Páfrányfenyők

növénytörzs

A páfrányfenyők (Ginkgophyta) a növényvilág (Plantae) egyik törzse. A páfrányfenyők kialakulása párhuzamosan zajlott a többi nyitvatermő-törzs evolúciójával, közelebbi kapcsolatuk egyikkel sincsen. Megtévesztő a sok hasonlóság a cikászok törzsével (Cycadophyta). Hangsúlyozni kell, hogy ez csupán az ősi magvas növények pleziomorf sajátossága és nem a közelebbi rokonság jele.

Infobox info icon.svg
Páfrányfenyők (Ginkgophyta)
Ginkgo biloba
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Csoport: Szövetes növények (Tracheophyta)
Főtörzs: Virágos növények (Spermatophyta)
Törzs: Páfrányfenyők (Ginkgophyta)
Osztály: Ginkgopsida
Rend: Ginkgoales
Családok
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Páfrányfenyők (Ginkgophyta) témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Páfrányfenyők (Ginkgophyta) témájú kategóriát.

Származásuk, elterjedésükSzerkesztés

Ősi csoport, amely virágkorát a földtörténeti középkor jura időszakában élte. Mára egyetlen egyetlen fajuk maradt fenn: a Dél-Kínában honos Ginkgo biloba, amely ezért élő kövületnek számít.

Kihalt alakokSzerkesztés

Mintegy 20 kihalt fajukat ismerjük, elsősorban levél- és virágmaradványokból. A legkorábbi fajok levele még osztottabb volt, mint a Ginkgo bilobáé több (akár 7–10) magkezdeményük ült egy tengelyen; ezek mind maggá is fejlődtek. Ismertebb kihalt nemek és fajok: Trichopitys heterophylla (a legkorábbi fosszilis lelet villás hajtásrendszerrel, valódi lemezes levele még nincs), Baiera (perm–alsó-ktéta, erősen osztott levelű), Ginkgoites (már kevésbé osztott a levél, széles karéjok), Arctobaiera (levele alig osztott, nincs levélnyél), Windwardia croocalli (5–6 keskeny karéj, levélnyél nincs), Ginkgo adianthoides (harmadkori, levele 2–3 karéjú, középen mély hasítékkal).

Megjelenésük, felépítésükSzerkesztés

Vegetatív szerveikSzerkesztés

Elágazó törzsük 30 m magasra is nőhet. A levelek tipikus legyező alakúak 2 vagy 3 bevágással; alakjuk egyedenként is változatos. Erezetük villásan elágazó; ez igen ősi voltukra utal. A törzs szerkezete a tűlevelűekére emlékeztet, ezért is sorolták őket sokáig a csikófarkvirágúak (Coniferophytina) közé.

Szaporító szerveikSzerkesztés

Kétlaki növények. A termős és porzós példányok erőse különböznek egymástól — nemcsak morfológiailag, de sejttanilag is. A porzós virágzat barkaszerű, a pollenzsákok nyelesek, és egy hosszabb tengelyen ülnek. A pollen alakja a cikászokéra (Cycadophyta) emlékeztet (elliptikus, szinte gömbös), rajta légzsákok nincsenek. A páfrányfenyők szélbeporzású növények. A termős virágzatra jellemző stachiospermia (stachiosporia), azaz a magkezdemények tengelyek végén ülnek (számuk 2, de csak az egyik fejlődik maggá). A termőlevél (macrosporophyllum) erősen redukálódott, nem más, mint a magkezdemény alapjánál lévő duzzadmány, mely a megporzást követően elhúsosodik és beburkolja a magkezdeményt. Éréskor kellemetlen szagú, a benne lévő vajsav (butánsav) miatt. Megtermékenyítési folyamatuk hasonló, mint a cikászoké. A mikropile alatt pollenkamra fejlődik a nucelluszban, mely a cukortartalmú folyadékot választ ki. Ennek hatására a virágpor (már a pollenkamrában) tömlőt (sipho) hajt. Ennek feladata nem a spermatozoidok elvezetése a petesejthez, hanem a hím gametofiton rögzítése és táplálása. A spermatozoidok a cikászokéhoz hasonlóak, csavarvonalban található rajtuk csillókoszorú. A megtermékenyítés csak akkor következik be, ha termős virág lehullik az anyanövényről (ez emlékeztet arra, hogy még a harasztoknál a női előtelep független gametofiton nemzedék). Ezt követi az embrióképzés. A sziklevelek száma 2 vagy 3. Érdekes sajátosságuk az ivari kromoszómák jelenléte (női, termős példány: XX kromoszómapár; hím, porzós példány: XY kromoszómapár).

Életmódjuk, termőhelyükSzerkesztés

Ezek a lombhullató fák igen nagy kort érhetnek meg.


Források és ajánlott irodalomSzerkesztés