Főmenü megnyitása

A Neruda postása (olaszul Il postino, angol nyelvterületen The postman ) egy 1994-ben bemutatott olasz film, amely Antonio Skármeta[1] Ardiente paciencia[2][3] (magyarul Neruda postása) című könyve alapján készült.

Neruda postása
(Il postino)
1994-es francia–belga–olasz film
Rendező Michael Radford, Massimo Troisi
Producer

Mario Cecchi Gori Vittorio Cecchi Gori

Gaetano Daniele
AlapműAntonio Skármeta - Ardiente paciencia
Műfaj Romantikus, dráma
Forgatókönyvíró

Massimo Troisi Michael Radford Anna Pavignano Furio Scarpelli

Giacomo Scarpelli
Főszerepben Massimo Troisi, Philippe Noiret, Maria Grazia Cucinotta
Zene Luis Enríquez Bacalov
Operatőr Franco Di Giacomo
Vágó Roberto Perpignani
Gyártás
Gyártó Miramax Films
OrszágOlaszország
Nyelv Eredeti : olasz, spanyol
Forgatási helyszín Szicília
Játékidő 104 perc
Költségvetés 3 millió dollár (becsült)
Képarány 1,66:1
Forgalmazás
Forgalmazó Miramax Films, hazai: InterCom
Bemutató1994. szeptember: Olaszország, 1995. június: Egyesült Államok, 1995. október: Magyarország
Díj(ak) Oscar-díj a legjobb filmzenének (Louis Enrique Bacalov), BAFTA, a legjobb filmnek és legjobb filmzenének, David Lean-díj a legjobb rendezőnek (Michael Radford), Chicagói filmkritikusok díja, a legjobb idegen nyelvű filmnek, Globo d'oro – Az olasz Golden Globe – a legjobb operatőrnek és filmzenének
Korhatár12 II. kategória (F/8937/J)
Bevétel 22 millió dollár Egyesült Államok (becsült), 55 millió dollár nemzetközi (becsült)
További információk
A Wikimédia Commons tartalmaz Neruda postása témájú médiaállományokat.

A történetSzerkesztés

Az ezerkilencszázötvenes évek elején, a népszerű chilei költő, Pablo Neruda emigrációja során Olaszországba érkezik. A kis sziget, ahol idejét tölti – a filmben Cala di Sotto – él Mario, a csendes, visszahúzódó fiú akinek éppen elege lett a halászatból s munkát keres. Hamarosan postásként alkalmazzák s feladata, hogy leveleket kézbesítsen, kizárólag Pablo Neruda számára. Az olykor esetlennek tűnő Mario mély tisztelettel és egyfajta bálványként tekint a híres költőre. Kérdésekkel ostromolja, aláírást kér tőle, s a költő hatására, fokozatosan felfedezi a szavak és jelentésük mögötti szépséget. Lassan kibontakozó barátságuknak köszönhetően Mario életébe beköszönt a szerelem, s vele együtt megismeri, megszereti a költészet erejét. Mikor Neruda hazájában, a politikai helyzet enyhülésének jóvoltából újra engedélyezik beutazását, a költő szinte azonnal, boldogan útra kel. Mario ott marad szerelmével, aki később teherbe esik. Tisztelete és szeretete Neruda után mit sem változik még a környezetében levők negatív kijelentései ellenére sem. Évekkel később, amikor Neruda visszatér Olaszországba, a helyi kocsmába megy ahol Mario és a felesége dolgozott. Tudomására jut, hogy Mario fiát Pablitónak keresztelték, s hogy Mario egy tüntetésen életét vesztette évekkel korábban. Felesége megmutatja neki, Mario Nerudához idézett hangfelvételeit. A záró képsorokon Neruda a tengerparton sétál, s gondolataiban látja, amint Mariót a tüntetésen, hangosan a színpadra hívják, hogy elmondhassa, saját maga által írt versét.

A film készítése, fogadtatása és Troisi korai halálaSzerkesztés

A forgatókönyvet a film rendezője Michael Radford, Massimo Troisi és akkori élettársa Anna Pavignano írták. Zseniálisan átemelve Skármeta könyvének keretét, de hozzáadva saját egyéniségüket is. A helyszín ezúttal nem Chile és az Isla Negra hanem Olaszország. A politikai szál érintőlegesen, egyfajta háttér-információként van jelen. Központi pillérei közé közé tartozik a két férfi közt kialakult barátság, az érzelmek és az olykor bájos humor bemutatása.

A Neruda postása, bár a költészet és a szavak élményekkel teli hatását élteti, mégis halk szavú film. Érzékenyen körbejárva az egyszerűség gyönyörét, érzelemgazdag skálán, túlfűtött érzelgősség nélkül.

Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nemzetközi szinten majdnem 60 millió amerikai dollárt – ebből csak Amerikában, idegen nyelvű film létére 21 milliót – hozott világszerte, s a közel harminc filmes díj és majdnem félszáz jelölés, köztük BAFTA és öt Oscar-díj – köztük a legjobb film, legjobb férfi főszereplő – is ezt támasztja alá.

Massimo Troisi már a forgatás megkezdése előtt küzdött szívproblémáival, és sürgős orvosi beavatkozásokra volt szükség munkaképessége fenntartásához.[4] Ám Troisi, mondhatni makacsul ragaszkodott a film elkészítéséhez, s ezáltal csak halogatta – mint később kiderült – az életmentő műtétet. Előfordult, hogy le kellett állítani a forgatást rosszulléte miatt, s nem egy alkalommal dublőr helyettesítette bizonyos jelenetekben. A filmben látható, sokszor rövidnek tűnő jelenetek, néhány mondattal lezárt – egyébként nyitva hagyott – képsorok, mind-mind ezt igazolják. Ebben a kőkemény csatában azonban Torisi nyert, s 1994. június 3-án be tudták fejezni a Neruda postása forgatását. 12 órával később, mindössze fél nappal „álma” megvalósítása után, Trosi szívinfarktusban álmában meghalt.[5] Elszántságának öröksége filmtörténelmi fejezet.

ÉrdekességekSzerkesztés

A regény írója, aki színház- és filmrendezőként is aktívan tevékenykedik 1983-ban megírta, és megrendezte Ardiente paciencia (Lángoló türelem) címmel a regény első filmváltozatát, mely Amerikában 1985-ben Burning patience[6] címen jelent meg.

JegyzetekSzerkesztés

  1. (2018. november 23.) „Antonio Skármeta” (en nyelven). Wikipedia.  
  2. (2018. június 28.) „Ardiente paciencia” (en nyelven). Wikipedia.  
  3. Filer, Malva E. (1986. szeptember 1.). „Ardiente paciencia”. Hispania 69 (3), 557. o. DOI:10.2307/342755. ISSN 0018-2133.  
  4. Radford, Michael. „Massimo Troisi: the postman who always delivered”, The Guardian, 2011. március 31. (Hozzáférés ideje: 2019. február 22.) (en-GB nyelvű) 
  5. (2018. december 24.) „Massimo Troisi” (en nyelven). Wikipedia.  
  6. Burning Patience (1983)”.  

ForrásokSzerkesztés