Megfeleltetési következtetés
A megfeleltetési (korrespondáló) következtetés az folyamat, amely során azt feltételezzük emberekről, hogy olyan belső tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek megfelelnek a megfigyelt viselkedésüknek. Az emberek gyakran élnek ezzel a feltételezésükkel még akkor is, amikor külső tényezők is befolyásolhatják a cselekedeteket.
Leírás szerkesztés
Ha várhatóan soha többet nem találkozunk valakivel, elegendő az adott cselekedeteinek az értelmezése. A megfeleltetési következtetést abban az esetben használjuk, amikor fennáll a lehetősége annak, hogy valakivel még később is kapcsolatba fogunk kerülni, ebben az esetben pedig fontos valamilyen benyomást kialakítani, ezt legegyszerűbben a viselkedését megfigyelve tehetjük meg. Ennek segítségével gyors döntéseket hozhatunk olyan kérdésekben, mint: A megtévesztő viselkedés megbízhatatlan emberre utal-e? A fenyegető viselkedés mögött álló ember veszélyes-e? Ha megfeleltetési következtetés követi egy viselkedés első értelmezését, ez kiegészíti az első benyomást, az első kognitív reprezentációt arról hogy milyen a másik.[1]
Edward Jones és Keith Davis (1965) meghatározott három olyan körülményt, amelyek igazolhatják a megfeleltetési következtetést:
- Az egyén választja az adott viselkedési formát.
- A viselkedésnek kevés olyan hatása van amelyek megkülönböztetik más cselekedetektől.
- A viselkedés inkább váratlan, mint elvárt vagy tipikus.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Trope, 1986; Gilbert et al, 1988, id. Smith és Mackie, 2004.
Források szerkesztés
- Smith, E.R. & Mackie, D.M. (2004). Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest, pp. 150-151.