Petőfi Rádió

a Magyar Rádió csatornája
(Nagy-Szín-Pad szócikkből átirányítva)

A Petőfi Rádió a Duna Médiaszolgáltató magyar zenét játszó könnyűzenei rádiója, amely az ország teljes területén elérhető FM-en, valamint fogható műholdon és az interneten is.[2] Zenei kínálata a magyar mainstreamtől az undergroundig terjed. Korábban Európa és a világ minden tájának legfrissebb és legsikeresebb zenei anyagát mutatta be, külön súlyt helyezve a fiatal hazai, illetve kárpát-medencei tehetségekre, sőt, hallhatóak voltak R'n'B, urban, hip-hop felvételek is, amelyeket a Petőfin kívül Magyarországon más rádiók nem játszottak.[3] A zene mellett életmóddal kapcsolatos, valamint kulturális és közéleti információk is helyet kapnak a rádióadó műsorában. A rádió műsorait és az M2 esti sávjának, az M2 Petőfinek a tartalmait az MTVA és az IKO Broadcast Centrum Kft. közösen gyártja.

Petőfi Rádió
Jelmondat: Minden magyar
Adatok
Indulás1932 – kísérleti adás,
1933
Korábbi nevekBudapest II
MR2-Petőfi Rádió
TársaságDuna Médiaszolgáltató Zrt.
TulajdonosKözszolgálati Közalapítvány
Nézettség13,2% (2021)[1]
OrszágMagyarország
Vételi területországos
Székhely1037 Budapest, Kunigunda útja 64. (MTVA székház)
1117 Budapest, Petőfi híd budai hídfő, A38 Hajó (stúdió)
TársadókKossuth Rádió
Bartók Rádió
Dankó Rádió
Nemzetiségi adások
Parlamenti adások
Duna World Rádió
Vétel
Földi sugárzás
Antenna Hungária (AH)CCIR (Szegeden: FCC) URH (analóg, DAB tervezett) – térkép. programhely
MinDig TV102. programhely
Műholdas vétel
Antenna HungáriaAstra 1KR, Galaxy 25, Thor 5, Optus B3. programhely
Kábeles vétel
Vodafone TV802. programhely
Alföld Kábel13. programhely
Online adás
Online RádióInternetes rádióhallgatás
mediaconnect.huonline adás
Hivatalos oldal

Története szerkesztés

Kezdetek szerkesztés

Technikai háttér szerkesztés

A rádiónak 1932 nyarán 3 kW-tal elindult a kísérleti adása, Budapest II. néven. 1933. december 1-jén felavatták a lakihegyi 120 kW-os adóállomását. A Budapest II. 3 kW helyett már 20 kW-tal sugározta a műsorait.[4] A hivatalos, rendszeres műsorsugárzás 1934 december 16-án kezdődött. A rádió 1949. február 1-jén a Budapest II. név helyett felvette a Petőfi Rádió nevet. 1982-ben a Magyar Rádió aktuális főszerkesztőségéhez tartoztak: a Politikai Adások.[5] Még ebben az évben az Irodalmi főosztályból kivált a Szórakoztató osztály, amely a politikai adásoktól elkülönülve a sportrovattal foglalkozott.

A Petőfi Rádió történetének legfontosabb állomása a szolnoki nagyadó megépítése volt 1949. augusztus 27-én 135 kW teljesítménnyel az 1040 kHz frekvencián, 126 m magas anti-fading antennával (MÁVAG)[6] 1950. március 15-én az adás frekvenciája 1187 kHz-re változott. Balatonszabadi-Sóstó 1951-ben épült meg, a lakihegyi adótorony anyagának felhasználásával, 146 m magas MÁVAG gyártmányú antennával. Ez az adó 1953. október 24-étől 135 kW teljesítménnyel a 872 kHz frekvencián, majd az 1250 kHz-en sugárzott. Az adót később (1988) a Juventus Rádió kezdte használni (810 kHz), és jelenleg a Kossuth Rádió tartalékaként üzemel a solti adó karbantartásai alatt. A Petőfi sugárzása 1986-tól az újonnan elkészült Marcali adóról történt az 1251 kHz-en 500 kW teljesítménnyel, a teljes Dunántúlt lefedve. A marcali adó jelenleg a Nemzetiségi adások műsorait sugározza 300 kW teljesítménnyel az 1188 kHz-en.

Ifjúsági műsorok a kezdetekben szerkesztés

A Budapest II. adón 1947 márciusában önálló gyermekműsor indul a Rádió Gyermekújsága címmel. Júliustól elindul a Rádióiskola adása is. Ezek tekinthetőek az első ifjúsági műsoroknak a rádióban. Az 50-es években a Világifjúsági Találkozóról és a Főiskolai Világbajnokságról hallható közvetítés, 1954-ben megalakul a Rádió gyermekkórusa. Később, 1958-ban indul a Varázsszem című gyerekműsor. 1959-ben napi egy órával nő a Petőfi Rádió műsorideje és folytatódik a Rádióiskola is.[7]

A 60-as években kezdetén hangzik el először a fiataloknak szóló, vasárnap délutáni ifjúsági magazinműsor, a Táskarádió. 1962-ben a Rádióiskola mellett Rádióegyetem is indul irodalmi, tudományos-ismeretterjesztő és zenetörténeti tagozattal. 1965-ben elindul a Húszas Stúdió című riportműsor 14-20 éveseknek.[7]

1975-ben tovább bővül az ifjúsági műsorok kínálata, megvalósul a délutáni ifjúsági műsorsáv, majd 1976-ban Ötödik sebesség címen egyesítik a Petőfin az ifjúsági magazinműsorokat. A korszakosnak számító műsor hirtelen hatalmas népszerűségre tesz szert. A korszerű hangzású zenés magazinműsor számos későbbi ifjúsági műsor elődjének számít.[7]

2007 előtt szerkesztés

1984-től a Petőfi Rádió már 24 órában ad műsort. Éjszaka zene szól, és óránként híreket is adnak. A bővülő műsoridővel új műsorok is indulnak, a Gondolat-jel című vasárnap délelőtti kulturális hetilap, a Péntektől-péntekig zenés ajánló, és az éjszakai Bagoly című műsor. 1986 augusztusától Reggeli csúcs címmel tizenéveseknek szóló szórakoztató-tájékoztató műsor indul. 1989-ben elindul a Gordiusz című, fiataloknak szóló ismeretterjesztő műsor.[7]

A 70-es és a 80-as években a Petőfin volt hallható az ifjúsági műsorok mellett a hetente egyszer sugárzott 3 órás kívánságműsor, és ugyanitt vált ikonikussá a délben kezdődő egyórás nóta műsor, mely cigányzenei hagyományokat ápolt. A Petőfi akkori műsorstruktúrája nem volt következetes, ezáltal célcsoportja sem volt meghatározható: a legnagyobb probléma az volt vele, hogy ugyanazon az adón kaptak helyet a fiataloknak szánt műsorok és az idősebb korosztálynak szóló és egyéb, szűk rétegnek szóló programok (pl. nótaműsorok, népzenei-, és egyéb rétegműsorok), továbbá itt ment a hétvégi élő körkapcsolásos közvetítés az NB I-es labdarúgó-mérkőzésekről, ami a korban nagy népszerűségnek örvendett. Itt volt hallható B. Tóth László népszerű könnyűzenei műsora, a Poptarisznya, ami jelenleg a Retró Rádión szól, továbbá a 90-es években Csiszár Jenő műsora, az Apukám világa.[8]

1996-ban elindul a kísérleti sugárzás Budapesten a 94,8 MHz-es nyugati normás URH frekvencián. 1998-ban megtörténik a keleti URH (OIRT) sávról történő átállás a nyugati normás, CCIR URH sávra, majd 1999 elején megszűnt a középhullámú adás is.

Az ezredfordulóra annak ellenére, hogy a Petőfin több ifjúsági műsorsáv is helyet kapott, már sokkal inkább az idős korosztály rádiójának számított. Gyökeres változást 2007 hozott, amikor addigi vegyes programozású adón egy főként fiataloknak szóló, a hazai és külföldi könnyűzene legígéretesebb tehetségeit bemutatni kívánó 24 órás zenés műsorfolyam vette át.[7]

A rádió zenei adóvá alakítása szerkesztés

MR2 - Nagyon zene szerkesztés

2007 nyarán a Magyar Rádióban történt reform intézkedéseknek köszönhetően a rádió stílust váltott és felvette az MR2-Petőfi Rádió nevet, továbbá a "Nagyon zene" szlogent. Az új stílus a fiatalabb korosztályt szólította meg, amivel már a kereskedelmi rádiókkal is versenybe tudott szállni. A rádió vezetése fontosnak tartotta, hogy széles körben hozzáférhetővé váljon az a korszerű zenei kínálat, amelynek nagy része eddig többnyire rejtve maradt a nagyközönség előtt. A fiatal felnőtteket célozták meg, akik fogékonyak az új, a magyar rádiós piacon zenei alternatívát nyújtó, minőségi zenére. A változatos zenei összeállítással, Európa és a világ minden tájának legfrissebb és legsikeresebb zenei kínálatát mutatta be, külön hangsúlyt fektet a fiatal hazai tehetségekre. Több könnyűzenei és kulturális műsor is ebben az időszakban indult, köztük az MR2 Akusztik, a Selector, a Kultúrfitnesz és az Eleven, de hallható volt a régi Petőfiről egyetlen megmaradt műsor, a Netidők.[7] A rádió hangjai Kertész Ricsi és Nemes-Takách Kata voltak.

Magyar Rádió-ORTT-per szerkesztés

Az ORTT szerint a rádió nem teljesíti közszolgálati kötelezettségét, így eljárást indított a rádióval szemben.[9] Egy 2009. márciusi közvélemény-kutatásban a megkérdezettek többsége úgy nyilatkozott, hogy szükség van egy ilyen profilú állami rádióra.[10] Az MR2-Petőfi Rádió 2009. június 1-jén ünnepelte kétéves megújulását, és eddig minden a terv szerint sikerült a rádiónak.[11] A Magyar Rádió az ORTT-vel szemben első fokon pert nyert 2009. június 17-én: a fővárosi bíróság szerint az ORTT olyan kérdésben foglalt állást, amelyben nincsen hatásköre. A bíróság azt is kifogásolta, hogy a határozat egyetlen napra állapította meg a szabályszegést. Ezzel szemben az iratokból az derült ki, hogy az ORTT több hónapnyi műsort vizsgált meg. A bíróság helyt adott a Magyar Rádió érvelésének, hogy nem az egyes adókon, hanem a műsorszolgáltatás összességében kell az intézménynek megfelelnie a sokszínűség követelményének. Az ítélet kihirdetése után a Magyar Rádió elnöke, Such György a józan ész és a jogszabályok győzelmének értékelte a döntést.[12]

Kormányváltás után szerkesztés

Nagyon zene szerkesztés

A 2010-es kormányváltás után sok finomhangoláson ment keresztül a rádió, de a zenei repertoárban még mindig az alternatív/urban vonal maradt a meghatározó. 2011-ben az MTVA megalakulásával összevonták a négy állami közszolgálati médiumot (Magyar Televízió, Magyar Rádió, Duna Televízió, Magyar Távirati Iroda) és még ez év májusában fokozatosan kivezették a "MR2" szócskát a szignálokból és megszólalásokból, így a rádió hivatalos neve újra Petőfi Rádió lett. 2012-ben új műsorstruktúrát vezettek be, a műsorok címei pedig valamilyen módon Petőfi Sándor nevéhez voltak köthetők: Talpra Magyar, Egész úton - hazafelé, Ej, mi a COOL? (Anyám tyúkja c. vers alapján). 2013. március 15-én a Magyar Rádió összes csatornája új hangzásvilágot kapott, amelyek dallama megegyezett a közszolgálati tévécsatornák által 2012 óta használt dallamokkal. 2014-ben a rádió elindította saját könnyűzenei ún. „tehetségmutató” programsorozatát, a Nagy-Szín-Pad-ot, melynek nyertese fellépési lehetőséget kap különböző fesztiválok nagyszínpadain. Még abban az évben a VOLT produkcióval karöltve megalkották a Strand - Nagyon zene fesztivált, amely Zamárdiban a Balaton Sound helyén kerül megrendezésre minden augusztus végén. A fesztivál fő fellépői a rádió által játszott, sokak által kedvelt magyar és nemzetközi zenekaraiból kerülnek ki. 2015. március 15-én elindították a rádió munkatársainak segítségével a fiataloknak szóló M2 Petőfi TV-t, amely a 2012 óta meséket sugárzó M2 este 8 óra utáni váltótársa. A műsort riportok, koncertek, sorozatok és vasárnaponként filmek alkotják. 2015. július 1-től az önálló Magyar Rádió megszűnésével a Duna Médiaszolgáltató csatornája lett.

Életed ritmusa szerkesztés

2016 február közepén az addigi, főleg alternatív zenei kínálatot fokozatosan feltöltötték a mainstream rádiókból ismert pop és dance dalokkal, az alternatív kínálat a hajnali és esti órákra korlátozódott, a műsorstruktúrában még 3 hónapig nem történt komolyabb változás. (Ekkor kezdett el meredeken csökkenni a rádió hallgatottsága.[13][14]) 2016. május 27-én jelentették be, hogy május 30-ától, hétfőtől jelentősen átalakul a rádió arculata.[15] Új műsorokkal, új műsorvezetőkkel, új szignálparkkal és új szlogennel jelentkezett a május 30-án éjfélkor átalakult Petőfi Rádió. Az új szlogen az Életed ritmusa lett, mely Pető Zoltán, akkori csatornaigazgató szerint azt hivatott kifejezni, hogy a műsorokat igyekeztek a hallgató bioritmusához igazítani.[16] Ettől a korszaktól kezdve 5 évig a rádió állomáshangjai Endrédi Máté és Bogdányi Titanilla voltak. Több régi műsorvezető is távozott a stábból, köztük Horváth Gergely (aki évekig főszerkesztője is volt a rádiónak), Buda Márton és Juhász Bálint. Szabó Tamás, Babucs Kriszta, Leirer Tímea és Popovics László a Kossuth és a Dankó Rádiónál kaptak műsort. Juhász Bálint jelenleg a Next FM és a Rádió 7 munkatársa. Leirer Tímea később az országos Retro Rádióhoz igazolt.

2016 őszén tért vissza az Akusztik című műsor, ám az ikonikus 8-as stúdióból átköltözött az A38 Hajóra, és az ott rögzített koncerteket mutatja be, továbbá a műsor ismétlése az M2 Petőfi TV-n is látható. A rádió 2016. november 4-én lecserélte a 2013 márciusában bevezetett egységes arculatot és szignálpakkot, azonban a hírek alatt hallható zene nem változott.

A Te slágered! szerkesztés

2017. június 1-jétől Tiszttartó Titusz lett a rádió csatornaigazgatója. 2017. november 6-án ismételten megújult a rádióadó hangzásvilága, továbbá ekkor vezették be A te slágered szlogent is. A csatornaigazgató szerint a váltást az indokolta, hogy mivel a rádiós piacon dinamikus változások zajlanak, a közszolgálati küldetés mellett a legnagyobb országos zenei rádióadóként komolyan kell venniük azt, amit a hallgatók várnak tőlük.[17] 2018 elején új műsorvezetők jöttek a rádióhoz, januárban Szabó Győző csatlakozott a Talpra Magyar csapatához, majd februártól az Első Emelet énekese, Kiki, aki a a Dalra Magyart vezette.[18][19]

2018. szeptember 10-e óta a rádió hétfőnként éjfél és 1 óra között dzsesszműsort sugároz, Petőfi Jazz címmel.[20] 2019 szeptemberétől Nagy Feró csatlakozott a csapathoz, aki az 1980-as évek végén Garázs címmel már vezetett műsort a rádióban. Új műsora, a Petőfi Rock vasárnap esténként jelentkezik.[21] 2020. januárjában Sipos Dávid Günther Instagram oldalán bejelentette, hogy 8 év után távozik a rádiótól.[22] Ezzel egyidejűleg január 14-én új műsorrendet vezettek be, új napi slágerlistát indítottak és pár műsor megszűnt.[23] 2020. május 6-án Szabó Győzőt elbocsátották, így a Talpra Magyart a továbbiakban márcsak Harsányi Levente és Bikfalvi Tamás vezette.[24]

A rádió újrapozicionálása szerkesztés

Ismételt nyitás a fiatalok felé szerkesztés

2021. március 12-én online sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ismét átalakul a rádió. A Duna Médiaszolgáltató, az MTVA és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös projektének keretében a rádió stúdiója az A38 Hajóra költözik, a programban pedig jóval több kulturális műsor és magyar zene fog helyet kapni.[25] A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV új programigazgatója Béli Ádám lett 2021. április 1-jétől.[26]

A rádió zenei kínálata 2021 májusában kibővült a 2016-os átalakítás előtti zenei kínálattal, vagyis újra hallhatóak az alternatív/indie stílus képviselői, és sokkal több friss zene került rotációba. 2021 tavaszától fokozatosan kezdett megújulni hangzásában is a rádió, június 1-jén (a zenei rádió 14. születésnapján) kicserélték az általános szignálokat, majd pár héttel később bejelentették, hogy a nyárra új műsorok indulnak és két új műsorvezető, Bekker Dávid és Habóczki Máté is mikrofon elé ül; visszatért a Petőfi Összes, újra 4 órássá bővült a heti toplista és 4 új műsor is indult hétvégén.[27]

Zenében első! szerkesztés

2021 októberében kiderült, hogy az M2 Petőfi TV-vel együtt a rádió is átalakul, megújult hangzásvilággal és tartalommal jelentkeznek, a fiatal generációra fókuszálva.[28] November 3-án a rádió felvette a Zenében első szlogent, emellett új, jellemzően fiatal műsorvezetők csatlakoztak a csapathoz, többek között: Varga Gergő a Rádió 88-tól, Faragó Janka a Sláger FM-től és visszatért a régi stábból Fekete László, aki 2016 előtt a Selector című műsort vezette. Új műsorokat is indítottak: hajnali 5-kor már élő adás szól, amely után Bekker Dávid várja a hallgatókat a megújult reggeli műsorban. Esténként a kultúráé a főszerep, amely után éjfélig különböző stílusú mixek szólnak. A rádióállomás hangjai Györfi Anna és Maday Gábor voltak, a megújult szignálokban pedig Walla Fanni énekhangját lehetett hallani. Béli Ádám csatornaigazgató szerint "a Petőfi abban hisz, hogy a célközönségét - amely a fiatalokból épül fel - igazán hitelesen akkor tudja kiszolgálni, ha a tartalmakat is hozzájuk hasonló fiatalok készítik".[3] Ezzel egyidejűleg több régi műsorvezető távozott a stábból, köztük Péczeli Dóra, akkor 2008-tól, 13 éven keresztül volt a rádió munkatársa.[29] Távozott továbbá a reggeli műsorból Harsányi Levente és Bikfalvi Tamás, valamint Iller Bálint, Boros Csaba és Patkó Béla is.[3]

2022 júniusában, a pünkösdi hétvége után nyári műsorrendre váltott a rádió. "Dobd be magad a nyárba" szlogennel új műsorok indultak és több új műsorvezető csatlakozott a csapathoz; három új slágerlista, egészség és életmódmagazin, valamint alternatív zenei újdonságokat bemutató műsor is gazdagítja a rádió kínálatát.[30] Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából kulturális magazinműsor is indult Talpig Magyar – ahogy a reformkor nyomot hagy címmel a Petőfi Media Group közreműködésével és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával. "A műsoron keresztül kurrens intellektuális és zenei csemegét kínálunk a hallgatóknak, változatosan körbejárva és bemutatva a Petőfi-emlékév programjait és a reformkor máig ható szellemi örökségét" - nyilatkozta Béli Ádám.[31] Emellett új rockzenei műsor is hallható lesz, melyben a HammerWorld zenei magazin két szerkesztője várja a hallgatókat és a műfaj kedvelőit.[32] Ősztől új műsor indult Befutó címmel, melyben feltörekvő és underground előadók újdonságai kerülnek a főszerepbe, emellett a nyáron újonnan indult műsorok továbbra is hallhatóak.[33] Az Akusztik új évada megújult látvánnyal és koncepcióval tért vissza, mely az M2 Petőfi mellett a rádióban továbbra is hallható vasárnap esténként.[34]

Kiszervezett műsorgyártás szerkesztés

2022 őszén jelentették be, hogy a jövőben az MTVA helyett a Petőfi Média Group lesz a Petőfi Rádió, az M2 Petőfi és a PetőfiLIVE weboldal tartalomgyártója.[35] Mindeközben a közmédiánál leváltották Béli Ádám egykori csatornaigazgatót posztjáról, utóda egyelőre ismeretlen.[36]

2023 - Petőfi-emlékév szerkesztés

A 2021-ben bejelentett Petőfi-emlékév kapcsán tovább folytatódott a rádió átalakítása. 2023. január 1-jén, a közmédia TV- és rádiócsatornáin Petőfi Sándor-napot tartottak. Újra a költő nevéhez köthető címeket kaptak a rádió műsorai, így visszatért az éterbe a Talpra Magyar, az Egész úton - hazafelé és az Ej, mi a COOL?. A műsorrend nagyban hasonlít a 2016-os átalakítás előtti időkre: hétköznap esténként Petőfi Kult címmel hallható műsor, amelyet más-más tematikus műsorok követnek az addigi mixműsor helyett, valamint visszatért a magyar zenei újdonságokat bemutató Vadonat. Tovább folytatódott a Petőfi Média Group és a rádió együttműködése: Petőfi Podcast címmel hétfő esténként a PMG által gyártott podcastok kínálatából válogatnak, melynek műsorvezetője Péczeli Dóra, aki bő egy év kihagyás után tért vissza a rádióhoz.

A rádióra költözött az addig Manna FM-en hallható fenntarthatósági magazin, a Holnapután, melynek műsorvezetői Puskás Péter és Novák Zsombor. A műsor a Greendex online magazin gyártásában vasárnap délelőttönként hallható.[37] Itt születtem címmel turisztikai, míg Paletta címmel pedig mélyinterjú-műsor indult vasárnap esténként.

2023. április végén a Petőfi Média Group és az MTVA ismeretlen okokból szerződést bontott,[38] így májustól az IKO Brodcast Centrum Kft. készíti a rádió és a TV műsorait. Ezzel egyidejűleg megszűntek a Petőfi Média Grouphoz köthető műsorok és távozott a stábtól Péczeli Dóra és Rédl Ádám. A főszerkesztői pozíciót Dominik Zsolt vette át.

A nyár folyamán a rádió szakított az előző két év gyakorlatával és nem települtek ki a meghatározó magyar fesztiválokra, valamint története során először nem szponzorálja a STRAND Fesztivált. Azonban egyik kiemelt médiapartnere a budapesti atlétikai világbajnokságnak a közmédia többi csatornájával együtt, melyre ki is települtek.[39]

Magyar zenei rádióként szerkesztés

Petőfi Rádió - Minden magyar szerkesztés

2023. szeptember végén derült ki, hogy az új vezetés szakítani fog az addigi koncepcióval és kizárólag magyar zenét játszó adóvá alakítja a rádiót.[40] 16 év után távozott a legrégebbi zenei szerkesztő, Borcsik Attila és egy időben a stábtagok nagy részét is elbocsátották, a műsorrendet átszervezték (így az Akusztik szombaton hallható).[41] Az új iránnyal az arculat is módosult és a szlogen pedig Minden magyar lett. A rádióállomás új hangjai Bozsó Péter és Németh Borbála.

7 év után újraindult a Kultúrfitnesz című műsor, amelyet Szani Roland vezet. De nemcsak ő, hanem több új műsorvezető is érkezett a rádióhoz, többek között Király Kitti, a Best FM egykori műsorvezetője.

A Petőfi Rádió zenei stílusa és kapcsolata a közönséggel szerkesztés

2007-től egészen a 2016-os arculatváltásig a poptól a világzenéig, a rocktól a lounge-on át az urban zenékig terjedt a rádió kínálata. Az adó a 2016-os átalakításáig több száz olyan hazai és külföldi előadót mutatott be a közönségnek, akiknek a zenéjét eddig a magyar hazai rádiós piacon egyáltalán nem vagy alig játszották. Ezzel a zenei kínálattal az MR2-Petőfi Rádió továbbra is alternatívája tudott maradni a kereskedelmi rádiókban megszokott egysíkú zenei kínálatnak. A rádió a műsorszolgáltatáson kívül rendszeres turnéin mutatta be a legkedveltebb hazai koncertzenekarokat és előadókat, saját színpadaival pedig a nagyobb nyári fesztiválokon is jelen volt. A Magyar Rádió színpadán 2010-ben fellépett például a hazai underground előadók közül a Quimby, a Péterfy Bori & Love Band, a Kiscsillag, a Kozmosz, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, az Irie Maffia, a Heaven Street Seven, a 30Y, a Vad Fruttik, a Kaukázus, a Magashegyi Underground és a Barabás Lőrinc Eklektric is, akiknek a dalait az MR2 rendszeresen játszotta.[42]

2016. februárjától felhígult a zenei kínálat, az addigi színvonalas alternatív/underground műfaji vonal háttérbe szorult. Ennek a folyamatnak a zárása képpen 2016. május 30-án arculatfrissítésen esett át a rádió, azonban kiemelték, hogy a Petőfi most is a "magyar zene nagyszínpada" kíván lenni, ezt igazolja az is, hogy az előírtnál sokkal több magyar zenét játszanak és vasárnap 5 órás magyar zenei műsor hallható. Mindemellett a rádió honlapján külön aldoldalt indítottak zenekarok számára, ahova feltölthetik saját zenéiket, amelyeket belső zsűri szakmailag értékel, valamint folytatják a Nagy-Szín-Pad „tehetségmutató” programokat is. Mindemellett minden eddiginél interaktívabb műsorokkal jelentkeznek, hogy a hallgatókat minél jobban bevonják a műsorfolyamba.[16]

2017. júniusában Tiszttartó Titusz vette át a rádió programigazgatását. Nem titkolt cél volt, hogy az egyetlen országos kereskedelmi rádió megszűnése után a Petőfi legyen az ország leghallgatottabb rádiója. A rádióból egy teljesen kommersz, kiszámítható adó lett, amely teljesen eltávolodott a korábbi méltán közkedvelt Petőfi "brand"-től. Arculata és szignáljai teljesen leegyszerűsödtek, zenei kínálata az egykori Danubius Rádióhoz és Class FM-hez volt hasonló, amely két rádió programját szintén Tiszttartó vezette. Műsora nem volt összhangban az M2 Petőfi TV-vel, nem települt ki a saját nevével fémjelzett Strand Fesztiválra és Nagy-Szín-Pad-ra, és kevés kivétellel nem játszotta az ott fellépők zenéit.[43] Bár az új magyar tehetségek felkarolása továbbra is kiemelt volt[44] a Dalra Magyar Extra című műsorban, a dalok túlnyomó többsége sose került egynél többször lejátszásra.

2021 tavaszán a Béli Ádám nevével fémjelzett új vezetés szépen lassan elkezdte feltölteni a kommersz zenei irányzatot változatos, kortárs magyar és nemzetközi könnyűzenével. Előbukkantak olyan stílusok és előadók, melyeket a Petőfi Rádió nem játszott az utóbbi években, míg a friss dalok is jóval nagyobb arányban jelentek meg a rotációban. Frissült a hangzás, megjelentek újra a vételi lehetőség-szignálok, tematikus napok és a műsorvezetők is többször megszólalnak egy órában a dalok között, valamint a friss magyar zenék már nem korlátozódnak az esti és hajnali órákra. Béli Ádám akkori csatornaigazgató azt mondta, hogy a rádió azért költözik az A38 Hajóra a TV mellé, hogy így is közelebb kerüljenek a hallgatókhoz. Koncertsorozatok indítását terveznek, amelyet a TV-ben és a rádióban is bemutatnának. Céljuk, hogy újra megszólítsák a fiatal felnőtteket és minőségi tartalmat közvetítsenek.[45]

A rádió vételkörzete szerkesztés

Ultrarövidhullámon (FM) (1998-tól) szerkesztés

1998 előtti keleti URH (OIRT FM) hálózat szerkesztés

Középhullámon (1999-ig) szerkesztés

Műholdon szerkesztés

A rádió műsora műholdon is fogható.

Műhold: Thor 5
Vételkörzet: BSS04/C04
Pozíció: nyugati 1 fok
Frekvencia: 11,785 GHz
Polarizáció: Horizontális
Szimbólumsebesség: 28 MS/s
FEC: 7/8
SID: 3680

DVB-T szerkesztés

Az adás digitálisan, sztereó minőségben hallható a digitális földfelszíni TV rendszeren (DVB-T) ország teljes területén, ezt azonban csak digitális TV készülék, vagy Set-Top Box tudja dekódolni.

DAB+ (2009-2020) szerkesztés

A rádiót a 2009-ben induló DAB+ tesztadás keretében hét másik rádióval egyetemben lehetett hallgatni a DAB+ (Digital Audio Broadcsting) platformon, Budapesten és környékén, a 11D multiplexen. A DAB+ sugárzás Magyarországon 2020. szeptember 6-án megszűnt.

Műsorrend szerkesztés

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
00:00 - 00:02 Himnusz Himnusz Himnusz Himnusz Himnusz Himnusz Himnusz
00:02 - 01:00 Kultúrfitnesz

(ismétlés)

Kultúrfitnesz

(ismétlés)

Kultúrfitnesz

(ismétlés)

Kultúrfitnesz

(ismétlés)

Kultúrfitnesz

(ismétlés)

Vándorbot (ismétlés) Holnapután (ismétlés)
01:00 - 02:00 Nemzeti dal (ismétlés) Tüzesen süt le (ismétlés)
02:00 - 06:00 Csendesebben vigadjanak Csendesebben vigadjanak Csendesebben vigadjanak Csendesebben vigadjanak Csendesebben vigadjanak Csendesebben vigadjanak Csendesebben vigadjanak
06:00 - 06:30 Halló, Magyarok! Halló, Magyarok! Halló, Magyarok! Halló, Magyarok! Halló, Magyarok! Élet. Stílus Élet. Stílus
06:30 - 06:45 Hírpercek Hírpercek Hírpercek Hírpercek Hírpercek Hírpercek Hírpercek
06:45 - 08:00 Halló, Magyarok! Halló, Magyarok! Halló, Magyarok! Halló, Magyarok! Halló, Magyarok! Élet. Stílus Élet. Stílus
08:03 - 11:00 Hello, Sándor! Hello, Sándor!
11:03 - 12:00 Itthon, otthon Itthon, otthon Itthon, otthon Itthon, otthon Itthon, otthon Befordultam a konyhára Befordultam a konyhára
12:03 - 13:00 Petőfi '48 Petőfi '48
13:03 - 14:00 Hajrá, Magyarok! Hajrá, Magyarok! Hajrá, Magyarok! Hajrá, Magyarok! Hajrá, Magyarok!
14:03 - 16:00 Hazai Hazai Hazai Hazai Hazai Pihen a komp Pihen a komp
16:03 - 19:00 Petőfi csúcs Petőfi csúcs Petőfi csúcs Petőfi csúcs Petőfi csúcs
19:03 - 20:00 Mit kíván? Mit kíván? Mit kíván? Mit kíván? Mit kíván?
20:03 - 21:00 De a kocsma     Holnapután
21:03 - 23:00 Kultúrfitnesz   Kultúrfitnesz   Kultúrfitnesz   Kultúrfitnesz   De a kocsma Kultúrfitnesz  
23:00 - 24:00 Magyarock   Nemzeti dal   Vándorbot   Petőfi Kitekintő   Hazai Gitárok   Akusztik   Tüzesen süt le  

Kiegészítő információk szerkesztés

Hírek szerkesztés

A Petőfi Rádióban 6 és 22 óra közt óránként szólnak hírek, élőben. Naponta egyszer, 06:30-kor Hírpercek címmel negyedórás hírösszefoglaló hallható részletes közlekedési-, politikai-, és sporthírekkel. A hírszerkesztők az MTVA munkatársai, akik a közmédia többi rádióállomásainál is ellátják ezt a feladatot.

Magyar zenei műsorok szerkesztés

2023. október 1-jétől a rádió egész adásideje alatt magyar zenéket sugároz.

A rádió vezetői, műsorai és műsorvezetői szerkesztés

Csatornaigazgatók: szerkesztés

  • Farkas György – főszerkesztő (2006–2007)
  • Csillag János – főszerkesztő (2007–2010)
  • Borcsik Attila – zenei főszerkesztő (2007–2023)
  • Koltay Gergely – főszerkesztő (2010), intendáns (2011–2015)
  • Pető Zoltán – csatornaigazgató (2015–2017)
  • Tiszttartó Titusz – csatornaigazgató (2017–2021)
  • Béli Ádám – csatornaigazgató (2021–2022)
  • Dominik Zsolt – csatornaigazgató, főszerkesztő (2023-tól)

Műsorvezetők szerkesztés

  • Fekete László – Akusztik, Nemzeti dal, Vándorbot, Petőfi Kitekintő, Hazai Gitárok, Tüzesen süt le
  • Habóczki Máté – Halló, Magyarok!
  • Kenéz Kolos – Pihen a komp
  • Kisbali Bence – Csendesebben vigadjanak
  • Király Kitti – Élet, Stílus; Helló, Sándor!
  • Mák Kata – Itthon, otthon; Hajrá, Magyarok!; Hazai
  • Meggyesi Gábor – Csendesebben vigadjanak; De a kocsma
  • Nagy Feró – Magyarock
  • Novák Zsombor – Holnapután
  • Szikora Tamás – Petőfi csúcs, Mit kíván?, Petőfi ‘48
  • Szani Roland – Kultúrfitnesz

Korábbi műsorvezetők szerkesztés

Az alábbi műsorvezetők 2023. október 1-ig voltak a rádió munkatársai

  • Bekker Dávid – Talpra Magyar
  • Csáki Attila – Petőfi Elektrik, Petőfi Chart
  • Cselőtei László – Petőfi Rock x HammerWorld
  • Faragó Janka – Petőfitt
  • Majoros Rita – Egész úton - hazafelé, Válogatott
  • Mencseli Dóra – Petőfi Kult
  • Nagy Natasa – Talpra Magyar
  • Péczeli Dóra – Petőfi Podcast
  • Pintér Miklós – Petőfi Rock x HammerWorld
  • Rédl Ádám – Talpig Magyar, A hét lemeze
  • Szilágyi Zsolt – Egész úton - hazafelé
  • Varga Gergő – Talpra Magyar

Az alábbi műsorvezetők 2021. november 3-ig voltak a rádió munkatársai szerkesztés

2016-2021 között távozott műsorvezetők szerkesztés

Az alábbi műsorvezetők 2016. május 30-ig voltak a rádió munkatársai szerkesztés

Hírolvasók szerkesztés

  • Brieska Dániel
  • Czeglédi Edit
  • Király Erzsébet
  • Miklya György
  • Novák József
  • Tóth Éva
  • Vörös Domonkos
  • Zilai Zsuzsanna

Megszűnt műsorok szerkesztés

  • Egész úton - hazafelé (2012-2021, 2023): hétköznap és eleinte vasárnap délután jelentkező, ún. "hazakísérő műsor", friss közlekedési hírekkel.
  • Ej, mi a COOL? (2012-2016, 2023): Hétvégi műsor, a világ legfrissebb és legaktuálisabb dalaival. 2023 januárjától októberig slágerlistaként volt újra hallható hétköznap esténként.
  • Földalatti (2023): Külföldi, alternatív és indie zenekarok legjobb dalait bemutató műsor.
  • Gépház (2023): Magyar zenekarok lemezeinek készítéséről szóló műsor.
  • Itt születtem (2023): Egy-egy magyar települést és környékét bemutató műsor.
  • Petőfitt (2022-2023): Hétvégén reggel jelentkező, életmóddal foglalkozó műsor.
  • Petőfi Chart (2022-2023): A legjobb 30 dalt tartalmazó slágerlista, szombaton magyar, vasárnap külföldi előadók dalaival.
  • Petőfi Délelőtt / Délután (2023)
  • Petőfi Elektrik (2021-2023): A Petőfi Rádió hivatalos mixműsora, kezdetben naponta, később hétvégén esténként.
  • Petőfi Kult (2023): Két órás kulturális ajánló, benne filmekkel, zenei, művészeti programokkal, kulturális eseményekkel. 2016 előtt és jelenleg is Kultúrfitnesz címmel szól hasonló műsor.
  • Petőfi Paletta (2023): Beszélgetések, mélyinterjúk egy órán keresztül vasárnap esténként.
  • Petőfi Podcast (2023): A Petőfi Médua Group online tartalmait bemutató műsor.
  • Petőfi Rock - HammerWorld (2022-2023): A Petőfi Rádió és a HammerWorld magazin közös, rock- és metálzenei műsora.
  • Talpig Magyar (2022-2023): A Petőfi-emlékév hivatalos műsora a Petőfi Médua Group gyártásában.
  • Talpra Magyar (2012-2021, 2023): A Petőfi Rádió ébresztőműsora, a kezdetekben Buda Mártonnal, későbbiekben Harsányi Leventével és Bikfalvi Tamással, majd Bekker Dáviddal és Varga Gergővel.
  • Vadonat (2015-2016, 2023): Hazai újdonságokat bemutató műsor.
  • Válogatott (2021-2023): Híres sportolók kedvenc zenéit bemutató műsor.

A rádió korábbi műsorai 2022. december 31-ig szerkesztés

  • A hét lemeze (2021-2022): Külföldi és magyar előadók új lemezeit bemutató műsor, melyben gyakran vendégül látták a lemez alkotóit.
  • Adjunk neki! (2021-2022): szombaton, vasárnap és ünnepnapokon jelentkező üzenetküldő műsor.
  • Akikre büszkék vagyunk (2021-2022): Egy óra magyar zenei válogatás, minden hétvégén délután. Helyét a Boldog óra vette át hétvégén is annak megszűnéséig.
  • Azt üzente... (2021-2022): "az ország üzenetküldő műsora", minden hétköznap.
  • Boldog óra (2021-2022): Egy óra magyar zenei válogatás, kezdetben hétköznap délután, később minden nap déltől.
  • Én vagyok Te! (2021-2022): Az M2 Petőfi TV azonos című műsorának rádiós ismétlése, kulissza mögött készült interjúkkal kiegészítve, vasárnap késő esténként.
  • Hazafelé Petőfivel (2021-2022): Hétköznap délután jelentkező, ún. "hazakísérő műsor", friss közlekedési hírekkel.
  • Hétköznap Petőfivel (2021-2022)
  • Hétvége Petőfivel (2016-2022): hétvégén és ünnepnapokon jelentkező reggeli informatív műsor, beszélgetésekkel és hétvégi programajánlókkal.
  • Kakasszóra / Hajnal Petőfivel (2021-2022): Informatív, hajnali ébresztőműsor minden hétköznap 5 és 6 óra között.
  • Magas és Mély - Ráadás (2021-2022): Az M2 Petőfi azonos című műsorának rádiós ismétlése szerdán éjszakánként. A műsor a TV-ben továbbra is látható.
  • Mezgerélő (2021-2022): Kezdetben két, később egy órás kulturális ajánló, benne filmekkel, zenei, művészeti programokkal, kulturális eseményekkel.
  • Nagy magyar éjszaka (2021-2022): Éjszakai magyar zenei válogatás.
  • Szombat Délután / Petőfi Hétvége (2021-2022)
  • Petőfi Befutó (2022): Alternatív és kevésbé ismert magyar zenészek dalait bemutató műsor.
  • Petőfi Dance (2022): Egy órás mixműsor, dancezenékkel.
  • Petőfi Iránytű / Petőfi Iránytű Extra (2022): Pénteken és szombaton este jelentkező műsor, melyben a világ legfrissebb és legaktuálisabb zenei újdonságait mutatták be.
  • Petőfi Jazz (2018-2022): Egy órás dzsesszválogatás kezdetben hétfőnként, később naponta éjfél után. Dzsesszműsor a Bartók Rádióban hallható még, minden este 23 órától.
  • Petőfi Parádé (2021-2022): A Petőfi Rádió hivatalos slágerlistája, a 40 legtöbbet játszott dallal.
  • Petőfi Üzenőfal (2022): Újgenerációs, élő üzenetküldő műsor, melyet a rádió hivatalos Instagram és TikTok oldalán lehetett követni.
  • Petőfivel a reggel! (2021-2022): A Petőfi Rádió ébresztőműsora Bekker Dáviddal, Varga Gergővel és Nagy Natasával. 2021 előtt és 2023-ban újra Talpra Magyar címmel volt hallható.

A rádió korábbi műsorai 2021. november 3-ig szerkesztés

  • Adj egy ötöst! (2021): A Hétvége Petőfivel műsorban egy-egy híresség kedvenc öt dalát, és az ahhoz kötődő történeteiket mutatják be.
  • Dalra Magyar (2012-2021): kezdetben hajnali 5-kor és hétvégente délben jelentkező magyar zenei óra, majd 2016-tól vasárnap esténként jelentkező magazinműsor, melyben híres magyar előadókat látnak vendégül.
  • Dalra Magyar Extra (2018-2021): vasárnaponként, eleinte 21 majd 23 órától jelentkező műsor, melyben fiatal magyar tehetségek dalait mutatják be.
  • Egy gondolat (2021): vasárnap este 23 órától jelentkező műsor, melyben változatos zenei témákat járnak körbe együtt a vendég zenészekkel.
  • Eszembe jutottál (2016-2021): hétköznap jelentkező üzenetküldő műsor.
  • Európai TOP 40 (2016-2020): minden vasárnap az Európa szerte a legtöbbet játszott 40-es zenei toplista.
  • Éjszaka Petőfivel (2012-2021): minden éjszaka jelentkező zenei válogatás.
  • Hétvégén eszembe jutottál (2016-2021): szombaton, vasárnap és ünnepnapokon jelentkező üzenetküldő műsor.
  • Minek nevezzelek (2016-2021): hétköznap esténként jelentkező magyar zenei műsor, amelyben neves előadók új dalait mutatják be.
  • Petőfi Összes (2012-2021): minden hétköznap jelentkező műsor, a Petőfi Rádió legjobb zenéivel.
  • Petőfi TOP 15 (2020-2021): hétfőtől szombatig jelentkező, újdonságokra fókuszáló napi slágerlista.
    • Petőfi Hazai TOP 15 (2020-2021): minden vasárnap jelentkező, magyar újdonságokra fókuszáló slágerlista.
  • Petőfi TOP 40 (2016-2021): A Petőfi Rádió hivatalos slágerlistája, a 40 legtöbbet játszott dallal. A műsor később Petőfi Parádé címmel volt hallható vasárnap kora esténként, majd Petőfi Chart néven futott.
  • Petőfi TOP 100 (2017-2020): Az év legnépszerűbb 100 dalát tartalmazó slágerlista minden szilveszter délután.
  • Rontom Bontom (2016-2021): A rádió esti mixműsora, a Rontom Bontom az első órában a legfrissebb slágerek közül válogat, majd 22:03-tól kezdődő mixek tematikusan, napok szerint vannak lebontva az alábbiak szerint:
    • hétfő-kedd: deep house és nu disco,
    • szerda: tropical house és nu disco,
    • csütörtök: classic house,
    • péntek-szombat: future house, minimal és elektronikus zenék.[46]

A rádió régebbi műsorai 2007 és 2016 között szerkesztés

  • Anyám tyúkja: A Petőfi rádió műsora gyerekeknek Kardos Horváth Jánossal az Asztali c. műsor részeként hallható.
  • Asztali - Petőfi Planéta: Világzenei műsor minden vasárnap délelőtt.
  • Bombafilm: Megelőző csapás a filmvilágra. Célkeresztben: minden, ami mozog. Színes szélesvásznú, magyarul beszélő moziműsor.
  • Dalszerző: Az A38 hajóval közösen készült produkció, tehetségkutató.
  • Egy estém bárhol: bulira hangoló, programajánló műsor Juhász Bálinttal.
  • Ej, mi a COOL?: Hétvégi műsor, a világ legfrissebb és legaktuálisabb dalaival. 2023 januárjától októberig slágerlistaként újra volt hallható hétköznap esténként.
  • Eleven: Exkluzív koncertfelvételek hazai és külföldi zenei fesztiválokról és koncerthelyszínekről.
  • Grand Tour avagy az Anonim Űrhajósok Klubja: Fluor Tomi szórakoztató beszélgetős műsora zenészekkel.
  • Hajtómű: Rock, metal és blues zenei műsor.
  • Harmincak Társasága - Petőfi TOP 30: minden szombaton a Petőfin legtöbbet játszott 30-as zenei toplista
  • Harmincak Társasága - Európai TOP 30: minden vasárnap az Európa szerte a legtöbbet játszott 30-as zenei toplista
  • Kultúrfitnesz: Sokrétű, változatos és érdekes témákat feldolgozó műsor a kultúra jegyében. 2023. október 2-a óta újra hallható.
    • Dr. ZeneHouse: Milkovocs Mátyás a Neo zenekar frontemberének hangzásdiagnosztikai műsora a Kultúrfitneszben.
    • Szabadegyetem: Ismeretterjesztő műsor, beszélgetés különleges emberekkel különleges témákról, nem csak a zenéről.
  • Más-nap Petőfivel: "Kijózanító" műsor minden szombat és vasárnap délelőtt.
  • Nagyon zenész: Beszélgetés az elmúlt évek legismertebb, legtehetségesebb zenészeivel.
  • Netidők: Informatikai szakműsor a digitális technológia aktuális újdonságaival.
  • Passzport: Világzenei műsor.
  • Selector: A brit zenei élet újdonságai. A szigetország vadonatúj zenéi és zenei különlegességei minden szombaton.
    • Selector DJ: Brit DJ-k mixei egy órában a legújabb brit zenékkel.
  • Petőfi DJ Set: A Petőfi rádió rezidens DJ-inek különleges mixei minden nap éjféltől.
  • Petőfi Extra: Hazai zenekarokat és zenészeket valamint magyar zenei különlegességeket és újdonságokat bemutató műsor.
  • Petőfi TOP 50 Magyar Album: A Petőfi rádió válogatása az elmúlt évtizedek legnagyobb, legsikeresebb 50 magyar albuma.
  • Petőfi TOP 100: A rádió listája egy-egy adott zenei témakör körül.
  • Petőfi Zóna: a hét minden napján az adott műfajhoz tartozó zenei összeállítás 1 órában:
    • hétfő: World Zóna
    • kedd: Urban Zóna
    • szerda: Rock Zóna
    • csütörtök: Techno Zóna
    • péntek: Basszus Zóna
      • In Medias Bass: Wondawulf és JumoDaddy mixei és zenei összeállítása a Basszus Zónában.
    • szombat: Dance Zóna
      • Bodyrock Radio Show: Andro mixei és zenei összeállítása a Dance Zónában.
    • vasárnap: Chill Zóna
  • Személyes ügy: Beszélgetős műsor különleges emberekkel, zenészekkel a saját pályafutásukról.
  • Vadonat: Hazai újdonságokat bemutató műsor.[47] A műsor 2023. január és október között újra volt hallható szombat esténként.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Dobos Menyhért: Vezérigazgatói beszámoló: A 2010. évi CLXXXV. törvény és Közszolgálati Kódex előírásainak megvalósulásáról a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. műsoraiban 2021. Duna Médiaszolgáltató (2022. október 19.) 214. o. (Hozzáférés: 2023. január 27.) (PDF: 222 oldal )
  2. Vételi lehetőségek - Rádió. (Hozzáférés: 2020. január 13.)
  3. a b c Új arcok, új műsorok - a megújult Petőfin! (magyar nyelven). PetőfiLIVE. (Hozzáférés: 2021. november 1.)
  4. A Magyar Rádió hőskora (1925–1932)
  5. Sportműsorok
  6. Dósa, György: A magyar rádió-műsorszórás fejlődése, 1949-től a hetvenes évek közepéig. bpmk.hu, 2006. [2014. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 26.)
  7. a b c d e f Szayly József: Petőfi-affér. A fiatalok percepciójának változása a Petőfi rádióval kapcsolatban a kereskedelmi rádiók hazai indulásától napjainkig // Doktori (PhD) értekezés, Budapesti Corvinus Egyetem, Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskola., 2016. (Hozzáférés: 2016. november 17.)
  8. Szabadbölcsészet. mmi.elte.hu. (Hozzáférés: 2021. december 2.)
  9. [1]Origo – Az ORTT kevesli a közszolgálatiságot a Petőfin
  10. Szükség van az új PetőfireIndex, 2009. március 20.
  11. "Eddig minden a terv szerint halad" - Két éve született újjá az MR2-Petőfi Rádió
  12. MR1-Kossuth Rádió: Pert nyert a Magyar Rádió első fokon a médiahatóság ellen[halott link]
  13. Sajó Dávid - Életed ritmusa a többiek halála (Index.hu, 2016.05.30.)
  14. Bicsérdi-Fülöp Ádám - Három év alatt a felére zuhant a Petőfi Rádió hallgatottsága, most kívánságműsorral hoznák vissza a fiatalokat (Telex.hu, 2023.10.30.)
  15. Archivált másolat. [2016. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 30.)
  16. a b Origo: Ismert műsorvezetők, új szlogen és új hullám a Petőfi Rádiónál. http://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2016. május 30.)
  17. Petőfi Rádió - a Te slágered! Hétfőtől ez az állomás hivatalos új szlogenje (magyar nyelven). mtva.hu. (Hozzáférés: 2021. július 1.)
  18. Rádiós műsorvezető lett Szabó Győző”, 24.hu, 2018. január 5. (Hozzáférés ideje: 2018. február 7.) (hu-HU nyelvű) 
  19. https://www.mediaklikk.hu/cikk/2018/02/02/kikivel-erosit-a-dalra-magyar/
  20. kondalyukmusic (2018. szeptember 14.). „Petőfi Rádió - Petőfi Jazz [2018.09.10]”.  
  21. Petőfi Rock: Nagy Feró 10 kedvenc magyar rockzenéje (magyar nyelven). PetőfiLIVE. (Hozzáférés: 2019. szeptember 30.)
  22. Günther az Instagramon: „Kedves ismerőseim, drága barátaim! Az élet úgy hozta, hogy egy e héttől kezdve egy picit csendben maradok, mármint a rádiós munkákat…” (magyar nyelven). Instagram. (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  23. Petőfi TOP15 (magyar nyelven). PetőfiLIVE. (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  24. Itt a vége: a Petőfi Rádió elköszönt Szabó Győzőtől (magyar nyelven). Blikk.hu, 2020. május 6. (Hozzáférés: 2020. június 3.)
  25. Amit Petőfi tett, az valódi „rock and roll” (magyar nyelven). hirado.hu. [2021. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 13.)
  26. Átalakul a Petőfi Rádió (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2021. június 25.)
  27. Nagy bejelentést tett a Petőfi Rádió (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2021. június 25.)
  28. György, Víg: A zajrádiókban a múlt, a Petőfiben a jövő slágerei szólnak – mondja az új igazgató (magyar nyelven). index.hu, 2021. október 29. (Hozzáférés: 2021. november 1.)
  29. Szétválnak Péczeli Dóri és a Petőfi Rádió útjai. https://ugytudjuk.hu/. (Hozzáférés: 2021. november 1.)
  30. Dobd be magad a nyárba! - június 7-étől a péntek már hétvége! (magyar nyelven). PetőfiLIVE. (Hozzáférés: 2022. június 7.)
  31. Talpig Magyar – Új műsor vezeti fel a Petőfi-emlékévet a Petőfi Rádióban (magyar nyelven). MédiaKlikk. (Hozzáférés: 2022. június 12.)
  32. Rockzenei műsor indul vasárnaponként a Petőfi Rádióban (magyar nyelven). MédiaKlikk. (Hozzáférés: 2022. június 12.)
  33. Újdonságokkal fordul rá az őszre a Petőfi Rádió (magyar nyelven). MédiaKlikk. (Hozzáférés: 2022. szeptember 5.)
  34. ÚJ ÉVAD, ÚJ HANGZÁS, ÚJ KÖRNYEZET – MEGÚJUL AZ AKUSZTIK! (magyar nyelven). PetőfiLIVE. (Hozzáférés: 2022. szeptember 5.)
  35. Origo: Szorosabb együttműködést kötött a Petőfi Media Group és a közmédia a Petőfi-emlékév kapcsán (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2022. október 31.)
  36. Illés, Szurovecz: Telex: Leváltották a Petőfi rádió csatornaigazgatóját, de nem verik nagydobra (magyar nyelven). 444, 2022. november 4. (Hozzáférés: 2022. november 4.)
  37. Zsombor, Novák: Országos frekvenciára vált a Holnapután! (magyar nyelven). Greendex, 2022. december 28. (Hozzáférés: 2023. január 3.)
  38. KULTURA.HU: A Petőfi Media Group közleménye (magyar nyelven). kultúra.hu, 2023. május 1. (Hozzáférés: 2023. augusztus 16.)
  39. Atlétikai világbajnokság: a közmédia minden fontos pillanatot élőben közvetít ingyenes csatornáin (magyar nyelven). MédiaKlikk. (Hozzáférés: 2023. augusztus 16.)
  40. Tömeges kirúgások a Petőfi Rádiónál, 16 év után távozik a zenei szerkesztő is (magyar nyelven). telex, 2023. szeptember 29. (Hozzáférés: 2023. szeptember 30.)
  41. Zrt, HVG Kiadó: Gyakorlatilag lefejezték a Petőfi Rádiót (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. szeptember 29. (Hozzáférés: 2023. szeptember 30.)
  42. Simor Dániel, Szilágyi Máté, Lerch Júlia, Szilli Tamás - „Az volt a furcsa, hogy lehetett ilyen rádió Magyarországon” / A Petőfi Rádió sztorija (Telex.hu, 2022.03.30.)
  43. Zrt, HVG Kiadó: Majka a színpadról szólt be durván a Petőfi Rádiónak (magyar nyelven). hvg.hu, 2019. augusztus 23. (Hozzáférés: 2021. június 25.)
  44. Tiszttartó Titusz: a magyar zenei kvóta betartásával is lehet sikeres egy rádió (magyar nyelven). RADIOSITE.HU, 2018. május 31. (Hozzáférés: 2021. július 1.)
  45. Éreztem színészként valamiféle nyomást, hogy oldalt kell választanom (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2021. június 25.)
  46. Rontom Bontom – minden, amit mixműsorunkról tudni érdemes! (hu-HU nyelven). PetőfiLIVE. (Hozzáférés: 2019. szeptember 6.)
  47. MR2-Petőfi Rádió -- Műsorok. [2009. május 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 25.)

További információk szerkesztés