Molnár Imre (zenetudós)

(1888-1977) dalénekes, énektanár, zenekritikus, zeneíró

Molnár Imre (Péterréve, 1888. október 28.[3]Budapest, 1977. november 25.) magyar zenetudós, énekpedagógus, fonetikai kutató, főiskolai tanár.

Molnár Imre
Született Molnár Imre György
1888. október 28.
Péterréve[1]
Elhunyt 1977. november 25. (89 évesen)[1][2]
Budapest[1]
Álneve m. i.
Állampolgársága magyar
Házastársa Hir Sári (1924–)
Foglalkozása
  • hangversenyénekes
  • énektanár
  • egyetemi oktató
  • zenekritikus
  • fordító
  • fonológus
  • zeneszerző
  • zenepedagógus
  • író
Iskolái Budapesti Tudományegyetem (1906–1912)
Sírhelye Farkasréti temető (34/3/IV parcella, 1. sor, 12. sír)[1]
A Wikimédia Commons tartalmaz Molnár Imre témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Molnár Imre kántortanító és Varga Anna gyermekeként született a vajdasági Péterrévén. A családjával az 1890-es évek végén Kolozsvárra költözött. Farkas Ödönnél tanult énekelni, aki ebben az időben a város konzervatóriumának igazgató volt. 1906 és 1910 között a Budapesti Tudományegyetem (ma ELTE) Bölcsésztudományi Karán végezte tanulmányait, illetve ezzel egy időben a Bellovics-féle zeneiskolában képezte magát. 1912-ben bölcsészdoktorátust nyert. Pályáját Szabó Ervin közeli munkatársaként kezdte. A Tanácsköztársaság idején a Markó utcai főreáliskola igazgatójává nevezték ki, de 1919-ben kényszernyugdíjazták. Egy ideig a Nemzeti Zenede könyvtárát vezette, majd 1922 és 1933 között ugyanitt tanár volt. 1925-ben megjelentette Kern Auréllal a Daloskert című gyűjteményét, amelynek több darabját hanglemezre is énekelte felesége zongorakíséretével. 1919 és 1938 között a Magyarság című lap zenekritikusa volt. 1938 és 1944 között a Magyar Nemzetbe írt kritikákat. 1933-tól tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1959-es nyugdíjba vonulásáig. Ezt követően hangképzést tanított a Magyar Állami Népi Együttesben. Számos kiváló, sőt világhírű énekes került ki iskolájából. A Magyar Rádió első bemondóit ő tanította a szép beszédre. Pedagógiájában általában nem szerette az idegen nyelven való éneklést, ezért néhány tanártársával ellentétbe került. Páratlan értékű magyar daltörténeti dokumentációs kutatása. A dal-és áriaszövegeket tizenöt nyelvből maga fordította le. A magyar muzsika könyve című enciklopédiája fényképfelvételekkel is illusztrált gyűjteménye a század első négy évtizedében működő muzsikusainak, beleértve a kor könnyűzenészeit, nótaszerzőit, cigányprímásait is. Az Encyclopaedia Britannica egyik magyarországi munkatársa volt.

Házastársa Hir Sári (1896–1978) zongoraművész, pedagógus volt, akivel 1924. július 5-én Budapesten kötött házasságot.[4]

Főbb művei szerkesztés

  • Játékország (Lajtha Lászlóval, Budapest, 1929)
  • A magyar muzsika könyve (Budapest, 1936)
  • Beszéd-ének (Zeneművészeti Főiskola Évkönyve, Budapest, 1941)
  • Eufonetika a szép beszéd és éneklés tana (Budapest, 1942)
  • A magyar hanglejtés rendszere. A magyar énekbeszéd recitativóban és afiosóban (Új Zenei Szemle, 1956)
  • A hangszín problematikája és a magánhangzók skálarendje (Budapest, 1961)
  • Eufonetika a széphangzás módszertana (Budapest, 1966)
  • Pataky Kálmán (Somogyi Vilmossal, Budapest, 1968)
  • Báthy Anna (Somogyi Vilmossal, Budapest, 1969)

Díjai, elismerései szerkesztés

  • Kempelen Farkas-emlékérem (1968)
  • Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának nagydíja (1977)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Schelken Pálma: Egy zenetudós halálára (1978) Parlando, 2. szám
  • Meghalt Molnár Imre zenetudós”. Magyar Nemzet (Magyarország) 33 (281), 4. o. (Hozzáférés: 2022. február 7.)  
  • Kalapis Zoltán. „Életrajzi kalauz”. Magyar Szó 54 (270), 10. o. (Hozzáférés: 2022. február 7.)