Murva (kőzettörmelék)

A murva olyan üledékes kőzet, mely a korábbi felszíni anyagok aprózódásából, főként tengeri növények és állatok maradványaiból áll. Rendkívül szilárd szerkezetének alapját főként a mészkő és dolomit adja, és ezek felelősek közkedvelt megjelenéséért, a jellegzetesen fehéres-szürkés színárnyalatáért.

A természetben gyakran természetes aprózódással megtalálható laza karbonátos kőzetet manapság ipari mértékben bányásszák, aminek részeként mesterségesen zúzzák és osztályozzák a szállítás, illetve a felhasználás előtt.

A murva bányászataSzerkesztés

Mivel egy speciális összetételű kőzettípusról van szó, a murvát kizárólag mészkőhegységek közelében létesített bányákban lehet fellelni és kitermelni. Magyarország különösen gazdag a murvabányákban, rengeteg magas minőségű lelőhely található főként a középső, a déli és az északi országrészben,[1] így például Székesfehérváron, Iszkaszentgyörgyön, Budakeszin, Bakonykoppányon, Telkin, Litéren vagy Piliscsabán.[2]

A kitermeléshez direkt a murva igényeihez igazított törő- és osztályozó berendezésekre van szükség, melyek lehetővé teszik az ömlesztett anyag kinyerése mellett azt, hogy a darabolás után rögtön osztályozni, illetve szállítani lehessen a kőzetet. A murva a szemcseméret szerinti kategorizálást követően semmilyen egyéb munkafolyamaton nem esik át a felhasználás előtt, de gyakran még osztályozásra sem kerül sor, ilyenkor a helyszínről kisebb-nagyobb tömbökben azonnal továbbszállítják a nyersanyagot.

A murva felhasználása a gyakorlatbanSzerkesztés

Különleges jellegéből fakadóan a murva felhasználhatósága rendkívül széles skálán mozog. Kimagasló keménységéből fakadóan kitűnő útépítésre, aszfaltgyártásra vagy térburkoló alapanyagnak, de az esetek többségében inkább ezt és az esztétikai értékét közösen veszik figyelembe az alkalmazáskor.[3] Ennek megfelelően a leggyakrabban járdák, feljárók vagy parkolók kialakításakor, felső felületként vagy alapként, sziklakertekben, ágyásokban, és színe miatt egyszerű kaspó-, netán tavi díszként találkozhatunk vele. A murva felhasználását természetesen alapvetően meghatározza az osztályozás, vagyis az, hogy milyen szemcseméretű ömlesztett anyagról beszélünk.

Az osztályozott murva típusaiSzerkesztés

Az osztályozott murvát szemcsenagyság szerint a következő típusokba sorolva megkülönböztetünk[4]

  • ágyazó murvát;
  • kerti murvát;
  • úti murvát;
  • és ömlesztett murvát.

Ágyazó murvaSzerkesztés

Az ágyazó murva az ömlesztett anyag legfinomabb szemcsenagyságú típusa, mely jellemzően 2-5 milliméteres kőzetdarabokból áll. Mivel kifejezetten aprónak tekinthető, ezáltal nevéhez hűen főként ágyazásra kiváló, például térkövek alá vagy fuganyílásaikba, amivel kifejezetten látványos, kimagasló vízelvezető képességgel rendelkező rétegeket kapunk, miközben javul a térkő szellőzése, illetve a kapcsolódó munka is egyszerűbbé válik. Ezt a típust használják többnyire díszítésre is, így díszkerti ágyásokban, sziklakertekben, netán kaspókban és cserepekben feltöltő anyagként szintén nagyon előnyös.

Kerti murvaSzerkesztés

A kerti murvát a méret szerint két alcsoportba osztjuk, ezáltal beszélhetünk kisebb, 5-12 milliméteres-, valamint 12-20 milliméteres nagyobb szemcsenagyságú típusokról. Jellemzően azonban egy kategóriába soroljuk őket, de ennek a sokoldalúságnak köszönhetően ez a legkelendőbb, legszélesebb körben alkalmazott változata. Ennek az oka, hogy egyszerű vele dolgozni, és már 10-15 centiméteres vastagság mellett is jól tömörödik. Kitűnő alternatíva járdákhoz, autófeljárókhoz, beállókhoz, kerti ösvényekhez, ágyásokhoz, nagyobb sziklakertekhez, tavakhoz, parkolókhoz vagy kisebb vízelvezetőkhöz. A legtöbb esetben ezt a típust láthatjuk parkokban, temetőkben és emlékműveknél is.

Úti murvaSzerkesztés

Mint neve is jelzi, az úti murva elsődleges felhasználási körét a különféle utak, autóbeállók és parkolók teszik ki. Mivel nagy, általában 20-55 milliméteres szemcsenagysággal rendelkezik, ezért a legnagyobb kőzetdarabokból összeálló zúzott ömlesztett anyagok közé sorolható, mely kimagasló teherbírású felületet képes alkotni megfelelő tömörítés, illetve alapozás mellett. 20-30 centiméternyi úti murva, ugyanennyi murvás alap társaságában képes megtartani már nagyobb teherautókat is, miközben nagy előnye, hogy nem áll meg rajta a víz, nincsenek pocsolyák, sárral pedig pláne nem számolhatunk.

Ömlesztett murvaSzerkesztés

Az ömlesztett murvát nagyon sok helyen említik osztályozatlan vagy poros jelzővel is, aminek az oka nem más, minthogy ez a termékkategória 55 milliméteres szemcsenagyságig minden méretet felvonultat, ezáltal még az úgynevezett murvaport is. Ennek köszönhetően esztétikai értéke megkérdőjelezhető ugyan, de hatékonysága sokkal jobb, mint az osztályozott változatoknak. Noha sok esetben találkozhatunk vele végleges felületként is, nagyszerű tömöríthetősége miatt sokszor alkalmazzák földes utak, nagyobb kiterjedésű területek felszínének borítására, hiszen ennél stabilabb felületet már csak aszfaltozással lehet elérni. Mivel kimagasló a tömörödési képessége, ezért az osztályozott murvafelületek, esetleg a térkövek vagy aszfaltutak alapozásához is kitűnő választás.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Magyarországi ásványlelőhelyek listája. geomania.hu. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  2. Adalékok a dolomit térszínek formáinak morfogenetikájához - Veress Márton, Szabó Levente. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  3. A murva felhasználása a gyakorlatban - Békás Épker Tüzép, Építőanyag kereskedés. a-murva-felhasznalasa-a-gyakorlatban. (Hozzáférés: 2020. június 12.)[halott link]
  4. Murva típusok - Békás Logistic. (Hozzáférés: 2020. június 12.)