Nyilvános telefon

A nyilvános telefon olyan telefon, mely bárki által használatba vehető, feltéve, hogy a használó a szolgáltatást megfizeti.

Története szerkesztés

A telefonra hatalmas igény volt kezdetekben, a kielégítése műszakilag nehezen volt megoldható. Az előfizetői telefonok viszonylag kis forgalmat bonyolítottak le. Telefontulajdonos vállalkozók a telefontársasággal olyan szerződést kötöttek, mely szerint dupla előfizetői díjat fizettek, ugyanakkor kitáblázták, hogy a telefon nyilvános. Az alkalmi telefonálók némi pénz fejében telefonálhattak. A társaságok külön készülékeket fejlesztettek ki, melyek kibírták az időjárás viszontagságait, a vandálok rongálásait, ezen kívül védett persely és érmebeszedő is tartozott hozzá. Voltak beltéri (üzlethelyiségben, szállodák halljában) és kültéri (utcai) telefonállomások. A kültéri telefonok páncélozottak voltak, a beltérieknél felügyelet volt, tehát nem volt szükség védelemre. A magyar telefonérme Boldogfai Farkas Sándor szobrász- és éremművész alkotása,^[1]^[2] amelyet 1946-tól az 1970-es évekig a Posta által üzemeltetett nyilvános telefonkészülékeknél lehetett használni.

Jellegzetes brit telefonfülke

A kültéri telefonokat elsősorban fülkékben, erre készült telefonfülkékben szerelték fel, később költségmegtakarítás miatt a buborékos, azaz csak fedett és némi oldalfallal ellátott fülkéket is gyártottak. Voltak olyan országok is, ahol jellegzetes telefonfülkék készültek, melyek akár az ország szimbólumai közé is bekerültek, ilyenek voltak például az Egyesült Királyságban található piros telefonfülkék.^[3]

A tantusz egy külön megvásárolható érme volt. Boldogfai Farkas Sándor szobrász- és éremművész alkotása.^[1]^[4]

A hőskorban az alkalmi telefonáló felvette a kézibeszélőt, a kezelőnek megmondta a kért számot. A kezelő felcsengette a hívottat, majd felszólította a hívót, hogy dobjon be egy megfelelő érmét. Az érme hangját a kezelő hallotta, és összekapcsolta a két vonalat.

Az érme vagy fémpénz vagy tantusz volt. A tantusz egy külön megvásárolható érme volt. Egy egység először az érme méretét állapította meg, majd következett a súlymérés. A nem megfelelő érme kihullott a nyíláson. A segélykérő hívások ingyenesek voltak. Bizonyos országokban – de nem Magyarországon – a hívott költségére is lehetett telefonálni. Automata központok esetén az érmét előre kellett bedobni, majd tárcsázni. Ha nem jött létre beszédkapcsolat, az érme a kidobónyílásba került. A tantuszt a hetvenes évektől a rendes pénzérmék váltották fel. Az utolsó hazai tantuszos telefon állítólag a budapesti Gutenberg téren lévő ház árkádai alatt működött még a nyolcvanas évek elején.^[5] A 20. század végén a kártyás telefonok is elterjedtek, ahol érme helyett egy elektronikus chippel rendelkező kártyával lehetett hívást kezdeményezni.

Régebbi magyar telefonfülke

A kétezres évek magyar fülkéje

A mobiltelefonok és egyéb mobilkommunikációs eszközök elterjedése a nyilvános készülékek számát jócskán visszavetette, mivel a korábbi évtizedekhez képest drasztikusan visszaesett a használatuk és ezért ráfizetéses lett a fenntartásuk. Noha sok helyen ma is lehet frekventált helyeken, például repülőtéren nyilvános készülékeket találni, olyan ország is van, amelyik időközben teljesen felszámolta a nyilvános telefonjait és telefonfülkéit, így tett Svájc és Csehország is.^[6]^[7] Az utolsó cseh telefonfülkéből a 2021-es elbontása előtt utoljára több mint két éve(!) nem telefonáltak.^[8]

Az ezredforduló óta Magyarországon is fokozatosan csökkentek a telefonfülkék, a 2000-es évek elején még csaknem 30 ezer fülke 2021-re már kevesebb, mint ötezerre apadt, és ezek fenntartása is évente többszázmillió forintos ráfizetéssel történik. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kijelölő határozata szerint viszont a fenntartó Magyar Telekom kötelezett arra, hogy az egyetemes szolgáltatási területén minden háromezer főnél kisebb lélekszámú településen legalább egy, a nagyobb településeken pedig háromezer lakosonként legalább egy nyilvános telefonállomást működtessen. Ettől függetlenül havonta fél órát sem használják ezeket a hazai nyilvános készülékeket.^[9] Az Európai Unió vonatkozó rendelkezésének értelmében a tagállamoknak folyamatosan felül kell vizsgálniuk a nyilvános készülékek fenntartását, figyelembe véve a nyilvános segélykérések lehetőségét. (A magyar pénzbedobós készülékek egyébként euróérméket is elfogadnak.) Az NMHH 2022-es közleménye szerint itthon is folyamatban van ilyen vizsgálat a nyilvános telefonok kihasználtságáról és társadalmi igényéről.^[10]

„Leesett a tantusz” szerkesztés

Ez a szólás meggyökeresedett a magyar nyelvben. Eredete onnan származik, hogy az illető bedobott egy tantuszt, tárcsázott, majd várt az összekapcsolásra. A hívott jelentkezésekor egy csengő-bongó hang volt hallható, amikor az érme beleesett a perselybe. A szólás akkor használatos, ha valaki csak sokára ért meg valamit, vagy sokára jön rá valamire, pl. „Hirtelen nem ugrott be, ki is az a Kovács Pista, de végül leesett a tantusz, hogy 20 éve kollégák voltunk.”^[11]