Nyíregyháza Spartacus FC

labdarúgó-egyesület Magyarországon

A Nyíregyháza Spartacus FC egy nyíregyházi labdarúgócsapat, mely 1928-ban alakult. A klub fennállása során 13 szezont töltött eddig a Magyar labdarúgó-bajnokság első osztályában. A csapat a Sóstói úti Stadionban játssza hazai mérkőzéseit. A klub hivatalos színe a piros és a kék, de tradicionális okok miatt gyakran megjelenik a fehér is. Mátyus János irányításával a Szpari hiába végzett a 12. helyen az első osztályban a 2014-15-ös szezonban, ugyanis az MLSZ a klub licencproblémái miatt az NB III-ba száműzte az együttest. A harmadosztály megnyerése után jelenleg az NB I-be való feljutásért harcolnak a másodosztályban, melynek négyszeres bajnokai.

Nyíregyháza Spartacus
Csapatadatok
Teljes csapatnév Nyíregyháza Spartacus
Football Club
Becenév Szpari
SzékhelyNyíregyháza, Magyarország
Alapítva1928
Klubszínek piros-kék
Stadion Sóstói úti stadion
Bajnokság Magyar NB II
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
Nyíregyháza Spartacus honlapja

TörténeteSzerkesztés

Kezdetek és az aranykorszakSzerkesztés

A gárda 1928-ban alakult meg. Nyíregyházán a kezdetektől fogva több futballcsapat létezett. 1959-ben a Spartacus és az Építők fúziójaként alakult újjá az egyesület, Nyíregyházi Spartacus néven.

A hatvanas évek elején a Szpari megnyerte a bajnokságot, és feljutott az NB II-be, ami ma a harmadosztályt jelenti. Néhány év múlva NB I/B-ben szerepelt a gárda, a mai másodosztályban. A teljesség igénye nélkül nézzük, kik szerepeltek a hatvanas években a Szpari színeiben:

Bakos védett, később Pilcsuk lett a hálóőr, Kovacsics, Páll Cini, Papp Szuszka, Szokol, Kaskötő, Ignéczi, Nagy, Harcsa, Groholy, Csemiczky.

Őket nyugodtan nevezhetjük a hatvanas évek aranycsapatának. Sajnos, a gárda 1968-ban kiesett az NB I/B-ből. 1973-ban a Spartacus egyesült a Nyíregyházi Petőfivel, 1977-ben pedig a Nyíregyházi Spartacus Petőfi és az NYVSC egyesüléséből létrejött a Nyíregyházi Vasutas Spartacus SC. Az újabb aranyfejezet a város fociéletében a nyolcvanas évektől kezdődött el. Temesvári Miklóst nevezték ki edzőnek.

Először az élvonalbanSzerkesztés

Az 1979/80-as bajnokságtól mindenki azt várta, hogy a nyíregyházi labdarúgás történetében először feljut az első osztályba. Ez be is jött, mert a Szpari 10 pontos előnnyel nyerte a bajnokságot. Nem árt újra felidézni a pályára lépő hazai csapatot:

Buús, Szekrényes, Gáspár, Szűcs, Cséke, Kozma, Moldván, Czeczeli, Polyák, Turtóczki, Kiss M.

Az első NB I-es meccsen a Szpari a DVTK-t fogadta. Kozma József az 50. percben szerezte a sporttörténelmi gólt, majd Cséke György bombájával a hazaiak nyertek 2–0-ra. Ekkor 20 ezer szurkoló látogatott ki a stadionba, ennél 5 ezerrel voltak többen, amikor a Fradi vendégszerepelt nálunk. A bravúr ugyan nem sikerült, hiszen a zöldek nyertek, de keservesen. Az őszt az NYVSSC az ötödik helyen zárta. Ekkor már a Szolnokról igazolt és ott eltiltás alatt lévő Szendrei védte a kapunkat. Ő egy külön fejezet lett a nyíregyházi labdarúgás életében, hiszen Csámpi nagyszerűen védett, később az Újpesti Dózsa hatalmi szóval, külön helikopterrel vitte el. Később Spanyolországban védett.

A bajnokságban a Szpari az Újpesti Dózsát és a Vasast idegenben győzte le, s végül az előkelő 7. helyen végzett, úgy, hogy vendéglátóként csak a Fraditól kapott ki. Az ünneplés sokáig és hosszan tartott, s eközben nemcsak Szendreit, hanem Temesvárit is elvitte az Újpesti Dózsa. A következő első osztályú idényben Papp (Cila) László ült a csapat kispadján, s a gárda 28 ponttal a 15. helyen végzett. Osztályozót kellett játszani. Nagykanizsát idehaza 3–1-re legyőzte a Szpari, idegenben pedig 4–1-re, így az NYVSSC maradt az első osztályban. Akkorra már megmentőként Várhidi Pál, az Újpesti Dózsa volt edzője ült a kispadon, s dirigálta azt a csapatot, amely érdekességként Líbiában a válogatottal kétszer is megmérkőzött. Egy győzelem és egy döntetlen volt a vendégek mérlege, Tripoliban a három nyírségi találatot a gólvágó Kiss Miklós, a ballábas bombázó Czeczeli, valamint Babus lőtte. A harmadik első osztályú idényben újabb edzőváltás következett, dr. Magyar Györgyöt nevezték ki trénernek, aki a 10. helyre vezette a csapatot. Következett az a szezon, amelyről még manapság is nagyon sokat beszélnek, az 1983-84-es bajnokság. Ebben a szezonban mindössze egy meccsre Eszenyi Dénes vezette a csapatot, majd Kovács Imréé volt az irányítás. A záró fordulóban több meglepő eredmény született, amit végül az MLSZ megsemmisített. Az MLSZ döntése alapján a Honvéd megmaradt bajnoknak, viszont a Volán, a Nyíregyháza és a DVTK kiesett az NB II-be.

A másodosztálybanSzerkesztés

A másodosztály 4 pontos pontlevonással Dalnoki Jenő vezetésével kezdte a gárda, majd érkezett Ubrankovics Mihály vezetőedzőnek, egy évre rá már Tóth János ült a kispadon, őt Buús György követte. A csapat többnyire az 5-11. hely valamelyikén tanyázott. Sándor Istvánnal, az Ukrajnából érkezett trénerrel a csapat az 1991-92-es szezonban a dobogó második fokán állt és osztályozót játszhatott a Haladás VSE-vel. Akkorra már a Hajdúnánás elleni hazai 2:1-e vereség után azonnali hatállyal menesztették Sándort, s az osztályozón már Kovács János ült a kispadon. A Nyíregyháza az első meccsen Csehi Tibor góljával nyert, a visszavágón győzött a Haladás. A tizenegyeseket Csehi T., Kertész, Erdei, Csehi I. és Malisenkó berúgta, a Haladásból viszont Schaffer hibázott, így újra NB I-es lett a gárda.

15 év után az élvonalbanSzerkesztés

Az akkori keret: Andrejev, Bíró Sz. – Burchel, Barna, Barczi, Cselószki, a három Csehi (Tibor, István és Zoltán), Derkács, Drobni, Erdei, Ivanics, Kertész, Kovács I., Kákóczki, Kaskinszki, Molnár, Malisenkó, Marhel, Nagy N., Pacaj, Papp, Sedecaru, Szatke, Szkunc, Tóth Gy., Tóth Z., Vasi.

Érdekesség, hogy Kovácsot a 15. forduló után Burcsa Győző követte, de a csapat így is a 15. helyen végzett, s kiesett.

Másodosztály, edzőkeringésselSzerkesztés

A következő évadban Burcsa töltött el fél szezont, őt a záró 15 fordulóban Buús György váltotta fel. A csapat 8. lett, a következő idényben már Tóth Jánossal a 6. helyen kötött ki. Az edzőkeringő nem állt le, hiszen 1996 tavaszán már ismét Kovács János a vezetőedző.

Aranykortól a kiesésigSzerkesztés

A második aranykorra, vagyis az első osztályú szakaszra 1998-ig kellett várni. Talán a sors akarta így, vagy a véletlen műve, de pont a minőségi nyíregyházi labdarúgás 70. évfordulóján jutott a Nyíregyházi FC ismét az NB I-be. Kulimár János klubelnök Bozai Gyulát nevezte ki trénernek. Tíz napig tartott (!) a Bozai-korszak, ideiglenesen még beszállt Kovács János, a végső kinevezést viszont Őze Tibor kapta. Idehozták Kirchmayert, majd a feljutás után Baranyit, Novákot, Gradinariut, Celeszkit, Nagyot és Szabót, megalakítottak egy szponzori kört, amely jelentős összeggel támogatta a csapatot. Kulimár lemondott, helyére Kosztik József, a stadion volt igazgatója került. A pénztelenség miatt többször is sztrájkhangulat volt az öltözőben, végül Kosztik lemondott, Kárpátfalvi László ügyvezető igazgatóként, Zákány László klubelnökként debütált. Közben az 1998-99-es bajnokságot a 13. helyen zárta a csapat, amely legtöbbször az alábbi összeállításban szerepelt:

Celeszki – Ács, Szatke, Nagy S., Kiss Gy. – Kondora, Szabó, Kirchmayer, Karkusz – Baranyi, Novák.

A házi góllövőlistát Kirchmayer nyerte 9 góllal. A következő szezonban még jobban szerepelt a gárda, hiszen a 9. helyen végzett. A csapatba beépült Túróczi, Kondora, Dican és Csernijenko. Utóbbi lett a házi gólkirály. A 2000-es év őszi alapszakaszában a Szpari három győzelmet és 11 vereséget szenvedett. Időközben a klubvezetés már megegyezett Garamvölgyi Lajossal, de mégis Őze maradt a kispadon, aki bízott a bentmaradásban, de hiába, a kiesés elkerülhetetlen volt.

Cél a visszajutásSzerkesztés

2000. november 6-án a nyíregyházi közgyűlés Dajka Lászlót bízta meg a Nyírség-Spartacus Labdarúgó Kft. Irányításával, aki végül is Garamvölgyivel kötött szerződést. A csapat a bajnoki szezon zárásakor az NB I/B-ben a harmadik helyet érte el. Nyáron újabb váltás következett, ismét visszahozták az egykori sikeredzőt, Sándor Istvánt, aki mindössze egy fél szezont töltött el Nyíregyházán. Egy meccsre még "beugrott" Kis Károly, akivel a gárda a 7. helyen végzett. A 2002/2003-as szezonban egyértelműen a feljutás volt a cél, ami nem sikerült. Kiss Károlyt a záró fordulók előtt, amikor már csak matematikailag volt esély a feljutásra, Buús György váltotta a kispadon.

A szezon során Nyíregyháza másik labdarúgócsapata, a Kertvárosi FC kiharcolta a feljutást a harmadosztályból a másodosztályba. Hogy ne legyen két másodosztályú csapat egy városban, az önkormányzat hivatalosan felszámolta a Nyírség-Spartacus Labdarúgó Kft.-t, azonban a Kertváros jogutódjaként létrejött a Nyíregyháza Spartacus FC, piros-kék színekkel, a Városi Stadionbeli székhellyel. Így gyakorlatilag a Szpari maradt meg, új tulajdonosi háttérrel. A hagyományok ápolását fejezte ki a Szpari Lovagrend létrehozása. A játékoskeretben egyaránt voltak egykori kertvárosiak, régi Spartacus-játékosok, valamint újonnan igazoltak.

Az élvonalbanSzerkesztés

A következő feljutásig 4 évet kellett várni, 2004-ben ötödikként, adminisztratív úton került az NB I-be. A csapat edzője Herédi Attila volt, de mellette Várhidi Péter későbbi szövetségi kapitány volt a menedzser. A 2004/2005-ös bajnokságban ősszel rosszul szerepelt a Szpari, félévkor nagytakarítást tartottak a klubnál. 14 labdarúgó távozott télen, s helyükre 10 új focistát szerződtettek a Sóstói útra. Edzőt is váltott a klub, a korábbi újpesti tréner Szabó András váltotta Herédit, akinek segítője Détári Lajos és a korábbi edző, Kovács lett, míg kapusedzőnek Buús Györgyöt nevezték ki, aki korábban a másodosztályban szintén vezette már a csapatot. A jónevű stáb és a sok új játékos sem volt elég arra, hogy bennmaradjanak. A következő szezont az NB II-ben töltötte a gárda ez egykori játékos Madalina György vezetésével, majd 2006-ban érkezett Gálhidi György. A csapat kerete igen erős lett, messze kimagaslott a keleti csoportból. Az MLSZ döntés nyomán azonban egy óriási riválist kapott, a másodosztályba sorolt, válogatottak sorát felvonultató Ferencvárosnak is innen kellett volna feljutnia. A csapat óriási bravúrt végrehajtva, megelőzte nagy múltú riválisát, s megnyerte a bajnokságot. Ezután azonban váratlan dolgok történtek. A sikeredzőt kirúgták, helyére Tajti Józsefet nevezték ki. A klubnál az új tulajdonos, Révész Attila lett a menedzser. Gálhidi eltávolítása a sajtóban és a szurkolók körében is közfelháborodást okozott. A 2007/2008-as szezonnak a biztos bennmaradás reményében vágtak neki, és ez sikerült is: 40 pontot szerezve 10. helyen végzett a csapat, a kieső Tatabányát 30 ponttal megelőzve. A távlati célok között szerepel egy NB I-es bajnokesélyes csapat kialakítása, amely felé az első lépés az Dinamo Kijiv csapatával kötött együttműködési szerződés.

Kizárás, visszakapaszkodásSzerkesztés

Miután a Szparit a 2014-15-ös szezon végén licenc hiányában az NB III-ba száműzték, Mátyus János vezetésével egy év után visszajutottak az NB II-be, a Keleti csoport bajnokaként. Ettől a szezontól állandó tagja az NB2-nek, ugyanis nem sikerült feljutniuk annak ellenére, hogy több híres vezetőedző is megfordult a klubnál.

NévváltozásokSzerkesztés

  • 1928 – 1944 Nyíregyházi Vasutas Sport Club (NYVSC)
  • 1945 – 1946 Nyíregyházi MÁV Egyetértés
  • 1946 – 1948 Nyíregyházi MÁV SE
  • 1948 – 1949 Nyíregyházi VSE
  • 1950 – 1954 Nyíregyházi Lokomotív
  • 1955 – 1956 Nyíregyházi Törekvés
  • 1957 – 1977 Nyíregyházi Vasutas Sport Club (NYVSC)
  • 1977 – 1990 Nyíregyházi Vasutas Spartacus SC (NYVSSC)
  • 1990 – 1992 Nyíregyházi Vasutas Sport Club (NYVSC)
  • 1992 – 1998 Nyíregyházi FC (NYFC)
  • 1998 – 2003 Nyírség-Spartacus FC (NYSL – a Nyírség-Spartacus Labdarúgó Kft. rövidítése)
  • 2003 – jelenleg Nyíregyháza Spartacus FC (NYSFC)

FúziókSzerkesztés

  • 1977 Nyíregyházi Spartacus Petőfi SC és a Nyíregyházi Vasutas SC egyesült Nyíregyházi Vasutas Spartacus SC néven.
  • 2003 A Nyírség-Spartacus Labdarúgó Kft. felszámolása után a Kertvárosi FC jogutódaként létrejött a Nyíregyháza Spartacus FC.

SikerekSzerkesztés

  • legjobb élvonalbeli helyezés: 7. (1980-81)
  • legjobb kupaszereplés: negyeddöntő, 3-szor (1980-81, 1998-99, 2013–14)
  • másodosztályú bajnok: 4-szer (1979–80 NB II Keleti csoport, 1997–98 NB I/B, 2006–2007 NB II Keleti csoport, 2013–14)
  • harmadosztályú bajnok: 1-szer (2015-16 NB III Keleti csoport)
  • megyei bajnok: 3-szor (1951, 1957-58, 1976-77)
  • kerületi bajnok: 1-szer (1945 Debreceni kerület I. osztály Szabolcsi csoport)

NB I. EredményekSzerkesztés

A Nyíregyháza Spartacus FC összes eddigi eredménye a Magyar labdarúgó első osztályában.

Év M Gy D V Rg–Kg Gk P Eredmény
2014–2015 30 8 6 16 33–49 -16 30 12. (kizárva)
2009–2010 30 6 9 15 41–60 –19 27 15. (Kiesett)
2008–2009 30 7 11 12 32–41 –9 32 14.
2007–2008 30 11 7 12 34–37 –3 40 10.
2004–2005 30 5 11 14 38–63 –25 26 15. (Kiesett)
2000–2001* 14 3 0 11 10–24 –14 9 8. (Kiesett)
1999–2000 32 12 8 12 32–42 –10 44 9.
1998–1999 34 10 9 15 46–52 –6 39 13.
1992–1993 30 3 12 15 17–39 –22 18 15. (Kiesett)
1983–1984 30 7 8 15 28–47 –19 22 15. (Kiesett)
1982–1983 30 9 8 13 29–37 –8 26 10.
1981–1982 34 8 12 14 35–51 –16 28 15.
1980–1981 34 11 16 7 30–25 +5 38 7.
Összesen 359 92 112 155 373–519 –146 356

M: Mérkőzések száma, Gy: Győzelmek száma, D: Döntetlenek száma, V: Vereségek száma, Rg: Rúgott gólok száma, Kg: Kapott gólok száma, Gk: Gólkülönbség, P: Pontok száma.

* Az MLSZ a bajnoki rendszer menet közbeni átalakításáról döntött, két nyolcas csoportba osztotta a csapatokat, a két-két utolsó helyezett kiesett.

Szakmai stáb, VezetőségSzerkesztés

Utolsó módosítás: 2020. augusztus 14. [1][2]

Elnök   Révész Bálint
Ügyvezető   Kozák Attila
Klubigazgató   Dankó Gergő
Klubmenedzser   Lehoczky Eszter
Klubjogász   Dr. Sarkadi Zoltán
Gazdasági vezető   Sarkadi Rita
Könyvelő   Bíró Krisztina
Pénzügyi asszisztens   Vitál Edit
Sajtófőnök   Dankó László
Mérkőzésszervező   Szmollár Tamás
Vezetőedző   Gálhidi György
Asszisztensedző   Huszák Géza
Asszisztensedző   Szatke Zoltán
Szakmai tanácsadó   Sándor István
Kapusedző   Miski Zoltán
Erőnléti edző   Darabos Balázs
Kluborvos   Dr. Sánta János
Masszőr   Dudás Dániel
Masszőr   Tanyi Attila
Technikai vezető   Murák László
Kit manager   Bódi János

Jelenlegi keretSzerkesztés

Utolsó módosítás: 2020. augusztus 14. ,[3] [4]
A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.
A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.
Nyíregyháza Spartacus FC 2020/2021-es kerete
Mezszám Név Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Korábbi csapat Érték (€) Szerződés lejárta
Kapusok
1 Fadgyas Tamás   Budapest 1995. november 20. (24 éves) Újpest FC 50 000 2021.06.30.
13 Ásványi Balázs   Győr 2001. május 13. (19 éves) Puskás Akadémia FC II 75 000 Nem publikus
Fejer Csongor   Zabola 1995. május 11. (25 éves) ACS Sepsi OSK Sepsiszentgyörgy   250 000 2021.06.30.
Védők
3 Jánvári Gábor   Kisvárda 1990. április 25. (30 éves) BFC Siófok 150 000 Nem publikus
5 Fodor Ferenc     Pécs 1991. március 22. (29 éves) Kisvárda FC 175 000 Nem publikus
15 Papucsek Barna   Budapest 1989. október 11. (31 éves) Balmazújvárosi FC 100 000 Nem publikus
21 Végső Előd   Nyíregyháza 2000. augusztus 24. (20 éves) utánpótlásból került fel 75 000 Nem publikus
22 Oleksiy Shvedyuk     Szentmiklós 1995. július 11. (25 éves) Jászberényi FC 75 000 Nem publikus
34 Csilus Ádám   Budapest 1996. november 18. (23 éves) Puskás Akadémia FC 125 000 2021.06.30.
Középpályások
4 Ötvös Bence   Nyíregyháza 1998. március 13. (22 éves) utánpótlásból került fel 75 000 2021.06.30.
6 Farkas Aurél   Budapest 1994. március 31. (26 éves) Kaposvári Rákóczi FC 75 000 2021.06.30.
8 Papp Máté   Budapest 1993. március 12. (27 éves) Csákvári TK 75 000 Nem publikus
10 Kártik Bálint   Berettyóújfalu 1997. április 18. (23 éves) Debreceni VSC II 175 000 2022.06.30.
23 Galambos Ádám   Szekszárd 1993. február 17. (27 éves) Csákvári TK 75 000 Nem publikus
27 Boda Balázs   Nyíregyháza 2001. március 17. (19 éves) utánpótlásból került fel 25 000 Nem publikus
70 Gyurján Bence   Nyíregyháza 1992. február 12. (28 éves) Békéscsaba 1912 Előre 75 000 2022.06.30.
Nikola Vasiljevic     Szerbia, ? 2001. március 13. (19 éves) Szeged-Csanád Grosics Akadémia 25 000 Nem publikus
Támadók
9 Szokolai Márk   Kisvárda 2001. január 28. (19 éves) Kisvárda FC 25 000 Nem publikus
11 Sinan Sinanovic   Mohács 1997. március 27. (23 éves) Békéscsaba 1912 Előre 75 000 2021.06.30.
17 Starosta Dávid     Debrecen 2001. október 4. (19 éves) utánpótlásból került fel 75 000 Nem publikus
18 Kovács Norbert   Nyíregyháza 2000. június 28. (20 éves) utánpótlásból került fel 75 000 Nem publikus
30 Yasin Hamed     Nagyszalonta 1999. szeptember 12. (21 éves) ACS Sepsi OSK Sepsiszentgyörgy   200 000 Nem publikus
48 Hornyák Marcell   Nyíregyháza 1993. december 7. (26 éves) Nyírbátori FC 250 000 Nem publikus
74 Kalocsai László   Mezőkövesd 2001. június 7. (19 éves) Mezőkövesdi SE II 25 000 Nem publikus
97 Györgyi Arthur     Szováta 1997. március 12. (23 éves) Debreceni VSC 75 000 2021.06.30.

Kölcsönadott játékosokSzerkesztés

Név Poszt Csapat
Kulcsár Hunor középpályás FC Tiszaújváros
Matyi Zoltán védő Sajóbábony VSE
Nagy Máté kapus Tállya KSE

NB1-rekordSzerkesztés

Mérkőzések
Helyezés Játékos Mérkőzés
1   Moldván Miklós 122
2   Szűcs István 119
3   Szikszai Mihály 118

Gól
Helyezés Játékos Gólok
1   Kiss Miklós 19
2   Czeczeli Károly 17
3   Moldván Miklós 12

VezetőedzőkSzerkesztés

Híres játékosokSzerkesztés

* a félkövérrel írt játékosok rendelkeznek felnőtt válogatottsággal.

StadionSzerkesztés

A Nyíregyháza Spartacus FC stadionja a Nyíregyháza Városi Stadion.

SzezonokSzerkesztés

SzurkolókSzerkesztés

A Nyíregyháza Spartacusnak eddig 3 szurkolói csoportja volt. Ebből a háromból jelenleg mindegyik működik.

A csoportok
  • Mastiffs (1995–)[6]
  • Keleti Front (1992–)
  • Elit (2007–)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Cégvezetés (magyar nyelven). nyiregyhazaspartacus.hu
  2. Szakmai stáb (magyar nyelven). nyiregyhazaspartacus.hu
  3. Transfermarkt. (Hozzáférés: 2020. augusztus 14.)
  4. Nyíregyháza Spartacus keret. (Hozzáférés: 2020. augusztus 14.)
  5. Buús Györgyöt felmentették! Kelet-Magyarország, XLVI. évf. 235. sz. (1989. okt. 5.) 8. o.
  6. A Mastiffs honlapja

ForrásokSzerkesztés

  • Hájer Zsigmond: Feljutástól kiesésig, adatbank. In Kovács György, Bodnár Tibor: Húsz év piros-kékben, labdarúgás fejezet.  

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

További információkSzerkesztés