Növényzeti övek

A Föld növényzeti övei (a zonobiomok) az éghajlati öveknek megfelelően kialakult fitocönológiai formációcsoportok.

Minden éghajlati övnek megvan a maga sajátos növényzete. Az éghajlati és növényzeti övek elvileg párhuzamosak az Egyenlítővel, a valóság azonban jócskán különbözik ettől az elvi képtől. Az eltérés két fő oka:

• a tengerek és a szárazföldek egyenlőtlen területi megoszlása és
• a domborzat.

Főként ezek alakítják ki azokat a légkörzési rendszereket és tengeráramlatokat, amelyek jelentősen módosítják a szárazföldek klímáját. Az egyes éghajlati öveknek megfelelően alakulnak ki a Föld növényzeti övei.

A domborzat hatására a növényzetnek vertikális zonalitása is kialakul. Ezek az úgynevezett orografikus növénytársulások egy-egy növényzeti övön belül, intrazonális helyzetben fejlődnek ki a hegyvidék speciális éghajlati viszonyainak hatására. Ugyancsak intrazonálisak a különböző speciális élőhelyeken (zömmel különleges talajokon) létrejött edafikus társulások.

Az egyes éghajlati öveket számos szerző jellemző növényzetük alapján nevezi meg, emiatt a kétféle terminológia gyakran keveredik.

A Föld növényzeti övei

Örök jég   Sarkvidéki tundra   Tajga   Mérsékelt övi lombhullató erdő   Mérsékelt övi füves puszta   Szubtrópusi esőerdő

Mediterrán   Monszunerdő   Terméketlen sivatag   Cserjés sivatag   Száraz füves puszta   Félsivatag

Füves szavanna   Erdős szavanna   Szubtrópusi száraz erdő   Trópusi esőerdő   Hegyi tundra   Hegyvidéki erdő

A globális éghajlati öveket az egyes kontinensek sajátosságai, az éghajlat kisebb különbségei szerint kisebb egységekre osztják. Az egyes övek határain átmeneti zónák alakultak ki — ilyen például a füves puszták és a lombhullató erdők között az erdős sztyepp; ebbe az átmeneti zónába tartozik Magyarország területének nagyobb része.

Minden éghajlati övnek (és persze minden átmeneti zónának) megvannak a maga jellemző haszonnövényei, emiatt az egyes növényzeti övekben más-más, az adott övre jellemző mezőgazdasági kultúra alakult ki.

Trópusi esőerdő (Nyugat-Jáva)

Ligetes szavanna akáciákkal (Burkina Faso, Fada N'Gourmától délre

Atacama sivatag, Chile, Valle de la Luna

La Palma szigetén

babérlombú erdő

Dél-szibériai tajga

Tundra (Kelet-Grönland)

A trópusi éghajlati öv növényzeti övei

Trópusi esőerdő

A trópusi esőerdők (Kevey), más néven sík- és dombvidéki esőerdők (TAMOP) formációcsoportja az Egyenlítő mentén, a kontinensek belsejében kb. a 10. szélességi fokig, azok partvidékein és az óceáni szigeteken jóval északabbra, illetve délebbre húzódik.

• Dél-Amerikában ilyen az
  • Amazonas-medence,
  • az Andok északi részének csapadékosabb keleti lejtői és
  • Északkelet-Brazília (ami az Orinoco és több kisebb folyó vízgyűjtőjéhez tartozik);
• Közép-Amerikában
  • a Kordillerák alacsonyabb részei és
  • az Antillák hegyvidékei;
• Afrikában:
  • a Guineai-öböl partvidéke,
  • a Kongó-medence,
  • a kelet-afrikai szigethegyek és vulkánok;
• Ázsiában:
  • a Nyugati-Ghátok,
  • a Himalája középső és keleti részének déli lejtői,
  • Asszám,
  • Hátsó-India és az indonéz szigetvilág csapadékosabb területei;
• ÉK-Ausztrália; valamint
• Óceánia szigetvilága.

A nagy esőerdők közül a legősibbek a hátsó-indiaiak. Az Amazonas-medence trópusi esőerdei a pleisztocén eljegesedések alatt 19 viszonylag kis refúgiummá zsugorodtak össze; ezek napjainkban kiugróan nagy biodiverzitásukról ismerhetők fel.

Trópusi lombhullató zárt erdők

A trópusi lombhullató zárt erdők (TÁMOP) a trópusi és szubtrópusi lombhullató erdők (Kevey) (Hiemilignosa) formációcsoportjának trópusi tagjai. Legnagyobb területet borító képviselőik a monszunerdők és a száraz trópusi erdők:

• Elő- és Hátsó-Indiában nagy összefüggő területeken,
• a Maláj-szigetvilágban, Afrika DK-i és Ny-i tájain, ÉK-Ausztráliában és Brazília K-i részén a tengerpartokon

terjedtek el.

Szavanna

A szavanna a trópusi erdők övét szegélyezi vagy nagy területen helyettesíti. Kialakulásuk feltétele a hosszú és határozott száraz évszak, az erdő életéhez szükségesnél kevesebb csapadék(<1000mm/év) és nagyobb napi, illetve éves hőingás.

• Legnagyobb kiterjedését Afrikában éri el, ahol széles sávként szegélyezi
  • a Kongó-medence és
  • Nyugat-Afrika erdeit; emellett
• Ázsiában (Elő- és Hátsó-India, Kelet-Jáva),
• Amerikában:
  • Orinoco vízgyűjtője,
  • Kelet-Brazília,
  • a közép-amerikai földhíd szárazabb Ny-i fele,
  • az Antillák esőárnyékos tájai és
• Észak-Ausztráliában is előfordul.

Intrazonális növénytársulások

Helyi okok miatt a trópusi éghajlati övben (is) többféle, a növényzeti övben dominálótól eltérő előforduló növénytársulás tűnik fel szigetszerűen. Közülük a legáltalánosabbak az orografikus növénytársulások, amelyeket a növényzet vertikális zonalitása cím alatt ismertetünk részletesebben.

A további intrazonális társulások többnyire edafikus jellegűek, tehát talajtani okok miatt alakultak ki. A trópusok legjellemzőbb ilyen társulásai:

• a mangroveerdő,
• a trópusi sziklanövényzet,
• a keranga (trópusi fenyérerdő),
• a folyóparti mocsárerdő,
• a várzeaerdő,
• a szudd és a
• a tengerparti pálmaliget.

Mangroveerdő

A mangroveerdők a trópusi folyók torkolataiban és az egyéb, a hullámtöréstől védett tengerpartokon alakulnak ki. Fafajaik többsége elevenszülő, azaz nem magokat, hanem félig fejlett csíranövényeket potyogtatnak el, és azok a puha iszapba fúródva rögtön meggyökeresednek. Hogy az iszapból ki ne forduljanak, a fákat többnyire rugalmas horgonygyökérzet rögzíti. Az időszakos elöntések miatt a törzseket az iszapszint fölött szellőzőgyökerek (pneumatofórák) sokasága veszi körül. A mangrove (Rhizophora spp., Avicennia spp.) fajok előfordulása függ az árapály erejétől és a száraz évszak hosszától is. Legnagyobb magasságukat (35–40 m) a nedves trópusokon érik el. Gazdasági jelentőségük főként a szénégetés alapanyagaként van.

Trópusi sziklanövényzet

A trópusi sziklanövényzet fő növénytársulásai a legfeljebb embermagas cserjések (bozótok) és a sziklagyepek. Karakterfajai többnyire:

• kemény levelű pozsgás vagy félszukkulens növények,
• kúszónövények,
• bambuszok és
• üstökösfák.

Sok növényfaj endemikus.

Keranga

A keranga (trópusi fenyérerdő) az ásványi tápanyagok – elsősorban a nitrogén – szűkössége miatt limitált növekedésű,, erdő jellegű életközösség. A fák satnyák, lombkoronájuk letörpült. Többnyire savanyú homoktalajon jelenik meg.

Folyóparti mocsárerdő

A folyóparti mocsárerdő a trópusi fenyérerdő nagyon nedves, vízben bővelkedő, tőzeges változata. Talaját az év nagy részében víz borítja. Aljnövényzetében sok a páfrány.

Várzeaerdő

A várzeaerdők a sok üledéket és tápanyagot szállító, ún. fehér vizű folyók (például Rio Blanco, Amazonas) ártéri lagúnáinak periodikusan elárasztott peremén alakultak ki.

Szudd

A szudd avagy trópusi ingóláp az álló vagy lassan folyású vizekben, különösen ez utóbbiak kiterjedt mocsaras deltáiban alakult ki nagy területeken összefüggő, rendkívül sűrű növényközösségekkel. Legjellemzőbb képviselője a társuláscsoport nevét is adó Szudd Dél-Szudánban

Tengerparti pálmaliget

A tengerparti pálmaligetek nyílt, homokos tengerpartokon, illetve trópusi homokpadkákon tűnnek fel.

Másodlagos növénytársulások

A másodlagos növénytársulások az emberi tevékenység következményei. A letarolt síkvidéki és hegyi trópusi esőerdők helyén alakulnak ki a másodlagos esőerdők — ezek fajdiverzitása korábbinál jóval kisebb. A síkvidékeken másodlagos szavannák alakulnak ki vagy olyan, óriás füvek dominálta társulások, mint például az indomaláj alang-alang.

A szubtrópusi éghajlati öv növényzeti övei

A trópusi és mérsékelt öv széles határzónájában átmeneti (trópusi és mérsékelt) klímahatások érvényesülnek. E területeket összefoglalóan szubtrópusoknak nevezzük, és közös jellemzőjük, hogy a meleg éghajlat ellenére enyhe fagyok előfordulhatnak. Három élesen eltérő típusa az állandóan száraz éghajlatú sivatag, az esős nyarú szubtrópusi monszun és az esős telű mediterrán terület.

A szubtrópusok növényföldrajzi formációcsoportjai:

• a Ráktérítő és a Baktérítő mentén, az állandóan száraz területeken
  • (zonális) sivatag,
  • (zonális) félsivatag;

• az esős nyarú (szubtrópusi monszun) területek fitocönológiai formációcsoportjai
  • szubtrópusi esőerdő,
  • babérlombú erdő,

• az esős telű mediterrán területek természetes növényzete
  • a keménylombú erdő;
  • az ennek degradálása után kialakult másodlagos növényzet a macchia; szélsőséges esetben a garrigue.

A mérsékelt éghajlati öv formációcsoportjai

A mérsékelt éghajlati és egyben növényzeti övek két oldalról széles sávban szegélyezik a szubtrópusi öveket. A kontinensek úgy helyezkednek el, hogy az északi féltekén a mérsékelt öv sokkal nagyobb, mint a délin.

A trópusi és a szubtrópusi övben a hőmérséklet lehetővé teszi, hogy a vegetáció folyamatosan fejlődjön, a mérsékelt övben azonban a fagyponthoz közeli vagy az alatti hőmérséklet téli nyugalomba (dormancia) kényszeríti a növényeket. Ez hasonlít a trópusi területek száraz évszakához, hiszen a fagy éppen úgy a folyékony vizet veszi el a növényektől, mint a szárazság. A növények áttelelő szerveket fejlesztettek ki a kedvezőtlen időszakra. Életfolyamataik ilyenkor sem állnak meg, csak lelassulnak. Az északi mérsékelt öv négy fő növényzeti zónája:

• sztyepp (mérsékelt övi füves puszta),
• mérsékelt övi lombhullató erdő,
• tajga (a tűlevelű erdők, azaz fenyvesek zónája),
• kontinentális (mérsékelt övi) sivatag.

A déli mérsékelt övben kiterjedt tűlevelű erdőzóna nincsen, mert az ennek megfelelő földrajzi szélességeken jelenleg nincs kontinens.

A hideg éghajlati öv növényzete

A hideg éghajlati öv növényzeti öve a tundra; azon túl már a sarki jégsivatag következik.

További információk

• vegetáció
• éghajlat
• trópusi és szubtrópusi lombhullató erdő
• sztyepp
• mediterrán éghajlat
• szavanna

Források

• Kevey: Kevey Balázs: Növényföldrajz és társulástan
• Magyar nagylexikon XVIII. (Unh–Z). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 302. o. ISBN 963-9257-19-2  
• TAMOP: TAMOP 4.2.5 Pályázat könyvei > … > Növénytan. Botanika: 3. A Föld növényzeti övei