Nyikolaj Nyikolajevics Polikarpov

szovjet–orosz repülőgép-tervező

Nyikolaj Nyikolajevics Polikarpov (oroszul: Николай Николаевич Поликарпов; Orjol, 1892. július 8.1944. július 30.) szovjetorosz repülőgép-tervező. Az 1910-es évektől több jelentős orosz, majd szovjet repülőgép tervezésében részt vett. Az 1930-as években a szovjet vadászrepülőgép-fejlesztés központi alakja. Legismertebb alkotásai az I–15 és I–16 vadászrepülőgépek.

Nyikolaj Nyikolajevics Polikarpov
Николай Николаевич Поликарпов.jpg
Született 1892. július 8.
Orjol
Elhunyt 1944. július 30. (52 évesen)
Moszkva
Állampolgársága
Nemzetisége orosz
Szülei
Foglalkozása
  • repülőmérnök
  • mérnök
  • politikus
  • pilóta
  • design engineer
  • aeronautical engineer
Tisztsége a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának tagja
Iskolái
  • Bulgakov's lyceum
  • Nagy Péter Szentpétervári Műszaki Egyetem (1911–)
Kitüntetései
  • Lenin-rend (1935)
  • Vörös Csillag-rend (1937)
  • Szocialista Munka Hőse (1940. október 28.)
  • Lenin-rend (1940. október 28.)
  • Sarló és kalapács érem (1940. október 28.)
  • Sztálin-díj (1941)
  • Sztálin-díj (1943)
Halál okagyomorrák
Sírhelye Novogyevicsi temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Nyikolaj Nyikolajevics Polikarpov témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

ÉletrajzaSzerkesztés

Egy falusi pap családjában született 1892-ben. Az alapfokú iskolák és az érettségi után a Szentpétervári Műszaki Főiskolán tanult, ahol 1916-ban kapott mérnöki oklevelet. Ezután Igor Szikorszkij munkatársaként kezdett dolgozni az Orosz Balti Vagongyár (RBVZ) repülőgépgyártó üzemében, amellyel azonban már 1910-től munkakapcsolatban állt. A Vagongyárban Polikarpov a gyártást felügyelte. Részt vett az első világháborús orosz repüléstechnika egyik legjelentősebb alkotásának számító Ilja Muromec bombázó tervezésében és építésében.

1918-ban az egykori Duksz repülőgépgyárból létrehozott 1. sz. Állami Repülőgépgyár (GAZ–1) műszaki vezetőjévé nevezték ki, ahol a francia SPAD VII vadászrepülőgép licenc-gyártásának megszervezése volt a feladata. Munkatársaival 1923-ban ott készítette el első repülőgépe, az IL–400 terveit. Egyúttal ez volt az első hazai tervezésű szovjet vadászrepülőgép is. A 400 LE-s Liberty-motorral felszerelt IL–400 (más típusjelzéssel, a feladatkör alapján az isztrebityel, azaz „vadász” szóra utalva: I–1) 1923. augusztus 23-án repült először, maximális sebessége elérte a 265 km/h-t. Csak kis sorozatban gyártották, 33 példány készült belőle.

Két évvel később, 1925-ben Polikarpovot a 25. sz. Repülőgépgyár tervezőirodájának a vezetőjévé nevezték ki. Irányításával és munkatársa, Dmitrij Grigorovics közreműködésével ott tervezték és építették meg a kétfedelű DI–1 és DI–2, valamint az I–3 vadászrepülőgépet. A kétfedelű I–3 vadászrepülőgépbe 500 LE-s, vízhűtéses soros motort építettek. A motor nagy tömege miatt azonban a repülőgép legnagyobb sebessége csak 283 km/h lett, és a manőverezőképessége is elmaradt a várakozásoktól. Maga a konstrukció viszont jónak bizonyult, ezért döntés született a továbbfejlesztéséről.

19261928 között Polikarpov az U–2 repülőgép tervein dolgozott. A később igen nagy sorozatban gyártott U–2-t 1945 után Polikarpov tiszteletére Po–2-re nevezték át. Következő típusa a csillagmotoros I–5 vadászrepülőgép volt, amely 1940-ig a szovjet légierő alapvető vadászrepülőgép-típusa volt. Ennek felderítő változata volt az R–5 (a jelzés a razvedcsik, azaz „felderítő” szót takarja). Az I–3-on alapuló I–5 mérföldkövet jelentett a szovjet vadászrepülőgép-építésben. Alapos tervezőmunkával és kísérletekkel jelentősen csökkentették a repülőgép szerkezeti tömegét, és a törzs homlokellenállását. Az orr-részbe beépített, 480 LE-s M–22 csillagmotor légellenállásának csökkentésére a motor hengerkoszorúja körüli áramlást javító Townend-gyűrűt alkalmazták. A jól sikerült konstrukció kiváló manőverezőképességet biztosított, és a következő Polikarpov-konstrukciók alapjává vált.

A sztálini politikai tisztogatások alatt, 1929 októberében letartóztatták és halálra ítélték, a halálbüntetést azonban nem hajtották végre. Két évvel később, 1931-ben 10 év kényszermunkára ítélték, és áthelyezték az NKVD felügyelete alatt, a Butirka utcai börtönben működő CKB–39 tervezőirodába. 1931 júliusában azonban a Polikarpov repülőgépeivel elégedett Sztálin parancsára amnesztiával szabadlábra helyezték.

1931 májusában a CAGI Központi Tervezőirodája (CKB) Pavel Szuhoj vezette 3-as csoportjának helyettes vezetője lett. 1933-ban a CKB-n belül a Szergej Iljusin vezetése alatti 39. sz. Állami Repülőgépgyár mellett működő 2-es csoport vezetőjévé nevezték ki. Polikarpov irányításával ebben az időszakban tervezték meg a tervezőiroda hírnevessé vált kétfedelű vadászrepülőgépeit, az I–15-öt (1934), az I–152-t (vagy I–15biszt), az I–153-at (1939), valamint az I–16, az I–17 és az I–80 alsószárnyas vadászrepülőgépet. 1938-tól Polikarpovnak már saját tervezőirodája volt, amely kivált a CAGI-ból, és az Andrej Tupoljev vezetése alatt álló 156. sz. repülőgépgyár területén működött. Az 1930-as évek végén kezdett el Polikaprov tervezőirodájában dolgozni Artyom Mikojan és Mihail Gurevics is, akik a második világháborút követő évtizedekben a szovjet vadászrepülőgép-fejlesztés meghatározó párosává váltak.

1939-ben Németországba küldték az ottani repülőgépipar tanulmányozására. Polikarpov távollétét kihasználva Pavel Voronyin, a kísérleti üzem vezetője és Pjotr Gyementyjev (későbbi repülőgépipari miniszter) kiszervezte a tervezőiroda egy részét a legjobb konstruktőrökkel (pl. Mihail Gureviccsel). Ők ketten egy új tervezőcsoportot hoztak létre Artyom Mikojan vezetésével, egyúttal rájuk bízták Polikarpov I–200-as vadászrepülőgépének további fejlesztési munkálatait. Polikarpov még németországi utazása előtt adta be jóváhagyásra a Repülőgépipari Népbiztosságra a gép tervdokumentációját; később ebből lett a Mikojan-tervezőiroda első gépe, a MiG–1. Polikarpov tervezőirodája gyakorlatilag megszűnt a távollétében, kísérleti üzeméből megalakították az 51. sz. Állami Repülőgépgyárat (GAZ–51), amely azonban nem rendelkezett jelentős gyártási kapacitással. Hamarosan ennek a területére költözött be Pavel Szuhoj tervezőirodája, a később OKB–51 tervezőiroda, amely napjainkban is ott működik.

Visszatérése után, 1940-ben Polikarpov megépítette az I–185 vadászrepülőgépet, amely sebességben az összes akkori német vadászrepülőgépet felülmúlta. Sorozatgyártására azonban nem került sor. Polikarpov 1943-ban a Moszkvai Repülési Egyetem professzora lett. Repülőgépeiért 1941-ben és 1943-ban Sztálin-díjat kapott, 1940-ben pedig megkapta a Szocialista Munka Hőse kitüntetést.

Gyomorrákban halt meg 1944-ben. Sírja Moszkvában, a Novogyevicsi temetőben található. Róla nevezték el Moszkva egyik utcáját. A Szuhoj-tervezőiroda területén emlékművet állítottak a tiszteletére. Az egykori lakásának helyet adó Malij Patriasij utcai épületen, valamint a Moszkvai Repülési Egyetem főépületének falán az emlékét őrző táblát helyeztek el. Ugyancsak róla nevezték el a Pamír-hegység egyik csúcsát.

ForrásokSzerkesztés

  • Gibás Andor: A Po–2 négy fényes évtizede, in: Aero História (A Hadtörténeti Múzeum és a Közlekedési Múzeum közös kiadványa), 1987. június, 3–14. pp

További információkSzerkesztés