Főmenü megnyitása

Nationalmuseum

stockholmi szépművészeti múzeum

A Nationalmuseum (magyarul Nemzeti Múzeum)[* 1] Svédország egyik központi állami múzeuma, egyben legnagyobb művészeti kollekciója. Gyűjtési területe az 1500-as és az 1900-as évek közötti festészetre, szobrászatra, papíralapú művészetre, valamint a jelenkorig tartó időszak művészi kézműiparára és formatervezésére terjed ki. Kiállítóhelyein és raktáraiban hozzávetőleg 700 000 tárgyat őriznek. Stockholm központjában, a Blasieholmen félszigeten található, a főváros egyik legrégibb és leghíresebb múzeuma, a középkori királyi gyűjteményekből ered. Mai épületét Friedrich August Stüler német építész emelte a 19. század közepén; akkoriban még számos művészeti ág volt jelen a múzeum gyűjteményében, de a 20. században fokozatosan a képzőművészetekre szakosodott, számos más ország nemzeti múzeumától eltérően.

Nationalmuseum
Nationalmuseum stockholm 20050902 001.jpg
Elhelyezkedés Stockholm község
Svédország
Alapítva 1792. június 28.
Megnyílt 1792
Igazgató Susanna Pettersson (2018. augusztus – )
Építész(ek) Friedrich August Stüler
Elhelyezkedése
Nationalmuseum (Stockholm)
Nationalmuseum
Nationalmuseum
Pozíció Stockholm térképén
é. sz. 59° 19′ 43″, k. h. 18° 04′ 40″Koordináták: é. sz. 59° 19′ 43″, k. h. 18° 04′ 40″
A Nationalmuseum weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Nationalmuseum témájú médiaállományokat.

TörténeteSzerkesztés

ElőzményekSzerkesztés

Az állami műgyűjtemények kezdetei Svédországban Vasa Gusztávig nyúlnak vissza, aki a kor reneszánsz uralkodóihoz hasonlóan igyekezett műkincsekkel emelni udvara fényét. A gripsholmi kastély leltáraiból kitűnik, hogy képgyűjteménye 1529 és 1548 között 13 tételról 92-re nőtt. A mai Nationalmuseum két németalföldi, vallásos tárgyú festménye valószínűleg innen származik.[1]

Vasa Gusztáv korában a svédek számára a „külföldi művészet” szinte kizárólag észak-németországi és németalföldi munkákat jelentett. A király első felesége, Sachsen-Lauenburgi Katarina révén kapcsolatban állt az egyik legfontosabb német uralkodói házzal. Innen kerülhetett Svédországba Cranach néhány képe. Vasa Gusztáv fia és utóda, XIV. Erik svéd király a múzeum gyűjteményében már négy portréval szerepel, amiket Svédországban alkotó németalföldi mesterekkel festetett magáról.[1]

A reformáció idején a protestáns Hollandia jelentősége nőtt meg Svédország számára a katolikus Flandria rovására. II. Gusztáv Adolf esküvőjére Delftből rendeltek faliszőnyegeket, és holland mestereket hívtak meg udvari festőnek.[1]

A 17. század közepére a harmincéves háborúban a szövetséges Franciaország lett az irányadó a művészi ízlés tekintetében a nagyhatalmi státuszra emelkedő Svédországban. II. Gusztáv Adolf hatalmas hadizsákmányokkal, kierőszakolt adományokkal is gazdagította a svéd királyi gyűjteményeket, elsősorban német területekről. A király 1626-ban új rezidenciájában, a Tre Kronor palotában építészével, Caspar Pantennel külön termet építtetett a műtárgyak számára. Itt nőtt fel Krisztina svéd királynő, ezek a festmények jelentették számára az első művészi élményeket. Ő lett az első, kulturálisan igazán művelt svéd uralkodó. Udvari festőként működött nála Pierre Signac francia és Alexander Cooper angol miniatűrfestő, akiknek több munkája is fennmaradt a Nationalmuseum miniatúragyűjteményében. Krisztina szakértőket hívatott udvarába külföldről, sok vásárlással gazdagította a gyűjteményeket. Az akkor beszerzett klasszikus szobrok közül ma már csak néhány darab maradt meg, amiket annak idején díszítésként beépítettek a drottningholmi kastély homlokzatába.[1] A királynő többek között Michelangelo több rajzát is megszerezte. Lemondásakor ezeket magával vitte Rómába. Ma a haarlemi Teylers Múzeum rajzgyűjteményében tekinthetők meg.[2]

1648 nyarán, a harmincéves háború vége felé II. Rudolf osztrák császár hatalmas prágai műgyűjteménye a svédek kezébe jutott. A zsákmányban megtalálhatók voltak id. Hans Holbein, Albrecht Dürer, Tiziano, Tintoretto, Veronese, Correggio festményei, Giovanni da Bologna és Adriaen de Vries bronzszobrai, rengeteg arany, ezüst, hegyikristály, borostyán és elefántcsont műtárgy. A numizmatikai gyűjtemény több mint 20 000 darabot számlált. A kincsek elhelyezésére át kellett építeni a Tre Kronor kastélyt. Felügyeletüket Krisztina királynő udvari szabóját Johan Holmot bízta meg, aki így az első svéd múzeumi vezető lett és később Johan Leijoncrona néven nemességet kapott. A királyi gyűjtemény leltára 1652-ben készült el. A gazdag kollekció nagy része azonban elveszett a későbbiekben, mivel egy részüket Krisztina királynő lemondásakor titokban külföldre vitette, másik része pedig tűzvész áldozata lett 1697-ben. Szerencsére azonban a képek egy részét vidéki kastélyokban tartották, ezek megmaradtak későbbi Nationalmuseum számára.[2]

A 17. sz. második felében, XI. Károly svéd király idején került a gyűjteménybe két állatfestmény Frans Snyderstől, a drottningholmi leltárban megjelent két festmény Carlo Dolcitól és egy portré Rembrandttól. E század végén, a 18. század elején a gyűjtemény nagy fejlődésnek indult. A felvilágosult abszolutizmus uralkodói jóvoltából. XII. Károly svéd király azonban kivétel volt, ő csak háborúival foglalkozott, még a művészi alkotások zsákmányolásának lehetősége sem érdekelte, pedig udvari építésze, ifjabb Nicodemus Tessin, nagy tehetséget mutatott a művészetek iránt. Fia, Carl Gustaf Tessin örökölte apja tehetséget és szenvedélyét a művészetek iránt. Családi vagyonából nagy összegeket áldozott kitűnő művek vásárlására, különösen amikor Párizsban volt svéd követ. Megszerezte Canaletto, Piazzetta, Marieschi, Chardin, Crozat néhány művét, François Boucher több festményét, köztük a Vénusz diadalát. Később azonban tönkrement, képeit el kellett adnia, azokat a hitelezők elől I. Frigyes svéd király mentette meg, aki megvásárolta őket – így jutottak később ezek is a Nationalmuseum gyűjteményébe.[3]

Lovisa (Lujza) Ulrika svéd királyné, II. Frigyes porosz király húga élénken érdeklődött a művészetek iránt, csakúgy, mint férje, Adolf Frigyes svéd király. A drottningholmi kastélyt kapta nászajándékba, amit úgy építettek át, hogy külön termeket kaphasson a királyné könyvtára, műgyűjteménye és természetrajzi gyűjteménye. A gyűjtemény 1760-as leltára 286 tételt valamint 110 festményt tartalmaz, közülük kiemelkednek a királynő udvari festőjének, Gustaf Lundbergnek pasztelljei.[4]

Ulrika idő korában konfliktusba került fiával, III. Gusztávval, aki elvette tőle Drottningholmot és a műkincseket, amiket állami pénzen fizettek ki a királynénak. A király halála után aztán ez hivatkozási alap lett a gyűjtemény államosítására. III. Gusztáv főleg a színművészet iránt érdeklődött, de ő is gazdagította a király szépművészeti gyűjteményeket is, többek között két Rembrandt-portréval. A stockholmi királyi palotában egy dísztermet képtárnak rendeztetett be, mintegy 200 alkotással, amelyeket a kor szokása szerint a padlótól a mennyezetig helyeztek el a falakon. A gyűjteménynek sok főrangú látogatója volt, nem sok hiányzott megnyitásától a teljes nyilvánosság számára, amikor a király merénylet áldozata lett.[4]

A múzeum hivatalos megalapításaSzerkesztés

Az akkori nevén Királyi Múzeum alapítólevele III. Gusztáv halála után, 1792 júniusában kelt, és az intézmény ténylegesen 1794-ben nyílt meg a nagyközönség előtt. Az egy évvel korában megnyílt Louvre után ez lett a legrégibb nyilvános művészeti múzeum Itálián kívül.[5]

A gyűjteményben kezdetben csak egy svéd művész, a szobrász Johan Tobias Sergel Faun című alkotása szerepelt, ami ma a Thielska Gallerietben látható. Sergel szobrai az antik mesterművek méltó utódai voltak. A művész halála után vázlatait és tanulmányait az állam megvásárolta és külön helyezte el a Királyi Múzeumban. 1821-ben megjelent az első képes kiadvány a múzeum festményeiről és szobrairól. Az első nyomtatott katalógus 1841-ben készült el.[5]

ÉpületeSzerkesztés

Az állandósult helyhiány miatt 1844-ben az országgyűlés elé terjesztették az új Nemzeti Múzeum építésére vonatkozó javaslatot. Ebben szándékoztak elhelyezni a Királyi Múzeum svéd őskori és középkori történeti anyagát, a királyi fegyvertárat és a királyi könyvtárat is. A javaslatot a paraszti rend ellenzéséveI szemben egyetlen szavazatnyi többséggel fogadták el. Az új múzeum-palota végül 1866-ban készült el, építője a berlini Alte Nationalgalerie, a Neues Museum, valamint a Magyar Tudományos Akadémia épületének tervezője, Friedrich August Stüler volt. Az épület megformálásában a klasszicizmust és az akkoriban újra divatba jött reneszánsz formavilágát egyesítette.[5]

A gyűjtemények elhelyezéseSzerkesztés

Az új múzeumi épületben már kezdettől a művészeti, ezen belül is a festészeti gyűjtemények kapták a fő helyek nagy részét. Az első, valamint a félemeleten kialakították az olasz, németalföldi, a 18. századi francia és a svéd festészet termeit. Gunnar Wennerberg, a sokoldalú műveltséggel és tekintéllyel rendelkező, de mégis laikus politikus válogatta a kiállítás képeit; ítéletét az utókor is nagyra értékelte. Ezt az első válogatást vizsgálta felül a szakképzett művészettörténész Georg Göthe 1877-ben, és egyben elkészítette a külföldi gyűjtemény első szakszerűt katalógusát.[6]

A 19. századi, azaz kortárs svéd művészetnek két nagyobb terem jutott, egyikük, a Kupolaterem kimondottan ünnepi csarnok jellegű. A múzeumi munka fontos része lett a svédországi művészet támogatása. A svéd Művészeti Akadémia ajánlása révén élő svéd művészek munkáit is felvették a gyűjteménybe. Akkoriban főleg a nagy formátumú, akadémikus stílusú történelmi festményeket érte ez a megbecsülés, hiszen a korszellem szerint ezek segítették a nemzeti művelődést, és az ifjúság nevelését.[6]

1885-ben nagy küzdelem kezdődött a nagyrészt párizsi tapasztalatokkal rendelkező, modern fiatal festők, köztük a királyi család tagja, Jenő herceg, és a svéd akadémikus irányzat képviselői között. Sok hosszú vita után a modern irányzat győzött, és az első világháború kezdetekor a radikális csoport egyik megfontolt képviselője, Richard Bergh került a múzeum élére. Ettől kezdve mindig a múzeum szakemberei döntöttek a vásárlásokról, de jelentős adományok is tovább gazdagították a gyűjteményeket.[6]

GyűjtőmunkaSzerkesztés

A múzeum vásárlóként csak a 20. század elején lépett ki a nemzetközi művészeti piacra, a Nemzeti Múzeum Barátai nevű egyesület révén, ami Thorsten Laurin igazgató és az akkori trónörökös, Gusztáv Adolf kezdeményezésére jött létre 1911-ben. Ekkor rakták le a francia impresszionista gyűjtemény alapjait.

1927-ben miniatűr portrék gyűjteményével gazdagodott a múzeum, majd 1933-ban egy több mint 200 darabból álló orosz ikongyűjtemény került a szerzemények közé Olof Aschberg bankár ajándékaként. Az ikongyűjtemény utóbb tovább bővült, és a 21. századra a legnagyobbak közé került Nyugat-Európában. Külön részleget alkot a középkori külföldi művészet témájában a könyv- és üvegfestészet, szobor- és falikárpit-gyűjtemény. A 30-as években jelentős kínai anyagot is gyűjtöttek, de ezt később átengedték a stockholmi Kelet-ázsiai Múzeumnak. Ugyancsak „profiltisztítás” keretében adták át az 1958-ban megnyílt Moderna Museet számára a kortárs művészeti anyagot.

A múzeum avatásakor, 1866-ban a külföldi festmények számára felső világítású terem és egy kabinet-sor szolgált, száz év múlva, az 1960-as években viszont már hat nagy terem és két kabinet-sor, így a múzeum kiállítási területének kétharmadát külföldi művek foglalták el. A svéd művészet viszont a legreprezentatívabb termekbe költözött. A második világháború után az iparművészeti osztály is nemzetközi rangra emelkedett, különösen négy gótikus falkárpit érdemel említést.

A svéd állam a múzeum vásárlásaihoz rendszeresen jelentős összegekkel járul hozzá. A szaporodó gyűjtemény egy részét ideiglenesen raktárakban helyezik el, azért is, hogy helyet adjanak az egyre gyakrabban rendezett időszaki kiállításoknak, amik jelentős mértékben hozzájárulnak a múzeum bevételeihez is. A gyűjtőmunka stratégiai célja, hogy a Nationalmuseum bizonyos, jól körülhatárolt területeken a világ legjobb 10-12 múzeuma közé emelkedhessen, mivel arra saját és az ország méretei miatt nincs igazán esélye, hogy általánosságban a világ 100 legjobb szépművészeti múzeuma közé kerülhessen.

Regionális tevékenységSzerkesztés

A Nationalmuseum irányítja szervezetileg több vidéki gyűjtemény tevékenységét is, így a Läckö, az Ulriksdal és a Nynäs kastélyok múzeumait. Közülük kiemelkedik a Gripsholmi kastélyban elhelyezett, I. Gusztáv svéd király által a 16. században alapított állami portrégyűjtemény, ami 2017-ben mintegy 4600 festményt tartalmazott.

FelújításSzerkesztés

A múzeum 1866-ban emelt épülete az idők során sok tekintetben elhasználódott, különösen belső kialakítása elmaradt a modern múzeumok követelményeitől. Ezért 2013-ban bezárták és nagyméretű modernizálásba, átalakító munkába kezdtek. A megújult múzeum 2018 októberében nyílik meg a nagyközönség számára.

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A múzeum nevét a mindennapi svéd nyelvben gyakran Nationalmuseet (ejtsd kb. „Nasunalmuzéet”) formában használják, de ez a svéd nyelvtan szabályai szerint itt hibás alak.

HivatkozásokSzerkesztés

  1. a b c d Nordenfalk 9. o.
  2. a b Nordenfalk 10. o.
  3. Nordenfalk 11. o.
  4. a b Nordenfalk 12. o.
  5. a b c Nordenfalk 13. o.
  6. a b c Nordenfalk 14. o.

ForrásokSzerkesztés

  • Nordenfalk: Carl Nordenfalk: A Nemzeti Múzeum. In Carl Nordenfalk (szerk): Stockholm múzeumai. Budapest: Corvina. 1970. 9–20. o.