Nagy Andrea (festő)

(1965?) festő

Nagy Andrea (? 1965?−) magyar festőművész, díszlet- és jelmeztervező.

Nagy Andrea
Született1960-as évek
nem ismert
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
SablonWikidataSegítség

Életútja, munkássága szerkesztés

A budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett 1983-ban. Felsőfokú tanulmányokat a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatott 1983-1988 közt a díszlet- jelmeztervező szakon, festészetből Bráda Tibor volt a mestere. 1988-ban EASA ösztöndíjjal Nyugat-Berlinbe került, majd a kelet-európai országok rendszerváltásai közepette egy 12 főből álló művészcsoport vezetője lett Pásztor Erika Katalinával, feladatuk az volt, hogy egy workshop keretében megvalósítsanak egy performanszot a már omladozó Berlini falnál.

Pályájának első évtizedében főleg díszlet- és jelmeztervezőként működött, jeles munkái a következő színházakhoz és darabokhoz kötődnek:

  • Szegedi Nemzeti Színház: Don Carlos, rend.: Árkosi Árpád;
  • Szolnoki Szigligeti Színház: Szentivánéji álom, rend.: Csizmadia Tibor;
  • Oidipusz király, Koldus és királyfi, rend.: Vörös Róbert;
  • Veszprémi Petőfi Színház: Egy tisztáson, rend.: Pál István;
  • Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház: Oreszteia, rend.: Salamon Suba László;
  • Magyar Televízió: Céllövölde, rend.: Sopsits Árpád, cannes-i díjas film

Az 1990-es évek közepe óta főleg festészettel foglalkozik expresszív, figurális képeket és sorozatokat alkot nagyméretű vásznakon, ismeretesek portré-sorozatai, egy erotikus vázlatsorozata, városkép- és életkép sorozatai. Aktív és szívesen látott kiállító művész, kedveli a nem hagyományos jellegű kiállító helyeket, ahol sok a látogató.

Művészcsoportok, alkotó telepek munkáiban is részt vesz, 1987 és 1991 közt a Természetes Vészek csoport tagja Árvai Györggyel és Bozsik Yvettel, 2004 óta többször is a Szolnoki művésztelepen alkot és kiállít.

A művész 2008-as Hubay Galéria-beli tárlata kapcsán 2008-ig megtett festői útjáról így nyilatkozik egy interjúban: „Pár évvel ezelőtt indultam pop-artos sorozataimmal. Szinte évente újabb és újabb témát jártam körül, kezdve a felső tízezer party-világánál, majd áttérve graffitis, street artos jelenetekre. Legutóbbi sorozatom portré sorozat volt, emberek kutyákkal és graffitis környezetben. A mostani anyag formailag egy letisztultabb világ, a kiállításmegnyitók közönsége. Öröm volt azon spekulálni, hogy melyik jelenethez melyik kedvenc híres, világhíres kortárs alkotó festménye 'asszisztáljon'. Ez a választás határozta meg az adott festmény színvilágát is, pár esetben magát a jelenetet is.”[1]

Kiállításai (válogatás) szerkesztés

Egyéni szerkesztés

  • 2003 • Café Vian, Liszt Ferenc tér, Budapest
  • K+K Hotel Opera, Budapest
  • Angelika Kávézó, Batthyány tér, Budapest
  • 2005 • Hilton Budapest WestEnd, Váci út, Budapest
  • Hozam Klub, Eger
  • 2005-2006 • Café Vian
  • 2006 • Graffiti, Szolnoki művésztelep
  • 2006-2007 • Pop portrék, Café Vian
  • 2007 • Úr és Kutya, Kert Galéria, Szolnoki Művésztelep
  • 2008 • Kiállítás – Nagy Andrea tárlata, HUBA Galéria

Csoportos előadások, kiállítások szerkesztés

  • 2004 • RETINA - Goda Gábor: Vizuális táncszínháza, Artus stúdió, XI. ker., Sztregova u. 3., a Fonó Budai Zeneház melletti gyárépület (az alkotó-előadók közt Nagy Andrea is).
  • 2006 • Dorottya Open Show,[2] Dorottya Galéria
  • 2007 • Mézédes élet – csoportos kiállítás,[3] APRoPODIUM Galéria • Te rongyos élet – csoportos képzőművészeti kiállítás,[4] APRoPODIUM Galéria • Egy nyári mosoly - kortárs festőművészek csoportos kiállítása, HUBA Galéria[5]
  • 2009 • „Kutyául nézünk ki”,[6] Stoll’art Galéria
  • 2010 A mozgás öröme - csoportos kiállítás,[7] HUBA Galéria

Társasági tagság szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Kiállítás – Nagy Andrea tárlata, interjú Nagy Andreával, 2008, artportal.hu
  2. 2006. június 6-10. közt kiállító képzőművészek: Cseh András Koppány (festő), Naomi Devil (festő), Endrey Irma (festő), Horváth Éva Mónika (festő), Kovács-Egri Tibor (grafikus), Köves Viktória (képzőművész), Kulifay Dániel (fotós), Kulifay Gyula (fotós), Kulifay Kriszta (fotós), Moldován Gyula (festő), Nagy Andrea (festő), Navratil Judit (festő), Rung András (festő), Sipos Barbara (képzőművész), Sipos Marica (képzőművész)
  3. Kiállító művészek: Halász András, Kapolka Ági, Kupcsik Adrián, Menyhárt Tamás, Mészáros Bori, Mucius, Nagy Andrea, Nagy Sára, Ocztos István, Papageorgiu Andrea, Podmaniczky Ágnes, Tóth Timi, Zsenia Bozukova.
  4. Kiállító művészek: Halász András, Kupcsik Adrián, Nagy Sára, Zsenia Buzukova, Tóth Timi, Mucius, Mészáros Bori, Menyhárt Tamás „Menyus”, Podmaniczky Ági, Ocztos István, Papageorgiu Andrea, Nagy Andrea, Rizmayer Péter
  5. A kiállító művészek: Adorján Attila, Barabás Márton, Bóna Ottó, Dunai Edit, Gábriel Ajna, Galambos Attila, Gesztelyi Nagyzáad Zsuzsánna, Jánosházi Ágnes, Kondor Attila, Lajta Gábor, Lőrincz Tamás, Nagy Andrea, Oláh György, Reichard Ágnes, Schaller István, Székács Zoltán, Szentgyörgyi Erika, Udvardy Emese, Z. Szabó Zoltán, Zsédely Teréz
  6. A kiállító művészek: Barakonyi Zsombor (NextArt Galéria), Bartalus Sándor (Viltin Galéria), Bálind István, Engel Tevan István, Gyory Eszter, Holló Anna, Jánosi Ferenc, Kórodi Luca (Virág Judit Galéria), Nagy Andrea, Osgyányi Sára és Vén Zoltán. Továbbá a nem kortárs szekcióban Boromisza Tibor, Csíkszentmihályi Róbert, Török János és Tóth Menyhért.
  7. Kiállítók: Gábriel Ajna, Kondor Attila, Lajta Gábor, Lőrincz Tamás, Mészáros Szabolcs, Nagy Andrea, Schaller István, Sebestyén Ágnes, Sinkó István, Szentgyörgyi Erika, Udvardy Emese, Z. Szabó Zoltán, Zsédely Teréz festőművészek.

Források szerkesztés