MeetOFF (konferencia)

A MeetOFF (Online Fejlesztők és Felhasználók meetup) konferenciák Magyarországi sorozata, mely civil kezdeményezésből indult ki. A konferenciák témájáról sokat elárul a szervezők jelszava: "közérthetőbb informatika",[1] azaz az új technológiák részletesebb bemutatása a tág értelemben vett számítógépes felhasználók és a fejlesztők számára. Az előadók mindössze 10 percet kapnak, hogy átadják az információkat egy-egy témakörrel kapcsolatban, majd közvetlenül utána 5 perc áll a közönség rendelkezésére a kérdezéshez.

Az előadássorozat érdekessége hogy az első rendezvénytől kezdve élő Ustream közvetítéssel is lehet követni.[2]

A konferencia történeteSzerkesztés

Az első konferencia 2010. október végén került megrendezésre, azzal a célzattal, hogy szakemberek és érdeklődők tárgyalhassák meg a közösségi oldalak tevékenységeit, főleg pedagógiai szempontokból.[3]

Az eddigi előadások témáiSzerkesztés

  • 2010. október 28. Közösségi oldalak
  • 2010. november 25. GPS - 211 várható slágere
  • 2010. december 28. Ergonómia és Használhatóság, user experience - egy szebb katarzis
  • 2011. január 20. Blogolni jó - Mindig minden körülmények között
  • 2011. február 23. Online fotós közösségek
  • 2011. március 30. Videó a neten - tolni kell a kontentot! [4]
  • 2011. április 27. Keresők világa
  • 2011. május 25. Nemzetközi Törülközőnap, avagy a Kódok világa - 1. Android Meetup & MeetOFF
  • 2011. június 16. Adatbányászat - a tudás hatalom
  • 2011. augusztus 25. User experience (UX) MeetOFF
  • 2011. szeptember 15. Web és oktatás
  • 2011. október 20. 1 éves a MeetOFF
  • 2011. november 14. Webshopok és online vásárlás

JegyzetekSzerkesztés

További információkSzerkesztés