Nadrág (ruhadarab)

A nadrág az altest és a láb takarására, melegen tartására szolgáló ruhadarab. A mai ember számára úgyszólván nélkülözhetetlen öltözködési kellék.

Nadrágot viselő ászik, dákok és királyi szkíták

Viselete az eurázsiai puszta lovasnépeinek befolyása nyomán terjedt el Európában és Ázsiában. A nadrágot a puszta lakói már az őskőkorban viselték.[1]

A nadrág és az alsónadrág a keleti lovasnépek, például a magyarok viseletének egyik legfontosabb alkotórésze volt. E ruhadarabok viselete Közép- és Nyugat-Európa lakóinak körében csak a 16. század óta általános.

ElnevezéseiSzerkesztés

A nadrág elnevezése iráni (perzsa) közvetítéssel került a görögökhöz. A perszepoliszi domborműveken és sziklarajzokon már felbukkannak nadrágábrázolások. A görög írott források az i. e. 6. században tudósítanak róla. Anaxüridesz (Αναχυριδες) cím alatt találjuk a megfelelő szótárakban és tudástárakban.[2] Volt ellenben a görögöknek, kizárólagos, saját szava is a nadrágra: brakesz (βρακες), s a perzsák is alkottak saját kifejezést e ruhadarabra: szarabara (görögösen σαράβαρα).[2][3] Nadrág szavunk a Magyar etimológiai nagyszótár szerint „Szláv eredetű szó: ószláv, régi bolgár, lengyel, népi orosz nadragi (‘nadrág’) a na- (‘rajta’) és drzsati (‘tart’) elemekből”.[4]

A magyar nyelv szótára című kiadvány szerzőinek – Czuczor Gergely és Fogarasi János – más erről a véleménye:

E szónak eredeti jelentését vagyis a benne rejlő alapfogalmat némi valószinüséggel gyaníthatjuk némely más nyelvekkel tett öszvehasonlítás nyomán. A finnben ruoket nadrág, és ruoko nád; a latinban caligae nadrág, és calamus nád; továbbá más test, melynek üres csövü szára van, pl. toll, buzaszár, stb. németül Hosen és kohl Adelung szerint szintén rokon gyöküek. Ezek nyomán indulva a magyar nád röviden nad és nadrág gyöke között először hangazonságot lelünk, továbbá azt gyanítjuk, hogy a magyar is a nadrág nevü ruhát azon tulajdonságáról nevezte, mely szerént szárának csövei mint a nád üresek, nádminőségüek. A szláv nyelvek egészen más fogalmat fejeznek ki e ruhanemű elnevezésében, mert nohavicze v. nogavicze szórul szóra am. lábravaló. Hasonlat szerint a nad gyökből így fejlődhetett a nadrág: nad-or-ú, azaz, nádalaku, mint domb, domború, dud, dudorú, mony, monyorú, vagy l középképzővel gomb, gombolu, gömb, gömbölü, gombolag, gömböleg. Eredetileg tehát nadoru v. nadora t. i. öltöny, öszvevonva nadra, s a g vagy csak hangtoldalék mint a rozmaring, puszpáng, mócsing, és hasonló szókban, vagy azon g, mely több ruhanemük neveiben is véghangul szolgál, mint üng, kalpag, süveg, köpönyeg, pacsmag.[5]

A gatya szó, eredetileg a csípőn megkötött, keleties szabású, hosszú szárú, vászonból vagy gyolcsból készült férfi alsóruha, magyar viselet neve volt.[6] Ma pedig mindenféle nadrágra mondhatjuk tréfás kifejezésként.

A gatya szó gyökere – a Magyar etimológiai nagyszótár szerint – a szerbhorvát gaće (parasztgatya, alsónadrág) kifejezés.[4]

Czuczor és Fogarasi gatya szavunkkal kapcsolatban is más véleményt fogalmaz meg: „Rokonok vele a szanszkrit cshad [fed, takar], kut, kud (fed, tartalmaz), franczia cotte, angol coat, német Kutte, Kittel, szláv gatye, katye, finn kaatio (Fábián), hellen citwn, magyar köt, melytől köcze, keczele szók is származnak stb.[6]

Bugyi szavunk a bugyogó (buggyos nadrág) elnevezés kicsinyített változata. Utóbbi pedig: „Bőre szabott, nagy ülepű, szotyogó, térdig érő nadrág; továbbá, bő szabásu pantalon, plundra.[7]

A plundra tájnyelvi szó, jelenthet hosszú felsőruhát, gubát, köpönyeget stb., illetve zekefélét is. Tájnyelvi szavunk a nadrágra a farboszontó is (boszont: bökdös, ingerel).[8]

A nadrág divatszakmában használt másik elnevezése a pantalló, régebben pantalon. E szó az olasz vándorkomédia, a commedia dell’arte állandó figurájának, Pantalónénak, a velencei kereskedőnek nevével kapcsolatos, és az általa viselt velencei hosszú nadrágra utal.[4]

TörténeteSzerkesztés

Az őskőkortól az ókorigSzerkesztés

 
Szkíta íjászok, i. e. 4. század

A nadrágot az eurázsiai puszta lakói már az őskőkorban viselték.[1] Európa és Ázsia, valamint Észak-Afrika melegebb éghajlatú vidékein, illetve Közép- és Nyugat-Európában ugyanekkor az ágyékkötő, illetve az ingnek és a szoknyának megfelelő ruhadarab viselete volt szokásban.

A legkorábbi nadrág egyesek szerint a felső paleolitikumban jelent meg a Mal'ta–Buret' kultúrában.

Az ókori Kínában csak a lovasok viseltek nadrágot. A hagyomány szerint az észak-kínai Csao állam Vu nevű uralkodója öltött először nadrágot az i. e. 375. évben, a belső-ázsiai lovasnépek, azaz a hunok, avagy törökök mintájára.

A világ legrégebb óta fennmaradt két nadrágját Nyugat-Kínában fedezték fel egy ásatáson, a nadrágok i.e. a 13. és 10. század között készültek és megbecsült harcosok hordhatták őket. Rekonstruálást követően a szakértők megállapították, hogy a nadrágok meglepően tetszetősek, de nem lehettek túl kényelmesek.[9]

A szkíták, illetve elődeik révén ismerték meg az ókorban a melegebb éghajlatú vidékek lakói a nadrág viseletének divatját. A görök, bár a perzsák révén ismerték a nadrágot, azt nevetséges viseletnek tartották, ezért nem hordták. A germánok is ismerték a nadrágot, a thorsbergi mocsári áldozóhelyen épségben fennmaradt nadráglelet erre utal.

A rómaiak, miután a birodalom északabbi területeket is elfoglalt, átvették a nadrágviseletet a helyiektől vagy a keleti népektől, és maguk is viselték a nadrágot. Gallia egyik részét 'nadrágosnak' (Gallia Braccata) nevezték el. Rómában a nadrágot csak a késői császárok korában kezdték hordani (férfiak), ellentétben a galliai és germaniai légiók katonáival, akiket a zord éghajlat már jóval előbb rákényszerített eme ruhadarab viseletére. Traianus oszlopán felbukkannak nadrágot viselő római katonák.[10] Öreg és beteges rómaiak azonban már előbb is viseltek nadrágot (femoralia vagy feminalia), sőt életének végső éveiben maga Augustus császár is nadrágot öltött.

Nadrágban kényelmesebb volt lovagolni, mint ingruhában, szoknyában. A lovasnépeknél a lovagló férfiak és nők nadrágot viseltek.

Adelvald, langobard királyról feljegyezték, hogy a germán népek között elsőnek vezette be a nadrág divatját.

KözépkorSzerkesztés

 
Pantallót viselő francia forradalmár

A középkori Nyugat-Európában végül a magyarok hatására terjedt el a nadrág általános használata.[forrás?] Korábban elsősorban a hidegebb északi országokban hordtak nadrágot. Itt a nők is viselték (például a lapp és a grönlandi asszonyok), ellentétben az enyhébb éghajlatú vidékekkel, ahol csak a férfiaknál vált általánossá. Az északi népek képviselői még éjszakára sem vetették le nadrágjukat.

Míg a szegényebbek egyszerű parasztnadrágot hordtak, az előkelő férfiak között különféle nadrágdivatok alakultak ki. Így például a 12. századtól kezdve a nadrág két részből állt: az alsó a térden felül a comb közepéig érő harisnyaszerű nadrág volt, míg a felső a 19. századi úszónadrághoz hasonlított (Bruch vagy Broche), és e kettőt fűzős szíjakkal kapcsolták egybe.

A 15. században kezdték viselni az úgynevezett plundranadrágot (bugyogó), melyhez a gazdagabbak töméntelen mennyiségű szövetanyagot használtak fel. A 16. századbeli francia nadrágok (I. Ferenc korában) még térdig sem értek, III. Henrik idejében pedig csak az ágyékot takarták el. Amikor a nők krinolint kezdtek hordani, a férfiak kitömték nadrágjaikat. Ez Angliában (I. Erzsébet idején) olyan arányokat öltött, hogy a parlament ülőhelyeit ki kellett bővíteni.

Az alsónadrág a 16. századbeli krinolinokkal jött divatba, és először az olasz kurtizánok hordták, majd Franciaországban is elterjedt (IX. Károly udvarában), az olasz Medici Katalin kezdeményezésére.

XIV. Lajos korában nyerte el végleges alakját a selyemharisnyával együtt viselt francia térdnadrág, a culotte (ejtsd: külot), amely aztán divatban is maradt mindaddig, míg a 18. század vége felé a pantalló (hosszúnadrág) ki nem szorította.

A reneszánsz divat szerinti szűk férfinadrágokhoz heretartót, avagy gatyapőcöt is szerkesztettek. A gatyapőc többnyire háromszög alakú szövet- vagy bőrdarab volt, de készülhetett fából stb. is.[11]

Nadrág és forradalomSzerkesztés

A ruhadarab fontos, jelképes szerephez jutott a francia forradalomban, ahol a culotte, a térdnadrág, a gyűlölt arisztokraták jelvényévé vált, szemben a kétkezi, dolgozó emberek munkához viselt nadrágjával, a pantalon-nal, pantallóval. A sans-culotte-ok (ejtsd: szankülot), azaz a „térdnadrág nélküliek” büszkék voltak arra, hogy a társadalomnak nem élősdi, hanem alkotó tevékenységet végző tagjai, ennek megfelelően hosszúnadrágot viseltek, tegezték, polgártársnak szólították egymást, sőt az általuk viselt frígiai sapka, a forradalom másik jelképe is eredetileg „munkaruházati” kellék volt.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Nadrág (ruhadarab) témájú médiaállományokat.