Női maratonfutás a 2024. évi nyári olimpiai játékokon

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2025. január 4.

A 2024. évi nyári olimpiai játékokon az atlétika női maratonfutás versenyszámát augusztus 11-én rendezték Párizsban. Az aranyérmet a holland Sifan Hassan nyerte 2:22:55-ös új olimpiai csúccsal.[1]

Női maratonfutás
a XXXIII. nyári olimpián
Adatok
HelyszínPárizs
Dátum2024. augusztus 11.
Versenyzők91 résztvevő
47 nemzetből
Győztes eredmény2:22:55
Érmesek
Aranyérem   Hollandia
Ezüstérem   Etiópia
Bronzérem   Kenya

 ← 20202028 → 

Ez a versenyszám 11. alkalommal szerepelt az olimpiai programban.

 
A verseny útvonala

A rajt a Hôtel de Ville előtt volt. Az útvonal elhaladt a város legismertebb nevezetességei mellett, érintette az Eiffel-tornyot, a Louvre-ot, az Opéra Garnier és a Versailles-i kastélyt is. A célt az Invalidusok házánál alakították ki. A szokatlanul nagy, 438 méteres szintemelkedés is nehézzé tette a táv teljesítését. Az olimpiák történetében először a nagyközönség számára is elérhetővé tették a részvételt egy ugyanezen az útvonalon rendezett futóversenyen.[2]

A verseny fő esélyesének a 2023-ban világcsúcsot futó etióp Tigist Assefát, a címvédő kenyai Peres Jepchirchirt és a holland színekben versenyző Sifan Hassant tartották. A mezőnyben ott volt még a világbajnoki címvédő Amane Beriso Shankule is.[3]

Az élmezőny az esélyesekkel a verseny nagy részében egy csoportban haladt az élen. Még 40 km-nél is öten futottak az élen, a véghajrában Assefa és Hassan húzott el a többiektől és a cél előtti utolsó néhány száz méteren Hassan megelőzte Assefát. Előzés közben a kanyargós pályán össze is értek, de mindketten talpon tudtak maradni. Hassan végül 2:22:55-ös új olimpiai csúccsal, 3 másodperces előnnyel érkezett a célba.[4] Ez volt a női maratonon versenyszámban a legszorosabb befutó az olimpiákon.[5]

A versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben:

Világrekord   Tigst Assefa (ETH) 2:11:53 Berlin, Németország 2023. szeptember 24.
Olimpiai rekord   Tiki Gelana (ETH) 2:23:07 London, Egyesült Királyság 2012. augusztus 5.
Világ legjobb idei eredménye   Sutume Kebede (ETH) 2:15:55 Tokió, Japán 2024. március 3.

Eredmények

szerkesztés

Az időeredmények óra:perc:másodpercben értendők. A rövidítések jelentése a következő:

  • OR: olimpiai rekord
  • NR: országos rekord
  • PB: egyéni legjobb eredménye
  • SB: 2024-ben az addigi legjobb eredménye
  • DNS: nem indult a futamon
  • DNF: nem ért célba
H Név Nemzet E Kül Mj
1  Arany Sifan Hassan   Hollandia 2:22:55 OR
2  Ezüst Tigst Assefa   Etiópia 2:22:58 +0:03
3  Bronz Hellen Obiri   Kenya 2:23:10 +0:15 PB
4. Sharon Lokedi   Kenya 2:23:14 +0:19 PB
5. Amane Beriso Shankule   Etiópia 2:23:57 +1:02
6. Szuzuki Juka   Japán 2:24:02 +1:07 PB
7. Delvine Relin Meringor   Románia 2:24:56 +2:01 SB
8. Stella Chesang   Uganda 2:26:01 +3:06
9. Lonah Chemtai Salpeter   Izrael 2:26:08 +3:13 SB
10. Eunice Chebichii Chumba   Bahrein 2:26:10 +3:15
11. Fatima Ezzahra Gardadi   Marokkó 2:26:30 +3:35
12. Dakotah Lindwurm   Egyesült Államok 2:26:44 +3:49
13. Jessica Stenson   Ausztrália 2:26:45 +3:50
14. Sardana Trofimova   Kirgizisztán 2:26:47 +3:52 NR
15. Peres Jepchirchir   Kenya 2:26:51 +3:56
16. Fabienne Schlumpf   Svájc 2:28:10 +5:15 SB
17. Majida Maayouf   Spanyolország 2:28:35 +5:40 SB
18. Thalia Valdivia   Peru 2:29:01 +6:06
19. Hanne Verbruggen   Belgium 2:29:03 +6:08 SB
20. Mekdes Woldu   Franciaország 2:29:20 +6:25 SB
21. Florencia Borelli   Argentína 2:29:29 +6:34
22. Helen Bekele   Svájc 2:29:43 +6:48
23. Emily Sisson   Egyesült Államok 2:29:53 +6:58
24. Genevieve Gregson   Ausztrália 2:29:56 +7:01 SB
25. Meritxell Soler   Spanyolország 2:29:56 +7:01
26. Tereza Hrochová   Csehország 2:30:00 +7:05
27. Citlali Cristian   Mexikó 2:30:03 +7:08 SB
28. Fionnuala McCormack   Írország 2:30:12 +7:17 SB
29. Domenika Mayer   Németország 2:30:14 +7:19
30. Sofiia Yaremchuk   Olaszország 2:30:20 +7:25 SB
31. Mokulubete Blandina Makatisi   Lesotho 2:30:20 +7:25 PB
32. Cian Oldknow   Dél-afrikai Köztársaság 2:30:29 +7:34
33. Zhanna Mamazhanova   Kazahsztán 2:30:51 +7:56
34. Tigist Gashaw   Bahrein 2:30:53 +7:58
35. Malindi Elmore   Kanada 2:31:08 +8:13 SB
36. Aleksandra Lisowska   Lengyelország 2:31:10 +8:15 SB
37. Irvette van Zyl   Dél-afrikai Köztársaság 2:31:14 +8:19 SB
38. Laura Hottenrott   Németország 2:31:19 +8:24 SB
39. Kaoutar Farkoussi   Marokkó 2:31:34 +8:39
40. Magdalena Shauri   Tanzánia 2:31:58 +9:03 SB
41. Daiana Ocampo   Argentína 2:32:02 +9:07
42. Esther Navarrete   Spanyolország 2:32:07 +9:12
43. Rose Chelimo   Bahrein 2:32:08 +9:13
44. Rebecca Cheptegei   Uganda 2:32:14 +9:19 SB
45. Gerda Steyn   Dél-afrikai Köztársaság 2:32:51 +9:56 SB
46. Clara Evans   Nagy-Britannia 2:33:01 +10:06 SB
47. Galbadrakhyn Khishigsaikhan   Mongólia 2:33:26 +10:31
48. Bayartsogtyn Mönkhzayaa   Mongólia 2:33:27 +10:32
49. Maor Tiyouri   Izrael 2:33:37 +10:42
50. Anne Luijten   Hollandia 2:33:42 +10:47
51. Icsijama Mao   Japán 2:34:13 +11:18 SB
52. Carolina Wikström   Svédország 2:34:20 +11:25
53. Mary Zenaida Granja   Ecuador 2:34:34 +11:39
54. Marie Perrier   Mauritius 2:34:56 +12:01 SB
55. Julia Mayer   Ausztria 2:35:14 +12:19
56. Gladys Tejeda   Peru 2:35:36 +12:41 SB
57. Susana Santos   Portugália 2:35:57 +13:02 SB
58. Dolshi Tesfu   Eritrea 2:36:30 +13:35 SB
59. Csang Tö-sun   Kína 2:36:47 +13:52
60. Camille French   Új-Zéland 2:37:21 +14:26
61. Silvia Ortiz   Ecuador 2:37:23 +14:28 SB
62. Luz Mery Rojas   Peru 2:37:24 +14:29
63. Margarita Hernández   Mexikó 2:37:24 +14:29 SB
64. Angelika Mach   Lengyelország 2:37:56 +15:01 SB
65. Camilla Richardsson   Finnország 2:38:02 +15:07 SB
66. Moira Stewartová   Csehország 2:38:07 +15:12 SB
67. Giovanna Epis   Olaszország 2:38:26 +15:31
68. Helalia Johannes   Namíbia 2:38:36 +15:41
69. Mercyline Chelangat   Uganda 2:39:40 +16:45 SB
70. Méline Rollin   Franciaország 2:40:17 +17:22
71. Bojana Bjeljac   Horvátország 2:41:13 +18:18 SB
72. Hszia Jü-jü   Kína 2:42:10 +19:15
73. Rosa Chacha   Ecuador 2:42:14 +19:19
74. Mélody Julien   Franciaország 2:42:32 +19:37 SB
75. Angie Orjuela   Kolumbia 2:42:57 +20:02 SB
76. Paj Li   Kína 2:44:44 +21:49
77. Clementine Mukandanga   Ruanda 2:45:40 +22:45 SB
78. Rose Harvey   Nagy-Britannia 2:51:03 +28:08 SB
79. Santoshi Shrestha   Nepál 2:55:06 +32:11 PB
80. Kinzang Lhamo   Bhután 3:52:59 +1:30:04
Matea Parlov Koštro   Horvátország 35 km DNF
Rahma Tahiri   Marokkó 35 km DNF
Alemu Megertu   Etiópia 25 km DNF
Chloé Herbiet   Belgium 25 km DNF
Calli Thackery   Nagy-Britannia 25 km DNF
Rutendo Joan Nyahora   Zimbabwe Féltáv DNF
Melat Yisak Kejeta   Németország 15 km DNF
Jackline Sakilu   Tanzánia 15 km DNF
Joan Chelimo Melly   Románia 10 km DNF
Sinead Diver   Ausztrália Start DNF
Fiona O'Keeffe   Egyesült Államok Start DNF