Nagy Töhötöm

(1908–1979) filozófus, jezsuita szerzetes, római katolikus pap
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. november 26.

Nagy Töhötöm Sándor (Bozitópuszta, 1908. június 23.Budapest, 1979. február 21.) jezsuita szerzetes, szervező, szabadkőműves, közíró.

Nagy Töhötöm
Született1908. június 23.
Bozitópuszta
Elhunyt1979. február 21. (70 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaszerzetes
Tisztségebíboros
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy Töhötöm témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Gyermekkora és tanulmányai

szerkesztés

Nagy Töhötöm Sándor 1908-ban a bánsági (akkoriban Torontál vármegyei) Magyarcsernye községhez tartozó Bozitópusztán született, Nagy Vilmos MÁV-alkalmazott és Varga Margit[1] gyermekeként, gyökereit tekintve székely eredetű családba. Gyermekkorát az erdélyi Déva közelében fekvő Piskiben töltötte. Középiskolai tanulmányait Gyulafehérváron kezdte meg a katolikus Főgimnáziumban, majd a trianoni határváltozások, Erdély elcsatolása miatt a kisújszállási református gimnáziumban fejezte be.

Az érettségi vizsgát követően, 1926-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem-földrajz szakos tanulmányokat kezdett, de hamarosan kérte felvételét a jezsuita rendbe. A noviciátus két esztendejét a rend érdi házában töltötte. 1928-tól három évig a rend szegedi bölcsészeti főiskoláján tanult filozófiát. 1931-től, a jezsuita képzési gyakorlatnak megfelelően három évig nevelő tanárkodott Kalocsán, a Szent István Kollégiumban. Ezután teológiai tanulmányokat folytatott, 1935-ben az Innsbrucki Egyetem hittudományi karán, majd később Szegeden. Közben, 1937-ben szentelték pappá.

Tevékenysége Magyarországon

szerkesztés

Rendtársa, Kerkai Jenő, hamarosan munkatársnak hívta az 1935-ben elindított, a parasztifjúság képzését és keresztény szociális tanokat életre váltani kívánó KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) szervezésére és a szegedi Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete (munkás érdekvédelmi szervezet) vezetésére.[2]

1938-ban a Hivatászervezet elnöke volt 1939 nyaráig. 1939 őszétől a jezsuita képzés úgynevezett harmadik próbaévét (probáció) a rend firenzei házában töltötte.

1940 nyarán visszatért Magyarországra. Ezután a budapesti központból folytatta sikeres szervezőmunkáját a KALOT-ban, amelynek a negyvenes évek első felében már 20 népfőiskolája volt, több mint 3000 tagegyesülettel rendelkezett, és tagjainak száma (a pártoló tagokkal együtt) elérte a félmilliót. Szervezőmunkájával párhuzamosan a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen néprajzot hallgatott. 1944 januárjában tette le rendjében az örök-, februárjában pedig az úgynevezett negyedik fogadalmat.

A második világháború idején az ő tárgyalásai eredményezték, hogy a KALOT, bár csatlakoznia kellett a Levente-mozgalomhoz, de azon belül megőrizhette a teljes önállóságát. A szovjet csapatok közeledtekor a frontvonalon átszökve[3] vette fel a kapcsolatot a Vörös Hadsereg vezetőségével annak érdekében, hogy a későbbiekben is biztosítva legyen a KALOT működése. Ezt átmenetileg sikerült is elérnie, egészen 1946 augusztusáig, amikor a kommunista irányítás alatt álló államhatalom a KALOT működését is betiltotta.

De nem csak a KALOT érdekében járt el Nagy Töhötöm és néhány rendtársa. 1945-ben és 1946-ban ötször szökött át a határon, hogy közvetítsen egyrészt a Vatikán és a magyar egyház, másrészt a Vatikán és a szovjetek között, hogy sikerüljön kialakítani olyan „modus vivendit”, melynek keretén belül az elvek feladása nélkül is élheti a katolikus egyház a maga életét a szovjet, illetve a magyar kommunista befolyás alatt álló országokban. 1946-ban vatikáni diplomáciai útlevelet is kapott.

Nagy Töhötömnek is szerepe volt abban, hogy 1945 őszén XII. Piusz pápa Mindszenty Józsefet nevezte ki esztergomi prímásnak. A Mindszentyhez fűződő kapcsolata azonban hamarosan megromlott, mivel nem értett egyet mindenben a bíboros politikai irányvonalával. Ennek lett a következménye, hogy az egyik illegális római útját követően, 1947 elején rendi elöljárói nem haza, hanem Dél-Amerikába küldték. Így az a lehetősége is megszűnt, hogy közvetítsen a szovjet hatóságok és Vatikán között. Bár tudta, milyen nagy szükség lenne otthoni munkájára, szerzetesi engedelmességből elfogadta rendfőnöki döntést.

A dél-amerikai évek

szerkesztés
 
Nagy Töhötöm, Dél-Amerikában

Először Uruguayban, majd később Argentínában próbált a KALOT-hoz hasonló agrárszociális szervező munkát folytatni, de a dél-amerikai viszonyok között, részben a helyi egyházi vezetés ellenállása következtében, tevékenysége csekély eredménnyel járt. Ez a sikertelenség és csalódás is hozzájárult ahhoz, hogy felmentését kérte a pápától szerzetesi fogadalma és a papi kötelmek alól. A Jezsuita rendből történő kiválásakor, érdemei elismeréseként a rendfőnöktől megkapta a Gregoriana Pápai Egyetem által kiállított filozófia doktora diplomát.

A pápai hozzájárulást követően 1948-ban megnősült, egy erdélyi származású magyar asszonyt vett feleségül. Különböző dél-amerikai közép- és főiskolákon tanított filozófiát és szociológiát, több éven át a Buenos Aires-i Egyetem főkönyvtárosa volt. Az UNESCO megbízásából egy éven át szociográfiai felmérést végzett az argentin főváros nyomornegyedeiben, majd a nyomortelepekről kiválogatott 30 család számára telepes-képző tanfolyamot szervezett.

Szabadkőműves pályafutása

szerkesztés

1952-ben, Argentínában lépett be, anyai nevén, Varga Sándorként, a Szabadkőművesek társaságába, hogy belülről ismerje meg korábbi rendjének egyik fő ellenfelét. Az Estrella del Oriente (Kelet Csillaga) páholyban érte el a mester fokozatot, a San Albano (Szent Albán) páholyban pedig magas fokokat kapott. A Buenos Airesben 1961-ben magyar szabadkőművesek által alapított Kossuth páholy munkájában a kezdetektől fogva részt vett. A Jézus Társaságban és a szabadkőműves páholyokban tapasztaltak adták gerincét önéletrajzi könyvének, melyet Jezsuiták és szabadkőművesek címmel írt meg. Ennek egyik nyíltan hangoztatott célja az volt, hogy kibékítse egymással a katolikus egyházat és szabadkőművesek angolszász orientációjú istenhívő ágát. A könyv 1963-ban spanyol nyelven jelent meg Buenos Airesben, majd 1965-ben ugyanott magyarul a szerző kiadásában, 1969-ben pedig németül is kiadták Bécsben. A magyar változatot a pártállam 300 példányos „kalózkiadásban" (zárt terjesztésben) hozzáférhetővé tette káderei számára, hogy „tanulják meg, hogyan kell szervezni”. A magyar hivatalos második kiadás 1990-ben jelent meg Szegeden. Könyve nagy vihart kavart, sokan dicsérték, de még többen támadták. A Kossuth páholyból 1967-ben tagdíjtartozás ürügyén kizárták. Hazatelepedése után lakásán több keresőt is szabadkőművessé avatott, akik később részt vettek a magyar szabadkőművesség újjáélesztésében. 1972-ben nagy előadást tartott a frankfurti szabadkőművesek közt „A válságba sodródott egyház" címmel.

Újra Magyarországon

szerkesztés

1966-ban több hetet töltött Rómában és további két hónapot Magyarországon töltött. 1968-ban végleg hazatelepedett feleségével és 1949-ben született leányával együtt. Az Akadémiai Kiadó szerkesztőségében kapott állást, a Lexikon-szerkesztőség főmunkatársa lett, és emellett részmunkaidőben különböző dél-amerikai országok magyar képviseleteinek is dolgozott. Hazaköltözése után is többször járt Rómában. Minden alkalommal felkereste a jezsuiták Kúriáját, a Vatikánban pedig a magyar ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettest, és beszámolt a magyarországi egyházpolitikai helyzetről. Míg élt, a magyar hatóságok nem engedélyezték önálló műveinek hazai megjelentetését, ennek ellenére élete végéig gyűjtötte az anyagot élete tervezett fő művéhez, amelyenek alapja korábbi önéletrajzi könyvének az átdolgozása lett volna, kiegészítve a hazatérése után szerzett tapasztalatokkal, a címe pedig: „Jezsuiták, szabadkőművesek, kommunisták”. Hirtelen romló egészsége, majd halála azonban megakadályozta e tervének megvalósulását.

1979-ben hunyt el Budapesten. Halálát követően felesége és leánya visszatértek Argentínába. Nagy Töhötöm irathagyatékát az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) állományába 2013-ban bekerült dokumentumok szerint Nagy Töhötöm 1966-tól kapcsolatban állt a magyar állambiztonsági szervezettel. A magyar szervek fő célja az volt, hogy rajta keresztül dezinformálják a Szentszéket. Mivel jelenleg csak az állambiztonsági iratokból tudunk Nagy ilyen irányú tevékenységéről, a vatikáni levéltárak e korszakról szóló dokumentumai pedig még nem kutathatók, nem állapítható teljes bizonyossággal, hogy Nagy valójában (csak) a szocialista állam érdekeinek kívánt-e megfelelni vagy pedig egyházi érdekeket (is) szolgált-e.[4]

Könyvei, írásai

szerkesztés
  1. Édesanyja, Varga Margit (sz. Arad 1887 körül), 1912-ben, Nagy Töhötöm négyéves korában Piskin elhunyt. Édesapja később újra megnősült. A második feleség (Kiss Erzsébet (sz. Szolnok, 1891, elhunyt Kisújszállás, 1968) mint saját gyermekét nevelte fel Töhötömöt. E házasságból született Erzsébet nevű féltestvére. Nagy Töhötöm édesapját 1932-ben vesztette el.
  2. Kerkai már 1931-ben felkereste Nagy Töhötömöt Szegeden, beszámolt neki hosszútávú szociális terveiről, s felkérte, hogy tanulmányai alatt készüljön fel erre a munkára. S bár Nagy Töhötöm addig szónoknak készült, fellelkesedve a Kerkaival folytatott többnapos beszélgetésen, elfogadta a felkérést, és a hátralévő tanulmányi idejében valóban erre a feladatra készült. A szegedi beszélgetéssel kapcsolatban jegyezte le: „El fogunk indítani egy szociális parasztmozgalmat. Egészen alulról fogjuk kezdeni, az ifjúság megszervezésével, és a legszélesebb kulturális, gazdasági szellemi alapokon, őket magukat fogjuk fölhasználni a szervező munkára, tehát vezetőképző tanfolyamokkal fogjuk kezdeni, és évek múlásával, amint nőnek ezek a fiatalok, a mozgalom is szinte biológiai értelemben általános parasztmozgalommá fog felnőni. ... A megvalósított szociális reformok lesznek lelki hódításaink legerősebb fegyvere, és nem a prédikáció. Ezeket a reformokat önmagukért is akarjuk, mert igazságosak, és a parasztságért önmagáért is dolgozni akarunk, mert Krisztus nélkül is szeretjük őket. Egy nagy földreform lesz a célunk, de erről, ha kell, évekig hallgatni fogunk, mert a sok feudális nagyúr és főpap (a magyar katolikus egyháznak több mint egymillió holdja volt Közép-Európa legkisebb államában) leállítana bennünket. Akkor fogunk ezekkel a követelésekkel előállni, amikor már késő lesz elhallgattatni bennünket, mert már felnőttünk." (Nagy T.: Jezsuiták és szabadkőművesek, 1990-es kiadás, 100. és 101. oldal)
  3. Lásd:Nagy Töhötöm: Az arcvonalon való átszökés naplója (1944. november - december)
  4. Lásd Petrás Éva és Keresztes András e témában született írásait lentebb, a források és külső hivatkozások között.

Források és külső hivatkozások

szerkesztés