Főmenü megnyitása

Nyitrai Zsolt (Eger, 1977. április 12. –) magyar politikus.

Nyitrai Zsolt
Dr. Nyitrai Zsolt 2014-ben
Dr. Nyitrai Zsolt 2014-ben
Született 1977április 12. (42 éves)
Eger
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása jogász, fideszes politikus
Tisztség
  • kormánybiztos
  • magyar országgyűlési képviselő
  • magyar országgyűlési képviselő (2014. május 6. – )

ÉletpályájaSzerkesztés

Egerben végezte az általános iskolát. 1995-ben érettségizett a Gárdonyi Géza Gimnáziumban. Jogász diplomáját a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte 2001-ben. Angol és olasz nyelven beszél.

Közéleti tevékenységeSzerkesztés

1994 óta tagja a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek. 1998-ban az országgyűlési választás kampányának irányítója volt Egerben. 1998-2002 között önkormányzati képviselő szülővárosában, valamint az Ifjúsági- és Sportbizottság elnöke. Alapító elnöke a Fidelitas első vidéki csoportjának, 2001-ben a Fidelitas országos alelnökévé választották. 2000-től 2002-ig az Ifjúsági és Sportminisztérium kabinetfőnök-helyettese volt.

2004-ben a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség nagyarányú győzelmét hozó európai parlamenti választás kampányfőnök-helyettese, majd a 2006-os önkormányzati választásokon kampányigazgatóként látta el feladatait.

2006 decemberétől a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség operatív igazgatója, fő feladatai közé különféle kampányok, politikai akciók központi koordinációja, az országos arculat formálása valamint a Szövetség nagyrendezvényeinek összefogása tartozik. A Fidelitas és a Fidesz egyik meghatározó háttérpolitikusa.

2010-ben ismét országgyűlési mandátumot szerzett a Heves megyei területi listán. 2010. június 2. és 2011 szeptembere között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációs Államtitkárságát vezette.

Az Országgyűlésben végzett tevékenységeSzerkesztés

A 2002. évi országgyűlési választásokon a Fidesz-MDF közös országos listájáról szerezte mandátumát. Mint az egyik legfiatalabb képviselő, az alakuló országgyűlés egyik korjegyzője lehetett. 2002-2006 között a Rendészeti bizottság, valamint az Európai integrációs és Nemzetközi Együttműködési Albizottság tagja volt. A négyéves parlamenti ciklusban 73 önálló és 137 nem önálló indítvánnyal fordult az Országgyűléshez. Többnyire szakterületének megfelelő kérdésekkel irányította a figyelmet az MSZP-SZDSZ kormánytöbbség be nem tartott ígéreteire. Ugyanezt szolgálta a Ház plenáris ülésein történő fölszólalása összesen 34 alkalommal.

A 2006. évi országgyűlési választásokon pártja Heves megyei területi listájáról került az Országgyűlésbe. A Gazdasági és Informatikai bizottság Fidesz – Magyar Polgári Szövetség által delegált tagja, 2006 augusztusától a Fidesz-KDNP frakciószövetség Informatikai- és Telekommunikációs munkacsoportjának vezetője lett. 2006-os mandátumszerzése óta 10 önálló és 30 nem önálló indítványát tárgyalta a Ház, és 11 alkalommal kért szót, hogy a Ház falai között fejthesse ki véleményét. 2007-ben a Fogyasztóvédelmi eseti bizottság, 2008-ban pedig az e-befogadásügyi eseti bizottság tagja lett. Bizottsági megbizatásai a 2010-es választásokkal jártak le.

A 2010-es országgyűlési választásokon újfent pártja Heves megyei területi listájáról nyert mandátumot; az új parlamentben egyetlen bizottságba sem került be.

A 2014-es országgyűlési választáson országgyűlési egyéni mandátumot szerezett a Heves megyei 1. számú választókerületben.

A 2018-as országgyűlési választáson ismét országgyűlési egyéni mandátumot szerezett a Heves megyei 1. számú választókerületben.

Informatika és telekommunikációSzerkesztés

Szakpolitikusként a Fideszben 2006-2010 között újjáalakult Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoport vezetőjeként dolgozott. A munkacsoportban az informatika és a távközlés iránt elkötelezett fideszes európai parlamenti és országgyűlési képviselők, valamint civil szakértők tevékenykednek, a munkacsoport közös a KDNP-vel. A munkacsoport fő feladata a Fidesz infokommunikációs stratégiájának kidolgozása, az országgyűlési képviselőcsoport ilyen tárgyú döntéseinek előkészítése, a frakció álláspontjának kialakítása, valamint kapcsolattartás a szakmai és a civil szervezetekkel.

Nyitrai a Fidesz-KDNP 2010-es kormányalakítását követően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációs Államtitkárságának vezetője 2010. június 2.[1] és 2011. szeptember 12. között[2] (utódját csak 2012. november 15-én találták meg Vályi-Nagy Vilmos személyében).

Kinevezése után a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának új elnöke Koszorús László lett. Magyarország EU-elnöksége alatt Nyitrai az Európai Távközlési Miniszterek Tanácsának Elnöke.

Miniszterelnöki biztosSzerkesztés

2011 szeptemberétől 2012 júliusáig Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére miniszterelnöki biztosként dolgozott, feladatkörébe a kormányzati konzultációk irányítása és a kormányzat humánpolitikai ügyei tartoztak.[3]

Választókerületi elnökSzerkesztés

2012. május 8-án Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Magyarország miniszterelnöke az új, egri központú - Heves megye 1. számú - választókerület elnökének nevezte ki.

Miniszteri biztosSzerkesztés

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Heves megyei fejlesztési projektek megvalósításának támogatása céljából miniszteri biztossá nevezte ki, a tisztséget 2015. június 1-jétől tölti be.

Miniszterelnöki megbízottSzerkesztés

2016. november 15-én Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a kormányzat stratégiai társadalmi kapcsolatainak összehangolásával bízta meg, munkáját a Miniszterelnöki Kabinetirodán titkárság segíti.

2018. május 18-án Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottnak nevezte ki, munkáját a Miniszterelnöki Kabinetirodán titkárság segíti.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Kinevezve a köztársasági elnök 180/2010. (VI. 2.) KE határozata alapján.
  2. Felmentve a köztársasági elnök 222/2011. (IX. 20.) KE határozata alapján.
  3. A miniszterelnök 78/2011. (IX. 20.) ME határozata. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 108. sz., 28583. p.

ForrásokSzerkesztés