Főmenü megnyitása

Ifjúsági olimpiai játékok

(Nyári ifjúsági olimpiai játékok szócikkből átirányítva)

Az ifjúsági olimpiai játékok egy nemzetközi, több sportágat magába foglaló eseménysorozat, amelyen 14 és 18 év közötti versenyzők vehetnek részt. 2007. július 6-án a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a Guatemalavárosban tartott 119. ülésszakán döntött arról, hogy létrehozza az ifjúsági olimpiai játékokat.[1] Az olimpiai játékokhoz hasonlóan a nyári, illetve téli ifjúsági olimpiákat is négyévente rendezik meg, azonban az ifjúságiakban a téli játékok lesznek az olimpiád első, a nyáriak pedig a harmadik évében.

A NOB 2008. február 21-én hozott döntése alapján az első nyári ifjúsági olimpiának 2010. augusztus 14-től 26-ig Szingapúr adhatott otthont.[2]

A korábban már 2 „felnőtt” olimpiát is megrendező ausztriai Innsbruck kapta az első téli ifjúsági olimpia rendezési jogát.

Tartalomjegyzék

Az ifjúsági olimpiai játékok helyszíneiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. NOB-döntés: lesz Ifjúsági Olimpia”, hvg.hu, 2007. július 6. (Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 16.) 
  2. a b Szingapúr rendezi a 2010-es ifjúsági olimpiát”, stop.hu, 2008. február 21. (Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 17.) [halott link]
  3. Innsbruckban lesz az első ifjúsági téli olimpia”, sportgeza.hu, 2008. december 12. (Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 17.) 
  4. Kína: Nancsing rendezheti meg a 2014-es ifjúsági olimpiát”, nemzetisport.hu, 2010. február 10. (Hozzáférés ideje: 2012. február 16.) 
  5. Lillehammer rendezi a 2016-os ifjúsági téli olimpiát”, hvg.hu, 2011. december 7. (Hozzáférés ideje: 2011. december 12.) 
  6. Ifjúsági olimpia: Buenos Aires rendezi a 2018-as nyári eseményt”, Sport365.hu, 2013. július 4. (Hozzáférés ideje: 2013. július 4.) 
  7. Téli olimpia. Peking rendezheti meg a 2022-es játékokat (magyar nyelven). nemzetisport.hu, 2015. július 31. (Hozzáférés: 2015. augusztus 2.)
  8. Döntött a NOB: a szenegáli Dakar lesz a következő ifjúsági olimpia házigazdája”, olimpia.hu, 2018. október 8. (Hozzáférés ideje: 2018. október 9.) 

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés