Főmenü megnyitása

Németh László-díj

pedagógiai munkát elismerő díj

A Németh László-díj az oktatási miniszter által adományozható egyik szakmai elismerés. Azoknak az általános iskolai, szakiskolai és középiskolai oktató-nevelő munkát végző tanároknak adományozható, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek. Jutalomösszege 300 000 Ft/fő. A díjat évente osztják ki. 2013-ig 15 fő kaphatta, attól az évtől a díjazottak száma jelentősen megnőtt. Ugyanettől az évtől kezdve a díj a pedagógusnap alkalmából kerül átadásra. A díjazott az adományozást igazoló okiratot és plakettet kap.

A plakettSzerkesztés

A plakett Ágh Fábián Sándor szobrászművész alkotása. Kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. A plakett egyoldalas, Németh László domború arcképét és a Németh László-díj feliratot ábrázolja.

DíjazottakSzerkesztés

1991Szerkesztés

  • Kalmár Pálné, a jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója

1992Szerkesztés

  • Dr. Andrási Júlia, a budapesti 50. számú Szakmunkásképző és Szakiskola igazgatója;
  • Dr. Csabai Mária, a budapesti Széchenyi István Általános Iskola tanára;
  • Faragó Viktória, zenetanár, a dunapataji Zeneiskola igazgatója;
  • Horváth Imelda, a soproni Szent Orsolya Rend Római Katolikus Általános Iskola igazgatóhelyettese;
  • Jávorfi Jánosné, a pécsi Apáczai Nevelési Központ Általános Iskolája igazgatója;
  • Dr. Juhász Lászlóné, a békéscsabai Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola igazgatóhelyettese,
  • Kapás Józsefné, a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium igazgatóhelyettese, matematika-fizika szakos tanár,
  • Kocsis Antalné, a budapesti XIII. kerületi Radnóti Miklós utcai Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Dr. Kőszegi Miklósné, zenetanár,
  • Polgár Marianna, zenetanár,

1993Szerkesztés

  • Andrási Júlia, a budapesti 50. számú Szakmunkásképző és Szakiskola igazgatója,
  • dr. Barna Lajos, a fóti Gyermekváros nyugalmazott igazgatója,
  • Batki Józsefné, a békéscsabai Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola tanára,
  • Csabai Mária, a budapesti Széchenyi István Általános Iskola tanára,
  • Danz Gyula, az orosházi 3-as Számú Általános Iskola igazgatója,
  • Kern Józsefné, a paksi Bezerédj Általános Iskola tanára
  • Koller Nándor, a zalaegerszegi Ganz Ábrahám Műszaki Középiskola tanára,
  • Kovácsné Váraljai Klára, a paksi Bezerédj Általános Iskola tanára,
  • Lengyel Sándorné, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium tanára,
  • Moór Ágnes, a budapesti Szent István Gimnázium tanára,
  • Pál József Péterné, a paksi Gesztenyés Utcai Általános Iskola tanára
  • Németh János, a tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola tanára,
  • Oromszegi Ottó, a a budapesti Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola fagott-tanára,
  • Petrovácz Józsefné, a békéscsabai Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola tanára,
  • Polgár Marianna, a pécsi Művészeti Szakközépiskola zongoratanára,
  • Stamler Imre, a somogyjádi Általános Iskola igazgatója,
  • Szatmári László, a Kispesti Zeneiskola igazgatója,
  • Stuller Lajosné, a szőlősgyöröki Latinka Sándor Gyermekotthon nevelője,
  • Szécsényi Lászlóné, a szolnoki Mátyás Király Általános Iskola munkaközösség-vezetője,
  • Takács László, a budapesti Madách Imre Gimnázium tanára,
  • Tóth Ferencné, a komlói Nagy László Gimnázium tanára,
  • Tóth László, a szolnoki Ruhaipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet igazgatója,
  • Wiedemann László, a Fővárosi Pedagógiai Intézet szaktanácsadója,
  • Zsoldos János, a budapesti Mozgásjavító Általános Iskola tanára,
  • Zsótér Zsuzsanna, a budapesti XIV. kerületi Általános Iskola tanára.

1994Szerkesztés

  • Berényi Ferencné, a jászfényszarui általános iskola tanára,
  • dr. Kalmár Pálné, a jászapáti gimnázium igazgatója,
  • Kertész Lajos, zongoraművész
  • dr. Kiss Sándor, a békésszentandrási Hunyadi János Általános Iskola tanára
  • Kovács Kálmánné, zongoratanár, a Fővárosi pedagógiai Intézet nyugalmazott vezető szaktanácsadója
  • Märcz Róbertné, a pécsi Fehérhegyi Általános Iskola igazgatója
  • Moldvai Sándorné, a szolnoki Mátyás király úti iskola tanára
  • Rontó László, a szolnoki Jendrassik György Gépipari Szakközépiskola igazgatója,
  • Varga Istvánné, a karcagi Arany János úti iskola tanára

1995Szerkesztés

  • Csepelényi Attila, a békéscsabai Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola tanára
  • Dr. Csetényi Gyula, fuvolaművész
  • Pomázi László, a budapesti IX. kerületi Babits Mihály Gimnázium igazgatója
  • Tarnóiné Dulcz Emília, a budapesti Iványi Dániel Általános Iskola igazgatója

1996Szerkesztés

  • Ács Katalin gimnáziumi igazgató,
  • Béres Károly, a ceglédi Városi Zeneiskola igazgatója,
  • Botka Valéria karnagy, a Magyar Rádió Gyermekkórusának alapítója,
  • Csányi László karnagy, a Magyar Rádió Gyermekkórusának alapítója,
  • Gál Ferenc, általános iskolai igazgató,
  • Hegedűs Oszkárné, szakközépiskola igazgató,
  • Mátyásffyné Jenei Gabriella általános iskolai igazgató,
  • Miskei Lászlóné, zenepedagógus,
  • Lami Pál vezető pedagógus,
  • Perlaky Istvánná általános iskolai igazgatóhelyettes,
  • Reményi János, karnagy,
  • Salamon Péter szakmunkásképző igazgató,
  • Szabó Imre igazgatóhelyettes,
  • dr. Szabó Jánosné, a békéscsabai Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola matematikatanára
  • Szabó László, igazgató.


1997Szerkesztés

  • Baksa Péter, a Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium tanára,
  • Bessenyei József, a nyíregyházi Bencs László Szakiskola és Általános Iskola igazgatója,
  • dr. Csákabonyi Balázsné, a kaposvári Honvéd Utcai Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanára,
  • Dobay Béla, a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium tanára,
  • Császár Jánosné, az Orsolya Rendi Szent Angéla Általános Iskola tanára,
  • Ember Csaba, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatója,
  • Harmath Árpád, a bázakerettyei általános iskola címzetes igazgatója,
  • Herendi Miklós, a budapesti Németh László Gimnázium volt tanára (posztumusz),
  • Hornyánszkyné Becht Erika, a budapesti Járdányi Pál Zeneiskola zongoratanára,
  • Jacobsen József, a budapesti Bolyai János Műszaki Szakközépiskola igazgatóhelyettese,
  • Jancsó Ferenc, a budapesti Kalmár László Számítástechnikai Szakközépiskola igazgatója,
  • Jávor László, a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági, Élelmiszer-ipari Szakközépiskola tanára,
  • Juhász Judit, a budapesti Jókai Mór Általános Iskola tanára,
  • Krug Ferenc, a budapesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatója,
  • dr. Makláryné Baranyai Valéria, a budapesti Állami Zeneiskola tanára, a Fővárosi Pedagógiai Intézet hegedű szaktanácsadója,
  • dr. Sárközy István, a kecskeméti Református Kollégium Gimnáziumának igazgatója,
  • Szakály Ágnes cimbalomművész
  • dr. Szatmáry Zoltánné, a budapesti Tamási Áron Általános Iskola és Gimnázium igazgatója,
  • Tornóczky Józsefné, a berzencei iskola tanára, karnagy,
  • Vörös Miklós, a sárosdi általános iskola nyugalmazott tanára.

1998Szerkesztés

  • Czidráné Bodza Klára, tanár
  • Deák Béláné, tanár
  • Dely Csaba, zeneiskolai igazgatóhelyettes,
  • Fábry Béla igazgatóhelyettes,
  • Füzesgyarmati Edit tanár,
  • Kovács Jánosné, a budapesti Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola tanára,
  • Dr. Litkei József, a Janus Pannonius Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium igazgatója,
  • Lukács Józsefné, a békéscsabai Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola tanára,
  • Muskovits Lászlóné nyugalmazott iskolaigazgató,
  • Olasz Sándor irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő és egyetemi tanár
  • Paál Lajos gimnáziumi tanár,
  • Peták Istvánné zongoratanár,
  • Scháffer István gimnáziumi igazgató,
  • Strausz György gyermekotthon-igazgató,
  • Szakály Ágnes cimbalomtanár,
  • Tarnócai Istvánné tanár,
  • Thomas Miklós középiskolai tanár,
  • Ujj Sándor gimnáziumi tanár,
  • Varró Lajos szaközépiskola-igazgató,
  • Veres István, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatóhelyettese,
  • Zentainé Valkai Ágnes zeneiskolai igazgatóhelyettes.

1999Szerkesztés

  • Beke Imréné, a Józsefvárosi Zeneiskola igazgatója,
  • dr. Csatáry Dánielné, a Veres Pálné Gimnázium tanára,
  • Csepela Jánosné, a Práter Ének-zene Tagozatos Általános Iskola vezető pedagógusa,
  • Dohány András, a Hermán Ottó Általános Iskola igazgatója,
  • Fürjesi Lászlóné, a páhi Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda tanára,
  • Lukácsy Mária, a siófoki Somogyi József Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Kiss Endréné, a tiszadadai Általános Iskola tanára,
  • Kocsis Józsefné, a budapesti 12 Évfolyamos Iskola igazgatója,
  • Kunos Andrásné nyugalmazott tanár,
  • Murányi Lászlóné, a Hild József Általános Iskola igazgatója,
  • Pallagi Judit, a Tóth Aladár Zeneiskola tanára, szaktanácsadó,
  • Szabó Kelemenné, a kiskőrösi Petőfi Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Szittár Lászlóné, a pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója,
  • Terlaky Edit, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanára,
  • Varga Tibor, a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium igazgatója.

2000Szerkesztés

  • Apáti Lajosné, a Váci utcai Ének-Zenei Általános Iskola vezetőtanára,
  • Becze Lajos zenetanár, karnagy, a salgótarjáni zeneiskola igazgatója, fúvószenekari karnagy
  • Horváth Ferenc, a tabi 1. sz. Általános Iskola igazgatója,
  • Kiss András, a dunaújvárosi Szórád Márton Általános Iskola igazgatója,
  • Dr. Szappanos Albert, a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola igazgatója,
  • dr. Szolcsányi Jánosné, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium igazgatója,

2001Szerkesztés

  • Dréher János, festőművész
  • Kovács Tibor, a kecskeméti Németh László Gimnázium és Szakközépiskola tanára

2002Szerkesztés

  • Gábor Judit, a budapesti Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola tanára
  • Nagy Istvánné, a biharugrai Szabó Pál Általános Iskola nyugalmazott igazgatója

2003Szerkesztés

  • Bántó Zsuzsanna, a fonyódi Mátyás Király Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola igazgatója,
  • Muskovits Lászlóné, az érdi Bolyai János Általános Iskola igazgatója,
  • Papp Gyula, a pécsváradi II. Béla Középiskola, Élelmiszeripari Szakközépiskola és Kollégium igazgatója,
  • Varga Margaréta, a jánoshalmi Radnóti Miklós Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola tanára,

2004Szerkesztés

  • Ásztai Csabáné, a Pomázi Zeneiskola igazgatója,
  • Dr. Császár Gézáné, az újpesti Szigeti József Általános Iskola igazgatója,
  • Dr. Dombrády Lorándné, a XIII. kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgatója,
  • Grosán Pálné, a kecskeméti Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója,
  • Dr. Gyöngyösy Zoltánné, a zuglói Hermán Ottó Általános Iskola igazgatója,
  • Jankó Katalin, a budapesti XIII. kerületi zeneiskola igazgatóhelyettese,
  • Kotzné Havas Erika, az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolája tanára,
  • Márta Edit, a budapesti Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskola igazgatója,
  • Mecsker József, a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola, Szakiskola és Kollégium tanára,
  • Szebedy Tas, a Városmajori Gimnázium igazgatója,
  • Szimicsku Istvánná, az őri Bibó István Általános Iskola igazgatója,
  • Törőcsik Zita, a XI. kerületi József Attila Gimnázium igazgatója,
  • Dr. Újvári Sándor, a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium fizikatanára,
  • Ungár István, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezetőtanára,
  • Vágó Tibor, a Kolos Richárd Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola tanára,
  • Veres Istvánné, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola tanára,

2005Szerkesztés

  • Balla Árpád, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálati Intézet igazgató-helyettese
  • Bársony Vera, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola nyugalmazott tanára
  • Boldoczki Sándor, a kiskőrösi Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára
  • dr. Gyapay Gábor, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára
  • Hajós Anikó, az Ady Endre Fővárosi Gyakorló Kollégium igazgató-helyettese
  • Horváth Ferenc, a barcsi Dráva Völgye Középiskola igazgatója
  • Kendeh Gusztáv, a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola igazgatója
  • Koós Ferenc, a pilisvörösvári Általános Iskola tanára
  • dr. Mészáros Rezsőné, a szegedi Gedói Általános Iskola és Művészeti Alapiskola igazgatója
  • Szerdahelyi Sándor, a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium nyugalmazott tanára, festőművész
  • Tányéros József, a váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanára
  • Tihanyszegi Mária, (posztumusz) a budapesti Dohnányi Ernő Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Tóth Béla Ferenc, a mezőnagymihályi Petőfi Sándor Általános Iskola és Művészeti Alapiskola igazgatója
  • Utasi István, az öttömösi Általános Művelődési Központ igazgatója
  • Walter Jánosné, a karcagi Zádor úti Általános Iskola igazgatója

2006Szerkesztés

  • Czobor László, a soproni Széchenyi István Gimnázium tanára
  • Gloviczki Zoltán, a XIII. kerületi Németh László Gimnázium tanára
  • Horváth Vilmosné, a VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskola tanszakvezető zongoratanára
  • Koncz Sándor, a pápai Munkácsy Mihály Általános Iskola igazgató-helyettese
  • Kovács Andrásné, a jászfényszarui Általános Iskola, Kooperatív Művészeti Alapiskola és Szakiskola tanára
  • Lassúné Márkus Mária, a Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskola igazgató-helyettese
  • László Éva, a XIII. kerületi Zeneiskola zongoratanára
  • Dr. Orbán Jenőné, a pápakovácsi Közös Fenntartású Általános Iskola és Szakiskola igazgatója
  • Sipos Ottó, a lajosmizsei Általános Iskola igazgatója
  • Szelőczei Miklós, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium tanára
  • Dr. Szokó Miklósné, a székesfehérvári Németh László Általános Iskola igazgatója
  • Tóth Margit, a XIII. kerületi Pannónia Általános Iskola tanára
  • Virt István, a III. kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatója, nevelőtanár
  • Vészi Gézáné, a IV. kerületi Bródy Imre Gimnázium tanára
  • Dr. Xantus László, a XVII. kerületi Békésy György Posta- és Távközlésforgalmi Szakközépiskola igazgatója

2007Szerkesztés

  • Árvai Gézáné, az Erzsébetvárosi Pedagógiai Szolgáltató Központ pedagógiai előadója
  • Baloghné Béni Gabriella, a IV. kerületi Homoktövis Általános Iskola igazgató-helyettese
  • Bató Flórián, a békéscsabai 10. Számú Általános Iskola tanára
  • Bánfalvi Katalin, a debreceni Simonffy Emil Zeneiskola tanszakvezető gordonkatanára
  • Dr. Biernaczky Szilárdné, a XII. kerületi Solti György Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Fekete Ildikó, a XIII. kerületi Zeneiskola zongoratanára, korrepetitor
  • Gömöry András, a VIII. kerületi Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanára
  • Jósa Erzsébet, a IV. kerületi Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium tanára
  • Nagy Ernő, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma tanára, karnagy
  • Dr. Rónai Miklós, a XI. kerületi Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója
  • Rudolf Ottóné, a Drámapedagógiai Társaság Életmű-díjas drámapedagógusa
  • Papp Andorné, a I. kerületi Toldy Ferenc Gimnázium igazgató-helyettese
  • Dr. Szederkényi József, a pécsi Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola igazgatója
  • Ujvári Sándor, a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium tanára
  • Zátonyiné Fazekas Erzsébet, a békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium igazgatója

2008Szerkesztés

  • Balogh Irén, a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanára, karnagy
  • Demeterné Polczer Erzsébet, a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára
  • Gelesz Imréné, az olaszfalui Villax Ferdinánd Általános Iskola nyugalmazott pedagógusa
  • Kiss Sándorné, az egri Felsővárosi Általános Iskola igazgatója
  • Kocsis Pál, a kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola Szakiskola és Speciális Szakiskola igazgatója
  • Papp Józsefné, a pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Puskás János, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium nyugalmazott tanára
  • Dr. Sebestyén Zoltánné, a XXI. kerületi Jedlik Ányos Gimnázium tanára
  • Sipos Imre, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium igazgatója
  • Szabóné Baráth Ilona, a XII. kerületi Virányos Általános Iskola tanára
  • Szakács Zoltánné, a váci Radnóti Miklós Általános Iskola igazgató-helyettese
  • Dr. Szerényi Mária, a IV. kerületi Szűcs Sándor Általános Iskola tanára
  • Dr. Török Miklósné, a szegedi Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott tanára
  • Vitárius Imréné, a Józsefvárosi Zeneiskola zongoratanára

2009Szerkesztés

  • Bokor Györgyné, a szentendrei Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Borbényi Lászlóné, a salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola nyugalmazott tanára
  • Bödör Márta, a fonyódi Mátyás Király Gimnázium tanára
  • Hajnal Gabriella, a XII. kerületi Tamási Áron Általános Iskola és Német Kéttannyelvű Nemzetiségi Gimnázium igazgatója
  • Halász János, a Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója
  • Kindl Márta, a székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola igazgatója
  • Kissné Spira Veronika, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola vezető tanára
  • Lengyel Géza, a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium tanára
  • Meleg Károly, a tatabányai Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zenetanára, fuvolaművész
  • Miskolci Józsefné, a csepeli Fasang Árpád Zeneiskola igazgatója
  • Németh Ildikó Mária, a soproni Széchenyi István Gimnázium tanára
  • Pállné Kiss Edit, a nyírvasvári Vasvári Pál Általános Iskola és Óvoda igazgató-helyettese
  • Rákóczi Péter, a tarnaleleszi ÁMK tanára, karnagy
  • Vancsisin Gáborné, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára
  • Zloch Istvánné, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium tanára

2010Szerkesztés

  • Csákány Antalné, nyugalmazott tanár, a Magyar Pedagógiai Társaság Általános Iskolai és Gimnáziumi Szakosztálya vezetője
  • Fekete Imréné, a XXII. kerületi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola tanára
  • Frics Gyuláné, salgótarjáni nyugalmazott tanár
  • Giczy Béla, a IV. kerületi Bródy Imre Oktatási Központ igazgatója
  • Hámori János, a péceli Ráday Pál Gimnázium tanára
  • Káplár Adolf, a barcsi TIT Alapítványi Középiskola igazgatója
  • Lengyel Géza, a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium tanára
  • Makkai Gézáné, a bajai Lukin László Ének-Zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Molnár Lászlóné, a pápakovácsi Kastély Oktatási Központ, Német Nemzetiségi Általános Iskola, Szakiskola és Óvoda igazgatója
  • Mujdricza Ferenc, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium nyugalmazott tanára
  • Philipp Györgyné, a XVIII. kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium tanára
  • Ruszinkóné Czermann Cecília, a dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Simonfay Krisztina, a hévízi Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola tanára
  • Tóth Miklós, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára
  • Urbán János, a XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium tanára

2011Szerkesztés

  • Csányi László, a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium nyugalmazott tanára
  • Fükéné Walter Mária, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola címzetes igazgatója
  • Hellnerné Nádor Ildikó, a XII. kerületi Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola igazgatója
  • Hódsági Béla, a XIV. kerületi Szent István Gimnázium tanára
  • Horváth Péter, a Gazdagrét-Csikihegyek Általános Iskola tanára
  • Józsa Tamás, a győri Hild József Építőipari Szakközépiskola igazgatója
  • Krassói Kornélia, a XXI. kerületi Jedlik Ányos Gimnázium tanára
  • Moretti Alfréd, a kisszállási Sallai István Általános Iskola nyugalmazott tanára
  • Papp Rózsa, a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára
  • Perneczkyné Baranyi Klára, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény hegedű- és szolfézstanára
  • Szenáki Józsefné, az őri Bibó István Általános Iskola volt igazgatója
  • Szuprics Tamás, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium tanára
  • Tari Endre, a lajosmizsei Fekete István Általános Iskola tanára
  • Vitányi György, a XXI. kerületi Karácsony Sándor Általános Iskola igazgatója
  • Zele János, a VIII. kerületi Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára

2012Szerkesztés

  • Cilli Márta, a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanára, kistérségi munkaközösség-vezető
  • Cserfalviné Mészáros Zsuzsanna, a II. kerületi Szabó Lőrinc, Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium igazgató-helyettese
  • Gáborné Kolmont Rita, a Farkaslyuki Általános Iskola igazgatója
  • Handa Ferencné, a XXI. kerületi Lajtha László Általános Iskola tanára
  • Koronka Lajos a IV. kerületi Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola intézményvezetője
  • Lőrincz János, a tabi Rudnay Gyula Középiskola és Szakiskola tanára
  • Mészáros Csaba, a VII. kerületi Madách Imre Gimnázium intézményvezetője
  • Móricz Lászlóné, az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola tanára
  • Németh László, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium igazgató-helyettese
  • Sebők Irén a XV. kerületi Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár hegedűtanára, karmester
  • Somogyiné Quallich Lenke, a salgótarjáni Kodály Zoltán tagiskola tagintézmény-vezetője
  • Szabó Istvánné, a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanszakvezető zongoratanára
  • Szászné Heszlényi Judit, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola vezető-tanára
  • Szentandrási Péter, az Erzsébetvárosi Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény pedagógiai előadója
  • Vértesaljai Mária, a Városmajori Gimnázium tanára

2013Szerkesztés

  • Almási Lászlóné
  • Dr. Baksáné Nagyhegyesi Borbála
  • Baloghné Tari Borbála
  • Bodor Károly
  • Dr. Bokori Istvánné
  • Busáné Marosi Ilona
  • Czipóné Balczár Magdolna
  • Csábi István
  • Csiki László
  • Egyházi Viktorné
  • Feketéné Kurcsinka Erzsébet
  • Fodor Mária
  • Fogarasi Attiláné
  • Galy Istvánné
  • Gyulay Éva
  • Hollósi Lászlóné
  • Honvisák Jánosné
  • Ivádi Éva
  • Izsó Pál
  • Kapuvári György
  • Dr. Kiss Gáborné
  • Kocsisné Dióssy Krisztina
  • Kovács Andrea
  • Kovács Mira Zsuzsanna
  • Magyarné Csintalan Márta
  • Mancsuska Magdolna
  • Máté Jánosné
  • Máté Sándor
  • Molnár Antalné
  • Molnár Gáborné
  • Murvai József
  • Müllerné Ódor Marianna
  • Nagy Emilné
  • Dr. Okányiné Németh Erika
  • Palancsa Zoltánné
  • Papp Gyöngyi
  • Pető Mária
  • Popovicsné Csintalan Éva
  • Schultz Katalin
  • Sömjén Gábor, a Könyves Kálmán Gimnázium igazgatója
  • Spisák Andrásné
  • Süle Ilona, az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola igazgatóhelyettese
  • Szabóné Bárány Kornélia
  • Tamás Ferencné
  • Dr. Tasnádiné Hajdú Ágnes
  • Tóth Balázsné
  • Turúné Tóth Anikó
  • Veczánné Rudolf Beáta
  • Viczkó Tamásné
  • Vlcskó Pál

2014Szerkesztés

  • Baghyné Urbán Ilona, a Miskolci Kandó Kálmán Szakközépiskola intézményvezetője
  • Bagyinkáné Jász Jolán, a Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képzőművész pedagógusa
  • Balatoni Tamásné, a Magyarmecskei Általános Iskola intézményvezetője
  • Balogh Terézia, a Szentesi Koszta József Általános Iskola tanára, munkaközösség-vezetője
  • Bánky Judit, a Budapest XXII. Kerületi Kempelen Farkas Gimnázium intézményvezetője
  • Benczéné Dizseri Márta, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium intézményvezető-helyettese
  • Bernát Zsuzsánna, az Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola iskolaigazgatója
  • Bolyki Katalin, a Farkasréti Általános Iskola tanítója, igazgatóhelyettese
  • Dr. Borbélyné Szabó Katalin, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium nyugdíjas tanára
  • Borosné Korcsok Eszter, a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója
  • Bruckner Sándorné, a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola munkaközösség-vezetője
  • Budai Józsefné, a XXII. Kerületi Egyesített Óvoda, Csicsergő tagóvoda tagóvoda vezetője
  • Bunda János István, a Jedlik Ányos Gimnázium középiskolai tanára
  • Cseh Sándor Imréné, a Rimóci Szent István Általános Iskola Mikszáth Kálmán Tagintézményének tanítója
  • Csiszér Miklós, a Kunhegyesi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakiskola nyugállományú pedagógusa
  • Deákné Veszprémi Ágnes, az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium általános és középiskolai testnevelő tanára
  • Dobszai Jenő, a Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője
  • Ecsedi Irén, a Karcagi Általános Iskola intézményvezetője
  • Fodor Sándorné, a Mocsáry Antal Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatóhelyettese
  • Forray Luca, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat II. kerületi Tagintézményének fejlesztő gyógypedagógusa
  • Gárdos Gábor, a Magyar Olimpiai Bizottság kiemelt edzője
  • Gyímesi Ilona, a Szigetcsépi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyugállományba vonult intézményvezetője
  • Győri Péter, a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola gyógypedagógusa
  • Hegyiné Honyek Katalin Margit, a Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma gyógypedagógia tanára
  • Horváth Dénes, a Járdányi Pál Zenei Alapfokú Művészeti Iskola hegedű, brácsa, kamarazene tanára, zenekarvezetője
  • Horváth István László, a Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon Móra Ferenc Tagintézménye műszaki szakoktatója
  • Hosszúné Bartha Etelka, a Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményvezetője
  • Juhász Istvánné, a Háry László Általános Iskola tanára
  • Kaudersné Madarász Zsuzsanna, a Fóti Népművészeti Szakközép-, Szakiskola és Gimnázium pedagógusa
  • Kertész Ágnes, a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium gyógypedagógusa
  • Klimaj Tamásné, az Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium kollégiumvezetője
  • Dr. Komáromi István, a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója
  • Konta Gyula, a Török Flóris Törekvés SE szakedzője
  • Konyhás Mihály, a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese
  • Kostyál Jánosné, a Bánhidai Jókai Mór Általános Iskola tanítója
  • Kovácsné Csonkás Erika Veronika, a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium középiskolai tanára
  • Kovácsné Lébényi Klára, a Dombóvári József Attila Általános Iskola intézményvezető-helyettese
  • Lengyel István, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium művészeti rajz szakos középiskolai tanára
  • Litkai Ferencné, a Dr. Mező Ferenc Általános Iskola intézményvezetője
  • Lukácsi István, a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola tanára
  • Mihály Béla, a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola címzetes igazgatója, karnagy, klarinét tanár
  • Molnár Lászlóné, a GÚT Általános Iskola igazgatója
  • Nagy Ferencné, a Szárcsa Általános Iskola intézményvezető-helyettese
  • Németh László, a Mátyás Király Gimnázium középiskolai tanára, munkaközösség-vezetője
  • Orbán Edit, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium tanára
  • Pásztor Katalin, a Borsodi Általános Iskola tanítója
  • Paulik Pálné, a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tanára
  • Pintér Jánosné, a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója, az iskolaotthonos munkaközösség vezetője
  • Pozsik Lajos, a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium középiskolai tanára
  • Pusztainé Szabó Margit Ilona, az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyugalmazott címzetes igazgatója
  • Rihayné Ágoston Anikó, a Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára
  • Rónavári Mária, a Fóti Népművészeti Szakközép-, Szakiskola és Gimnázium pedagógusa
  • Salamon Attiláné, a Liszt Ferenc Általános Iskola intézményvezetője
  • Sebestyénné Veisz Anna, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 1. számú Szakértői Bizottsági Tagintézményének gyógypedagógusa
  • Süveges Géza, a Csehimindszenti Általános Iskola nyugalmazott intézményvezetője
  • Szalai Béla, a Toronyi Általános Iskola tanára
  • Dr. Szántó Lászlóné, a Batthyány Károly Általános Iskola, Speciális Általános és Szakiskola tagintézmény vezetője
  • Szarvas Rita, a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium középiskolai tanára
  • Szász Józsefné, a Józsefvárosi Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola hegedű tanára, tanszakvezetője
  • Dr. Szekszárdiné Gábor Ágnes, a Jedlik Ányos Gimnázium középiskolai tanára, könyvtáros tanára
  • Táborné Vincze Márta, a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium vezetőtanára
  • Tamásiné Sárospataki Rita, a Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola gyógypedagógusa
  • Tóth Anett, az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium fejlesztő pedagógusa
  • Ungerné Paukovits Gizella, a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Beszédjavító Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Leány Gyermekotthon, Fiú Gyermekotthon intézményvezetőség-vezetője
  • Vanczákné Rogosz Ildikó, a Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára
  • Dr. Várnai Andrásné, a Deák Diák Általános Iskola volt igazgatója
  • Véghely Tamásné, a Kastélydombi Általános Iskola igazgatója
  • Vida Béla, a Budapest XVIII. Kerületi Kondor Béla Általános Iskola intézményvezetője

2015Szerkesztés

  • Andóné Hentes Valéria, a Budapest V. Kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium Intézményvezető-helyettese,
  • Árendás Rozália, a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola tanítója, munkaközösség-vezetője,
  • Bácsai Gáborné, a Játékszín Óvoda óvodavezető-helyettese, Óvodapedagógusa,
  • Bella Tibor, a Budapest XVII. kerületi Gregor József Általános Iskola igazgatója,
  • Benkóné Dudás Piroska, a békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium fejlesztő-pedagógusa,
  • Bifkovicsné Liga Erika, az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium általános iskolai tanára,
  • Borbély Judit, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola tanára,
  • Czuppon Péter, néptáncpedagógus
  • Deutsch Istvánné, a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezetőtanára,
  • Elekes Mária, a Budapest XXI. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Ember Gertrud, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola tanára, szabadidő szervezője,
  • Farkas Mária Ildikó, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium nevelési igazgatóhelyettese,
  • Forgács Ferencné, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium középiskolai tanára,
  • Gyeneiné Szederkényi Zsuzsanna, a fővárosi Czabán Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Gyöngyösiné Bálint Anna, a kunágotai Bereczki Máté Általános Iskola tanára,
  • Dr. Halász Imréné, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium középiskolai tanára,
  • Horváth Zsuzsanna, a fővárosi Jedlik Ányos Gimnázium középiskolai tanára,
  • Horváthné Sümegi Mária, a zalaegerszegi Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola tanítója,
  • Ifju Piroska Katalin, a Budapest XXI. Kerületi Mészáros Jenő Speciális Általános Iskola gyógypedagógusa,
  • Illésné Kobolák Judit, a Solymári Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános és Művészeti Alapiskola tanítója, igazgatója,
  • Ivánné Böcskei Marianna, a szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola tanítója,
  • Jászai Nagy István, a Bátonyterenyei Kossuth Lajos Térség Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, címzetes igazgatója,
  • Jenei János, a Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola testnevelő tanára, iskolai és kerületi munkaközösség-vezetője,
  • Kalydi Zsigmond Tamásné, a fehérgyarmati Bárdos Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója,
  • Karnis Pálné, az FM Kelet-magyarországi Agrár-Szakképző Központ Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolája és Kollégiuma szakmai főigazgató-helyettese,
  • Katonáné Rosta Hedvig, a keszthelyi Egry József Általános és Művészeti Iskola tanítónője, drámapedagógusa,
  • Király Győzőné, a zalaegerszegi Izsák Imre Általános Iskola tanítója, napközis nevelője, munkaközösség vezetője,
  • Krajnyik Éva, a kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanítója,
  • Kyncl Rita, az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium ének-zene szakos tanára, kórusvezetője,
  • Maksáné Nagy Katalin, az ecsédi Richter Gedeon Általános Iskola tanítója,
  • Márta Irén, a Törökszentmiklósi Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Márton Csabáné, a győri Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola matematika-fizika szakos tanára,
  • Máté Istvánné, a bánhorváti Kazinczy Gábor Általános Iskola tanára,
  • Mayer Orsolya, a Csillagszemű Táncegyüttes táncművészeti pedagógusa,
  • Mikóné Kocsis Éva, az Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola tanítója,
  • Mikus Judit, a Budapest XXI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetője,
  • Mócz Ferenc, a miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője,
  • Moldvai Katalin, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon, Karcagi Tagintézményének gyógypedagógusa,
  • Molnár Erzsébet, a békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium tanára,
  • Palotai Istvánné, a Budapest XII. kerületi KIMBI Óvoda óvodapedagógusa, óvodavezetője,
  • Papp Lászlóné, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Papp Zoltán Tibor, a fővárosi Hungária Általános Iskola és Kollégium nevelője,
  • Patyi Istvánné, az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium tanítója,
  • Pausch Józsefné, a Budapest XXI. kerületi Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa,
  • Dr. Pelényi Attiláné, a Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium óraadó középiskolai tanára,
  • Pusztai Mária, a Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium gimnáziumi tanára,
  • Rideg Ildikó, a kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium tagintézmény-vezetője,
  • Rozgonyi János István, az érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola intézményvezetője,
  • Sárközyné Pomázi Ágnes, a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Siklódi Margit Melinda, a Cinkotai Huncutka Óvoda óvodavezető-helyettese,
  • Stelzelné Szabó Erzsébet, a Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium intézményvezetője,
  • Szarvasné Körmendi Katalin, a pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola Tanítója,
  • Szecseyné Tóth Katalin, a Hatvani Lesznai Anna Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola gyógypedagógusa,
  • Szöllősiné dr Vári Zsuzsa, a Budapest XII. kerület Pedagógiai Szolgálat igazgatója,
  • Szrjeborni Ervinné, a Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola tanítója,
  • Szvák Jánosné, a záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola általános iskolai tanára,
  • Takács Istvánné, a fővárosi Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Általános Iskola, Gimnázium nyugalmazott tanítója,
  • Tornai Tibor, az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanítója,
  • Tóth Beatrix, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító és Óvónőképző Kar oktatója, mestertanára,
  • Tóth Tamás, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola pásztói Rajeczky Benjámin Tagintézményének tagintézmény-vezetője,
  • Valkóné Pogány Zsuzsanna, a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium pedagógusa,
  • Varga Attila, a Budapest XIII. kerületi Németh László Gimnázium intézményvezetője,
  • Varga Judit, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium pedagógusa,
  • Vargáné Pethő Klára, a Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola tanítója,
  • Vecserdi Jenőné, az oroszlányi Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium igazgatója,
  • Vizerné Dankó Edit, a kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskola általános iskola tanítója,
  • Molnárné Katona Ilona, a Dankó Pista Egységes Óvoda-Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium tanára,
  • Dr. Veresné Kovács Éva, az Eötvös József Általános Iskola tanára, osztályfőnök, munkaközösség-vezető

2016Szerkesztés

  • Ábrahám-Furus Jánosné, Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Csólyospálosi Tagintézményének tanára, munkaközösségének vezetője,
  • Bagdiné Dudog Orsolya Annamária, a tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola igazgatója,
  • Balla Edit, a Budapest XX. kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola tanítója,
  • Bányász Monika, a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola középiskolai tanára,
  • Dr. Baráth Lajosné, a szegedi Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola nyugalmazott tagintézmény-vezetője,
  • Belej Ferencné, a Budapest XXII. kerületi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola nyugalmazott zenetanára,
  • Bencsikné Monostori Márta, a barcsi Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa,
  • Bódi Ottóné, a kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanítója,
  • Borsfai László, a győri Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium intézményvezetője,
  • Bulláné Farkas Beáta, a kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola tanítója,
  • Czuczainé Skaper Hilda, a szentgotthárdi Arany János Általános Iskolája pedagógusa,
  • Cser Gézáné, a váci Földváry Károly Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Csőszné Rabóczky Ágnes, a várpalotai Várkerti Általános Iskola intézményvezetője,
  • Dr. Erdős Lászlóné, a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára,
  • Dr. Farkas Istvánné, a Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium tanára, az Intézményi Tanács elnöke,
  • Fehér László, a Budapest XXI. kerületi Kék Általános Iskola pedagógusa,
  • Geráné Kullai Melinda, Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Csólyospálosi Tagintézménye tagintézmény-vezetője,
  • Hága Lászlóné, a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője,
  • Halla Ilona, a Budapest XXI. kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola pedagógusa,
  • Hortobágyi Istvánné, a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium intézményvezető-helyettese,
  • Horváthné Szentléleki Katalin, a dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola intézményvezetője,
  • Horváthné Tóth Tímea, a szombathelyi Neumann János Általános Iskola pedagógusa,
  • dr. Iszályné Hegedűs Anna Mária, a dombegyházi Balsaráti Vitus János Általános Iskola pedagógusa,
  • Jakabné Józsa Klára, a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola intézményvezetője,
  • dr. Jeszenszkyné dr. Gallai Gabriella, a Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetője,
  • Juhász Anikó Mária, a törökszentmiklósi Hunyadi Mátyás Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógiai igazgatóhelyettese,
  • Juhászné Ligeti Katalin, a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Óvoda intézményvezetője,
  • Katona Zsuzsanna, a szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Királyné Fehér Ágnes Katalin, a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Kisfalvi Zsuzsanna, a Gyógytestnevelés a Gyermekekért Országos Egyesület alapító elnöke, nyugalmazott gyógytestnevelő tanár,
  • Kiss Tünde Mónika, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyópedagógiai Módszertani Intézmény Ózdi Tagintézményének gyógypedagógusa,
  • Klausz Gáborné, a Budapest XXI. kerületi Mátyás Király Általános Iskola pedagógusa,
  • Kósáné Farkas Mária, a gyöngyösfalui Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola intézményvezetője,
  • Kovács Gáborné, a dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola intézményvezetője,
  • Kovácsné Kaszás Beatrix, a Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szekszárdi Tagintézményének tagintézmény-vezetője,
  • Lehoczkiné Somogyi Erzsébet a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tázlári Tagintézményének tanára, munkaközösség-vezetője,
  • Lőrincz Hajnalka, a petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Lőrinczy Lászlóné, a csemői Ladányi Mihály Általános Iskola Nyársapáti Tagintézményének pedagógusa,
  • Lukács Gergely, a Budapest II. kerületi Béke Gyermekotthon és Általános Iskola pedagógusa,
  • Mákosné Rácz Ella, a Nógrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, Megyei Szakértői Bizottság vezetője,
  • Megyesiné Körmendi Irén, a Kiskőrös Térségi Bem József Általános Iskola, a fülöpszállási Herpai Vilmos Általános Iskolájának pedagógusa, munkaközösség-vezetője,
  • Milasin István, a győri Műszaki Szakképzési Centrum Hunyadi Mátyás Szakközépiskolája és Szakiskolájának pedagógusa, munkaközösség-vezetője,
  • Mirkné Nick Anikó, a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse, pedagógusa,
  • Nagy Katalin Annamária, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium középiskolai tanára,
  • Németh Béláné, a zalaszentgróti Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola középiskolai tanára,
  • Öreg István, a Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium intézményvezetője,
  • Paksi Lajosné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium gyógypedagógusa,
  • Papdi József Jánosné, a kisszállási Sallai István Általános Iskola pedagógusa,
  • Pelyhe Andrásné, a Budapest XXI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusa,
  • Pethő Katalin, a debreceni Lilla Téri Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Pfeifferné Vágó Mária Erzsébet, a homokszentgyörgyi I. István Általános Iskola intézményvezetője,
  • Pósch Mária, a Budapest XII. kerületi Mackós Óvoda óvodavezetője,
  • dr. Puszter Bernadett, a Budapest XIV. kerületi Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola intézményvezetője,
  • Róthné Géczy Veronika, a Budapest XX. kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Sipos Erika, a Budapest XXI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskola pedagógusa,
  • Szakály Mihályné, a Nyírlugosi Általános Iskola pedagógusa,
  • Szána Gábor, címzetes igazgató, a Magyarnándori Általános Iskola pedagógusa,
  • Szávai István, a szolnoki Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese,
  • Szedenik Enikő, a Budapest II. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium munkaközösség vezetője,
  • Székely Mária, a Budapest II. kerületi Palotás Gábor Általános Iskola gyógypedagógusa,
  • Szűcs Kinga Katalin, a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium pedagógusa,
  • Tinkáné Mongyi Judit, az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa,
  • Tóthné Aschenbrenner Judit, a pécsi Leőwey Kára Gimnázium pedagógusa,
  • Túriné dr. Lehóczky Lídia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Iskola és Gimnázium volt gyakorlat-vezető tanára,
  • Varga Zoltán Imre, a pécsi Budai-Városkapu Általános Iskola pedagógusa,
  • Vaskó Györgyné, az esztergomi Montágh Imre Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola intézményegység-vezetője,
  • Visnovitsné Németh Katalin, a Budapest XXI. kerületi Herman Ottó Általános Iskola pedagógusa,
  • Vizhányó Jánosné, a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézményének gyógypedagógusa,
  • dr. Zalay Szabolcs, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium intézményvezetője.

2017Szerkesztés

  • Bánkiné Kiss Anikó, a Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Barczi Józsefné, a Kisvárdai Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskola középiskolai tanára,
  • Batári Antal, az Egri Dobó István Gimnázium pedagógusa,
  • Benkő Zoltánné, az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusa,
  • Blahovits Márta, a Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusa,
  • Dr. Bognárné Koppány Cecília, a Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum Raoul Wallenberg Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusa,
  • Bohus Zoltán, a fóti Németh Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetője,
  • Braun Mária, a Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény vezetője, gyógypedagógus,
  • Budainé Ludányi Ilona, a Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola pedagógusa,
  • Burjánné Joó Mária Katalin, a Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Dávidné Bognár Beatrix, Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Csólyospálosi Tagintézmény pedagógusa,
  • Fetterné Stocker Anna, a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola pedagógusa,
  • Foki Tamás, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium intézményvezető-helyettese,
  • Heller Ferenc, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnázium intézményvezetője,
  • Holló Gyula, a Budapest XXI. Kerületi Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese, zenetanár,
  • Horváth Miklósné, a Győri Műszaki Szakképzési Centrum, Gábor László Építőipari Szakképző Iskola intézményvezetője,
  • Iván Béláné, a Kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola pedagógusa,
  • Koncz Károly, a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola pedagógusa,
  • Kovács Zsuzsa, a Budapest XII. kerületi Süni Óvodák intézményvezetője,
  • Kozma László, a Nyírbátori Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa,
  • László Márta, a Fővárosi Iskolaszanatórium Általános Iskola Heim Pál Gyermekkórház telephelyének kórházpedagógusa,
  • Marton Ilona, a Kakucsi Általános Iskola intézményvezetője,
  • Mezei Mihályné, a Kisgöncöl Waldorf Iskola pedagógusa,
  • Mihalik Árpádné, a Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese,
  • Oszlánczi Ferenc, a Csemői Ladányi Mihály Általános Iskola intézményvezetője,
  • Perényi László, a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa,
  • Pusztainé Lassan Ibolya, a Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Solti Kálmán, az akasztói Kunszt József Katolikus Általános Iskola intézményvezetője,
  • Szabó Gyula, a debreceni Epreskerti Általános Iskola intézményvezetője,
  • Szeleczki Erzsébet Éva, a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola nyugalmazott intézményvezetője,
  • Szerencsiné Szabó Anna Zsuzsanna, a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa,
  • Szokolai Tibor, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium intézményvezető-helyettese,
  • Tamás Csilla, a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium pedagógusa,
  • Tamás Krisztina, a Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményvezető-helyettese, gyógypedagógus,
  • Vojtek Zsuzsanna, a Budapest XXI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusa.

2018Szerkesztés

  • Bartókné Lukács Irén, az atkári Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója,
  • dr. Kövesdi István, az Újpesti Babits Mihály Gimnázium igazgatója,
  • Németh Ernőné, a sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola pedagógusa,
  • Pataki Enikő magyartanár, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője,
  • Dr. Takaró Mihály, irodalomtörténész,
  • Tóth Tibor, a nyársapáti Mátyás Király Általános Iskola nyugalmazott igazgatója,
  • Szabó Attila, a mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola igazgatója,
  • Szepesi Judit, az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola pedagógusa,
  • Vajgerné Bőhm Erika, a székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola igazgatóhelyettese,

ForrásSzerkesztés