Marton Endre (rendező)
Marton Endre (Budapest, 1917. március 17. – Budapest, 1979. október 12.) kétszeres Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar rendező, főiskolai tanár, színigazgató.
Marton Endre | |
A Rivalda 84-85 antológiában megjelent portréja Csigó László felvétele | |
Született | 1917. március 17.[1] Budapest[2] |
Elhunyt | 1979. október 12. (62 évesen)[1] Budapest[2] |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | |
Kitüntetései | Kossuth-díj (1957, 1970) |
Sírhelye | Farkasréti temető (25-1-55)[3] |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája
szerkesztésMarton József bankhivatalnok és Schiller Lujza (1895–1950) fia.[4][5] 1927 és 1936 között az Óbudai Árpád Gimnázium tanulója volt.[6][7] 1936. november 9-én[8] a gimnázium ifjúsági önképzőkörének tagjaként a Zárda utcai kultúrházban műsoros estet rendezett. Az est műsorát három számból álló revü alkotta Tegnap-ma-holnap címmel.
1941-ben az Országos Színészegyesület színiiskolájában szerzett színészi oklevelet, majd a Pünkösti Andor vezette Madách Színházban dolgozott segédrendezőként. 1945-ben a Vígszínházhoz szerződött rendezőként, 1948-ban a színház főrendezője lett. Nevéhez olyan rendezések fűződnek mint Csehov: Három nővér, Molnár Ferenc: A hattyú és a Liliom című darabjai. 1949-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. Hét éven keresztül rendező, 1956–1971 között pedig főrendező volt. Itt rendezte 1972-ben Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadiak című elfeledett drámáját, 1986-ban pedig Madách Imre: Mózes című drámáját. Kortárs magyar írók műveit állította színpadra, s rendezett több nyugat-európai kortárs- és klasszikus drámát is. 1971-ben a Nemzeti Színház igazgatójává nevezték ki, 1978-ig töltötte be ezt a tisztséget.
1950-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői, 1974-től pedig színész szakán. Tagja volt a Magyar Színházművészeti Szövetség Titkárságának és a Színházi Intézet Végrehajtó Bizottságának. Rendezett játékfilmeket, tévéfilmeket és rádiójátékokat is.
Színpadi rendezései
szerkesztésA Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 104.[Mj. 1]
- Móricz Zsigmond: Úri muri (Margitszigeti Szabadtéri Színpad)
- ifj. Johann Strauss: Bécsi diákok (Fővárosi Operettszínház)
- Kós Károly: Budai Nagy Antal (Szegedi Szabadtéri Játékok)
- Friedrich Dürrenmatt: Játsszunk Strindberget (Szegedi Nemzeti Színház)
- Offenbach: Gerolsteini nagyhercegnő (Fővárosi Operettszínház)
- Fehér Klára: Becsület (Úttörő Színház)
Ódry Színpad
szerkesztés- Tennessee Williams: Ez a ház lebontandó
- Benedek Katalin: Idegen utcában
- Örsi Ferenc: Örvényben
Vígszínház
szerkesztés
|
|
Nemzeti Színház
szerkesztés
|
|
Filmjei
szerkesztésJátékfilmek
szerkesztés- Katonazene (1961)
- Már nem olyan időket élünk (1964)
- Egy nap a paradicsomban (1967)
Tévéfilmek
szerkesztés- Ágis tragédiája (1971)
- Holló a hollónak (1972)
Rádiójátékok
szerkesztés- Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (1955)
- Shakespeare: Coriolanus (1961)
- Szabó Magda: Az a szép, fényes nap (1976)
- Katona József: Bánk bán (1975)
- Petőfi Sándor. 1823-1849. In memoriam Sándor Petőfi
Díjai, elismerései
szerkesztés- Jászai Mari-díj (1954)
- Kossuth-díj (1957, 1970)
- Érdemes művész (1960)
- Kiváló művész (1966)
Megjegyzések
szerkesztés- ↑ 2012. augusztus 28-i lekérdezés
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC09732/10126.htm, Marton Endre, 2017. október 9.
- ↑ a b Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
- ↑ http://www.bessenyei.hu/farkasret/abc.pdf, 2019. október 1.
- ↑ Szülei házasságkötési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 1208/1913. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 21.)
- ↑ Marton Józsefné Schiller Lujza halotti bejegyzése a Budapest XII. kerületi polgári halotti akv. 1457/1950. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 21.)
- ↑ III. kerületi magy. kir. állami Árpád főgimnázium, Budapest, 1927 | Arcanum Digitális Tudománytár (magyar nyelven). adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. március 18.)
- ↑ III. kerületi magy. kir. állami Árpád főgimnázium, Budapest, 1935 | Arcanum Digitális Tudománytár (magyar nyelven). adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. március 18.)
- ↑ III. kerületi magy. kir. állami Árpád főgimnázium, Budapest, 1935 | Arcanum Digitális Tudománytár (magyar nyelven). adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. március 18.)
Források
szerkesztés- Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4
- Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X
- Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. (Hozzáférés: 2024. október 8.)