Nagy Kati (rendező)

magyar rendező

Nagy Kati (névváltozata: Nagybaczoni Nagy Kati; korábbi neveː Pesty-Nagy Kati; Budapest, 1975. március 18. –) magyar rendező. Válása után , és Szülei halálát követően Édesapja születési nevét használja, azaz Nagybaczoni Nagy Katiként ír, rendez, publikál, Édesapja iránti tiszteletét kifejezve.

Nagy Kati
SzületettNagy Katalin
1975. március 18. (49 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaPesty László (elváltak)
SzüleiNagy Ferenc
Foglalkozásaszínházi rendező
Iskolái

A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy Kati témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

1975-ben született. Édesapja Nagy Ferenc karmester volt.[1] 1989–1993 között az Eötvös József Gimnázium tanulója volt. 1993-tól a Madách Színházban dolgozott színészként és rendezőasszisztensként. Itt sokat tanult Kerényi Imre rendező-igazgatótól.[2] 1999–2004 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakos hallgatója volt, Szinetár Miklós osztályában.[3][4] 2004-től több színházban és produkcióban is dolgozik. Rendezett Debrecenben, Kecskeméten, Kaposváron, Tatán, Tatabányán, Békéscsabán, főrendezője volt a Király Színháznak, 2010. óta számos darab szerzőjeként is jelentkezik, ebből az egyik legfontosabb a Vörös Rébék musicalballada, de Rost Andrea életpályáját is költői színmű keretében írja meg, a Díva és a Férfi(ak) címmel. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem művésztanára, gyakorlati és elméleti tárgyakat is oktat. Korábban tanított a Kaposvári Egyetem látványtervező szakán.[5] A Pesti Broadway Stúdió tanára volt.[6]

Férje Pesty László publicista volt.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Rádió, Broadway: Bemutató - Kecskés Tímea vendége Pesti Nagy Katalin. Mixcloud. (Hozzáférés: 2019. május 22.)
  2. hatoscsatorna műsorai (2018. augusztus 24.). „Nagykörút 2018.08.18. III. rész. hatoscsatorna”.  
  3. http://szfe.hu, SZFE-: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Nagy Katalin (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2019. május 22.)
  4. IGÉNYES SZÓRAKOZTATÁS - FÉNNYEL TELT GONDOLKODTATÁS. (Hozzáférés: 2019. május 22.)[halott link]
  5. Nagy Kati (magyar nyelven). PORT.hu. (Hozzáférés: 2019. május 22.)
  6. Vasutas Zene és Képzőművészeti Iskola - Tanárok. www.vasutaszeneiskola.hu. (Hozzáférés: 2019. május 22.)

További információk szerkesztés