Nagy Csongor Zsolt

(1975) erdélyi magyar színész, szinkron- és reklámszínész, előadóművész

Nagy Csongor Zsolt (Sepsiszentgyörgy, 1975. december 21.– ) Kaszás Attila-díjas erdélyi magyar színész, szinkron- és reklámszínész, előadóművész.

Nagy Csongor Zsolt
Horváth László felvétele
Horváth László felvétele
Életrajzi adatok
Született1975december 21. (48 éves)
Sepsiszentgyörgy, román
HázastársaNagy Regina
Pályafutása
IskoláiMarosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Aktív évek1998 – napjainkig
Díjai
További díjakKaszás Attila-díj
Kovács György-díj
SablonWikidataSegítség

Életpálya szerkesztés

1975-ben született Sepsiszentgyörgyön. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Szakmai tanulmányait 1994-től a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen végezte, színész szakon. 1998-ban diplomázott és egy évadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz szerződött. 1999 és 2002 között, Parászka Miklós kettős igazgatása idején tagja Csíki Játékszín társulatának és a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának is.

2002-ben, amikor a két társulat útjai elváltak, Nagy Csongor Zsolt a Harag György Társulat mellett döntött, amelynek 2011-ig volt egyik vezető színésze. Szakmai munkáját Harag György Emlékplakettel és Harag György-díjjal jutalmazta a társulat művészeti vezetése. Színészi tevékenysége mellett rádiósként is dolgozott, Rappert–Vencz Gáborral közösen vezette a szatmárnémeti City Rádió reggeli műsorát. Több erdélyi rádió számára készített reklámokat is.

Nagy Csongor Zsolt 2011. októberében Keresztes Attila akkori művészeti igazgató vezetési stílusa miatt több színésszel együtt elhagyta a Harag György Társulatot.[1]

2012 óta szabadúszó előadóművészként, zenészként, szinkron- és reklámszínészként dolgozik, különböző kulturális szervezetekkel és sajtóorgánumokkal partnerségben, illetve a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium színjátszókörét vezeti.

Szerepei[1][2] szerkesztés

Színházi szerepei szerkesztés

  • Titta-Nane, halász (Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté, r. Keresztes Attila)
  • Vaknadály, a Tengerszem ura (Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom, r. Keresztes Attila)
  • Horatio, Odrún (Fortinbras) (Kiss Csaba: Hazatérés Dániába, r. Albu István)
  • Prozorov, Andrej Szergejevics (A.P. Csehov: Három nővér, r. Keresztes Attila)
  • Göndör Sándor, szolgalegény (Tóth Ede: A falu rossza, r. Csurulya Csongor)
  • Rică Venturiano (Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka, r. Árkosi Árpád)
  • Edwin Lippert–Weilersheim herceg (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő, r. Keresztes Attila)
  • Tvorogov, Glafira udvarlója (Dosztojevszkij elbeszélése nyomán írta Láng György: Két férfi az ágy alatt, r. Csurulya Csongor)
  • Paja (Munkácsy Miklós: Mindhalálig Beatles, r. Csurulya Csongor)
  • Victor Emanuel Chandebise (Georges Feydeau: Bolha a fülben, r. Árkosi Árpád)
  • Periu (Michel André-Fényes Szabolcs-Szenes Iván: Lulu, r. Czintos József)
  • Piócás (Rideg Sándor - Timár Péter: Indul a bakterház, r. Árkosi Árpád)
  • Baczúr Gazsi (Gaál József: A peleskei nótárius, r. Schlanger András)
  • de la Coterie (Carlo Goldoni : Különös történet, r. Csurulya Csongor)
  • Pali, agitátor (Háy János: A Senák, r. Lendvai Zoltán)
  • Rendőr 2, Apa, Pincér (Hamvai Kornél: Márton partjelző fázik, r. Árkosi Árpád)
  • Hale tiszteletes (Boszorkányhajsza, Arthur Miller Salemi boszorkányok című műve nyomán, r. Uray Péter)
  • D.J.Kokó Jocó (Márai Sándor A szegények iskolája című műve alapján: A szegények iskolája, r. Árkosi Árpád)
  • Micimackó (Karinthy Frigyes fordítása alapján: Róbert Gida és barátai, r. Márk Nagy Ágota)
  • Tersánszky László (Szomory Dezső: Györgyike, drága gyermek, r. Lendvai Zoltán)
  • Rudy, jazzkarmester (Szüle Mihály-Walter László-Harmath Imre: Egy bolond százat csinál, r. Parászka Miklós)
  • Liliomfi (Szigligeti Ede: Liliomfi, r. Árkosi Árpád
  • Poins, Blunt (Falstaff, Shakespeare IV Henrik c.színműve alapján, r. Béres László)
  • Damis (Molière: Tartuffe, r. Kövesdy István)
  • Sátán (Egressy Zoltán: Portugál, r. Lendvai Zoltán)
  • Bartay (Móricz Zsigmond: Búzakalász, r. Parászka Miklós)
  • Jepihodov (Csehov: Cseresznyéskert, r. Árkosi Árpád)
  • Herceg (Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Imre: A padlás, r. Horányi László)
  • Divatárus (Molnár Ferenc: Egy, kettő, három, r. Parászka Miklós)
  • Luigi del Soro (Vajda K.: Anconai szerelmesek, r. Andrei Mihalache)
  • Tybalt (Shakespeare: Romeo és Júlia, r. Parászka Miklós)
  • László király (Páskándi Géza: László, szent király, r. Parászka Miklós)
  • Ludas Matyi (Fazekas Mihály-Móricz Zsigmond-Bessenyei István: Ludas Matyi Csíkországban, r. Bessenyei István)
  • Fiú (Ivantcsits Tamás: A tékozló fiú, r. Buzogány Béla)
  • Gálfi Bence (Tamási Áron: Ősvigasztalás, r. Bocsárdi László)

Vendégjáték szerkesztés

Filmszerepei szerkesztés

Díjai szerkesztés

  • 2003 - Harag György Emlékplakett
  • 2007 - Kisvárdai Várszínház alakítási díja
  • 2010 - Harag György-díj
  • 2018 - Kaszás Attila-díj[3]

Hivatkozások szerkesztés

  1. Archivált másolat. [2016. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 19.)
  2. http://theater.hu/?mode=portre&szemely_id=5625
  3. Nagy Csongor Zsolt kapta az idei Kaszás Attila-díjat”, Színház.hu (Hozzáférés: 2018. szeptember 8.) (hu-HU nyelvű) 

Források szerkesztés