Molnár József (ügyvéd)

(1849–1904) újságíró, ügyvéd, országgyűlési képviselő

Molnár József (Csíkszereda, 1849 – Budapest, 1904. január 25.) újságíró, ügyvéd és országgyűlési képviselő.

Családja szerkesztés

Szülei Molnár József, Csík vármegye tiszti főorvosa és Kállay Lotti, nagyapja Kállay Ferenc író és az akadémia tagja. Felesége 1878. február 17-étől Kocsisovszky Borcsa színésznő volt, akivel a Kálvin téri református templomban kötött házasságot.[1]

Életútja szerkesztés

Jogi tanulmányait Pesten végezte; az ügyvédi vizsga letétele után Budapesten nyitott irodát, de nemsokára szülőföldjén telepedett le. Egyike volt a legtekintélyesebb székely ügyvédeknek és Csík megye minden közügyében egyike az első szóvivőknek. 1887-ben a csíkszeredai választókerület országgyűlési képviselőnek választotta függetlenségi párti programmal, úgyszintén 1892-ben is, de 1896-ban kibukott. A görög-török háború lezajlása után a megyei közgyűlésen kijelentette, hogy az akkori viszonyok között, midőn csak a nagy hatalmak vihetnek szerepet, nem tud közjogi ellenzéki lenni. Az 1901. évi választások alkalmából a csíkszeredai választókerület szabadelvű programmal megválasztotta. Jegyzője volt a zárszámadási és tagja a VI. biráló bizottságnak.

Mint hírlapíró dolgozott régebben a Reformba és az Ellenőrbe. Szerkesztője volt rövid ideig a Csiki Lapoknak is.

Országgyűlési beszédei a Naplókban (1887-96. és 1901-től) vannak.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Új Országgyűlési Almanach 1887-1892. Szerk. Sturm Albert. Bp., Ifjabb Nagel Ottó, 1888.
  • Toth, Adalbert: Parteien und Reichtagswahlen in Ungarn 1848-1892. München, R. Oldenburg Verlag, 1973.