Főmenü megnyitása

Mihalovics József, Mihalović Josip; ugyancsak Mihalovits vagy Mihalovich (Torontáltorda, 1814. január 16.Zágráb, 1891. február 19.) bíboros, zágrábi érsek.

Mihalovics József
Josip Mihalovic 1891 Mayerhofer.png
Született 1814. január 16.
Torontáltorda
Elhunyt 1891. február 19. (77 évesen)
Zágráb
Állampolgársága horvát
Foglalkozása katolikus pap
Tisztség
  • apát
  • katolikus érsek (1870. július 17. – )
  • katolikus püspök (1870. július 17. – )
  • bíboros (1877. június 22. – )
{{{hivatal}}}
Vallása római katolikus
Szentelők
  • Mariano Falcinelli Antoniacci
  • Johann Baptist Rudolph Kutschker
  • Dominik Mayer

Hivatal mostar-dulmi címzett püspök
Hivatali idő 18681870
Elődje Kraljević Anđeo OFM (1864-1868)
Utódja Buconjić Paškal (1880-1910)

Hivatal zágrábi érsek
Hivatali idő 1870. 1891. –
Elődje Haulik György
Utódja Posilović Juraj
A Wikimédia Commons tartalmaz Mihalovics József témájú médiaállományokat.

ÉletrajzSzerkesztés

SzármazásSzerkesztés

A Mihalovics család (előfordul Mihalovich, Mihalovits, Mihalović, Mihajlović formában is) szerbhorvátmagyar nemesi család volt Szlavóniában. A nemességet III. Károly (1711–1740) adományozta nekik 1716-ban, mert a Habsburg Birodalom tisztjeiként bátran harcoltak a törökök ellen. 1763-ig ortodox hitvallásúak voltak és vezetéknevük Mihajlović. Teljes egységre léptek Rómával, és megkezdődött a társadalmi és gazdasági felemelkedésük. A család több jelentős személyiséget adott a történelemnek, közülük legismertebbek Mihalovich Ödön (1842-1929), Károly (=Dragutin 1830–1918), Hugó (1874-1956), Mihalovics Zsigmond (1899–1959) és leginkább József (Josip, 1814–1891).[1]

IskoláztatásaSzerkesztés

Tordán született, az Osztrák Császárságban (ma Torda, település Nagybecskerek mellett a Vajdaságban, Szerbiában). Elemi iskoláit is itt végezte. Általános iskolába (grammatika) Tordán és Nagybecskereken járt, a középiskolát (gimnáziumot, humanisztikát) Szegeden, felsőbb iskolát Temesváron végezte, ahol bevégezte teológiai doktorátust szerzett. 1834-től a püspöki hivatalban volt irodaigazgató. 1836. augusztus 12-én Lonovics József csanádi püspök szentelte pappá. 1837-ben Temesvár belvárosában lett káplán, majd 1837-től szertartásmester (ceremoniarius) és szentszéki jegyző; 1841-ben püspöki titkár és kísérő a bérmautakon, majd 1846-ban püspökségi irodaigazgató. 1848 februárjában kanonok lett, 1849-ben püspöki helynök (provicarius generalis).[2][3]

Népek tavaszaSzerkesztés

A „népek tavasza” viharos eseményei őt is magukkal ragadták. Mint magyar felkelőt Temesváron katonai bíróság elé állították; november 17-én megfosztották minden hivatalától, titulusától, vagyonától, négy év börtönre ítélték, ebből körülbelül két évet letöltött Lipótvárában (Nyitra közelében, ma Szlovákia). 1852-ben kegyelmet kapott, de még négy évig csak segédlelkész lehetett szülőfalujában, rendőri felügyelet alatt. 1855 októberében plébános lett Német Besenován 1859-től esperes és iskolai felügyelő. 1861 májusában ismét kanonok lett, júniusban Temesvár-gyárvárosi lelkész és Vaskai Szentmárton apátja.[4]

Püspök és bíborosSzerkesztés

 
Mihalovics József bíboros címere a zágrábi székesegyház portálján
 
Janez Vajkard Valvazor: Kaptol a régi székesegyházzal (1686 körül)
 
zágrábi székesegyház 1880, november 9-én történt földrengés maradványai (Foto: Hinko Krapek)

1868-ban kinevezték dulmi címzetes püspökké, majd 1870. május 4-én zágrábi érsekké. Július 17-én szentelték püspökké Bécsben. A főszentelő Mariano Falcinelli Antoniacci OSB címzetes athéni érsek volt. Beiktatása Zágrábban történt 1870. augusztus 6-án.

1877 júniusában boldog IX. Piusz pápa kinevezte a San Pancrazio fuori le mura bíboros-papjává. A bíborosi kalapot Rómában vette át a Szent Péter-bazilikában 1877. június 25-én. 1878-ban részt vett a konklávén, melyen megválasztották XIII. Leó pápát. Mihalovics nem szívesen engedelmeskedett a király akaratának, hogy zágrábi érsek legyen. Már 1881-es Zágrábba érkezésekor elhatározta, hogy lemond és kéri áthelyezését egy magyar ajkú püspökségbe, azzal indokolva kérelmét, hogy nem élhet egy „ellenséges zágrábi környezetben”, de a király és egyházi elöljárók kérésének eleget téve maradt.

MunkásságaSzerkesztés

Az egyházi és népi kultúrában, valamint politikai életben mélyen gyökereztek elődje, Haulik György (*1786, érsek 1853, †1869.) tettei, valamint kortársa, Josip Juraj Strossmayer (1815-1905). Mégis különösen a lelki élet terén igyekezett tevékenykedni. Tevékenykedésében különösen a papi hivatások szorgalmazásán dolgozott, így 1878-ban megnyílik a kisszeminárium és gimnázium. A papnevelésre négy kanonok jövedelmét rendelte el.

Mihalovics kinevezte Juraj Posilovićot mint szerkesztőt a Zágrábi Katolikus Laphoz (Zagrebački katolički list, 1872-1875). Posilović emellett 1874-ben rendes előadó lett Teológiai Fakultáson a I. Ferenc József által újonnan megalapított Zágrábi egyetemen. Itt működött egésze püspökké való kinevezéséig Zengg- Modrus püspökségbe. Az újságában több szakmai értekezése volt kapcsolatba az Első vatikáni Zsinattal (1869.-1870.) – valamint a jelentős Örök Pásztor (Pastor Æternus) konstitúcióhoz, amely tartalmazza a pápai csalhatatlanságot, amelyért a liberálisok élesen elítélték a jezsuitákat, mint annak valószínű szerzőjét. A Lap jelentette, hogy Strossmayer a zsinati rendelkezéseket megjelentette püspökségi értesítőjében s ezzel azokat valóban elfogadta.[5]

Földrengés és a székesegyház megújításaSzerkesztés

Mihalics bíboros nagy műve megújítani a zágrábi székesegyházat, amelynek védőszentje »Mária Mennybevétele, Szent István és László Király«. Már 1874-ben megkezdte Strossmayer – akinek Szlavoniában nagy és gazdag birtokai voltak – gyűjteni a megújításra; alig kezdte ezt a munkát, amikor félbeszakította az erős földrengés 1881. november 9-én, amely nagyon megrongálta Zágrábot, mást templomokat, de a székesegyházat legjobban; így még nagyobb javításokba és munkálatokba kellett kezdeniük.

7 óra, 33 perc és 53 másodperckor, ezen a napon, Zágrábban pusztító földrengés volt (6,3 fokos a Richter skála szerint), az epicentruma területileg a Zágrábi hegységek (Medvednica, Zagrebačka gor, Sljeme). Az anyagi kár az akkor állami évi költségvetés fele volt. A földrengésben tehát súlyosan megsérült a Boldogságos Szűz Mária mennybevétele (társvédőszentek Szent István és László királyok) gotikus stílusi katedrális, amelyben éppen akkor a mellékoltáron misézett Franjo Rački kanonok (1828-1894). Megéléseit megírta az „Obzor” című újságban:

 »... amikor kiáltás hallatszót, a boltívek törése és sötétség porfelhővel kísérve, úgy, hogy látható volt a templom és a falak borzalmas mozgása.« 

A 17. század végén, de különösen a 18. században a székesegyház belsejét túltengték a szép barokk oltárok – összesen 32 oltár volt, ezekből csak három került be a megújított székesegyházba (unv. „Bollé katedrálisa”). A földrengés után megindult a székesegyház felújítása. (1880–1902) neogótikus stílusban Bollé Hermann építész vezetése alatt, valamint Izidora Kršnjavski védnökségével. A felújítás ára kitett 2.494.430 koronát és 76 fillért. Zágrábi székesegyház megkapta mai alakját. Hiányos a tető az üvegezett cseréppel, mint amilyennel fedve van a Felső város Szent Márk temploma (Sveti Marko u Gornjem gradu), az úgynevezett „zágrábi székesegyház zászlója” (zastava zagrebačke katedrale), amely az elévültség következtében 1961-ben lecserélték rézbádogra.
A székesegyház megújítása már a földrengés előtt megkezdődött. Strossmayer már 1874-ben megindította a nyilvánosságot a felújításra. Bollénak Strossmayer 1878-ban adott eszmeterveket a féújításra. Már a következő évben Mihalovics elindította a felújítást, amely a médiákban az az alábbi nevet kapta: „Bollé katedrálisa” („Bolléova katedrala“). A munkálatokat csak a földrengés után lehetett nagyobb mértékben folytatni. A megújítás végét már Mihalovics érsek nem érte meg, mert 1891-ben elhunyt.[6]

Halála és emlékeSzerkesztés

Mihalovics elhunyt 1891. február 19-én Zágrábban életének 77. évében. Eltemették a székesegyházban, amelynek felújítását már nem érte meg. Liberális »Obzor« folyóirat, amely sokszor ellenkezett vele, halálával kapcsolatban megjegyezte,

»nem igazolta a nép félelmét sem a remény azoknak másoknok, hogy szolgáljon. Számára a szelídség és az igazságosság királysága nem voltak üres szavak. Állandóan a horvát ellenséges fogadtatásnak volt a terhelése alatt, amely akadályozta munkájában.«[7][8]


A horvátok között is megmaradt magyarnak, személyzetét is közülük válogatta.[3] Szelíd, okos magatartásával a kezdetben bizalmatlan horvát népnek teljes rokonszenvét megnyerte.[9]

JegyzetekSzerkesztés

  1. 'Hrvatska Enciklopedija: Mihalović (Mihalovich)'. Leksikografski zavod Miroslav Krleža, Zágráb. (Hozzáférés: 2015. február 9.)
  2. érsek/josip-mihalovic-bíboros-1870-1891 Josip Mihalović, bíboros (1870–1891). zg-érsekség.hr. (Hozzáférés: 2015. február 8.)[halott link]
  3. a b M-Mihalovics. Magyar Katolikus Lexikon. (Hozzáférés: 2015. február 7.)
  4. M-Mihalovics. Magyar Katolikus Lexikon. (Hozzáférés: 2015. február 7.)
  5. Političke i crkvene okolnosti u doba gradnje Bazilike Srca Isusova u Zagrebu. Drugi dolazak Isusovaca u Zágráb. croatianhistory.net. (Hozzáférés: 2015. február 9.)
  6. Ljubomir Škrinjar, Đavlova glava u zagrebačkoj katedrali. hkv.hr, 2008. november 18. (Hozzáférés: 2015. február 9.)
  7. »nije opravdao ni bojazan naroda, ni nade onih drugih da im služi. Za njega carstvo blagosti i pravice nisu bile prazne riječi. Bio je trajno pod dojmom neprijateljskog dočeka u Hrvatskoj, što ga je sputavalo u njegovu djelovanju.«
  8. Josip Mihalović, kardinál (1870. – 1891.). (Hozzáférés: 2015. február 8.)
  9. Bangha Béla SJ. Katolikus lexikon III, Budapest 1932, 317. o. 

Külső hivatkozásokSzerkesztés