Nagy István (író)

(1904-1977) erdélyi magyar író, a Román Akadémia tagja

Nagy István álneve Gyökér István (Kolozsvár, 1904. február 22. – Kolozsvár, 1977. április 24.) erdélyi magyar író, a Román Akadémia tagja, Nagy Károly pedagógus apja.

Nagy István
Élete
Született 1904. február 22.
Kolozsvár
Elhunyt 1977. április 24. (73 évesen)
Kolozsvár
Sírhely Házsongárdi temető
Gyermekei Nagy Károly
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) próza
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy István témájú médiaállományokat.

Élete szerkesztés

Munkáscsaládban született, a Fellegvár sziklalakásainak egyikében, a Sáncalján nőtt fel. Az elemi iskola ötödik osztályát félbehagyva asztalosmesterséget tanult. 1920-ban a gyufagyárban inassztrájkot szervezett, 1922-ben a bútorgyárban szakszervezeti főbizalminak választották. Vándormunkásként dolgozott Bukarestben, Brăilán és Galacon. Visszatérve Kolozsvárra bútorasztalos lett és részt vett a Román Munkássegély szervezésében. 1933-34-ben Józsa Bélával szerkesztette és írta az Írjatok! című kommunista szépirodalmi lapot. Munkásmozgalmi tevékenysége következtében megjárta Jilava és Doftana börtöneit. 1940-ben munkaszolgálatra hívták be, majd Caracalba internálták. 1943-ban részt vett a szárszói konferencián. 1945-ben főszerkesztője volt a Képes Újságnak, 1945 után a Román Munkáspárt kolozsvári tartományi bizottságának tagja lett, majd nemzetgyűlési képviselő. 1948-1952 között a Bolyai Tudományegyetem tanára és rektoraként működött. 1952-ben felfüggesztették párttagságát azzal az indokkal, hogy együttműködött a fasiszta népi írókkal. 1954-ben rehabilitálták, 1955-ben állami díjjal tüntették ki.

Első írásait a Gaál Gábor szerkesztette Korunk, a Józsa Béla szerkesztette Szolidaritás és a kolozsvári Világosság közölte. 1936-ban Özönvíz előtt című drámájával díjat nyert az Erdélyi Helikon pályázatán. Munkatársa volt a Magyar Csillagnak, a Kelet Népének, a Szabad Szónak és a Népszavának.

Pályájának és műveinek megismertetéséhez jelentős mértékben hozzájárult Abafáy Gusztáv.

Művei szerkesztés

 
Nagy István kollégáival a Bolyai Egyetemen
 
Sírja a Házsongárdi temetőben
  • Mivé lettek?; szerzői, Cluj-Kolozsvár, 1932
  • Földi Jánost bekapta a város, kisregény, Kolozsvár, 1932
  • Nincs megállás, regény, Kolozsvár, 1933
  • Vékony az ajtó, novellák, Kolozsvár, 1934
  • Külváros, Kolozsvár, 1939
  • Oltyánok unokái I. Kolozsvár, 1941, I-II. Budapest, 1941
  • A szomszédság nevében, regény, Budapest, 1941
  • A Boldog utcán túl, elbeszélések, Budapest, 1943
  • A föld hazahív...; Központi Sajtóvállalat, Bp., 1943 (Új Élet regénytár 322.)
  • Aki lemaradt a hajóról; Aurora, Bp., 1943
  • Ami mindennél erősebb...; Központi Sajtóvállalat, Bp., 1944 (Új Élet regénytár 341.)
  • ...és csend lett újra; Központi Sajtóvállalat, Bp., 1944 (Új Élet regénytár 345.)
  • A kövérek százada; Móricz Zsigmond Kollégium, Kolozsvár], 1945 (Kis magyar írások)
  • Bérmunkások, munkásjellemek, Kolozsvár, 1945
  • Özönvíz előtt, dráma, Kolozsvár, 1945)
  • Ember a jég hátán, kisregény, Kolozsvár, 1945
  • Leggonoszabb ellenségünk a sovinizmus; Igazság, Kolozsvár, 1946
  • Réz Mihályék kóstolója, regény, Budapest, 1946
  • Erdélyi úton, cikkgyűjtemény, Kolozsvár, 1947
  • A gyár ostroma, színdarab, Kolozsvár, 1947
  • Nincs megállás. Két kisregény; Nyugat, Bp., 1948
  • Minden jog a szerzőé, kisregény, 1950
  • Egy év a harmincból, regény, 1951
  • A legmagasabb hőfokon, regény, 1952
  • Ünnep a mi utcánkban, novellák, 1952
  • A mi lányaink, regény, 1954
  • Huszonöt év I-II., karcolatok, novellák, elbeszélések, 1956
  • A harc hevében, irodalmi vallomások és észrevételek, Marosvásárhely, 1957
  • Hetedhét országon keresztül Indiába, riportkönyv, 1957
  • Szívesen, máskor is, novellák, 1959
  • Az asztalos meséje. Elbeszélések; Ifjúsági, Bukarest, 1959
  • Ácsék tábort vernek, ifjúsági regény, 1961
  • Íróavatás, vallomások, 1961
  • Nézd meg az anyját..., vígjáték, 1964
  • Szépségverseny, novellák, 1964
  • Városi hétköznapok, regény, 1964
  • Sáncalja, önéletrajzi regény I., 1968
  • Ki a sánc alól, önéletrajzi regény II., 1969
  • Hogyan tovább? önéletrajzi regény III., 1971
  • A piros szemű kiskakas. Novellák; bev. Sőni Pál; Dacia, Kolozsvár, 1972 (Tanulók könyvtára)
  • Az aranykakas krónikája. A Dermata cipő- és bőrgyár története, Kolozsvár, 1971
  • Szemben az árral. Önéletrajzi regény. 1935–1944; Kriterion, Bukarest, 1974
  • Az asztalos meséje. Az író meséi. Novellák, elbeszélések; bev. Szász János; Creangă, Bukarest, 1985
  • Kilincselők; vál., előszó Mózes Attila; Kriterion, Bukarest, 1988
  • Aki lemaradt a hajóról; Hét Krajcár, Bp., 2004

Források szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés