New York állam kormányzóinak listája

Wikimédia-listaszócikk

Ez a lista az Amerikai Egyesült Államok New York államának kormányzóit sorolja föl. Az első kormányzót 1777. július 30-án iktatták be hivatalába. 2021. februárjáig 56 fő töltötte be a kormányzói feladatokat. New York állam kormányzója az állam végrehajtó hatalmának feje, s főparancsnoka New York katonai szervezeteinek. Feladata az állami törvények érvényre juttatása, ő hívja össze a New York állam törvényhozását, annak döntéseit jóváhagyja, vagy pedig vétót emel, illetve kegyelmet gyakorolhat az állam területén elkövetett bűncselekmények esetén, kivéve, a hazaárulás esetét. A kormányzó székhelye a New York State Executive Mansion épülete Albany, NY-ban található.

1788. július 26-án New York tizenegyedikként csatlakozott az Unióhoz.

A kormányzói széket négy évre lehet elnyerni, s az nincsen meghatározva, hogy egy adott személy hányszor választható újra.

Jelenleg az 56. kormányzó, a Demokrata párthoz tartozó Kathy Hochul tölti be a tisztséget.

Párthovatartozás szerkesztés

Párt Kormányzók
Demokrata 27
Republikánus 18
Demokrata-Republikánus 9
Whig 5
Föderalista 1

Adatok a kormányzókról szerkesztés

A beiktatott kormányzók között egy fő volt afroamerikai, aki egyben vak is volt (David Paterson). A kormányzói pozíciót 2016-ban Andrew Cuomo tölti be. Leghosszabb ideig az első kormányzó, George Clinton volt hivatalban, hét terminuson keresztül 21 éven át. A legrövidebb hivatali idő Charles Poletti nevéhez kötődik, aki 29 napon keresztül volt kormányzó 1942-ben.

Négy kormányzót választottak meg az Egyesült Államok elnökének (Martin Van Buren, Grover Cleveland, Theodore Roosevelt, valamint Franklin Delano Roosevelt), és hat kormányzóból lett alelnök (majd kettő alelnök később elnök is lett). Két kormányzó töltött be szolgálatot az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán, John Jay mielőtt megválasztották kormányzónak, és Charles Evans Hughes terminusának letöltése után.

Az Amerikai Egyesült Államok fennhatósága előtti kormányzók szerkesztés

Új-Hollandia vezetői (1624–1664) szerkesztés

Kép Vezető Hivatali idő kezdete Hivatali idő vége
  Cornelius Jacobsen May 1624 1625
  Willem Verhulst 1625 1626
  Peter Minuit 1626 1631
  Sebastiaen Jansen Krol 1632 1633
  Wouter van Twiller 1633 1638
  Willem Kieft 1638 1647
  Peter Stuyvesant 1647 1664

New York provincia kormányzói (1664–1783) szerkesztés

# Kép Kormányzó Hivatali idő kezdete Hivatali idő vége Megjegyzés
1   Richard Nicolls 1664 1668 katonai kormányzó
2   Francis Lovelace 1668 1673
3   Anthony Colve 1673 1674
4   Edmund Andros 1674 1683
5   Anthony Brockholls 1681 1683 katonai kormányzó
6   Thomas Dongan, 2nd Earl of Limerick 1683 1688
7   Francis Nicholson 1688 1691 katonai kormányzó
8   Jacob Leisler 1688 1691 katonai kormányzó
9   Henry Sloughter 1691 1691
10   Richard Ingoldesby 1691 1692 katonai kormányzó
11   Benjamin Fletcher 1692 1697
12   Richard Coote, 1st Earl of Bellomont 1698 1700/1
13   John Nanfan 1701 1702 helyettesként
14   Edward Hyde, 3rd Earl of Clarendon 1702 1708
15   John Lovelace, 4th Baron Lovelace 1708 1709
16   Pieter Schuyler 1709 1709 helyettesként
17   Richard Ingoldesby 1709 1709 helyettesként
18   Gerardus Beekman 1709 1710 helyettesként
19   Robert Hunter 1710 1719
20   Pieter Schuyler 1719 1720 helyettesként
21   William Burnet 1720 1728
22   John Montgomerie 1728 1731
23   Rip Van Dam 1731 1732 helyettesként
24   William Cosby 1732 1736
25   George Clarke 1736 1743 helyettesként
26   George Clinton 1743 1753
27   Sir Danvers Osborn, 3rd Baronet 1753 1753
28   James De Lancey 1753 1755 helyettesként
29   Charles Hardy 1755 1758
30   James De Lancey 1758 1760 helyettesként
31   Cadwallader Colden 1760 1762 helyettesként
32   Robert Monckton 1762 1763
33   Cadwallader Colden 1763 1765 helyettesként
34   Sir Henry Moore, 1st Baronet 1765 1769
35   Cadwallader Colden 1769 1770 helyettesként
36   John Murray, 4th Earl of Dunmore 1770 1771
37   William Tryon 1771 1774
38   Cadwallader Colden 1774 1775 helyettesként
39   William Tryon 1775 1780
40   James Robertson 1780 1783 katonai kormányzó
41   Andrew Elliot 1783 1783 katonai kormányzó

New York állam kormányzói szerkesztés

New York állam kormányzóinak listája
Kép Kormányzó Hivatali idő Párt Egyéb választott (szövetségi) tisztségei Terminus Helyettes
1   George Clinton[1] 1777. július 30.

1795. június 30.
Az Amerikai Egyesült Államok 4. alelnöke (1805-1812) 1 Pierre Van Cortlandt
2
3
4
5
6
2   John Jay[2] 1795. július 1.

1801. június 30.
A Kontinentális Kongresszus elnöke (1778–1779)
Az USA-t képviselő miniszter Spanyolországban (1779–1782)
Az Amerikai Egyesült Államok külügyi államtitkára (1784–1789)
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere (helyettesként) (1789–1790)
Az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi államtitkára (1789–1795)
7 Stephen Van Rensselaer
8
1   George Clinton[1] 1801. július 1.

1804. június 30.
Az Amerikai Egyesült Államok 4. alelnöke (1805-1812) 9 Jeremiah Van Rensselaer
3   Morgan Lewis[3] 1804. július 1.

1807. június 30.
10 John Broome
4   Daniel D. Tompkins[4] 1807. július 1.

1817. február 24.
Az Amerikai Egyesült Államok 6. alelnöke (1817–1825) 11
12[5]
John Tayler
DeWitt Clinton
13 John Tayler
5   John Tayler[6] 1817. február 14.

1817. június 30.
Philetus Swift
6   DeWitt Clinton[7] 1817. július 1.

1822. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1802–1803) 14 John Tayler
15
7   Joseph C. Yates[8] 1823. január 1.

1824. december 31.
16 Erastus Root
6   DeWitt Clinton[7] 1825. január 1.

1828. február 11.
Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1802–1803) 17 James Tallmadge, Jr.
18 Nathaniel Pitcher
8   Nathaniel Pitcher[9] 1828. február 11.

1828. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1819–1823; 1831–1833) Peter R. Livingston
Charles Dayan
9   Martin Van Buren[10] 1829. január 1.

1829. március 12.
Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1821–1828)
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere (1829–1931)
Az USA-t képviselő miniszter az Egyesült Királyságban (1831–1832)
Az Amerikai Egyesült Államok 8. alelnöke (1833–1937)
Az Amerikai Egyesült Államok 8. elnöke (1837–1841)
19 Enos T. Throop
10   Enos T. Throop[11] 1829. március 12.

1832. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1815–1816)
Az Amerikai Egyesült Államok nagykövete a Két Szicília Királyságában (1838-1841)
Charles Stebbins
20 William M. Oliver
21 Edward Philip Livingston
11   William L. Marcy[12] 1833. január 1.

1838. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1831–1833)
Az Amerikai Egyesült Államok háborús államtitkára (1845-1849)
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere (1853–1857)
22 John Tracy
23
24
12   William H. Seward[13] 1839. január 1.

1842. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1849–1861)
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere (1861–1869)
25 Luther Bradish
26
13   William C. Bouck[14] 1843. január 1.

1844. december 31.
27 Daniel S. Dickinson
14   Silas Wright[15] 1845. január 1.

1846. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1827–1829)
Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1833–1844)
28 Addison Gardiner
15   John Young[16] 1847. január 1.

1848. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1836–1837; 1841–1843) 29 Addison Gardiner
Albert Lester
Hamilton Fish
16   Hamilton Fish[17] 1849. január 1.

1850. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1843–1845)
Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1851–1857)
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere (1869-1877)
30 George W. Patterson
17   Washington Hunt[18] 1851. január 1.

1852. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1843–1849) 31 Sanford E. Church
18   Horatio Seymour[19] 1853. január 1.

1854. december 31.
32 Sanford E. Church
19   Myron H. Clark[20] 1855. január 1.

1856. december 31.
33 Henry Jarvis Raymond
20   John Alsop King[21] 1857. január 1.

1858. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1849–1851) 34 Henry R. Selden
21   Edwin D. Morgan[22] 1859. január 1.

1862. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1863–1869) 35 Robert Campbell
36
18   Horatio Seymour[19] 1863. január 1.

1864. december 31.
37 David R. Floyd-Jones
22   Reuben Fenton[23] 1865. január 1.

1868. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1853–1855; 1857–1864)
Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1869–1875)
38 Thomas G. Alvord
39 Stewart L. Woodford
23   John Thompson Hoffman[24] 1869. január 1.

1872. december 31.
40 Allen C. Beach
24   John Adams Dix[25] 1873. január 1.

1874. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1845–1849)
Az Amerikai Egyesült Államokat képviselő miniszter Franciaországban (1866-1869)
41 John C. Robinson
25   Samuel J. Tilden[26] 1875. január 1.

1876. december 31.
42 William Dorsheimer
26   Lucius Robinson[27] 1877. január 1.

1879. december 31.
43 William Dorsheimer
27   Alonzo B. Cornell[28] 1880. január 1.

1882. december 31.
44 George Gilbert Hoskins
28   Grover Cleveland[29] 1883. január 1.

1885. január 6.
Az Amerikai Egyesült Államok 22. és 24. elnöke (1885-1889; 1893-1897) 45
[30]
David B. Hill
29   David B. Hill[31] 1885. január 6.

1891. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1892–1897) Dennis McCarthy
46 Edward F. Jones
47
30   Roswell P. Flower[32] 1892. január 1.

1894. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok képviselőházának tagja (1881–1883; 1889-1891) 48 William F. Sheehan
31   Levi P. Morton[33] 1895. január 1.

1896. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok képviselőházának tagja (1879–1881)
Az Amerikai Egyesült Államokat képviselő miniszter Franciaországban (1881–1885)
Az Amerikai Egyesült Államok 22. alelnöke (1889–1893)
49 Charles T. Saxton
32   Frank S. Black[34] 1897. január 1.

1898. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1895–1897) 50 Timothy L. Woodruff
33   Theodore Roosevelt[35] 1899. január 1.

1900. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok 25. alelnöke (1901)
Az Amerikai Egyesült Államok 26. elnöke (1901–1909)
51 Timothy L. Woodruff
34   Benjamin Barker Odell[36] 1901. január 1.

1904. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok képviselőházának tagja (1895–1899) 52 Timothy L. Woodruff
53 Frank W. Higgins
35   Frank W. Higgins[37] 1905. január 1.

1906. december 31.
54 M. Linn Bruce
John Raines
36   Charles Evans Hughes[38] 1907. január 1.

1910. október 6.
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere (1921-1925)
A Legfelsőbb bíróság bírája (1910-1916)
A Legfelsőbb bíróság elnöke (1930-1941)
55 Lewis Stuyvesant Chanler
56[39]
Horace White
37   Horace White[40] 1910. október 6.

1910. december 31.
George H. Cobb
38   John Alden Dix[41] 1911. január 1.

1912. december 31.
57 Thomas F. Conway
39   William Sulzer[42] 1913. január 1.

1913. október 17.
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1895–1912) 58
[43]
Martin H. Glynn
40   Martin H. Glynn[44] 1913. október 17.

1914. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1899–1901) Robert F. Wagner
41   Charles S. Whitman[45] 1915. január 1.

1918. december 31.
59 Edward Schoeneck
60
42   Al Smith[46] 1919. január 1.

1920. december 31.
61 Harry C. Walker
43   Nathan L. Miller[47] 1921. január 1.

1922. december 31.
62 Jeremiah Wood
Clayton R. Lusk
42   Al Smith[46] 1923. január 1.

1928. december 31.
63 George R. Lunn
64 Seymour Lowman
65 Edwin Corning
44   Franklin D. Roosevelt[48] 1929. január 1.

1932. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok 32. elnöke (1933-1945) 66 Herbert H. Lehman
67
45   Herbert H. Lehman[49] 1933. január 1.

1942. december 3.
Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1949–1957) 68 M. William Bray
69
70
71
[50]
Charles Poletti
46   Charles Poletti[51] 1942. december 3.

1942. december 31.
Joe R. Hanley
47   Thomas Dewey[52] 1943. január 1.

1954. december 31.
72 Thomas W. Wallace
Joe R. Hanley
73
74 Frank C. Moore
Arthur H. Wicks
Walter J. Mahoney
48   W. Averell Harriman[53] 1955. január 1.

1958. december 31.
75 George DeLuca
49   Nelson Rockefeller[54] 1959. január 1.

1973. december 18.
Az Amerikai Egyesült Államok 41. alelnöke (1974-1977) 76 Malcolm Wilson
77
78
79
[55]
50   Malcolm Wilson[56] 1973. december 18.

1974. december 31.
Warren M. Anderson
51   Hugh Carey[57] 1975. január 1.

1982. december 31.
Az Amerikai Egyesült Államok képviselőházának tagja (1961–1974) 80 Mary Anne Krupsak
81 Mario Cuomo
52   Mario Cuomo[58] 1983. január 1.

1994. december 31.
82 Alfred DelBello
Warren M. Anderson
83 Stan Lundine
84
53   George Pataki[59] 1995. január 1.

2006. december 31.
85 Betsy McCaughey Ross
86 Mary O. Donohue
87
54   Eliot Spitzer[60] 2007. január 1.

2008. március 17.
88
[61]
David Paterson
55
 
David Paterson[62] 2008. március 17.

2010. december 31.
Joseph Bruno
Dean Skelos
Malcolm Smith
Pedro Espada
Richard Ravitch
Malcolm Smith
Richard Ravitch
56
 
Andrew Cuomo[63] 2011. január 1.

2021. augusztus 24.
Az Amerikai Egyesült Államok Lakásügyi és Városfejlesztési államtitkára (1997–2001) 89 Robert Duffy
90 Kathy Hochul
91
57
 
Kathy Hochul 2021. augusztus 24.

hivatalban[64]
New York 63. helyettes kormányzója (2015–2021) Andrea Stewart-Cousins

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b root: George Clinton. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  2. root: John Jay. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  3. root: Morgan Lewis. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  4. root: Daniel D. Tompkins. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  5. Lemondott, miután megválasztották az Amerikai Egyesült Államok alelnökének.
  6. root: John Tayler. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  7. a b root: Dewitt Clinton. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  8. root: Joseph Christopher Yates. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  9. root: Nathaniel Pitcher. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  10. root: Martin Van Buren. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  11. root: Enos Thompson Throop. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  12. root: William Learned Marcy. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  13. root: William Henry Seward. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  14. root: William C. Bouck. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  15. root: Silas Wright. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  16. root: John Young. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  17. root: Hamilton Fish. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  18. root: Washington Hunt. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  19. a b root: Horatio Seymour. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  20. root: Myron Holley Clark. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  21. root: John Alsop King. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  22. root: Edwin Denison Morgan. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  23. root: Reuben Eaton Fenton. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  24. root: John Thompson Hoffman. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  25. jlucas: John Adams Dix. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  26. root: Samuel Jones Tilden. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  27. root: Lucius Robinson. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  28. root: Alonzo Barton Cornell. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  29. root: Steven Grover Cleveland. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  30. Lemondott, miután megválasztották az Amerikai Egyesült Államok elnökének.
  31. root: David Bennett Hill. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  32. root: Roswell Pettibone Flower. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  33. MORTON, Levi Parsons - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  34. root: Frank Swett Black. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  35. root: Theodore Roosevelt. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  36. root: Benjamin Baker Odell. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  37. root: Francis Wayland Higgins. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  38. root: Charles Evans Hughes. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  39. Hughes lemondott, miután megválasztották a Legfelsőbb bíróság bírájának.
  40. root: Horace White. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  41. root: John Alden Dix. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  42. root: William Sulzer. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  43. Sulzert bizalmatlansági eljárással eltávolították és bíróság elé állították kampánycsalás miatt.
  44. root: Martin Henry Glynn. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  45. root: Charles Seymour Whitman. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  46. a b root: Alfred Emanuel Smith. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  47. root: Nathan Lewis Miller. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  48. root: Franklin Delano Roosevelt. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  49. root: Herbert Henry Lehman. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  50. Lehman lemondott, miután más állami megbízatást kapott.
  51. root: Charles Poletti. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  52. root: Thomas Edmund Dewey. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  53. root: William Averell Harriman. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  54. root: Nelson Aldrich Rockefeller. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  55. Rockefeller lemondott, amikor más állami megbízást kapott.
  56. root: Malcolm Wilson. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  57. root: Hugh Leo Carey. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  58. root: Mario Matthew Cuomo. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  59. root: George E. Pataki. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  60. root: Eliot Spitzer. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  61. Spitzer lemondott miután prostitúciós botrányba keveredett.
  62. root: David A. Paterson. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  63. root: Andrew Cuomo. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  64. Mandátuma 2023. december 31-ig tart, s indulhat újra a hivatalért. Andrew Cuomo utolsó mandátumát (összesen a 91.) fejezi be.

Források szerkesztés