A mozarab nyelv (az arab muszt’arab ’elarabosodott’ szóból; spanyolul mozárabe) összefoglaló elnevezés a középkori arab megszállás alatt álló Hispania területén élő, a keresztény vallást megőrző, elarabosodott népesség (vagyis a mozarabok) vulgáris latin eredetű, arab szavakkal kevert újlatin dialektusaira. A nyugati újlatin nyelvek csoportjába[1] tartozott, és valószínűleg a 14. század végére kihalt.

Mozarab
?
BeszélikHolt nyelv. Spanyolország déli részén beszélték a középkorban.
TerületIbériai-félsziget
Beszélők száma0 (kihalt) fő
NyelvcsaládIndoeurópai nyelvcsaláditáliai ágújlatin nyelveknyugati csoportmozarab nyelv
ÍrásrendszerArab írás
Hivatalos állapot
Hivatalos
Nyelvkódok
ISO 639-1
ISO 639-2

Jellemzői

szerkesztés

A többi újlatin nyelvvel ellentétben lejegyzésére nem a latin ábécét, hanem az arab írást használták. A költészetben fontos szerepe volt, így főleg versekből (ún. jarchákból ismerjük). Közvetítésével számos arab szó került be születő újlatin (spanyol, portugál, katalán) nyelvekbe, és jelentős szerepet játszott e nyelvek déli változatainak kialakulásában is. Egyes nyelvészek a sztenderd portugál, valamint a spanyol nyelv andalúz nyelvjárásának számos jellemző hangtani tulajdonságát mozarab hatásnak vélik.

Sok archaikus vonást megőrzött, többek között az igeragozásban a szóvégi mássalhangzókat: például kiered szemben a kasztíliai spanyol quiere „akar” alakkal (vö. latin QUÆRET); a részes névmás mib(i), tib(i) alakjait (vö. latin MIHI, TIBI); stb. Hangtani jellegzetessége, hogy a latin s-t nem sz-nek, hanem s-nek – IPA [ʃ] – ejtették (talán innen származik a portugál s hasonló ejtése szóvégi és mássalhangzó előtti helyzetekben). Megőrizte a latin szókezdő cl-, fl-, pl- csoportok eredeti ejtését (ezek a spanyolban ll- hanggá váltak).

Példaszöveg

szerkesztés

Az alábbi szöveg egy mozarab nyelvjárásban írt vers (részlete) a 11. századból:

Mozarab Spanyol Portugál
Mio sîdî ïbrâhîm
yâ tú uemme dolge
fente mib de nohte
in non si non keris
irey-me tib
gari-me a ob legar-te
Mi señor Ibrahim,
¡oh tú, hombre dulce!
vente a mí de noche.
Sino, si no quieres,
iréme a ti,
dime adónde encontrarte.
Meu senhor Ibrâhim,
ó tu, homem doce!
vem a mim de noite.
Senão, se não queres,
ir-me-ei a ti,
diz-me onde te encontro.
  1. A hagyományos nyelvészeti, területi–nyelvtörténeti osztályozás szerint az iberoromán nyelvekhez tartozott; az Ethnologue ezzel szemben a nyugati újlatin nyelvek teljesen önálló, ún. pireneusi–mozarab nyelvek csoportjába sorolja. A spanyol dialektológusok (mint pl. Manuel Alvar) csupán történelmi spanyol nyelvjárásként kezelik.
  • Manual de dialectología hispánica. El Español de España. Manuel Alvar (Director). 4. kiad. Barcelona: Ariel Lingüística. 1996–2007. ISBN 978-84-344-8217-3  , pp. 100–110.

További információk

szerkesztés