Főmenü megnyitása

Marxizmus–leninizmus

(Marxizmus-leninizmus szócikkből átirányítva)
Magyar forradalmi szocialista plakát 1919-ből (a versailles-i békerendszer ellen)
A tanulás fontosságát propagáló 1920-as szovjet plakát: a több jóléthez több termelés kell, a több termeléshez több tudás
A szövetkezeti parasztságot buzdító 1933-as szovjet plakát Azerbajdzsánból

A marxizmus–leninizmus Marx, Engels és Lenin filozófiai, közgazdasági és társadalmi-politikai nézeteinek összefüggő eszmerendszere.[1] A kifejezés használatát Sztálin vezette be Lenin halála után, mint a marxi tanításoknak Lenin által az imperializmus időszakában, az osztályharc és a proletárforradalom új viszonyai között továbbfejlesztett elméletét, azaz a marxizmus és a leninizmus egységes rendszerét.[2] Legfontosabb tétele, hogy munkásosztály világtörténelmi szerepe az osztály nélküli kommunista társadalom megteremtése.[3] Lenin egyik legjelentősebb újítása Marx elméletéhez képest az a tétel volt, miszerint a szocialista forradalomnak nem kell világméretűnek lenni, az győzhet egy országban is, mégpedig nem feltétlen a legfejlettebb kapitalista országban. A fogalom az 1920-as évek közepétől vált a Szovjetunió hivatalos politikai ideológiájává, majd a második világháború után a többi államszocialista(wd) ország is átvette.

MeghatározásaSzerkesztés

A marxizmus–leninizmus a saját magára vonatkozó meghatározása szerint a munkásosztálynak a tőkés osztály elleni forradalmi harcára és a szocialista társadalom építésére vonatkozó elmélete és gyakorlata; a kommunista és munkáspártok elvi programja, a kommunista világnézet elmélete.[4]

A marxizmus–leninizmus fogalma egyben megkülönböztetésként is szolgált a munkásmozgalmon belül egyrészt a trockizmustól, másrészt az úgynevezett jobboldali elhajló irányzatoktól, amelyek nem forradalmi úton törekedtek a munkásosztály helyzetének javítására, mint a reformizmus, revizionizmus és a szociáldemokrácia.

RészeiSzerkesztés

Lenin A marxizmus három forrása és három alkotórésze[5] című munkája nyomán a marxizmus–leninizmus eszmerendszere is három részre tagolódik, a filozófiai részre, ami a dialektikus és történelmi materializmus, a közgazdasági ágra, ami a marxista közgazdaságtant foglalja magába, valamint a politikatudományi ágazatra, a tudományos szocializmusra(wd) (ezt a diszciplínát egyes országokban tudományos kommunizmusnak nevezték).

A marxizmus–leninizmus mint a szocialista állam ideológiájaSzerkesztés

Az egypárti rendszerű marxista–leninista államot a kommunista párt irányítja. Ezek az állampártok az egyes országokban különböző neveket visel(het)tek, de önmagukat a közbeszédben kommunista pártoknak, tagjaikat kommunistáknak hívták; bel- és külföldi ideológiai ellenfeleik is egyaránt így tekintettek rájuk. Az uralkodó pártok magukat a munkásosztály és a proletariátus élcsapatainak tartották, feladatukként a szocializmus, a szocialista táradalom (történelmi perspektívában a kommunizmus) építését jelölték meg. E fejlődés első szakaszában azt a célt tűzték maguk elé, hogy a tőkés társadalmi rendszerből létrehozzák a szocialista államot,[6] majd a következő történelmi fázisban ebből a kommunista társadalmat, ahol megszűnnek az osztályok és érvényre jut az az elv, hogy mindenki képességei szerint dolgozik és szükségletei szerint részesedik(wd) a közösen létrehozott javakból.[7] A szocialista állam formája kezdetben a proletárdiktatúra, a vezető párt munkamódszere a demokratikus centralizmus.[8]

GazdaságirányításSzerkesztés

A marxista–leninista állam a társadalom gazdasági szükségletei kielégítése érdekében tervgazdálkodást folytat, hogy koordinálja a termelőeszközök működését, az áruk és szolgáltatások elosztását az egész népgazdaságban.[9] A munkások bérét képzettségük, valamint az általuk végzett munka mennyisége és minősége alapján határozzák meg.[10] Az áruk árát is elsősorban használati értékük alapján rögzítették, figyelmen kívül hagyva a termelési költségeket, a munkaérték-elméletet és a határhaszon-elméletet egyaránt,[11] ami mindenütt krónikus hiánygazdálkodáshoz vezetett.

TársadalomSzerkesztés

A szocialista forradalom jegyében megszüntették a termelőeszközök magántulajdonát és azokat államosították, illetve a kistulajdonosok esetében szövetkezetekbe tömörítették őket. A burzsoázia megfosztása a magántulajdonától megtörte annak politikai hatalmát is.[12]

A marxista–leninista állam bevezette az általános egészségbiztosítást, a minden szinten ingyenes közoktatást, és számos más szociális juttatást biztosított a dolgozóknak (családi pótlék, 8 órás munkaidő, fizetett szabadság), de az elmaradott gazdaság miatt természetesen a kornak megfelelő alacsony szinten.[13] A közoktatás kötelező részévé tették a proletariátus osztályöntudatra nevelését, a marxizmus–leninizmus elméletének tanulmányozását.[14]

A családjog terén nagy lépéseket tettek a nők egyenjogúsítása felé, bevezették a polgári házasság intézményét, lehetővé tették a válást. Eltörölték a házasságon kívül született, úgynevezett törvénytelen gyermekek hátrányos jogi helyzetét.[15]

Az állam és az egyház elválasztásaSzerkesztés

 
A moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház felrobbantása 1931-ben

A marxista–leninista állam, ateista ideológiájának megfelelően, szigorúan elválasztotta egymástól az államot és az egyházakat.[16][17]

Az uralkodó ideológia a materializmus lett, ennek jegyében az egyházakat – koronként és országonként változó keménységgel – elnyomták, háttérbe szorították, tevékenységüket korlátozták.[18][19][20] Amint azt az egyébként szintén ateista Vitalij Lazarevics Ginzburg írta önéletírásában, a bolsevikok nem egyszerűen elvetették az istenhitet, hanem Lenin szavaival élve „harcos ateisták” voltak, akik aktívan küzdöttek az egyházak befolyása ellen.[21]

KritikájaSzerkesztés

A marxizmus–leninizmus elméletét számos különböző kiindulópontból, baloldalról is, jelentős filozófusok bírálták. Az államszocialista országok egy része csak névleg tartotta magát ehhez az ideológiához, a valóságban különböző „saját utakat” alkottak, ennek megfelelően a marxizmus–leninizmus konkrét tartalma koronként és országonként jelentősen változott. Ezektől a különbségektől eltekintve a legtöbb kritikus a következő jellemző negatívumokat határozza meg a marxizmus–leninizmus kritikája során:

  • kifejezetten erős személyi kultusz jött létre;
  • Leninnek az a tétele, miszerint a szocializmus egy országban(wd) is győzhet, végső fokon számos államszocialista országban erős nacionalizmushoz vezetett (például Románia Nicolae Ceaușescu, Albánia Enver Hoxha alatt);
  • tanácshatalom helyett pártdiktatúra alakult ki;
  • helytelen volt forradalminak nyilvánítani a parasztság egy részét;
  • a burzsoázia egy részével való együttműködés a forradalmiság feladását jelentette;
  • elmaradt a munkásönigazgatás megvalósítása;
  • a központi bürokrácia uralma érvényesült.

A rendszerváltás utánSzerkesztés

Az államszocialista országok túlnyomó többségében lezajlott rendszerváltozás után a fogalom használata teljesen a háttérbe szorult, kizárólag történelmi kontextusban említik.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Magyar Larousse
  2. Lexikon A-Z in zwei Bänden. Band 2, Volkseigener Verlag Enzyklopädie Leipzig 1957, S. 114
  3. Filozófiai kislex
  4. Akadkislex
  5. V. I. Lenin. A marxizmus három forrása és három alkotórésze, (Proszvescsenyije, 3. szám. 1913. március). Lenin Összes Művei 23. köt., 40-47.. o. 
  6. Shtromas, Alexander, Faulkner, Robert K, and Mahoney, Daniel J. Totalitarianism and the Prospects for World Order: Closing the Door on the Twentieth Century (2003). Lexington Books. p. 18.
  7. A Dictionary of 20th-Century Communism (2009), Silvio Pons and Robert Service, Eds., p. 580.
  8. Albert, Michael and Hahnel, Robin. Socialism Today and Tomorrow (1981) Boston, Massachusetts, USA: South End Press, pp. 24–25.
  9. Pons, p. 138.
  10. Pons, p. 140.
  11. Pons, p. 139.
  12. A Dictionary of 20the-Century Communism (2009) Silvio Pons and Robert Service, Eds., p. 317–319.
  13. A Dictionary of 20th-Century Communism (2010), Silvio Pons and Robert Service, Eds., pp. 721–723.
  14. A Dictionary of 20th-Century Communism (2010), Silvio Pons and Robert Service, Eds., p. 580.
  15. A Dictionary of 20th-Century Communism (200), Silvio Pons and Robert Service, pp. 854–856.
  16. Thrower, James. Marxism–Leninism as the Civil Religion of Soviet Society E. Mellen Press, 1992. p. 45.
  17. Kundan, Kumar. Ideology and Political System (2003) Discovery Publishing House, 2003. p. 90.
  18. "Materialistisk dialektik" Archiválva 2017. szeptember 23-i dátummal a Wayback Machine-ben..
  19. Jordan, Z. A.The Evolution of Dialectical Materialism (1967).
  20. Paul Thomas, Marxism and Scientific Socialism: From Engels to Althusser (London: Routledge, 2008).
  21. Ginzburg, Vitalij Lazarevič, On Superconductivity and Superfluidity: A Scientific Autobiography (2009) p. 45.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Marxismus-Leninismus című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Marxism-Leninism című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

ForrásokSzerkesztés

  • Akadkislex: Akadémiai kislexikon. Budapest: Akadémiai. 1990.  
  • Filozófiai kislex: Filozófiai kislexikon. Budapest: Kossuth. 1973.  
  • Lenin-ÁF: Vlagyimir Iljics Lenin: Állam és forradalom: A marxizmus tanítása az államról és a proletariátus feladatai a forradalomban. Budapest: Magyar Helikon. 1967.  
  • Magyar Larousse: Magyar Larousse. Budapest: Akadémiai. 1991. ISBN 963 05 5856 4  

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés