Főmenü megnyitása

A Mezzanine (sz. sz. „félemelet”, „galéria”[1]) az elektronikus zenét játszó brit együttes, a Massive Attack harmadik, 1998-ban kiadott nagylemeze.

Massive Attack
Mezzanine
nagylemez
Megjelent 1998
Felvételek
Stílus elektronikus zene/elektronika)/trip-hop
Nyelv angol
Hossz 63 perc 29 másodperc
Kiadó Circa/Virgin
Producer Massive Attack
Neil Davidge
Kritikák
Massive Attack-kronológia
Protection
(1994)
Mezzanine
(1998)
100th Window
(2003)

A brit toplistán 1998 májusában Robbie Williamst letaszítva 1. helyezést elért[2] lemez nemcsak az együttes addigi legnagyobb sikerének bizonyult, de abszolút értelemben is sikeresnek nevezhető, akár a róla készült kritikákat, akár pedig az üzleti statisztikákat böngésszük. [forrás?] Zeneileg az együttes közeledését jelezte a tánczene felől a rockzene felé - amint az a készítést követő éveket tekintve kiderült, ez ideiglenes volt - illetve az addigi két zenei agy (Andrew Vowles és Robert Del Naja) közül az utóbbi „zenei hatalomátvételét” a bomlani kezdő együttesben (a lemezbemutató turnén az album művészi koncepcióval elégedetlen Vovles már nem is vett részt, kivált a Massive Attack-ből).

Stílus, hangulatSzerkesztés

Az előző lemezhez, a szomorkás, de lágyabb Protection-höz képest a Mezzanine mind zeneileg, mind hangulatilag jóval súlyosabb, keményebb, sötétebb.[3][4] Rengeteg számban megjelennek (az általában torzított) gitár-témák, vagy a keményebb basszus- és dobütemek. Hangulatilag pedig a lemez az előző melankolikusabb darabokhoz képest egyértelműen a súlyos depresszió zenei megjelenési formájaként jellemezhető. „Olyan sötét, hogy kisebbfajta fekete lyukként szív ki minden fényt a szobádból” – írta le benyomásait egy kritikus (David Bennun).

Készítése és fogadtatásaSzerkesztés

ElőkészületekSzerkesztés

Az album az együttes addigi legnehezebben készülő lemeze volt, a folyamatos (és lelkes) munka ellenére. A tagoknak nem igazán volt határozott elképzelésük, milyennek is kellene lennie egységesen az új albumnak, inkább csak azt tudták, hogy mit nem akarnak: Del Naja és Grant Marshall semmiképp sem akartak beskatulyázódni a „szolid, csiszolt, városias soul” alapú trip-hop kategóriájába, ami előző lemezeiken az egyik meghatározó vonulat volt. Állandóan és váratlanul új, „ezt mégse így gondolom, hanem inkább ...” -típusú ötletekkel álltak elő, főleg Del Naja - de még a producer Neil Davidge is. A csapat jócskán, és kétszer is túllépte az album elkészítésének előre kiszabott határidejét. Az utolsó határidő közeledtekor azután úgy döntöttek, lesz, ami lesz, befejezik a dalok szerkesztését, és elküldik őket kiadásra. „Épp ezért nem igazán tudom azt mondani, hogy az album számait a szó szokásos értelmében befejeztük: csak abbahagytuk rajtuk a munkát az adott ponton.” - emlékezett vissza Davidge.[5]

Már a munkálatok kezdete előtt kezdett kiformálódni egy új zenekar a tagok körül (akik maguk nem játszanak hangszereken). Néha, meglepetést keltve, szintetizátorok és szekvenszerszoftvereket futtató számítógép-állomások és DJ-deckek mellett akusztikus kísérettel léptek fel különféle klubokban vagy műsorokban, és ugyanolyan kedvező fogadtatásban részesültek, mint addig. Az együttes egyik legnagyobb közös sikereként élte meg, amikor előadhatták a hiphop-elemekből építkező Eurochild c. dalt, de rockzenei gitárkísérettel. Úgy gondolták, hogy a következő lemez ilyesfajta attrakciókból kell, hogy álljon. A konkrét dalok és dalötletek azonban hiányoztak, mígnem Del Naja egyszercsak betoppant a stúdióba egy rakás New Wave / posztpunk-bakelittel, amik tinédzserként a kedvencei voltak - Gang of Four, PIL, Wire lemezekkel: használhatnák ezeket sample alapanyagnak. Grant Marshall, aki maga is újhullám-lovas volt anno, kitörő örömmel fogadta az ötletet.[5] Hogy milyen kvázi-rock album született volna ebből az ötletből, azt valószínűleg jól érzékelteti a Dissolved Girl korai, Endtrack munkacímű verziója[6] - a dolgok azonban más irányt vettek.

A szakadásSzerkesztés

Az album készítésének fele tájt, amikor megjelent az egyik single (a Rising Son), és meglehetősen jól szerepelt Angliában, személyi ellentétek generálódtak a csapattagok között. Andrew Vowles, aki szerette volna az együttes régi vonalát is folytatni, írt egy No Don't c. dalt a lemez számára, és - több megelőző konfliktus után - összeveszett a másik két taggal azon, hogy melyik énekesnő énekelje. Miután Del Naja és Marshall megegyezett Elisabeth Fraserrel - Vowles akarata ellenére - az egyik nap egy váratlan hívást kaptak Madonnától (aki korábban már énekelt az I Wan't You c., stúdióalbumon nem szereplő single-ön): igen, tetszik neki a dal, és szívesen részt venne az előadásában. A két tag elhűlt: árulásnak érezték, hogy Vowles a "hátuk mögött" egyezkedett valakivel (noha soha nem bizonyosodott be, hogy Vowles küldte el a dal mintáit), Vowles pedig úgy érezte, elveszik tőle azt a dalt, amit végül is ő alkotott. Vowles nemsokára kiszállt az együttesből. A dal végső változata Teardrop címmel jelent meg a lemezen, és máig az egyik legemblematikusabb szerzeményük.[5]

A Mezzanine teljes tartalmát az együttes weboldalán megjelenése előtt több hónapig törvényesen letölthető formában közzétette. Ez volt az MP3 kódolási rendszer legális célokra való első komolyabb felhasználásai egyike.[mj 1] [forrás?] Fontos megjegyezni, hogy a közzététel semmit sem ártott a lemeznek mint üzleti próbálkozásnak, sőt a közzététel ellenére a Mezzanine lett az egyik üzleti szempontból legsikeresebb elektronikus zenei album.

A perSzerkesztés

Nem sokkal az MTV Music Awards díjkiosztója után Manfred Mann (a Manfred Mann’s Earth Band nevű progresszívrock / jazzrock-zenekar frontembere) a Tribute c. dal[7] - valóban igencsak - intenzív felhasználása miatt a Black Milk c. dalban plágiummal vádolta meg az együttest, és 1999 tavaszán pert indított ellenük és a lemezt kiadó Virgin Records ellen. Az ügy nagyon súlyos következményekkel járt volna az együttes - és az elektronikus zene rajongói - számára: a vélelmezett 150 000dolláros anyagi kár megtérítése mellett a Mezzanine forgalmazását a piacon gyakorlatilag le kellett volna állítani. A Massive Attack nem tagadta a felhasználás tényét, a saját honlapjukon található történet szerint Daddy G és az album menedzsere/producere, Neil Davidge, akik a Black Milk-et készítették, egyszerűen azzal nyugtatták meg Del Naját (aki épp egy másik dalon dolgozott), hogy a dolgot soha senki nem fogja észrevenni, és különben is, a minták felhasználása belefér a fair use keretei közé. Az ügy miatt kisebb közéleti vita bontakozott ki arról, hogy a jogot félretéve, a sampling etikai szempontból lopásnak vagy idézésnek minősül-e egyáltalán,[8] mindenesetre a zenekar peren kívül megegyezett Mann-nel, a megállapodás részletei azonban máig nem nyilvánosak. Addig a zenekar általában meg sem jelölte a felhasznált hangminták forrásait, azontúl azonban kínosan ügyelt erre; valószínű, hogy a következő, 100th Window c. lemez instrumentálisabb irányba fordulása részben e per negatív tapasztalatainak köszönhető.[9][10]

A dalokSzerkesztés

  • Angel (single)[11] - lassú, sötét tónusú, gitárcentrikus dal. Eredetileg Del Naja egyik fiatalkori kedvencétől, a The Clash-tól eredő Straight To Hell (= „Egyenesen a Pokolba”) rock-szerű feldolgozása lett volna, de Horace Andy, az együttes „állandó vendégénekese”, aki hívő rasztafariánus vallású volt, túl durvának érezte a szöveget, és nem volt hajlandó kiénekelni (főként a "pokol" szó miatt). A „tárgyalások” eredményeképp a dal pár óra alatt jelentős változásokon ment át: a tempót felére lassították,[5][12] a sample-k és a szöveg nagy részét Horace Andy You Are My Angel c.[13] dalából vett részletekkel helyettesítették. Az Angelnek létezik egy feldolgozása, amit a Sepultura nevű metálzenekar készített (Roorback c. lemez speciális kiadása, 2003).
  • Rising Son (single)[14] Tipikus, baljós, kemény electro/trip hop szerzemény, kísérteties torzítottgitár-effektekkel, Del Naja és Marshall rap/kántálás/ének vokáljaival.
  • Teardrop (single)[15] - valószínűleg a legismertebb, bár nem feltétlenül a legjellemzőbb Massive Attack-szerzemény. A belőle készült videóklip jól szerepelt a különféle versenyeken, azonkívül a rádióadók és televíziók nagy fokú támogatását is élvezte. Angolszász nyelvterületen ráadásul számos tévéműsor választotta különféle változatait szignálul vagy főcímzenéül, közülük Magyarországon is adásra került a Dr. House (hasonlóan „széles körűen felhasznált” szerzemény az albumról még az Angel is). A szöveget Elizabeth Fraser énekesnő írta, mialatt egyik régi barátja, Jeff Buckley halálhírének hatása alatt volt.
  • Inertia Creeps (single):[16] Az együttes egyik legkeményebb dala, amelyen erősen érződik az ekkoriban csúcspontjára érő electronica/bigbeat korszak hatása. Ugyanolyan intenzív, de sokkal inkább a háttér hangkörnyezetébe simuló (így kevésbé „nyilvánvaló”) gitárhasználat jellemzi, mint az Angelt.
  • Exchange I. (csak-hangszeres változat): lassú töltelékszám.
  • Dissolved Girl - mind zeneileg, mind szövegvilágában erősen depresszív hangulatú alkotás, Sara Jay énekesnő vezető vokáljával. A kezdetben laza, dallamos rockdalnak induló (ld. "Endtrack") darabot a végső, lemezre kerülő változatban egy monoton és komor, transzformátorállomás-háttérzajhoz hasonló basszus-sample-vel festették alá; az eredetileg tragikus hatást nem igazán keltő gitártémákat pedig átrendezték úgy, hogy egy leküzdhetetlen sírásroham dinamikáját idézzék fel. Emiatt a dal ismét csak egy dark electronica szerzeménnyé vált. Del Naja szerint egy nem jól sikerült férfi-nő kapcsolatról szól, az egyik fél hatalmáról a másik felett, az egymással kapcsolatos elvárásaikról; részben személyes élményeken alapul.[17]
  • Man Next Door - Horace Andy vokáljával, trip-hoposított reggae-szám. A szöveg egy problémás szomszédról szól, aki későn ér haza, zajt csap egész éjjel, egyszóval: jobb lenne mellőle elköltözni, és egy csendesebb helyet találni. A dal sample-eket tartalmaz a The Cure 10:15 Saturday Night című dalából.
  • Black Milk - Erősen lassított tempójú szerzemény, női vokállal, számos olyan effekt szerepel benne, amelyek horrorfilm-háttérzenének is alkalmasak lennének; a szöveget is figyelembe véve a "depresszív" vagy „nyomasztó” helyett mégis inkább az "éteri" vagy az "elszállós" jelzők illenek rá; a gitárok jelenléte helyett scratch-effektek színesítik (a végén).
  • Mezzanine - a lemez egyetlen „tisztán elektronikus” dala, amit erős és komor, „zörgős” basszus jellegű sávok uralnak. A többszöri határidő-túllépés miatt nem sikerült igazán még a koncepciót sem letisztázni, így olyan állapotban fejezték be, mellyel az együttes máig elégedetlen. Azonban végül Del Naja ötlete nyomán ezt választották címadó dalnak, ugyanis a „félemelet” szó sajátos asszociációkat sugall: senkiföldje két emelet között, nem tartozik sehova, nem lehet igazán behatárolni, hogy egyáltalán emelet-e vagy csak „félig az”, „valami olyasmi”. Az együttesnek az egész albummal kapcsolatban volt ilyen határozatlanság- és átmenetiség-érzése a készítés elejétől fogva.[18]
  • Group Four - Zeneileg melankolikus váltott párbeszéd Del Naja verzéi és a női vokál sávja között, a végén egy agresszívebb, hosszabb gitárszólóval fejeződik be, elég emblematikus trip-hop szerzemény.
  • Exchange (II.) (vokálos változat), Horace Andyvel
  • (Superpredators) - bónuszdal, csak a japán kiadáson szerepel.

KözreműködőkSzerkesztés

A lemez elkészítésében három vendégénekes, az állandó tagnak is tekinthető Horace Andy, azonkívül Elizabeth Fraser és Sara Jay is részt vett.

VideóklipekSzerkesztés

Az albumról a Rising Son, az Inertia Creeps és a Teardrop című dalokhoz készült videóklip. Utóbbit, a képeket tekintve, egy kis magzat „énekli” végig, ezt sokan rendkívül aranyosnak, murisnak, megkapónak vagy érdekesnek tartják, mindenesetre az MTV Music Awards díjkiosztóján az „év legjobb videóklipje” díjat szerezte.

Számok listájaSzerkesztés

  1. Angel (6:18)
  2. Risingson (4:58; kislemez)
  3. Teardrop (5:29; kislemez)
  4. Inertia Creeps (5:56; kislemez)
  5. Exchange (Instrumental version; 4:11)
  6. Dissolved Girl (6:07)
  7. Man Next Door (5:55)
  8. Black Milk (6:20)
  9. Mezzanine (5:54)
  10. Group Four (8:13)
  11. Exchange (Part 2.; 4:08)

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Hasonlóval korábban más zenekarok is próbálkoztak, mint például a Smashing Pumpkins (Machina II/The Friends & Enemies of Modern Music).

JegyzetekSzerkesztés

  1. Merriam-Webster Online szótár. Hiv. beill.: 2013. 05. 26.
  2. Massive Attack Makes No. 1. Beill.: 2016-06-14.
  3. Peter Buckley: The Rough Guide to Rock, 645-646. o. 2003., Rough Guides Ltd. - Penguin Books, London; (nyomtatott változat) Google könyvek, korlátozott előnézet, hiv. beill.: 2013. 05. 26.
  4. [1]
  5. a b c d Cavanagh, D.: Are We a Fucking Punk Band Now?. Q magazin, 1999. január
  6. Dissolved Girl szócikk egy, az együttessel foglalkozó wikiwikiweben.
  7. YouTube: Tribute. Link beill.: 2018-01-09.
  8. Simon Reynolds: What is Your Sampling Epiphany?. TheGuradian.com; 2009-02-26. Link beill. / utolsó hozzáférés: 2018-01-09.
  9. Massive Attack („hiv.” honlap): Black Milk. Link beill. / utolsó hozzáférés: 2018-01-09.
  10. MTV.com hírek: [2]
  11. Massive Attack: Angel. a YouTube-on. A Youtube „hivatalos” EMI Music csatornáján.
  12. Angel Massive Attack-wiki.
  13. Horace Andy: You Are My Angel. a YouTube-on Link beill.: 2013. 05. 25.
  14. Massive Attack: Risingson. a YouTube-on. A YouTube „hivatalos” EMI Music csatornáján.
  15. Massive Attack: Teardrop. a YouTube-on. A YouTube „hivatalos” EMI Music csatornáján.
  16. Massive Attack: Inertia Creeps. a YouTube-on. A YouTube „hivatalos” EMI Music csatornáján.
  17. Dissolved Girl. MA-wiki.
  18. Song-info: Mezzanine. Massiveattack.com.

Külső hivatkozásokSzerkesztés

LemezkritikákSzerkesztés