Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért

A Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért vagy Szabad Demokrata Néppárt[1][2](hollandul: Volkspartij voor Vrijheid en Democratie, VVD) hollandiai konzervatív liberális politikai párt. A párt megalakulása óta megszakításokkal 43 éve tagja a különböző kormánykoalícióknak, gyakori koalíciós partnerük a kereszténydemokratáknak és a 66-os demokratáknak.

Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (Volskpartij voor Vrijheid en Democratie)

Adatok
ElnökDilan Yeşilgöz-Zegerius
FrakcióvezetőSophie Hermans

Alapítva1948. január 24.

Ideológiakonzervatív liberalizmus
Politikai elhelyezkedésJobbközép
Parlamenti jelenlétKépviselőház:
34 / 150
Szenátus:
10 / 75
Királyi Megbízott:
3 / 12
Tartományi képviselők:
63 / 570
Európai parlamenti jelenlét
5 / 29
Nemzetközi szövetségekLiberális Internacionálé
EP-frakcióLiberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért
Hivatalos színeiKék és Narancssárga

[[Hollandia politikai élete]]
Weboldala

Története szerkesztés

1948-1971 szerkesztés

 
Pieter Oud, a párt alapítója, és vezetője 1948-1963 között

1948-ban megalakul a párt Pieter Oud liberális politikus, jogász vezetésével, a párt magát az 1921-1948 között létező Liberális Állami Párt ideológiai örökösének vallja magát. 1948-1951 között Willem Drees első kormányának volt tagja a párt, a külügyi tárcát kapták meg. A párt először az 1948-as választáson ötödik lett, és kormánytag lett, az 1952-es választáson az ötödik, az 1956-os választáson a negyedik és az előrehozott 1959-es választáson már a harmadik legerősebb párttá válik. Ekkor lett a párt tagja Jan de Quay (KVP) kormányának, a második legnagyobb koalíciós partnerként a belügyi, honvédelmi és közlekedési miniszteri tárcát kapta meg.

1971-1994 szerkesztés

1971 és 1982 között Hans Wiegel vezetésével a párt új politikai irányvonalat vett fel: a jóléti állam reformja mellett adócsökkentést tűzte ki céljául, még az ekkori kormánykoalícióban levő Holland Munkáspárttal és a szakszervezetekkel is akadt konfliktusa. A párt szavazó bázisa a munkásosztály és a középosztály soraiból került ki. Ennek oka, hogy a párt szakított a Hollandiában hagyományos pillarizáción alapuló politikán és magához csábított számos baloldali szavazót.[3] Ebben az időszakban a Holland Közszolgálati Média, a TROS és a Veronica ennek a pártnak kedvezett.

Az 1981-es választásokon a párt két mandátumot vesztett és ellenzékbe került, ám az 1982-es választáson a párt új elnökével Ed Nijpelsszel 10 mandátumot szerzett a párt. Hans Wiegel otthagyta a parlamentet és Beatrix királynő kinevezte Wiegelt Frízföld Királynői megbízottjának. 1982-ben ismét kormánypárt lett a Ruud Lubbers vezette kereszténydemokrata-liberális koalícióban. Az 1986-os választáson 9 mandátumot vesztett a párt, ennek ellenére megmaradt a kormánytöbbség. A veszteségért Nijpelst hibáztatták, majd helyébe 1986-ban Joris Voorhoevet szavazták meg pártelnöknek. Az 1989-es választáson azonban a párt újabb 5 mandátumot vesztett és ellenzékbe került. 1990-ben Voorhoevet leváltották és helyébe a karizmatikus megjelenésű Frits Bolkestein történész, író és 1988-1989 közti honvédelmi miniszter került.

1994-2002 szerkesztés

Frits Bolkestein listavezetésével a párt az 1994-es választás egyik nagy nyertese lett. Tagja lett a Wim Kok vezette munkáspárti és 66-os demokratákból álló két kormánykoalíciónak, hosszú idő után ezekben a kormánykoalíciókban nincsenek a kereszténydemokraták jelen. A kormány alatt Bolkestein egyfajta "kormánykoalíción belüli ellenzéki" politikát folytatott, amivel a párt az 1998-as választáson ismét növelte mandátumai számát: 38 mandátummal a párt a második legnagyobb frakció lett a Képviselőházban. Továbbra is a Wim Kok vezette kormánykoalíciót támogatta a kormány.

1999-ben Bolkestein az Európai Bizottság belső piacokért felelős biztos szóvivője lett, helyébe a szociálliberális szellemiségű Hans Dijkstal került.

2002-2010 szerkesztés

 
Gerrit Zalm, a párt elnöke 2002-2004 között

A 2002-es holland választások egyik fő vesztese lett a párt: elvesztett 14 mandátumot, de ennek ellenére tagja lett a Jan Peter Balkenende vezette kereszténydemokrata, Pim Fortuyn Listája pártokból összeálló koalíciónak. Dijkstal lemondott és a helyébe Gerrit Zalm került. Zalm lett a párt frakcióvezetője a Képviselőházban. A kormánykoalíció azonban rövidesen megbukott, és 2003-ban előrehozott választást tartottak. Ezen a választáson 4 mandátummal növelte helyét a párt Zarm listavezetésével.

A párt tagja lett az új kormánykoalíciónak amiben Zarm pénzügyminiszter és Jan Peter Balkenende miniszterelnök-helyettese lett. A párt számos a Pim Fortuyn Listája által sürgetett bevándorlással és integrációval kapcsolatos intézkedéseket volt kénytelen meghozni. 2004. szeptember 2-án kilépett a pártból Geert Wilders, aki komoly vitába keveredett Jozias van Aarsten parlamenti frakcióvezetővel.

 
Mark Rutte, a párt elnöke 2006-2023 között, 2010 óta Hollandia miniszterelnöke

A 2006-os holland helyhatósági választáson a párt a negyedik helyre esett vissza.

Ideológia szerkesztés

A párt ideológiája a liberális eszmén alapul. A holland politikában ez a párt legfőbb támogatója a szabad piacnak. Emellett elkötelezett hívei a gazdasági liberalizmusnak, klasszikus liberalizmusnak és a kulturális liberalizmusnak. Ugyanakkor a liberális voltuk ellenére a jóléti államban hisznek.

A párt 1971 óta populista, konzervatív liberális gyűjtőpártként működik , aminek van liberális és konzervatív szárnya. A 2006-os pártelnök választáson a liberális szárny képviselőjét Mark Rutte-t választották meg.

Egy tanulmány szerint a párt 2006-tól kezdve határozottan jobboldali irányzatúvá vált. Annyira, hogy az addig jobboldali tömegpártként funkcionáló Kereszténydemokrata Tömörülés szavazói a 2012-es választáson tömegesen szavaztak át a VVD pártra és a párttól jobbra nem volt más parlamenti képviselettel rendelkező párt.[4]

Gazdaság szerkesztés

A párt a kisebb kormányt támogatja, a laissez-faire elvet, adócsökkentést, kapitalizmus és a fenntartható fejlődés elkötelezettjei.[5]

Kormány ,közigazgatás és szociális ügyek szerkesztés

A párt a dereguláció, az állam és egyház szétválasztását, a kettős állampolgárság megszerzésének korlátozása, emancipáció, azonos neműek házassága, asszimiláció és az állatjogok védelme mellett foglal állást.[5]

Oktatáspolitika szerkesztés

Az oktatás terén a párt a rugalmasabb, helyi sajátosságokhoz és a személyre szabottabb megoldásokhoz alkalmazkodó tantervet tartják fontosnak emellett hogy a holland oktatási rendszer képes legyen új módszereket is megvalósítani. A tanfelügyeletek legfőbb feladatának az oktatás minőségének ellenőrzését és felügyeletét tartják. A párt a tankötelezettséget 4 éves kortól akarja bevezetni, mert álláspontjuk szerint számos hollandiai gyereket már 4 éves korától iskola előkészítőbe járatnak. Kiállnak amellett hogy minden gyerek képességeinek megfelelő iskolatípusba (VMBO, HAVO, VWO) kerüljön. [6]

Külpolitika és Igazságszolgáltatás szerkesztés

A párt elkötelezetten az Európai Uniót támogatja, internacionalista, multilaterista. Igazságszolgáltatás tekintetében a párt az életfogytiglani szabadságvesztés mellett, a squattolás büntetése és a könnyű és kemény drogok közti különbségtétel mellett foglal állást.[5]

Egészségügy szerkesztés

A párt a szolidartiáson alapuló egyetemes egészségügyi ellátás, őssejt kutatás, az abortuszt, mint a nők önrendelkezési joga mellett foglalnak állást, emellett támogatják az eutanáziát is.[5]

Állampolgárság szerkesztés

A párt álláspontja szerint korlátozni kell a kettős állampolgárság lehetőségeit valamint a szociális biztonsághoz és a juttatásokhoz csak a holland állampolgárok lennének teljes körűen jogosultak. Fontosnak tartják, hogy a bevándorlóknak előbb integrálódni kell és csak utána kaphatnak állampolgárságot.

Választói szerkesztés

A párt választói a szekuláris közép és felső osztályból tevődik össze emellett a vállalkozói réteg is hagyományosan a párt választói.

Választási eredmények szerkesztés

Képviselőház szerkesztés

Év Szavazatok % Mandátumok Státusz
1948 391 908 7.9
8 / 100
Kormánykoalíció
1952 470 820 8.8
9 / 100
Ellenzék
1956 502 325 8.7
13 / 150
Ellenzék
1959 732 658 12.2
19 / 150
Kormánykoalíció
1963 643 839 10.2
16 / 150
Kormánykoalíció
1967 738 202 10.7
17 / 150
Kormánykoalíció
1971 653 092 10.3
16 / 150
Kormánykoalíció
1972 1 068 375 14.4
22 / 150
Ellenzék
1977 1 492 689 17.0
28 / 150
Kormánykoalíció
1981 1 504 293 17.3
26 / 150
Ellenzék
1982 1 897 986 23.1
36 / 150
Kormánykoalíció
1986 1 595 377 17.4
27 / 150
Kormánykoalíció
1989 1 295 402 14.6
22 / 150
Ellenzék
1994 1 792 401 20.0
31 / 150
Kormánykoalíció
1998 2 124 971 24.7
38 / 150
Kormánykoalíció
2002 1 466 722 15.4
24 / 150
Kormánykoalíció
2003 1 728 707 17.9
28 / 150
Kormánykoalíció
2006 1 443 312 14.7
22 / 150
Ellenzék
2010 1 929 575 20.5
31 / 150
Kormánykoalíció
2012 2 504 948 26.6
41 / 150
Kormánykoalíció
2017 2 238 351 21.3
33 / 150
Kormánykoalíció
2021 2,276,514 21.8
34 / 150
Kormánykoalíció

Európai Parlament szerkesztés

Választási év összes szavazat száma összes szavazat %-a elnyert/elnyerhető mandátum +/–
1979 914,787 16.14 (#3) 4/25
1984 1,002,685 18.93 (#3) 5/25   1
1989 714.745 13,63 (#3) 3/25   2
1994 740.443 17,91 (#3) 6/31   3
1999 698,050 19.69 (#3) 6/31   0
2004 629.198 13,20 (#3) 4/27   2
2009 518.643 11,39 (#4) 3/25   1
2014 571.176 12,02 (#4) 3/26   0
2019 805,100 14.64 (#2) 4/26   1

Források szerkesztés

  1. Holland liberálisok: Ha Hollandiába jössz, tartsd tiszteletben a kultúránkat és törvényeinket!. (Hozzáférés: 2017. november 8.)
  2. Trump divatba hozta, Hollandia lehet a következő dominó a sorban. (Hozzáférés: 2017. november 8.)
  3. ONZE GESCHIEDENIS. vvd.nl. (Hozzáférés: 2017. január 7.)
  4. The polarised nature of the Dutch party system and the volatility of the electorate ensure that any ‘victory for the centre’ is likely to be short-lived.. (Hozzáférés: 2018. április 25.)
  5. a b c d VVD-Standpunten. vvd.nl. (Hozzáférés: 2017. január 7.)
  6. VVD Onderwijs. [2019. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 17.)

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Volkspartij voor Vrijheid en Democratie című holland Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.