Nicklas Sahl

dán énekes, dalszerző, gitáros

Nicklas Sahl (Dánia, 1997. február 19. –) dán énekes, dalszerző, gitáros.

Nicklas Sahl
Életrajzi adatok
Született1997február 19. (27 éves)
Hadsten,  Dánia
Származásdán
Pályafutás
MűfajokPop
Aktív évek2018 – napjainkig
Hangszergitár
TevékenységÉnekes, dalszerző
KiadókWarner Music Denmark
SablonWikidataSegítség

Magánélete szerkesztés

1997. február 19-én született a Favrskov községi Hadstenben. Gyerekkora óta gitározik és dalokat ír. Középiskolai tanulmányai befejezése után a fővárosba, Koppenhágába költözött.[1]

Zenei karrierje szerkesztés

Nicklas első dala, a "Hero" 2018 áprilisában debütált amelyet a dán Warner Music lemezkiadó adott ki.[2] Ugyanabban az év júniusában jelent meg "New Eyes" című dala is, amely Dániában 24 héten keresztül szerepelt a slágerlistán.[3] 2019 áprilisában jelent meg debütáló albuma, a "Planets", amely Dániában a legjobban vásárolt CD-k listáján a 15. helyre került. Az albumon összesen 6 dal szerepelt, valamint 5 akusztikus változat. Ebben az évben jelent meg "Four Walls" című dala is, majd ezt követte 2020 februárjában a "There For You" amelyet az "In The Window Frame" követett. Júliusban megjelent "Unsolvable" című dala, amelyet augusztus 7-én második albuma, követett, amely szintén az "Unsolvable" címet kapta.[4] Az összesen 11 dalt tartalmazó albumon már akusztikus változatok nem szerepeltek.

Diszkográfia szerkesztés

Stúdióalbumok szerkesztés

  • Planets (2019)
  • Unsolvable (2020)
  • God Save The Dream (2022)

Kislemezek szerkesztés

  • Hero (2018)
  • New Eyes (2018)
  • Hvis Jeg Kunne Blive Som Dig (2019)
  • Four Walls (2019)
  • There For You (2020)
  • In The Window Frame (2020)
  • Stand Out To Be Special (2021)
  • Noise (2022)

Közreműködések szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Nicklas Sahl fra Hadsten er nyeste stjerne på pophimlen: Han er ikke Mads Langer - han er sig selv (dán nyelven). favrskov.lokalavisen.dk. [2018. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
  2. Hero - Single by Nicklas Sahl (brit angol nyelven). Apple Music. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
  3. New Eyes - Single by Nicklas Sahl (brit angol nyelven). Apple Music. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
  4. Unsolvable by Nicklas Sahl (brit angol nyelven). Apple Music. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)