A Biblia leírása szerint Noé bárkája nagy méretű hajó volt, melyet Noé Isten parancsára épített,[1] hogy megmentse családját és a Föld állatvilágát az özönvíztől. A történet olvasható a Bibliában, Mózes első könyvének (Genezis) 6–9. részeiben.

Noé bárkája, ismeretlen francia mester festménye 1675-ből a Szépművészeti Múzeum, Budapest

A Biblia kronológiája szerint az Özönvíz Kr. e. 2370-ben kezdődött. A bibliakritikusok véleménye szerint a Genezisben elbeszélt bárkáról szóló történet két egymástól független elbeszélésen alapszik és a mai ismert verzió végleges formája csak a Kr. e. 5. században alakult ki. Az ortodox zsidók, a keresztények és a muszlimok is visszautasítják a fenti elméletet.[megj. 1]

A bárkatörténet gyakori témája a vallási kutatásoknak, szövegeknek. A 18. századtól a geológia és a biogeográfia is csatlakozott a kutatásokhoz. A bibliakutatók és a történészek is ásatásokat végeztek a törökországi Ararát-hegyen, ott, ahol a Biblia szerint Noé bárkája az özönvíz elmúltával földet ért.

A története

szerkesztés
 
Edward Hicks festménye Noé bárkájáról

Noé bárkájának a története a Biblia Mózes I. könyve 6-9. részeiben olvasható.

A történet szerint Isten – látva az emberek gonoszságát – szomorú volt azért, hogy "képmása" romlottá vált és úgy döntött, megtisztítja a Földet a gonoszságtól. De látta, hogy Noé becsületes, jó ember, ezért őt, feleségét, fiaikat (Sém, Hám és Jáfet) és azoknak feleségeit meg akarta menekíteni a veszedelemtől és meg akarta tenni őket a következő nemzedék atyjának. Ezért – a Ter. 6,19. szerint – megparancsolta Noénak, hogy a föld összes állatából vegyen egy-egy párt (egy hímet és egy nőstényt), hogy a vízözön elmúltával újra legyenek majd állatok a földön. A kettős eredet abban is megmutatkozik, hogy a Ter. 7,2. viszont ezt írja: „Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nőstényét; azokból a barmokból pedig, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényét.”

Mikor a bárka elkészült, Noé, családja és az állatok bevonultak a belsejébe, Isten bezárta az ajtót, majd hét nap múlva:

Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának.
– Mózes I. könyve 7. rész 11.
Egyes értelmezők szerint a „mélység forrásai felfakadának” kifejezés valószínűleg szeizmikus aktivitásra utal, ami a föld domborzatában jelentős változásokkal járt.[forrás?]

Az özönvíz ellepte a legmagasabban fekvő hegyeket is, és nem maradt életben egyetlen szárazföldi élőlény sem, kivéve a bárkán levő Noét, családját és az állataikat.

Végül pontosan öt hónap után a bárka megfeneklett az Ararát-hegy csúcsán – Ter. 7,11: Noé életének 600. évének második hónap 17. napján kezdődött az esőzés, majd a Ter. 8,4. szerint a hetedik hónap 17. napján feneklett meg. A 10. hónap első napján (Ter. 8,5.) a vizek annyira visszahúzódtak, hogy láthatóak lettek a hegyek csúcsai, ekkor Noé először egy hollót majd egy galambot engedett szabadon, de azok nem találván szárazföldet, visszatértek a bárkára. Hét nap múlva újra egy galambot engedett ki, ami egy olajfalevéllel a csőrében tért vissza a bárkához. Újbóli hét nap elteltével Noé ismét kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza, ekkor tudta meg Noé, hogy kinyithatja a bárka fedelét és kiengedte – az Úr parancsára – az állatokat is.

Az özönvíz elmúltával Isten megígérte Noénak, hogy soha többet nem fogja özönvízzel elpusztítani a föld élőlényeit. Szövetségük jelképeként szivárvány jelent meg a felhőkben (Mózes I. 9:11). Egyes elméletek szerint a fény az özönvízig egy gőzpárarétegen keresztül érkezett a földre.[2] Ez a réteg volt az ún. „felső vizek” – 1Móz 1.6 „Legyen mennyezet a víz között, a mely elválassza a vizeket a vizektől.” Ez a gőzpáraréteg szakadt a földre az özönvízkor. Ebből származott az a rengeteg víz, amely el tudta borítani a föld akkor még sokkal laposabb felszinét.[3]

A bárka leírása

szerkesztés
 
Középkori ábrázolás Noé bárkájáról
 
A bárka leírása alapján készült életnagyságú modell Kentuckyban

A bibliai leírás szerint a bárka gófer fából épült és szurokkal volt vízállóvá téve. A bárka belsejében rekeszek voltak.

A bárka hossza háromszáz sing, szélessége ötven sing, magassága harminc sing volt.[4][5] Egy ablaksor volt rajta felülről egy singre (az ókori „sing” mértékegység, amely a felnőtt átlagember könyökétől a kinyújtott kézfej középső ujjáig mért körülbelül 51,816 cm-es távolság)[5] és egy ajtaja volt oldalt. A bárka belseje három szintre oszlott és térfogata meghaladta a 40 ezer m³-t.

Hasonló mitológiák

szerkesztés

Szokásos özönvíz-érv, hogy szinte minden emberi kultúrában, egymástól függetlenül is megtalálhatók az özönvíz-történetek. Ilyen történetek egyfelől a tengerparti népek körében, tehát a tengeráraktól – szökőár, cunami, vihardagály –, tengerszint-emelkedésektől veszélyeztetett kultúrákban jellemzőek, másfelől a folyammenti földműves kultúrákban, amelyek az áradásoktól rettegtek (kivéve Egyiptomot, ahol az áradás kiszámítható és áldásos volt).

Philip Freund Myths of Creation című könyvében úgy becsüli, hogy több mint 500 Vízözön-legendát beszél el több mint 250 törzs és nép. Ezeket a legendákat az évszázadok során valószínűleg sok elképzelt eseménnyel és szereplővel szépítették. Azonban bizonyos alapvető hasonlóság valamennyiükre jellemző.[6]

A Bibliában elbeszélt történethez hasonló történeteket ismerünk a sumer mitológiában, ahol a történet arról szól, hogy Isten hogyan figyelmeztetett egy ácsot, hogy építsen egy hajót, amelyen túlélheti a közelgő vízözönt. További hasonló árvíz-bárka történeteket találhatunk sok egyéb nép hagyományában.

Az aztékok mitológiában is találunk egy ősi özönvízmondát, amelyben az áll, hogy „a fent lévő vizek egybeolvadtak a lent lévőkkel, elmosva a látóhatárt, és mindent egy időtlen, mérhetetlen óceánná téve”. Az istent, aki az esőt és a vizet uralta, Tlalocnak hívták. Az ő esőjét azonban nem lehetett olcsón megkapni, csakis „a feláldozott emberek véréért cserébe, akiknek ömlő könnyei utánozták, s ezzel szinte kiváltották az esőt” (MythologyAn Illustrated Encyclopedia).[7]

 
Képzelje el NOÉ BÁKÁJÁT az özönvíz idején.

A majáknak Mexikóban és Közép-Amerikában szintén volt saját vízözönmondájuk, amelyben egy világméretű özönvízről vagy haiyococab-ról van szó, aminek jelentése: „víz a föld felett”. A katolikus püspök, Las Casas azt írta, hogy a guatemalai indiánok a „vízözönt Butic-nak nevezik; ez a szó ’sok víz áradatát’ jelenti, s ezen a végső ítéletet értették. Úgy hiszik, hogy egy újabb Butic következik majd be, egy másik ítélet és egy másik áradat, de nem víz, hanem tűz áradata”.[8]

A hinduk szerint az emberiség ősatyja egy Manu nevű ember volt, akit Visnu hal alakban megjelenő inkarnációja, Matszja figyelmeztette az Özönvízre.[9]

1878-ban Myron Eells az Indian Legends of the Pacific Northwest című könyvében az alábbiakat jegyezte le az általa tapasztaltakról: "Miként a hébereknek, a babiloniaknak, a görögöknek, a skandinávoknak és a régi világ más népeinek, éppúgy Észak- és Dél-Amerika számos indián törzsének is megvannak a maguk özönvíz hagyományai. Amikor a legelső misszionáriusok megérkeztek, megállapították, hogy azoknak az indiánoknak megvoltak a maguk özönvíz hagyományai, és hogy egy férfi és a felesége lett megmentve egy tutajon". A China – A History in Art című könyvben azt olvashatjuk, hogy az ősi Kína egyik uralkodója, Jü volt „a győztes a Nagy Vízözön felett. Jü a vízözön vizét csatornákon át folyókba és tengerekbe vezettette, hogy népe újra benépesíthesse az országot”. A mitológia egyik szakértője, Joseph Campbell így írt a kínai „Nagy Tizek időszakáról”: „Erre a fontos időszakra, amely az özönvízzel ért véget, tíz császárt jelöl meg a korai Csou-korszakról szóló mítosz.[10]

Megjegyzések

szerkesztés

A mai napig az özönvíz történetek egyik érve volt az a tény, hogy tengeri élőlények fosszíliái a tengerszint feletti nagy magasságokban is megtalálhatók. A mai geológia, és ezen belül különösen a rétegtan is kielégítően magyarázza mindezt.[11][12]

Manapság a kutatók tízezrei dolgoznak a földi biodiverzitás feltárásán, de az élőlényfajok többségét még ma sem fedezték fel. Az eddig felfedezett kb. másfél millió faj zöme szárazföldi, ezek 2-2 példányának elhelyezésére szolgáló építmény megalkotása a mai technológiai szinten sem volna megvalósítható. Amikor Noé bárkájának legendája született, akkor az emberek alig néhány száz faj létezéséről tudtak.

A bulvársajtóban időről időre felröppenő híresztelések, miszerint az Araráton egy hatalmas, ősi hajó roncsai fekszenek, természetesen alaptalanok. Egyetlen tudományos folyóirat sem közölt még ezzel kapcsolatos dolgozatot.

Megjegyzés

szerkesztés
  1. Visszautasítják, mivel Noé zsidó volt és ha csak ő és a családja maradt életben, akkor eredetileg a földön az összes embernek zsidónak kell lennie, mivel a zsidóság anyai ágon öröklődik… ezért nem akarják a zsidók elismerni Noé létezését.

További információk

szerkesztés