Mersz Klub

magyarországi művészeti egyesület

A Mersz művészeti klubot 2015 szeptemberében alapította Lantos László Triceps (1955, szabadkai író-rendező) és Falcsik Mari költő az általuk vezetett kulturális-művészeti, nonprofit Bada Dada Alapítvány jogi és pénzügyi hátterével.

SzékhelyeSzerkesztés

1086 Budapest, VIII. Csobánc u. 10.

CélkitűzéseiSzerkesztés

Célkitűzéseik: az európai nívójú avantgárd, alternatív és underground magyar művészet támogatása és bemutatása, politikai, vallási, nemi stb. hovatartozástól függetlenül, különös tekintettel a fiatal generációk és a Vajdaság alkotóira. A profil: kortárs irodalom és képzőművészet, színház és performansz, fotó, film, valamint elméleti előadások. Eddig 220 programot mutattak be, amelyeket a Facebook-oldalukon és e-mailekben hirdettek meg.

A klubot önerőből és az alapítvány bevételeiből (honoráriumok, könyveladás stb.) finanszírozzák, állami, önkormányzati támogatást nélkül. A klub két, utcára nyíló félszuterén (60+64 m² területű) helyiségből áll, köztük egy vizes blokkal. A rendbe hozott, kisebb helyiségben 80 néző/vendég fér el. Programokat egész évben, de csak péntekenként tartanak, a belépés ingyenes. A hét más napjain az Opál Színház (rendező: Triceps) és a Halszájoptika multimediális csoport (rendező: Haynal Ákos) próbál itt. A Klub működését fizikai munkával, szervezéssel stb. néhány önkéntes támogatja.

Az alapítvány adja ki a Mersz Könyvek sorozatot, melyben a kísérleti kortárs magyar irodalom és képzőművészet tehetségeit, valamint elhunyt költők hagyatékát adják közre. A kötetek 100 számozott, aláírt példányban jelennek meg, kereskedelmi forgalomba nem kerülnek. Eddig 9 könyvet és 3 katalógust publikáltak.

Az alapítvány 2014 óta ingyenes könyvadományokkal (irodalom, művészetek, társadalomtudományok témakörben) támogatja a vajdasági (Szabadka, Kanizsa, Martonos stb.), valamint az anyaországi kistelepülések (Kóny, Örvényes stb.) könyvtárait, összesen kb. 8 millió Ft értékben.

Irodalmi estekSzerkesztés

Moderátorok: Falcsik Mari, Triceps (2015–), Ménes Attila / Soteria Alapítvány (2017–18)

Támogató: a Szépírók Társasága (2015. szeptember – 2018. március)

  • SZÉLSŐSÉGEK: Ménes Attila, Gulisio Tímea (2015. szeptember 19.)
  • MAGAM MAGAM: Triceps, Simon Márton (2015. október 3.)
  • FÉLNI ÉS HINNI: Falcsik Mari, Szőke Imre (2015. október 10.)
  • A KÁOSZ ANGYALA: Fenyvesi Ottó, Makai Máté (2015. október 17.)
  • GITT GYÜLI (SZILVUPLÉ #1): a gittegylet.com netes folyóirat estje: Szeifert Natália (szerk.), Gulisio Tímea, Mező Ferenc, Ménes Attila, Stiller Kriszta, Ürmös Attila (2015. december 30.)
  • PLUSZ ÁFA: ÁKOS, FERI ÉS ANDRÁS: Gerevich András + Varga Ákos, Sági Ferenc (2016. február 26.)
  • PÁR/BESZÉD: Falcsik Mari, Szalóczi Géza (2016. március 18.)
  • FOLYOSÓ A HOLDRA: Ménes Attila (2016. március 25.)
  • NŐSÁRKÁNYOK: Ladik Katalin, Eve Alexander (2016. április 1.)
  • HÁRDKÓR: Triceps, Aradi Zsolt + Szabó-Nagy Attila (gitár) (2016. április 7.)
  • ANTIKÖLTÉSZET – JÓZSEF ATTILA 111. SZÜLETÉSNAPJÁRA: a Pesti Séta felolvasóestje: Brenner Zoltán, Litván Ádám, Ménes Attila, Marton Dániel, Syporca Whandal, Triceps... (2016. április 11.)
  • RÉG NEM BESZÉLTÜNK: Balogh Endre, Nagy Márta Júlia (2016. április 15.)
  • NÓTÁS KEDVŰ VOLT AZ APÁNK: Balázs Attila, Danyi Zoltán + Lafferton Luca (fuvola) (2016. április 22.)
  • Ó ROSSZORSZÁG: M. Nagy Miklós, Egressy Zoltán, Turi Márton (2016. április 29.)
  • SPION-E VAGY?: Gervai András (kötetbemutató) (2016. május 6.)
  • HOLTVERSENY: Péterffy Gergely, Totth Benedek (2016. május 27.)
  • KERTÜNK: a Facebookos irodalmi folyóirat estje: Falcsik Mari (szerk.), Géczi János, Gulisio Tímea, Horváth Éva, Ménes Attila, Pető Tóth Károly, Syporca Whandal, Triceps (2016. június 3.)
  • A BOLOND, AZ ANYA ÉS A FIÚ: Ménes Attila (kötetbemutató) (2016. június 10.)
  • A KÖLTŐ ÉS A MACSKA, AVAGY A MEGVÉNHEDT ISTEN: Petőcz András, Varga Lilla (2016. június 17.)
  • KÉT PART KÖZÖTT KÉT FOLYÓ: Szűgyi Zoltán, Szűgyi Zsolt (2016. szeptember 23.)
  • ISTEN A MEGYEHÁRMAT NÉZI: Sajó László (2016. október 14.)
  • BALKÁNI TANGÓ DÉLUTÁNI KÁVÉHOZ: Ürmös Attila (kötetbemutató) (2016. november 18.)
  • PÁRTERÁPIA: Garaczi László, Nagy Ildikó Noémi (2016. december 2.)
  • ROHANÁS A ROHADÁSBA (SZILVUPLÉ #2): Ménes Attila + Opál Színház (perf.) (2016. december 30.)
  • ÉLETTÁRSI ISZONY: Gulisio Tímea, Syporca Whandal (2017. január 20.)
  • BALLADA A REMÉNYRŐL: Falcsik Mari (2017. március 10.)
  • „NE ŐT, AZ EMBER FIÁT!”: Ladik Katalin (2017. április 14.)
  • SEMMIKOR: Triceps (kötetbemutató) + Opál Színház (perf.) (2017. június 2.)
  • AZ ELLENTÉTPÁRHUZAMOKTÓL A SZELEKTÍV ÜVEGHEGYEKIG: Debreczeny György (kötetbemutató) + Syporca Whandal (perf.) (2017. június 30.)
  • ELEKTROMOS ÁRNYAK #1: Kreutz László (+ dob, elektro) (2017. július 7.)
  • JELENTÉS A KÓR HÁZÁBÓL: Bozsik Péter (kötetbemutató) (2017. szeptember 15.)
  • FÉNYPILLÉREK: Kecskés Péter (kötetbemutató) + Nagy Katica, Petőcz András, Rőczei György (2017. szeptember 22.)
  • MRT WAX: Triceps + Opál Színház (perf.) (2017. szeptember 29.)
  • VELKÁM ISHIGURO! Kazuo Ishiguro, Nobel-díjas író tiszteletére: Falcsik Mari (fordító), M. Nagy Miklós (szerk.) (2017. október 13.)
  • ELEKTROMOS ÁRNYAK #2: Kreutz László (+ dob, elektro) (2017. október 20.)
  • TÜKRÖZŐDÉSEK: Villányi G. András (Soteria / 2017. november 1.)
  • VÉGÜL GLECCSER LESZ: Géczi János (2017. november 3.)
  • A TIZENHARMADIK TANÍTVÁNY: Jahoda Sándor, Barna Róbert + Hrisztov Toma, Varga Ferenc (hegedű) (2017. november 10.)
  • LÉPCSŐHÁZI LABIRINTUSOK: Mesterházi Fruzsina, Schreiner Dénes + Barta Zsolt (gitár) (2017. november 24.)
  • KONZERVEK KÖZÖTT: Debreczeny György + Syporca Whandal (perf.) (2017. december 8.)
  • 42: Peer Krisztián (Soteria / 2017. december 13.)
  • PÁRATLAN NEMZEDÉKTELEN: Zalán Tibor (2017. december 15.)
  • A SZELEKET HÍVOM (SZILVUPLÉ #3): Kettős Tamás + Kreutz László (dzsembe), Falcsik Tigris (dob) / Opál Színház (perf.) (2017. december 29.)
  • POP, CSAJOK, NÉPHADSEREG!: Ürmös Attila (2018. január 12.)
  • A SZENT GRÁL GODWIN SZERINT: Krausz Tivadar (kötetbemutató) + Rőczei György, Gulisio Tímea, Fábián Franciska (fuvola) (2018. január 13.)
  • FÜZET: Nagy Zopán (kötetbemutató) + Rőczei György, Opál Színház (perf.) (2018. január 19.)
  • ISTENBÁCSI (ÚJ ÉS ÚJRAÍRT TÖRTÉNETEK): Ficsku Pál (Soteria / 2018. január 31.)
  • TÚLÉLNI A DOCUMENTA 14-ET: Ladik Katalin (+ happening) (2018. február 9.)
  • 22.630 NAP: Falcsik Mari (2018. március 9.)
  • !KETTŐS TAMÁS ESETE! Kettős Tamás (2018. március 23.)
  • ÁLLAMI ÁLOMGYÁR: Gervai András (kötetbemutató) (2018. április 27.)
  • VÁR UCCA MŰHELY (Veszprém) lapbemutató est: Fenyvesi Ottó, Kilián László, Arany Zsuzsanna + Falcsik Mari, Triceps (2018. május 23.)
  • MERZ = MERSZ: könyvutóhéti bemutató: Mersz könyvek: Falcsik Mari, Triceps, Rőczei György + Brenner Zoltán (feat. Bada Dada), Hornyik Anna, Horváth Éva, Kecskés Péter, Nagy Zopán, Syporca Whandal + Kreutz László (elektro dobkoncert) (2018. június 15.)
  • ŐSZINTE GYÖNGYSZEMEK: Bada Dada (kötetbemutató) + Opál Színház (perf.) (2018. június 22.)
  • EVE X: Horváth Éva (2018. július 20.)
  • YUHAR: a yuhar.hu netes archívum élőestje: Barlog Károly, Szabó Palócz Attila (szerkesztők) + archív felvételek: Sziveri János (a költő előadásában), Gion Nándor és Tolnai Ottó (Kovács Frigyes és Lantos Erzsébet tolmácsolásában) (2018. október 12.)
  • FÜZET 02: Nagy Zopán (kötetbemutató) Rőczei György + Szöveg és hang: Nagy Zopán. Zene: Rovar17 (noise), Maller Luca (szaxofon). Vetítés: MaN (2018. november 23.)
  • FELES: Ferdinánd Zoltán és Nagy M. Hedvig (kötetbemutató) + Halszájoptika / Haynal Ákos (vetítés) (2018. november 30.)
  • ASZFALTANGYAL GYOMORKESELYŰVEL: Sajó László (2018. december 21.)
  • ÓLOMÖNTÉS (SZILVUPLÉ #4): Ladik Katalin, Kettős Tamás, Sajó László, Brenner Zoltán (feat. Bada Dada) + kiállításmegnyitó (2018. december 28.)
  • ÉLET A KÁLI HOLTAK UTÁN: Térey János + kiállítás záró (1970–2019) (2019. január 18.)
  • KÜLÖNÖS NYÁR-ÉJSZAKA VOLT... Ady100! multimediális est: Falcsik Mari, Petőcz András, Rőczei György + Litván Ádám & Vasas Tamás (gitár) + Garamvölgyi Eperke és Dezső (tánc, diaporáma) (2019. január 25.)
  • NÉGYUJJ MESTER TANÍTÁSAI (BALKANRAT1): Triceps + Opál Színház (perf.) (2019. február 22.)
  • FALCSIBLUE: Falcsik Mari, Falcsik Tigris (dob) (2019. március 8.)
  • KONZOL: Horváth Éva (kötetbemutató) + Opál Színház (perf.) (2019. március 15.)
  • 77: Barna Róbert (kötetbemutató) + Marton László Távolodó, Varga Tamás. Zene: Kalahári (Brátán Vera, Mándy Kálmán, Mezey Péter, Lábos Szabolcs) (2019. április 5.)
  • AZ IGAZI IDŐ: Falcsik Mari (kötetbemutató) + Halszájoptika (perf.) (2019. április 12.)
  • LASSÍTÓ SZOLGÁLATBAN: Jász Attila + Talán Miklós (fúvósok) (2019. április 26.)
  • ITT SENKI SEM TURISTA (BALKANRAT2): Ürmös Attila + Opál Színház (perf.) (2019. május 3.)
  • ESŐNAP: az Eső (Szolnok) irodalmi lap bemutatója: Jenei Gyula, Benedek Szabolcs (feat. Brenner Zoltán), Molnár H. Magor + Falcsik Mari, Novák Zsüliet, Petőcz András (2019. május 10.)
  • LEONARDO IZ REDIMÉD. Walter Isaacson: Leonardo da Vinci c. kötetének bemutatója: Falcsik Mari (fordító), M. Nagy Miklós (szerkesztő) (2019. május 31.)
  • ÖNLEXIKON. Cédrus-kötet bemutató: Szondi György (szerk.), Kelecsényi László, Koppány Zsolt, Pozsgai Zsolt, Szűgyi Zoltán, Zsávolya Zoltán (2019. június 7.)
  • A FORUM KÖNYVKIADÓ (Újvidék) könyvheti estje. Szerzők: Antalovics Péter, Antal Szilárd, Benedek Miklós, Böndör Pál, Cirok Szabó István, Kormányos Ákos, Papp Katalin, Patócs László, Szilágyi Mária. Szerkesztők: Berényi Emőke, Bicskei Gabriella, Brenner J. János, Losoncz-Kelemen Emese (2019. június 15.)
  • NO PROG évad és kiállítás záró est: Debreczeny György, Falcsik Mari, Ürmös Attila, Triceps (2019. július 5.)

Szabadfelolvasó estekSzerkesztés

A merSZöveg elnevezésű, nyitott vagy kötött tematikájú szabadfelolvasó estek 2016 júniusában indultak. Felolvashatott bárki, kezdő vagy profi író vagy irodalmár. Lehetett líra, próza, dráma, szépirodalmi fordítás, elméleti szöveg. Saját munka vagy másé, de maximum 10/15 percben.

1. (2016. június 14.), 2. (2016. június 21.), 3. (2016. július 19.), 4. (2016. július 26.), 5. (2016. augusztus 3.), 6. (2016. augusztus 9.), 7. Keszthelyi Rezső emlékére (2016. augusztus 16.), 8. (2016. szeptember 2.), 9. (2016. szeptember 16.), 10. (2016. október 8.), 11. (2016. október 21.), 12. Halottak napja után (2016. november 4.), 13. Erőszakerőszak (2016. november 25.), 14. Boldogság ó (2016. december 16.), 15. Péntek 13 (2017. január 13.), 16. Horror Vacui (2017. február 3.), 17. Szertelenség (2017. március 3.), 18. Vakavaka (2017. április 21.), 19. Semmikor2 (2017. június 9.), 20. Badadada Forevör (2017. június 16.), 21. Legrosszabb szövegem/im (2017. augusztus 11.), 22. Őszilék (2017. szeptember 8.), 23. (2017. október 6.), 24. (2017. november 17.), 25. Jubiláris (2017. december 22.), 26. Nemjubiláris (2018. március 2.), 27. Add tovább: nincs tovább (2018. április 13.), 28. Elő/nyári hangulatban (2018. június 1.), 29. Késő/nyári hangulatban (2018. szeptember 21.), 30. Pré és poszt (2018. december 14.), 31. Vau! (2019. február 8.), 32. Ológia (2019. május 17.)

Felkért csoportok: a Kertünk, a Halszájoptika, a Gittegylet, a Revolúció és a Pesti Séta alkotói.

Felolvastak: Abody Rita, Barna Róbert, Bartha György, Bartolf Zsuzsanna (vak énekmondó), Bárdos Deák Ágnes, Bényei Gábor, Borsos József, Bölöni Endre Dix, Brenner Zoltán, Busznyák Imre, Csobor Dorka, Csölle Stefánia, Debreczeni György, Falcsik Mari, Ferdinánd Zoltán, Fetykó Judit, Frideczky Katalin, Gellért Andor Tamás, Gulisio Tímea, Haynal Ákos, Hegedűs Lajos Hunor (London), Hornyik Anna, Horváth Éva, Jahoda Sándor, Jordán Tünde Cobolyka, Kabai Gábor Buda, Kecskés Péter, Kelemen Miklós, Kerényi Kata, Kettős Tamás, Kovács Tibor Ringó, Köblös Péter, Kreutz László, Kulcsár Géza, Lantos Ábel, Láng Eszter, Lénárt Flóra, Litván Ádám, Marton Dániel, Magyary Ágnes, Máriáss Anna, Meláth Kamilla, Ménes Attila, Nagy Zopán, Nagygyörgy Zoltán, Patek, Pető Tóth Károly, Pittmann Luca, Rőczei György, Sajó László, Schreiner Dénes, Simon Márton, Szolnoki Rita Borzoj, Szőke Imre, Szőnyegi Erzsébet, Szűgyi Zoltán, Szűgyi Zsolt, Tatár Rózsa, Triceps, Trükkös Félix, Ürmös Attila, Varga Klára, Varga Wallner Csilla, Vári János Hunor, Veres Gábor, Véssey Miklós, Villányi G. András, Syporca Whandal és mások.

Elhangzottak: Bada Dada (1963–2006), Párniczky Mihály (1950–1998) és Bárdos László (1955–2016) költeményei is.

A 7. estről (2016. augusztus 16.) műsort készített az újvidéki RTV2, riporter: Balázs Attila.

Elméleti előadásokSzerkesztés

  • ANNA BLUME 100 SMES. Kurt Schwitters: A revoni dicsőséges forradalom kezdetei és okai (1918) c. unikális könyvének bemutatója: Rőczei György (+ filmvetítés) (2018. május. 22.)
  • A TISZTA ÉSZ KRITIKÁJA – HAJAS-REFLEXIÓK: Nemes Z. Márió Hajas Tibor prózájáról (+ filmvetítés) (2019. március 1.)
  • MI A PIPA? Kiss Mihály elmélkedése René Magritte: Ceci n’est pas une pipe (1929) c. festményéről (+ diaporáma) (2019. március 29.)

KiállításokSzerkesztés

  • 2 MADADAMA kiállítás a Dada 100. születésnapjára

Kiállítók: Ajtai Tamás, Bada Dada (1963–2006), Bíró József, BMZ, Bokros Péter, Dávid Vera (CA), ef Zámbó István, Ézsiás István, Fedora csoport (ex-YU), Fenyvesi Tóth Artpad (1950–2014), Gály Katalin (SK), Géczi János, Győrffy Sándor, Hornyik Anna, Jakab Tibor, Kerekes László (1954–2011, DE), Milorad Krstić, Külüs László, Ladány László, Ladik Katalin, Lantos Ábel, László Bandy, Luzsicza Árpád, Slavko Matković (1948–1994, ex-YU), Nagy Zopán, New Orwell Street Brigade, Ormos József, Petőcz András, Rohadék, Rőczei György, Syporca Whandal, Szécsi András, Szlaukó László, Szolnoki Rita Borzoj, Szombathy Bálint, Talán Miklós, Triceps, Varga Lilla, Vass Tibor, Vörös András, Yeanet Poett (SK)

Vernisszázs: Szlaukó László, Rőczei György, Nagy Zopán, Petőcz András, Kakuk Bálint, Ladik Katalin, Falcsik Mari, Simon Márton + Opál Színház (perf.) (2016. február 8.)

Finisszázs: Szlaukó László, Rőczei György, Fenyvesi Ottó, Petőcz András, Eve Alexander, Triceps, Rohadék (Revolúció # 29 poszthiperprimitív fanzin), Bárdos Deák Ágnes, Varga Klára, Gulisio Tímea, Fábián Franciska… (2016. március 8.)

  • NEM KIÁLLÍTÁSRA SZÁNT KÉPEK: Rőczei György (digitális montázsok)

Vernisszázs: Rőczei György (perf.) (2016. május 12.)

  • TUDTA? Egynapos kiállítás a Kétfarkú Kutya Párt plakátjaiból

Nyitó/záró program: Sztrít Árt vagy A-politika? Beszélgetés a KKP képviselőivel: Sebő Ferenc, Tasi Csaba vs Ménes Attila és Triceps. Kutya-nóta: Brenner Zoltán. (2016. szeptember 30.)

  • ROHANÁS A ROHADÁSBA: Nagy M. Hedvig (fotók)

Vernisszázs: Ménes Attila + Opál Színház (perf.) (2016. december 30.)

  • 777 – TALÁLT TÁRGYAK TÁRLATA (trash-art kiállítás)

Kiállítók: Bada Dada (1963–2006), Baksa Gáspár, Bódis Barnabás, Brenner Zoltán, Falcsik Mari, Gály Katalin (SK), Gulisio Tímea, Hegedűs Lajos Hunor, Ilauszky Tamás, Ismeretlen #1, Ismeretlen #2, Jakab Tibor (+), Kertész Dániel, Kettős Tamás, Köblös Péter, Ladány László, Ladányi Georg, Lantos Ábel, Macska János, Nagy M. Hedvig, Nagy Zopán, Petőcz András, Rőczei György, Ruff Judy (1954–2011), Simon Zoltán, id. Somoskői Lajos (+), Szécsi András, Szlaukó László, Szombathy Bálint, Talán Miklós, Téglás András, Triceps, Városi Gabriella, Syporca Whandal, Yeanet Poett (SK).

Vernisszázs: Ferdinánd Zoltán, Gulisio Tímea, Kabai Gábor Buda, Ménes Attila, Nagy Zopán, Petőcz András, Rőczei György, Triceps + Halszájoptika és Opál Színház (perf.) (2017. február 17.)

Finisszázs: Kurdy Fehér János, Petőcz András, Rőczei György, Triceps + Opál Színház (perf.) (2017. március 17.)

  • ARCHAIKUS MULTIMÉDIA: Végh Lajos és Városi Gabi

(posztpopart festmények, digitális kollázsok, homokanimációs szekvencek)

Vernisszázs: Végh Lajos digitalsand vetítése (2017. március 24.)

Finisszázs: Végh Lajos + Halszájoptika (perf.) (2017. április 28.)

  • 47 KONYI BABA: Szabó Benke Róbert (fotók)

Egynapos kiállítás (2017. május 19.)

  • NOSZF – NAGY OKTÓBERI SZÓ/FOSÁS: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 100. évfordulójára készült kiállítás (közösen a Magyar Műhely Galériával)

Kiállítók: Bíró József, Bokros Péter (1957–2017), Géczi János, Kertész Dániel, Kreutz László, Lantos Ábel, Mathias Pál (Freiburg), Péterffy Zsófia, Rőczei György, Syporca Whandal, Szolnoki Rita Borzoj, Szombathy Bálint, Vass Tibor, Végh Lajos, Triceps, Yeanet Poett (SK). + Magyar Műhely Galéria Kiállítók: Bogdándy Szultán, Bokros Péter, Fazekas Zoltán, (Kopács) Kovács Miklós, Milorad Krstić, Christopher Lori, Rőczei György, Serfőző Magdolna, Szlaukó Lászlló, Szombathy Bálint, Tóth Gábor.

Vernisszázs: Rőczei -1+1 generalisszimusz beszéde + Opál Színház (perf.) (2017. november 7.)

Finisszázs: nélkül (2017. december 13.)

  • A NÉGY MUSKÉTÁS 2: Bódis Barnabás (RO), Bullet Shih (USA), Fuchs Tamás és Josef Wurm (AT) (festmények)

Vernisszázs: Keszthelyi Imre / Tilos Rádió (2018. július 6.)

Finisszázs: Opál Színház (perf.) (2018. július 27.)

  • KAOTIKUS ARCOK: Terka (Nagy Eszter) (festmények, grafikák)

Vernisszázs: Ladik Katalin, Kettős Tamás, Sajó László, Brenner Zoltán (2018. december 28.)

Finisszázs: Térey János (2019. január 18.)

  • OPUS+ Hirman Csaba (Szabadka): festmények és digitális montázsok

Vernisszázs: Gifvetítés az elektrográfikus festményekből + Opál Színház (perf.) (2019. február 22.)

Finisszázs: Debreczeny György, Falcsik Mari, Ürmös Attila, Triceps (2019. július 5.)

PerformanszokSzerkesztés

Opál Színház (fónikus-zenei performanszok)Szerkesztés

PERIHÉLIUMÁTMENET: 2 MADADAMA (kiállításmegnyitó)Szerkesztés

Szöveg: Baróti Szabó Dávid (1784), Amade László (1840k), Kristóf Károly (1904), Barta Sándor (1922), Kudlák Lajos, Méliusz József (1953), Weöres Sándor, Géher István, Vas István, Tandori Dezső, fe Lugossy Laca, Szabóka 17 Lászlóka. Ének/hang: Brenner Zoltán, Fábián Franciska, Tóth Imre, Triceps, Ürmös Attila, Yeanet Poett. Zene: Falcsik Tigris (dob), Ürmös Attila (harmonika). Rendezte: Triceps. (2016. február 8.)

IGEN (kiállításmegnyitó)Szerkesztés

Vers: Barta Sándor (Bécs, 1920). Hang/zene: Brenner Zoltán, Buda Géza, Falcsik Tigris, Gulisio Tímea, Jordán Tünde Cobolyka, Syporca Whandal, Triceps. Rendezte: Triceps. (2016. december 30.)

TARTÓZKODÁSI GYAKORLATOK (kiállításmegnyitó)Szerkesztés

Vers: Tandori Dezső (Egy talált tárgy megtisztítása – részlet). Ének/hang: Gulisio Tímea, Syporca Whandal, Triceps, Ürmös Attila. Zene: Falcsik Tigris (dob). Rendezte: Triceps. (2017. február 17.)

TARTÓZKODÁSI GYAKORLATOK II/II (kiállítás záró)Szerkesztés

Vers: Tandori Dezső (Egy talált tárgy megtisztítása – részlet). Hang: Ürmös Attila. Vokál: Gulisio Tímea, Syporca Whandal. Zene: Matchbox (tape), Brenner Zoltán (gitár), Falcsik Tigris (dob). Rendezte: Triceps. (2017. március 17.)

SEMMIKOR (kötetbemutató)Szerkesztés

Versek: Triceps. Ének/hang: Brenner Zoltán, Gulisio Tímea, Triceps, Syporca Whandal. Zene: Falcsik Tigris (dob), Ürmös Attila (harmonika). Rendezte: Triceps (2017. június 2.)

MRT WAXSzerkesztés

Versek: Triceps. Ének/hang: Gulisio Tímea, Triceps, Syporca Whandal. Zene: Falcsik Tigris (dob). Rendezte: Triceps (2017. szeptember 29.)

NOSZF (kiállításmegnyitó)Szerkesztés

Szöveg: Slavko Matković, Vlagyimir Majakovszkij. Hang: Brenner Zoltán, Gulisio Tímea, Triceps, Syporca Whandal. Ének: Falcsik Mari. Zene: Kreutz László (elektromos dob). Rendezte: Triceps. (2017. november 7.)

A 3LÁBÚ KUTYASzerkesztés

Szöveg: Samuel Beckett. Ének/hang: Brenner Zoltán, Gulisio Tímea, Syporca Whandal. Zene: Kreutz László (elektromos dob), Falcsik Tigris (dob). Rendezte: Triceps. (2017. december 29.)

ALUDNI SZERETNÉK (kötetbemutató)Szerkesztés

Versek: Nagy Zopán. Ének/hang: Brenner Zoltán, Gulisio Tímea, Syporca Whandal. Zene: Kreutz László (elektromos dob), Falcsik Tigris (dob). Rendezte: Triceps. (2018. január 19.)

ŐSZINTE GYÖNGYSZEMEK (kötetbemutató)Szerkesztés

Versek: Bada Dada. Ének/hang: Brenner Zoltán, Gulisio Tímea, Syporca Whandal, Triceps. Zene: Kreutz László (elektromos dob), Falcsik Tigris (dob), Ürmös Attila (harmonika). Rendezte: Triceps. (2018. június 22.)

JÖVÖK JÁCCANI! (kiállítás záró)Szerkesztés

Szöveg: Samuel Beckett. Hang: Brenner Zoltán, Gulisio Tímea, Syporca Whandal, Triceps. Zene: Kreutz László (elektromos dob), Falcsik Tigris (dob), Ürmös Attila (harmonika). Rendezte: Triceps. (2018. július 27.)

NÉGYUJJ MESTER TANÍTÁSAI (BALKANRAT1)Szerkesztés

Ének/hang: Brenner Zoltán, Gulisio Tímea, Syporca Whandal, Talán Miklós, Triceps. Zene: Kreutz László (elektromos dob), Falcsik Tigris (dob), Ürmös Attila (harmonika). Írta és rendezte: Triceps. (2019. február 22.)

KONZOL (kötetbemutató)Szerkesztés

Versek: Horváth Éva. Ének/hang: Horváth Éva – Brenner Zoltán, Gulisio Tímea, Syporca Whandal, Talán Miklós. Zene: Kreutz László (elektromos dob), Falcsik Tigris (dob), Ürmös Attila (harmonika). Rendezte: Triceps. (2019. március 15.)

ITT SENKI SEM TURISTA (BALKANRAT2)Szerkesztés

Szöveg: Ürmös Attila. Ének/hang: Ürmös Attila – Brenner Zoltán, Damu Andor, Syporca Whandal. Zene: Baksa Gáspár (gitár), Falcsik Tigris (dob), Talán Miklós (fúvósok), Ürmös Attila (harmonika). Rendezte: Triceps. (2019. május 3.)

Halszájoptika (multimediális estek)Szerkesztés

HALSZÁJOPTIKA 1. (kiállításmegnyitó)Szerkesztés

Szöveg: Deme László, Haynal Ákos, Hermann Julcsi, Koponyás Regina, Magyary Ágnes, Nagygyörgy Zoltán, Pocsay Zsolt, Racsmány Mihály, Varga Imre. Fotó: Puskás Erzsébet, Varga Imre. Hang: Nagygyörgy Zoltán, Haynal Ákos. Zene: Varga Imre (szintetizátor). Rendezte: Haynal Ákos. (2017. február 17.)

HALSZÁJOPTIKA 2 (kiállítás záró)Szerkesztés

Szöveg: Haynal Ákos, Nagygyörgy Zoltán, Varga Imre. Fotó: Puskás Erzsébet, Varga Imre. Hang: Nagygyörgy Zoltán, Haynal Ákos. Zene: Varga Imre (szintetizátor). Digitalsand vetítés: Végh Lajos. Rendezte: Haynal Ákos. (2017. április 28.)

MINEK KOLLEKTÍVA (KLUB #1)Szerkesztés

Fotók: Minek Kollektíva. Hang: Haynal Ákos, Nagygyörgy Zoltán. Zene: Varga Imre (szintetizátor). Rendezte: Haynal Ákos. (2017. december 16.)

MÓRICZ-SABJÁN SIMON, ICSU RENÁTA (KLUB #2)Szerkesztés

Fotók: Móricz-Sabján Simon, Icsu Renáta. Szöveg: Tuza Mónika, Varga Imre. Hang: Haynal Ákos, Nagygyörgy Zoltán. Zene: Varga Imre (szintetizátor). Rendezte: Haynal Ákos. (2018. február 23.)

BARBAY CSABA (KLUB #3)Szerkesztés

Fotók: Barbay Csaba. Szöveg: Halszájoptika. Hang: Haynal Ákos, Nagygyörgy Zoltán. Zene: Varga Imre (szintetizátor), Hajós Marion (szintetizátor). Rendezte: Haynal Ákos. (2018. április 20.)

SZELVIE: TRICEPS 6:3Szerkesztés

Fotók: Triceps. Szöveg: Haynal Ákos, Nagygyörgy Zoltán, Varga Imre. Hang: Haynal Ákos, Nagygyörgy Zoltán. Zene: Varga Imre (szintetizátor). Rendezte: Haynal Ákos. (2018. szeptember 28.)

AZ IGAZI IDŐ (kötetbemutató)Szerkesztés

Versek: Falcsik Mari. Fotók: A. Fehér Vera, Aknay Csaba, Barbay Csaba, Birtalan Zsolt, Hegedűs Ákos, Icsu Renáta, Nagy M. Hedvig, Syporca Whandal, Varga Imre. Hang: Haynal Ákos Nagygyörgy Zoltán. Zene: Varga Imre (szintetizátor). Rendezte: Haynal Ákos. (2019. április 12.)

Balassa László (1977–2019)Szerkesztés

BALASSA BANZÁJ # 1-2-3 (születésnapi fotóperformansz)Szerkesztés

Fotók: Balassa László és a BWS tanítványai (2017-18-19 áprilisa)

Ladik KatalinSzerkesztés

ÉNEKLŐ SÁL (happening) (2018. február 9.)Szerkesztés

ÓLOMÖNTÉS (happening) (2018. december 28.)Szerkesztés

Rőczei GyörgySzerkesztés

ÁTJÁRÓ (képzőművészeti performansz) (2016. május 12.)Szerkesztés

Syporca WhandalSzerkesztés

TÁNYÉRSAPKA ÉS GUMIBOT (fotóperformansz)Szerkesztés

Fotók: Syporca Whandal. Alanyok: Balogh Endre, Busznyák Imre, Debreczeny György, Falcsik Mari, GHorváth Boglárka, Gulisio Tímea, Haynal Ákos, Kabai Gábor Buda, Köves István, Orosz Levente, Pechlov György, Pittmann Luca, Rovar17, Triceps, Weber Kristóf, Syporca Whandal + egy ismeretlen hölgy. (2017. június 30.)

Nagy ZopánSzerkesztés

FÜZET 02 (kötetbemutató, fónikus-zenei performansz)Szerkesztés

Szöveg és hang: Nagy Zopán. Zene: Rovar17 (noise), Maller Luca (szaxofon). Vetítés: MaN. (2018. november 23.)

KoncertekSzerkesztés

  • VIHAROS (kortárs versek funky, blues, pop, rock, jazz, alter stílusban)

Ének: Víg Orsolya. Zene: Szinay Balázs (gitár) (2017. augusztus 18.)

  • QAD: HUNG BAO (experimentális zene / human music)

Zene: dr.AAt (szólógitár), Baxgas (basszusgitár), Ditu Artu (speciális effektek), Diós Iannis (vetítés, elektronika), Naut 83 (sunti, dobgép). Hang: Syporca Whandal (2018. február 16.)

  • ZEBRAFON AKUSZTIK: LOVE ME DO (Beatles klubkoncert)

Ének, gitár: Nagy Zsuzs/Zsú, Farkas Gábor/Zsonó (basszus), Kipke Tamás (billentyű, ének), Papp István/Steve (gitár, ének), Rácz Gábor/Bálna (dob) (2018. április 6.)

  • KATI BURNS NTETT (világzene)

Ének és fúvósok: Burns Kati. Zene: Horváth Ádám (bőgő), Strieženec Dávid (gitár és vokál), Kas Bence (ütősök) (2018. november 9.)

  • KALAHÁRI (Barna Róbert kötetbemutató est, etno-avantgarde zene)

Ének, furulyák: Brátán Vera. Zene: Mándy Kálmán (különleges ütőhangszerek, HANG drum, melodika), Mezey Péter (fuvola, hangeffektek), Lábos Szabolcs (egzotikus húros hangszerek) (2019. április 5.)

FilmbemutatókSzerkesztés

ÁTOK ÉS KÍSÉRTÉS (magyarországi ősbemutató)Szerkesztés

magyar fikciós dokumentumfilm, fekete-fehér, 5 óra 11 perc

Rendezte: Litván Ádám. Forgatókönyv: Litván Ádám, Marczinka Csaba. Executive producer: Gudenus Géza. Szereplők: 70 amatőr. (2017. május 26. / 2019. március 22. Rendezői, vágott verzió: 2 óra 45 perc)

GHYA-CHANG-FOU / HIRTELEN LEFEJEZÉS (európai ősbemutató)Szerkesztés

bengáli dark komédia, bengáli és angol nyelven, színes, 120 perc

Írta és rendezte: Joyraj. Operatőr: Basab Mallik. Hang: Sukanta Majumdar. Animáció: Ankush Barman. Jelmez: Rini Seal. Zene: Santajit Chatterjee. Producer: Kamalika, Subhasis, Payel. Szereplők: Shruti Ghosh, Qaushiq Mukherjee, Kamalika Banerjee, Anirban Bhattacharya, Benny Basu, Surojit Sen, Sudipa Basu, Sumeet Thakur, Sudipto Chatterjee, Gautam Sarkar, Rana Jit, Debarati Sarkar, Ben Zachariah, Aritry Das, Sreejita Mitra. (2018. május 11. / szeptember 14.)

ForrásokSzerkesztés

Mersz KlubSzerkesztés

Irodalmi estekSzerkesztés

KiállításokSzerkesztés

HalszájoptikaSzerkesztés

Opál SzínházSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. MERSZ KLUB (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. január 18.)