Minden-ható

C.A.F.B.-album

A Minden-ható a C.A.F.B. zenekar újjáalakulás utáni második stúdióalbuma.

C.A.F.B.
Minden-ható
stúdióalbum
Megjelent1999.
FelvételekReaktor Stúdió, Budapest
1999.
StílusPunk
KiadóHammer Records
C.A.F.B.-kronológia
Utcastílus
(1999)
Minden-ható
(1999)
Subkontakt
(2001)
SablonWikidataSegítség
Kritikák
SzerzőÉrtékelés
Rockgyémántok[1]4/5

Az album 1999-ben jelent meg a Hammer Records gondozásában CD és kazetta formában, illetve 2001-ben újra, extra kiadásban. Ez az utolsó felvétel ami azelőtt készült, hogy az alapító frontember, Szakácsi Gábor az USA-ba költözött. Az albumot a zenekar a budapesti Reaktor stúdióban rögzítette, Németh Gábor (ős-Bikini) segítségével.

Körülmények szerkesztés

A lemez felvételeit megelőző időszak szerkesztés

Az 1997-es Zanza című lemez hirtelen sikere, sok esetben negatív hatással volt a zenekarra. Az együttes körében felszínre került a kábítószer probléma, ami dalok szövegeiben is érezhetővé vált. (Kábulatba ejt, Tíz nap, Nyomorult ember).A Minden-ható című lemezt megelőző hónapok, az együttes bevallása szerint a C.A.F.B. pályafutásának egyik legsötétebb időszakává váltak. A billentyűs Horniak Zoltán röviddel az stúdióba vonulás előtt távozott a csapat soraiból, majd ezután egy öngyilkossági kísérletet követően ideggyógyintézetbe került, ahol egy ideig kezelték.[2] Az album két dala, az "Elítélt" es a "Koffein" ("Őszi kávé" címmel,) a Klubbang! című albumon néhány hónappal a Minden-ható előtt megjelenésre került, koncert felvétel formájában.

Felvételek és kiadás szerkesztés

A lemez felvételei a Reaktor stúdióban készültek, bízván az előző, Zanza című album sikerének megismétlésében. A trióban dolgozó C.A.F.B. egy jóval nyersebb hangzású,[3] mondhatni keményebb lemezt alkotott, amit a Premier Art lemezkiadó nem tartott megfelelőnek a vállalat repertoárjak keretein belül való megjelenésre. Az együttes és a kiadó felmondták az 1997-ben kötött lemezszerződést. (A szerződésbontás körülményeiről a zenekar több ízben is nyilvánosan beszámolt.) Röviddel a szerződésbontást követően a C.A.F.B. és a Magyar Metal hammer magazin tulajdonában álló Hammer music (Később Edge records) szerződtette az együttest és elkezdte az anyag gyártásának és terjesztésének munkálatait. Nem sokkal ezután Szakácsi Gábor bejelentette távozását (amit a zenekar elmondása szerint csak néhány hónapra szánt[4]).

Az album dalai szerkesztés

  1. Álomgyár
  2. Nyomorult ember
  3. Édes élet motel
  4. Kábulatba ejt
  5. Tíz nap
  6. Öröklét
  7. Koffein
  8. Árnyjáték (B.K.-nak)
  9. Egyedül vagy
  10. Elítélt
  11. Utolsó őrület
  12. Kutya a láncon (CD-bónusz)
  13. Lehúz a vérem (csak az extra kiadáson)
  14. Karácsonyra (csak az extra kiadáson)

Videóklipek szerkesztés

A lemez dalai közül az Álomgyár címűről klipet is forgattak.[5]

Közreműködők szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

Linkek szerkesztés