Osnabrücki egyházmegye

római katolikus egyházmegye

Az Osnabrücki egyházmegye (latinul: Dioecesis Osnabrugensis, németül: Bistum Osnabrück) egy németországi római katolikus egyházmegye. Alapítása a 8. század végére tehető.

Osnabrücki egyházmegye
Bistum Osnabrück
(Dioecesis Osnabrugensis)
Wappen Bistum Osnabrück.png
Wappen Bistum Osnabrück.png
Elhelyezkedés
Ország Németország
Területi fennhatóság Alsó-Szászország
FőegyházmegyeHamburgi
Esperesi körzetek 10
é. sz. 52° 16′ 39″, k. h. 8° 02′ 41″
Statisztikai adatok
Terület12 580 km²
Lakosság
Teljes2 150 000
Egyházmegyéhez tartozók558 724 (26,0%)
Plébániák 72
További jellemzők
Egyház római katolikus
Rítus római rítus
Alapítás ideje 772
Alapító Nagy Károly
Székesegyház Osnabrücki dóm
Vezetése
PápaFerenc
Püspök Franz-Josef Bode
Metropolita Stefan Heße
Segédpüspök Johannes Wübbe
Általános helynök Theo Paul
Nyugalmazott püspök Theodor Kettmann
Térkép
Osnabrücki egyházmegye
Osnabrücki egyházmegye
Osnabrücki egyházmegye weboldala
Osnabrücki egyházmegye a Catholic Hierarchy-n
A Wikimédia Commons tartalmaz Osnabrücki egyházmegye témájú médiaállományokat.

Az egyházmegye a hamburgi érsek alá tartozik, jelenlegi püspöke Franz-Josef Bode. Székesegyháza az osnabrücki Szent Péter-katedrális.

TörténeteSzerkesztés

 
Az osnabrücki dóm

AlapításaSzerkesztés

Az egyházmegyét Nagy Károly alapította 772-ben mint szász missziós püspökség, ekkor a Kölni főegyházmegye szuffragáneusa lett. Területe az Ems és Hunte folyók közé esett, első püspöke Szent Wiho lett. A mai székesegyház építését a 12. század elején, a nagy osnabrücki tűzvész után kezdték el. A századok folyamán a püspökök befolyása mind gazdaságilag mind politikailag megnőtt. Legkésőbb a 14. századra a császári kiváltságoknak és birtokadományoknak köszönhetően az osnabrücki püspök jelentős területek fölött rendelkezett: ezen birtokait a püspök mint világi uralkodó kormányozta. A püspökök hatalma a reformáció időszakáig növekedett.

ReformációSzerkesztés

A reformáció egészen egészen egyedülálló módon játszódott le a püspökség területén. Ferenc püspök uralkodása alatt (1532-1553) érte el az egyházmegyét, aki maga is szimpatizált az új tanokkal, ám egyik irányban sem kötelezte el magát véglegesen. Ennek következtében egyházközségek szabadon dönthették el, hogy a reformáció mely tanait kívánják megtartani, s melyeket nem. Ezen a területen tehát a református és katolikus vallás párhuzamosan élt egymás mellett. Ennek megfelelően ebben az időszakban az egyházmegye élén álló püspökök is hol a katolikus, hol pedig a református tanokat támogatták. Ez az állapot a 17. század első feléig állt fenn. Ekkor először Eitel Frigyes (1623-1625) trónralépése változtatta meg az erőviszonyokat, ő ugynis komoly erőfeszítéseket tett az ellenreformáció érdekében. A harmincéves háborúban mindkét oldal többször is megszállta a területet, a vesztfáliai béke pedig végleg lezárta a felekezeti vitákat. Ebben az 1624-es állapotok szerint határozták meg az egyházközségek felekezeti hovatartozását, amit immár nem lehetett változtatni. Az egyházmegye és a hozzátartozó fejedelemség vezetését pedig az 1650-es nürnbergi birodalmi gyűlés rendezte. Az ún. Immerwährenden Kapitulation alapján az egyházmegyét felváltva vezette egy a székeskáptalan által választott katolikus és egy a braunschweig-lüneburgi hercegi családból választott református püspök. A református püspök regnálása alatt a katolikus közösséget a kölni érsek vezette.

A német szekularizációs hullám aztán Osnabrücköt is elérte: 1803-ban a püspök minden birtoka Hannoverre, majd a Porosz Királyságra, később a Vesztáliai Királyságra és a napóleoni Franciaországra, 1814-ben pedig újra a Hannoveri Királyságra szállt.

A modern egyházmegyeSzerkesztés

Több német államhoz hasonlóan Hannover is igyekezett rendezni viszonyát a Szentszékkel amelynek fontos eleme volt az egyházmegyék rendezése az egykori Német-római Birodalom területén. 1824-ben XII. Leó pápa Impensa Romanorum Ponticum kezdetű bullájával a Hannoveri Királyság területét két egyházmegyére osztotta: Hildesheim és Osnabrück. Hannover azt is el tudta érni, hogy ne kerüljön más államhoz tartozó érsekség alá a két egyházmegye, hanem exempt, azaz közvetlenül a Szentszék alá tartozóak legyenek. Több kérdésben azonban – köztük az egyházmegyék finanszírozásában – nem tudott megállapodni a Szentszék és Hannover, így a döntést későbbre halasztották. Egyezség hiányában viszont a Szentszék nem nevezett ki püspököt az újraalapított egyházmegye élére, helyette a hildesheimi püspök helynök és segédpüspök útján látta el az egyházmegye kormányzását. Új főpásztort csak 1857-ben neveztek ki Paulus Melchers személyében.

Az egyházmegye a Hannoveri Királyság 1866-os megszűnését követően is változatlan formában maradt fenn egészen 1930-ig, amikor a porosz konkordátum értelmében Köln szuffragáneusa lett. Ekkor egyúttal az egyházmegyéhez csatolták azÉszak-német Missziók Apostoli Vikariátusát (Bréma, Hamburg, Schleswig-Holstein és Mecklenburg területe), amivel az osnabrücki lett Németország legnagyobb egyházmegyéje. A második világháborút követően Németország felosztása kettévágta a püspökséget. A Kelet-Németországba kerülő rész irányítására 1973-ban VI. Pál pápa önálló püspöki hivatalt alapított, formálisan azonban továbbra is az egyházmegye része maradt.

 
Az püspöki palota épülete

A vasfüggöny leomlása után újrarajzolták határait: Osnabrück megtartotta Alsó-Szászországot, északi területein pedig (Schleswig-Holstein, Mecklenburg) Hamburg központtal új főegyházmegyét szerveztek, s egyúttal Köln helyett az új főegyházmegye alá rendelték. 2017-ben megreformálták az egyházmegye struktúráját, s a korábbi mintegy 250 egyházközségből nagyobb plébániaközösségeket szerveztek.

EgyházszervezetSzerkesztés

Az Osnabrücki egyházmegye Északnyugat-Németországban, Alsó-Szászország nyugati felén fekszik 12 580 km²-en. Területén közel 560 000 katolikus hívő él, mely körülbelül a teljes lakosság negyede. A 2017-es egyházmegyei reform óta 10 espreskerületben 72 plébániaközösség működik.

Az egyházmegye püspökeiSzerkesztés

Osnabrück püspökeiSzerkesztés

  • Szent Wiho/Wicho (783–804/805)
  • Meginhard (805–829)
  • Goswin (829–845)
  • Szent Gauzbert (847–860)
  • Egbert (860–887)
  • Egilmar (887–906)
  • I. Bernát (906–918)
  • Dodo I. (918–949)
  • Drogo (949–967)
  • Ludolf (967–978)
  • II. Dodo (978–996)
  • Kuno (978–980)
  • Günther (996–998)
  • Wodilulf (998–1003)
  • Dietmar (1003–1022)
  • Meginher (1023–1027)
  • Gozmar (1028–1036)
  • Alberik (1036–1052)
  • I. Benno (Werner) (1052–1067)
  • II. Benno (Bernhard) (1068–1088)
  • Markward (1088–1093)
  • II. Wicho (1093–1101)
  • I. János (1101–1109)
  • Gottschalk, von Diepholz (1109–1119)
  • Diethard (1119–1137)
  • Konrád (1119–1125)
  • Udo (1137–1141)
  • Fülöp, von Katzenelnbogen (1141–1173)
  • Wezel (1141)
  • Arnold, von Altena (1173–1190)
  • I. Gerhard, von Oldenburg-Wildeshausen (1190–1216)
  • Adolf, von Tecklenburg (1216–1224)

Osnabrück hercegpüspökeiSzerkesztés

  • I. Engelbert, von Isenberg (1224–1226)
  • I. Ottó (1226–1227)
  • I. Konrád, von Velber (1227–1239)
  • I. Engelbert, von Isenberg (1239–1250)
  • Brúnó, von Isenberg (1251–1258)
  • Balduin, von Rüssel (1259–1264)
  • Widukind, von Waldeck (1265–1269)
  • II. Konrád, von Rietberg (1270–1297)
  • Lajos, von Ravensberg (1297–1308)
  • II. Engelbert, von Weyhe (1309–1320)
  • Gottfried, von Arnsberg (1321–1349)
  • II. János, Hoet (1350–1366)
  • Melchior, von Braunschweig-Grubenhagen (1366–1376)
  • Dietrich, von Horne (1376–1402)
  • I. Henrik, von Schaumburg-Holstein (1402–1410)[1]
  • II. Ottó (1410–1424)
  • III. János, von Diepholz (1424–1437)
  • I. Erik, von Hoya (Apostoli kormányzó) (1437–1442)
  • Henrik, von Moers (Apostoli kormányzó) (1442–1450)
  • Albert, von Hoya (Apostoli kormányzó) (1450–1454)
  • Rudolf, von Diepholz (1454–1455)
  • III. Konrád, von Diepholz (1455–1482)
  • IV. Konrád, von Rietberg (1482–1508)
  • II. Erik, von Braunschweig-Grubenhagen (1508–1532)
  • Ferenc, von Waldeck (1532–1553)
  • IV. János, von Hoya, münsteri és paderborni püspök (1553–1574)
  • Henrik, von Sachsen-Lauenburg, brémai érsek és paderborni püspök (1574–1585)
  • Vilmos, von Schencking (1585)
  • Bernát, von Waldeck (1585–1591)
  • Fülöp Zsigmond, von Braunschweig-Wolfenbüttel (1591–1623)
  • Eitel Frigyes, von Hohenzollern (1623–1625)
  • Ferenc Vilmos, von Wartenberg (1625–1661)

Ferenc Vilmos halála után életbe lépett az „Immerwährende Kapitulation“, ami alapján felváltva választottak protestáns és katolikus püspököt.

Osnabrück püspökei 1803-tólSzerkesztés

 
Franz-Josef Bode
  • sede vacante (1803–1855)[2]
  • Eduard Jakob Wedekin, hildesheimi püspök (1855–1857)
  • Paulus Melchers (1857–1866)
  • Johann Heinrich Beckmann (1866–1878)
  • sede vacante (1878–1882)[3]
  • Bernhard Höting (1882–1898)
  • Hubertus Voß (1899–1914)
  • Wilhelm Berning (1914–1955)
  • Franziskus Demann (1957 márc. 27.)[4]
  • Helmut Hermann Wittler (1957–1987)
  • Ludwig Averkamp (1987–1995)
  • Franz-Josef Bode (1995– )

Szomszédos egyházmegyékSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. 1404-ben visszavonult.
  2. Az egyházmegyét Karl von Gruben (1803–1827) és Carl Anton Lüpke (1830–1855) hildesheimi segédpüspökök kormányozták.
  3. A Kulturkampf miatt.
  4. Püspökszentelési miséje végén szívinfarktusban meghalt, így alig egy órán át volt püspök.

ForrásokSzerkesztés