Nájerai csata
A nájerai csatát 1367. április 3-án[1] vívták az Eduárd walesi herceg által vezetett csapatok a Kasztília trónját bitorló II. Henrik kasztíliai király ellen. Az ütközetet Eduárd nyerte.
| Nájerai csata | |||
 | |||
| Konfliktus | Kasztíliai trónviszály | ||
| Időpont | 1367. április 3. | ||
| Helyszín | Nájera, Kasztília | ||
| Eredmény | Angol győzelem a kasztíliaiak felett | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| Veszteségek | |||
| Térkép | |||
 Nájera
Pozíció Spanyolország térképén
| |||
 é. sz. 42° 25′ 00″, ny. h. 2° 44′ 00″Koordináták: é. sz. 42° 25′ 00″, ny. h. 2° 44′ 00″ | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Nájerai csata témájú médiaállományokat. | |||
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
Előzmények szerkesztés
Kasztília királyát, I. Pétert féltestvére, Henrik, Trastámara grófja 1366-ban elkergette. Az uralkodó elmenekült Kasztíliából, és a Fekete Herceg Bordeaux-i udvarában keresett menedéket. Eduárd ekkor Aquitania hercege, a Bordeaux körüli angol területek ura volt.[2] A herceg megkezdte a sereg felállítását, elsősorban Gascogne-ból és Aquitaniából érkező emberekből, de megérkezett Angliából féltestvére, Genti János lancasteri herceg is 400 lovaggal és sok íjásszal. Csatlakozott az expedícióhoz IV. Jakab mallorcai király és számos európai zsoldos.[3]
1367. februárban a sereg elindult, majd átkelt a Pireneusokon, a Roncesvalles-hágón.[2] Logroñónál keresztezte az Ebrót, majd Eduárd értesült arról, hogy Henrik nem messze, Nájera közelében táborozik.[3]
A csapatok elhelyezkedése szerkesztés
Henrik háttal a Najarilla-folyónak állította fel csapatait. A szokatlan elhelyezkedést – a folyó lezárta a menekülési útvonalat – az magyarázhatja, hogy a kasztíliai sereg legerősebb fegyverneme a könnyűlovasság volt, amely csak nyílt terepen érvényesült. Henrik hada csaknem 30 ezer, Eduárdé 24 ezer embert számlált.[3]
Mindkét sereg hasonló hadrendben, három nagyobb sorban állt fel. A kasztíliaiak első sorát, 1500 nehézlovast és 500 számszeríjászt, Bertrand du Guesclin bretagne-i lovag vezette. A második sor közepén Henrik állt 1500 nehézlovassal, két szárnyán nehéz- és könnyűlovasok alakulataival. A harmadik sor húszezer gyalogosból, harcedzett hivatásos katonákból és besorozott parasztokból állt.[3]
Eduárd első sorának Genti János volt a parancsnoka, háromezer gyalogost és ugyanennyi íjászt vezényelt. Az angol centrumban Eduárd és Péter irányított négyezer gyalogost, köztük kétezer íjászt. A szárnyakon két hasonló hadtest helyezkedett el, Jean de Grailly gascogne-i nemes és Thomas Percy, Worcester 1. grófja vezetésével. A harmadik vonal élén a mallorcai király és Armagnac grófja állt. Ebbe a hadtestbe háromezer gyalogos és ugyanennyi íjász tartozott.[3]
Az ütközet szerkesztés
Miután a csapatok elfoglalták a helyüket, a Fekete Herceg parancsot adott az összes ló hátraküldésére, így a teljes sereg gyalogosan várta a csatát. Du Guesclin megrohanta Genti János csapatait. Az angol íjászok megszórták a számszeríjászokat, de aztán a két seregrész összecsapott, és a közelharcban már nem tudtak sokat segíteni. A második kasztíliai sor két szárnyán elhelyezkedő lovasok előrevágtattak, hogy összecsapjanak Eduárd támadó szárnyaival. A szokásoknak megfelelően a könnyűlovasság feladata az volt, hogy rácsapjon a gyalogságra, és megtalálja gyenge pontját, ahol rést nyithattak, majd azon a nehézlovasság beözönlött, szétverve a teljes formációt. Ez a rendszer jól működött a számszeríjászokkal támogatott alakulatok ellen, de az angolok által használt hosszú íjakkal szemben, amelyekkel messzebbre és gyorsabban lehetett lőni, katasztrofális eredményt hozott.[3]
A kasztíliai könnyűlovasok előrevágtattak, dárdáikat az angol sorok felé dobták, és próbálták kerülni a közelharcot, de közben az íjászok megtizedelték őket. A megzavarodott lovasok meghátráltak, hogy rendezzék soraikat, de eközben súlyos veszteségeket szenvedtek a nyilaktól. A kasztíliai szárnyak menekülni kezdtek. Az angol középső sor két szárnya előretört, és du Guesclin alakulatai mögé került, amelyek még mindig a lancesteri herceg csapataival harcolt. Henrik a lovasságot küldte ellentámadásra, de mindhárom rohamot megakasztotta a nyílzápor. Eközben Eduárd középen nyomult előre, hogy növelje a nyomást du Guesclinen. Henrik parancsot adott a gyalogosok támadására, de azok nem jutottak el az angol centrumig, mivel az angol íjászok őket is megtizedelték. A kasztíliai gyalogossorok felbomlottak, és a katonák menekülni kezdtek. Henrik, látva, hogy a csata eldőlt, maga is elhagyta a harcmezőt.[3]
A kasztíliai lovasok szétszóródva menekültek, a gyalogosok viszont csak egy keskeny hídon át tudtak átkelni a folyón. Az angol harmadik sor megkerülte a kifáradt első és második sort, és üldözni kezdte a kasztíliai gyalogosokat. Sokakat levágtak, másokat a vízbe szorítottak, ahol aztán megfulladtak. Du Guesclin csak akkor adta meg magát, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a kasztíliai sereg elmenekült. Csapatának egynegyede elesett.[3]
Következmények szerkesztés
Eduárd a csata után Burgosba vonult, és Pétert Kasztília királyának nyilvánította. A következő négy hónapot Kasztíliában töltötte, főleg Valladolidban. Seregét megviselte a meleg spanyol nyár, és Eduárd ekkor mutatta későbbi halálos betegsége, a vérhas első jeleit. Péter hálája jeléül egy vörös spinellt, a Fekete Herceg rubinját adta Eduárdnak, amely ma a brit koronát díszíti.[2]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Encyclopaedia Britannica
- ↑ a b c English Monarch
- ↑ a b c d e f g h Martin Davis
Források szerkesztés
- ↑ Encyclopaedia Britannica: Ivan Peter Shaw. Edward The Black Prince. Encyclopaedia Britannica. Hozzáférés ideje: 2019. március 10.
- ↑ English Monarch: Edward The Black Prince. English Monarch. Hozzáférés ideje: 2019. március 10.
- ↑ Martin Davis: Martin Davis. Battle of Najera. Paginas Personales. Hozzáférés ideje: 2019. március 10.
