Ugyanezen év nyarán letartóztatták, de csak néhány hónapig maradt fogva. Az MSZDP vidéki szervező titkáraként folytatta a politizálást, de a német megszállást (1944. március 19.) követően újra letartóztatták és Nagykanizsára internálták.

A háború utánSzerkesztés

Szabadulása után pártkarrierje felgyorsult: 1945 augusztusáig országos titkár, majd 1947-ig vezető titkár az MSZDP-ben.

A pártfúzió híveSzerkesztés

Marosán a kommunistákhoz húzó szociáldemokraták közé tartozott: másokkal, így a húzódozó Szakasits Árpáddal szemben támogatta a párt egyesülését a Magyar Kommunista Párttal. Elnökhelyettese lett a két párt 1948. március 10-én felállított közös Politikai Bizottságának. A fúzió végül 1948 júniusában meg is történt, Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven. Az elnök Szakasits lett (ez azonban csak elfedte azt a folyamatot, amelyben a kommunisták valójában felőrölték a szociáldemokrata párt hozzájuk nem hasonuló részét.)

Az egyesült pártbanSzerkesztés

Marosán a könnyen hasonulók közé tartozott. 1948. augusztus 18-ától 1949. július 1-jéig az MDP Budapesti Pártbizottságának első titkára volt, ezt követően 1950. augusztus 4-éig könnyűipari miniszter. Az MDP Központi Vezetősége 1950 májusától a párt Adminisztratív Osztályát is Marosán alá utalta.

Két hónappal később, Rákosi Mátyás rémuralmának csúcsán őt is elérte a kommunistává lett szociáldemokraták sorsa: július 7-én az ÁVH őrizetbe vette. November 24-én első fokon, december 11-én pedig jogerősen is halálra ítélték, de később tárgyalás nélkül életfogytiglani börtönre enyhítették az ítéletet. 1956. március 29-én, a Szovjetunió Kommunista Pártjának a személyi kultuszt megbélyegző XX. kongresszusa után büntetését félbeszakították. Szabadulása után azonnal felajánlotta szolgálatait a párt vezetésének. A Központi Vezetőség július 18. és 21. közt tartott ülésén már Politikai Bizottsági taggá is választották, július 30-ától pedig a Minisztertanács elnökhelyettese lett.

1956-banSzerkesztés

1956. október 23-án, amikor az MDP Politikai Bizottsága a jugoszláviai látogatásról visszatérő Gerő Ernő első titkárral és Kádár Jánossal kiegészülve ülést tartott, Marosán mindenki mással szembehelyezkedve nem csak az egyetemisták (a MEFESZ) tervezett tüntetésének a betiltását követelte, hanem azt is, hogy fegyveres erők számára adjanak tűzparancsot.[3]

A forradalom idején egy ízben Nagy Dániellel, az Elnöki Tanács elnökhelyettesével együtt letartóztatta a Széna téri felkelők Márton Erzsébet vezette csoportja és az elfoglalt Maros utcai ÁVH-laktanyában (a mai XII. kerületi rendőrkapitányság épületében) kihallgatták. (Saját elbeszélése szerint nem volt kihallgatás, egy szakaszvezető egyszerűen elengedte őket).[4]

Amikor az irányítás Gerő Ernő kezéből Nagy Imréébe csúszott át, Marosánt kihagyták a párt vezetéséből. Marosán azonban a szovjetekkel szövetkező Kádár János oldalára állt és tagja lett Kádár kormányának, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak, illetve az forradalom idején átalakult kommunista párt, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának.

Marosán a restaurált kommunista hatalom egyik legagresszívabb stílusú politikusa lett. December 8-án, miután Salgótarjánban hiába próbálta rákényszeríteni akaratát a helyi munkástanács küldöttségre, ő mondta ki a híres mondatot: „Mától kezdve lövünk”, hivatalossá téve az új kormánynak azt a politikáját, hogy a legdurvább erőszakkal lép fel a tömegmegmozdulások ellen (a politikai döntést erről azonban nyilvánvalóan nem Marosán, hanem Kádár hozta meg). Salgótarjánban még aznap 131 áldozatot követelő sortűz dördült, a rákövetkező napokban pedig vidéki városokban egymást követték a sortüzek.

1956-tól kilépéséigSzerkesztés

1957 februárjában gyakorlatilag Kádár János, az állampárt első emberének helyettese lett, amikor a Központi Bizottság (KB) adminisztratív titkárává választotta. Később újabb fontos posztot kapott: április 30-ától a Budapesti Pártbizottság Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke lett, később pedig a Budapesti Pártbizottság titkára. Ezután ismét kormánypozícióhoz jutott, május 9-től 1960. január 15-éig államminiszter volt.

1962-ben pártkarrierjében fordulat következett be: október 11-én és 12-én tartott ülésén a Központi Bizottság visszahívta Marosánt a Politikai Bizottságból, elvette KB-titkári posztját, sőt a KB-ból is kizárták. Formálisan még a következő évig az Elnöki Tanács helyettes elnöke maradt, de elvették „M” és „K” telefonját, kormányőreit és állami autóját. További támadások érték, miután Moszkvában 1964-ben részt vett a november 7-ei ünnepi felvonuláson. 1965-ben kilépett az MSZMP-ből.

Félreállítása a megtorlás korszakának végét és a Kádár-rezsim konszolidációjának kezdetét jelezte: Marosán fenyegetéseire, gátlás nélküli demagógiájára ekkor már nem volt szükség, ráadásul sokan Kádár ellenlábasát látták benne. (Valószínűleg maga Kádár is, akivel Marosán 1962-ben személyes összetűzésbe is került, amikor egy beadványban Kádár baráti kapcsolatait kritizálta.)

Írásai, későbbi sorsaSzerkesztés

1968-ban Tüzes kemence címen önéletrajzi írást adott ki. Ennek második része, Az úton végig kell menni kiadását csak nagy nehezen engedélyezték, 1972-ben jelent meg. Még ebben az évben visszalépett a pártba. Ezt megelőzően a vezetés belső hatalmi harcai úgy alakultak, hogy Kádár gesztust akart tenni a régi keményvonalasnak, ezért 1969-ben megkeresték, hogy 1970. április 4-én (a „felszabadulás” 25. évfordulóján) kitüntetnék. Marosán visszautasította, mert nem személyesen Kádár kereste meg. Kádár ezután személyes levelet írt neki, még később további emlékiratai kiadásával kecsegtették.

A következő két évtizedben több megemlékező írása jelent meg: 1979-ben Ember és kenyér, 1984-ben A mozgalom (1984), 1988-ban Nincs visszaút, 1989-ben A tanúk még élnek, majd Fel kellett állnom.

Kritikusai szerint írásai nem tekinthetők komoly irodalmi műnek, hiteles kordokumentumnak még kevésbé sem. Nélkülöz minden tárgyszerűséget, saját magát álságosan eltúlozza, tisztára szeretné mosni gaztetteit. Komikusnak hatnak a leírt jelenetek, romantikába illő szélsőségekkel (ő mindig nagyon jó, mindenki más nagyon rossz). Szatirikus hangulat uralkodik el a könyvek olvasása közben azokon az embereken, akik ezt a kort jól ismerik.

 
Marosán György sírja Budapesten. Farkasréti temető: 60/1-főút-2.

1989 őszén Marosán ellenezte, hogy feloszlassák az MSZMP-t és nem is lépett át az MSZP-be, ehelyett a kommunista hagyományokat ápoló utódpárthoz csatlakozott. 1989. december 17-én ő nyitotta meg az immár Grósz Károly, Berecz János, Ribánszki Róbert és Thürmer Gyula nevével fémjelzett MSZMP XIV. kongresszusát.

MűveiSzerkesztés

  • Kádár János–Marosán György–Kossa István: A párttal a népért; Szikra, Bp., 1948
  • Textiliparunk 1949 harmadik évnegyedének eredményei. Termelési értekezlet. Marosán György beszéde és hozzászólások; Hírlap Ny., Bp., 1949
  • A Párt harca a tömegekért. 1956–1958; Kossuth, Bp., 1959
  • Tüzes kemence; Magvető, Bp., 1968
  • Az úton végig kell menni; Magvető, Bp., 1973 (Magvető zsebkönyvtár)
  • Ember és kenyér; Táncsics, Bp., 1979
  • A bizalmi; Népszava, Bp., 1982 (Fórum)
  • A mozgalom; Népszava, Bp., 1984 (Fórum)
  • Változó világban; Népszava, Bp., 1987 (Fórum)
  • Fel kellett állnom; Hírlapkiadó Vállalat, Bp., 1989 (Tabu)
  • A tanúk még élnek. 1956; Hírlapkiadó Vállalat, Bp., 1989 (Tabu)
  • Nincs visszaút. Emlékeim az 1948–1956-os évekből; szerk., jegyz., utószó Gyarmati György; ELTE ÁJTK, Bp., 1989 (Politikatudományi füzetek)
  • Dal és kenyér; Népszava, Bp., 1989

DíjaiSzerkesztés

ÉrdekességekSzerkesztés

 
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Marosán György témában.
  • Papp László bokszolónak, miután háromszor egymás után olimpiai bajnok lett és nagy népszerűségre tett szert, Marosán György engedélyezte 1956-ban, hogy a profi boksz világában is kipróbálhassa magát. (Ezt korábban senkinek nem engedték, mert a kommunista gondolkodásban a pénzkereső sport kapitalista jelenség volt.)[6] Később 1965-ben, Marosán kommunista elvtársa és vezetőtársa, Biszku Béla közölte Papp Lászlóval, hogy nem küzdhet meg a profi világbajnoki címért.[7][8]
  • Puskás Ferenc válogatott labdarúgó külföldre távozása után Marosán kijelentette, hogy amíg neki befolyása marad, Puskás nem teszi a lábát magyar földre.[9]
  • „Évtizedekig énekelt a Vasas Szakszervezet énekkarában, s minden nap látni a Margit-szigeten, a Nemzeti Sportuszodában.” – írta róla az 1989-ben újjászervezett MSZMP honlapja.[10]
  • Alakja felbukkan (említés szintjén) Kondor Vilmos magyar író Budapest novemberben című bűnügyi regényében.

JegyzetekSzerkesztés

  1. ↑ Marosán Györgyre emlékeztünk. [2016. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 12.)
  2. ↑ Marosán György életútja - A mérges pék)
  3. ↑ Marosán György: A tanúk még élnek (Budapest, 1989.)
  4. ↑ Marosán György: letartóztatásom története megjelent: Pesti utca - 1956 Szerk.:Bindorffer Györgyi, Gyenes Pál. (Budapest, 1994.)
  5. ↑ Marosán György kitüntetése. Népsport, XIV. évf. 95. sz. (1958. máj. 15.) 1. o.
  6. ↑ Szenczi Tóth Károly: Nem kommunista ugyan... (Élet és Irodalom, 48. évf., 50. szám)
  7. ↑ Biszku Béla szerepe Papp László megtört karrierjében Archiválva 2018. április 11-i dátummal a Wayback Machine-ben, mno.hu
  8. ↑ Biszku Béla közölte Papp Lacival, hogy be kell fejeznie pályafutását: „Túl sokat keres, ilyen profi státus még a Szovjetunióban sincs”, magyarhirlap.hu, 2014.09.22
  9. ↑ Nemzeti Sport Online
  10. ↑ Magyar Kommunista Munkáspárt: Párttörténet (munkaspart.hu)

További információkSzerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Marosán_György_(politikus)&oldid=23180430”