Nováki Gyula

(1926–2022) magyar régész, régészeti szakíró

Nováki Gyula (Sopron, 1926. július 6.2022. október 7.)[1] magyar régész, régészeti szakíró, a nyíregyházi Jósa András Múzeum, a Soproni Múzeum, és a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeum korábbi munkatársa.

Nováki Gyula
Született 1926. július 6.
Sopron
Elhunyt 2022. október 7. (96 évesen)
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem (1947–1951, régészet)
Kitüntetései

SablonWikidataSegítség

Életrajza szerkesztés

Édesapja a Magyar Államvasutak mérnöke volt, akit munkája során többször is áthelyeztek. Kétéves volt, amikor édesapját Szombathelyre helyezték át. Itt végezte el az elemi 4 osztályát és a gimnázium 1-2. osztályát, majd a gimnázium 3. osztályát Zalaegerszegen, a 4-8. osztályt pedig Sopronban végezte el és itt is érettségizett 1945-ben. 1946-ban fél évig a Soproni Vasöntödében segédmunkás, majd 1947 januárja és 1950 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán őskori, népvándorláskori és középkori régészetet hallgatott, 1951 januárjában szerzett muzeológusi diplomát, 1963-ban pedig egyetemi doktori vizsgát tett. 1950. szeptember 20-tól 1951. március 15-ig a nyíregyházi Jósa András Múzeumban, utána 1964 végéig a Soproni Múzeumban, majd 1986 őszéig a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban dolgozott mint régész, utóbbi helyről 1986-ban ment nyugdíjba.

Szakmai pályafutása szerkesztés

Többirányú szakmai munkája során foglalkozott: Sopron és környékének régészetével és helytörténetével, a X-XII. századi vaskohászat régészeti emlékeivel és agrártörténetével (archaeobotanika, régi szántóföldek maradványai, gabonásvermek). Érdeklődését elsősorban azonban mindig az őskori és középkori földvárak foglalkoztatták. A Dunántúl és Észak-Magyarország területén számos földvárban végzett ásatást, ezek eredményeit közel száz cikkben, tanulmányban tette közzé. Több száz várat bejárt, és felkutatott a terepen. Azok egyike volt, akik kidolgozták a földvárak kormeghatározásának sajátos tipológiáját.

Az 1950-es évektől tagja a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak, 1981-től a Magyar Természetbarátok Egyesületének, 1990-től a Castrum Bene Egyesületnek, és 2006-tól tiszteletbeli tagja a Magyar Régész Szövetségnek is.

Elismerései szerkesztés

Fontosabb szakmai munkái szerkesztés

  • Sopronhorpács, templom feltárása (1957–1958)
  • Sopron, vörös sánc feltárása több helyen (1959–1962)
  • Nagygörbő-Várhegy, kora bronzkori földvár (Zala megye, 1960)
  • Zalaszentiván-Kisfaludi hegy, kora Árpád-kori sánc (Zala megye, 1961)
  • Bakonyszentlászló és Bakonyszentkirály határa, őskori és középkori várak (Győr-Moson-Sopron m., 1962–1968)
  • Abaújvár, korai magyar sánc (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1974)
  • Edelény-Borsod, korai magyar sánc (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1988–1990)
  • Tiszaalpár, bronzkori-középkori földvár sánca (Bács-Kiskun m., 1978)
  • Bölcske, bronzkori telep (Tolna m., 1965–1967)
  • Több mint 400 őskori-középkori vár felmérése

Tanulmányok, folyóiratcikkek szerkesztés

  • Fejér megye őskori földvárai. ArchÉrt 79 (1952) 3–19.
  • Zur Frage der sogenannten Brandwälle in Ungarn. ActaArchHung 16 (1964) 99–149.
  • A magyarországi földvárkutatás története. RégFüz Ser. II. 12. (1963)
  • A magyarországi vaskohászat régészeti emlékei. In: Heckenast G. – Nováki Gy. – Vastagh G. – Zoltay E.: Nováki, Gyula A magyarországi vaskohászat története a korai középkorban, Budapest 1968, 13–76.
  • Őskori és középkori várak a bakonyi Kesellő- és Zöröghegyen. VMMK 14 (1979) 75–120.
  • Tufába vágott gabonásvermek Északkelet-Magyarországon a törökkortól az újkorig. MMMK (1986-1987) 13–84.
  • A középkori Szentmihály falu földvára és szántóföldjei. ZaM 2 (1990) 209–219.
  • Középkori várak új felmérése a Mátrában. Mátrai Tanulmányok (1997) 7–19.
  • Hatyányi P., Borbála – Nováki, Gyula: Samen und Fruchtfunde in Ungarn von der Neusteinzeit bis zum 18 Jahrhundert. Agrártörténeti Szemle 17 (1975) Supplementum 1–65.
  • Nováki Gyula – Sándorfi György: Untersuchung der Struktur und des Ursprungs der Schanzen der frühen ungarishcen Burgen. ActaArchHung 33 (1981) 133–160.
  • Nováki Gyula – Sándorfi György: Nógrád megye középkori várai I-II-III. Műemlékvédelem 35 (1991) 258–257., 36 (1992) 52–58, 147–154.
  • Dénes József – Nováki Gyula: Őskori várak a Mátrában. Mátrai Tanulmányok (1995) 7–27.
  • Sárközy Sebestyén – Nováki Gyula – Sándorfi György: A történeti Abaúj-Torna megye várai (az őskortól a kuruc korig). I. Történelmi Közlemények Abaúj-Torna vármegye és Kassa múltjából úf. 1 (1997) 12–102.
  • Nováki Gyula – Tolnai Gergely: Napóleon-kori sáncerődök Ács és Nagyigmánd térségében. Castrum 12 (2010 /2) 71–102.

Publikációk szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • "Gondolják, látják az várnak nagy voltát...". Tanulmányok a 80 éves Nováki Gyula tiszteletére / Burgenkundliche Studien zum 80. Geburtstag von Gyula Nováki; szerk. Kovács Gyöngyi, Miklós Zsuzsa; Castrum Bene Egyesület, Budapest, 2006
  • Dr. Nováki Gyula régész köszöntése Archiválva 2022. február 1-i dátummal a Wayback Machine-ben