Főmenü megnyitása

Pál Lénárd

fizikus, matematikus, politikus

Pál Lénárd Imre (Gyoma, 1925. november 7. –) Kossuth-díjas fizikus, matematikus, politikus, a fizikai és matematikai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fizikai munkássága főként a szilárdtestek mágneses sajátosságainak és fázisátalakulásainak, illetve a nukleáris technológiák sztochasztikus folyamatainak matematikai vizsgálatára irányul. Az 1970-es1980-as években a magyarországi tudománypolitika befolyásos alakja volt. 1957-től 1995-ig oktatott atomfizikát és szilárdtestfizikát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1970 és 1978 között az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) igazgatói, illetve főigazgatói posztját töltötte be.

Pál Lénárd
Született 1925. november 7. (93 éves)[1]
Gyoma
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései Kossuth-díj (1962)
Az Országos Atomenergia Bizottság elnöke
Hivatali idő
1978 1980
Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke
Hivatali idő
1978 1980
Előd Ajtai Miklós
Utód 1984-ig betöltetlen
Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke
Hivatali idő
1984 1985
Előd 1980-tól betöltetlen
Utód Tétényi Pál

ÉletútjaSzerkesztés

A békéscsabai felső kereskedelmi iskola elvégzése után, 1943 és 1945 között a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanárképzős hallgatója volt, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem természettudományi karán folytatta tanulmányait. 1949-ben itt szerzett vegyészoklevelet, s még ugyanabban az évben az egyetemi gyakorlati fizikai intézet tanársegédévé nevezték ki. 1950 és 1953 között ösztöndíjas aspiránsként a Moszkvai M. V. Lomonoszov Állami Egyetemen képezte tovább magát mágnességtanból.

Hazatérését követően, 1953-ban disszertációját megvédve a fizikai és matematikai tudomány kandidátusa, egyúttal a Központi Fizikai Kutatóintézet tudományos munkatársa lett. 1953-tól 1956-ig a ferromágneses osztályt vezette, 1956-tól 1970-ig az intézet tudományos igazgatóhelyettese, 1970-től 1974-ig igazgatója, majd 1974-től 1978-ig főigazgatója volt. 1959-ben sikeres doktori védését követően a fizikai és matematikai tudomány doktora lett. Ezzel párhuzamosan 1957-től félállású docensként, 1961-től 1978-ig félállású egyetemi tanárként oktatott az Eötvös Loránd Tudományegyetem atomfizikai tanszékén. 1971 és 1988 között a szilárdtestfizikai tanszéken is tartott előadásokat, 1988 és 1995. évi nyugdíjazása között pedig az atomfizikai tanszék rendes egyetemi tanára volt.

Szakmai életútjával párhuzamosan szerepet vállalt a magyarországi politika, tudománypolitika alakításában is. 1945-ben csatlakozott a Magyar Kommunista Párthoz. Aktív részese volt a tehetséges, de hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulását szervező népi kollégiumi mozgalomnak, 1948–1949-ben a Bolyai János Népi Kollégium élén állt igazgatóként. 1975-től 1989-ig a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, 1985 márciusa és 1988 decembere között titkára volt. 1978-tól 1989-ig tagja volt a minisztertanács tudománypolitikai bizottságának, illetve 1979-től 1985-ig elnökhelyettese volt az Állami és Kossuth-díj Bizottságnak.

MunkásságaSzerkesztés

Pályafutása során szilárdtestfizikával, neutronfizikával és a valószínűségszámítás fizikai alkalmazásának lehetőségeivel foglalkozott.

Klasszikus módszerekkel és neutronszórásos eljárásokkal vizsgálta, feltárta és leírta a szilárdtestek, egyes ötvözetek mágneses tulajdonságait, fázisátalakulásuk sajátosságait, az atomok térbeli elrendeződésének hatását a mágnességre. Egyebek mellett rámutatott a kobalt mágneses telítettségre való hajlamában (szaturációs szuszceptibilitásában) mutatkozó hőmérsékleti függésre és az abban jelentkező anomáliákra. Ez irányú eredményei szolgáltak 1953-as kandidátusi értekezése témájául, de akadémiai rendes tagsága elnyerésekor tartott 1974-es székfoglalójában is szilárdtestfizikai, ferromágnességi kutatásait összegezte (Újabb eredmények az antiferromágneses kristályok vizsgálatában).

Neutronfizikai kutatásaiban kísérletes úton tanulmányozta a láncreakciók, neutronsokszorozó rendszerek sztochasztikus folyamatait. Nevéhez fűződik a Pál–Bell-féle generátorfüggvény-egyenlet kidolgozása (1958), amely kísérletileg is igazolt pontossággal adja meg a hasadási neutronszám ingadozási értékét, ezzel alapvető diagnosztikai eljárásul szolgál a nukleáris reaktorokban fellépő sztochasztikus folyamatok, ingadozási jelenségek, neutronzaj mérésére. E témakörben tartotta meg első akadémiai székfoglalóját 1962-ben (Neutronok élettartamának és a késő-neutronok effektív hányadának meghatározása a neutronsokszorozás fluktuációinak alapján).

Az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) élén betöltött tisztségeiben fontos tudományszervezési munkát végzett, hozzájárult az intézet nemzetközi kapcsolatainak kiépítéséhez, illetve korszerű felszerelések és berendezések beszerzéséhez. Az ő irányításával készült el 1959-re a KFKI-ban Magyarország első és máig működő kísérleti atomreaktora.

Pályája során mintegy százötven tudományos dolgozatban foglalta össze tudományos kutatási eredményeit. 1978 és 1992 között főszerkesztője volt a Fizikai Szemlének, emellett több nemzetközi szakfolyóirat szerkesztőbizottsági munkájában részt vett: Kernenergie (1961–1991), Magnetism Letter (1970–1974), Journal of Magnetism and Magnetic Materials (1970–1989), Physica Status Solidi (B) – Basic Solid State Physics (1961-től).

Társasági tagságai és elismeréseiSzerkesztés

1961-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1973-ban rendes tagjává választották. 1980 és 1984 között az Akadémia főtitkári tisztségét is ellátta, 1964-től 1970-ig részt vett a Tudományos Minősítő Bizottság munkájában, 1970-től 1978-ig pedig a szilárdtestfizikai bizottságot elnökölte. 1968-tól 1972-ig az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, 1972-től 1976-ig a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége alelnöki tisztét töltötte be. 1978–1980-ban, majd 1984–1985-ben az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, ugyancsak 1978–1980-ban az Országos Atomenergia Bizottság elnöke volt.

1975-ben a Szovjet (1991 után Orosz) Tudományos Akadémia, 1979-ben a Csehszlovák (1992 után Cseh) Tudományos Akadémia, illetve a Német Demokratikus Köztársaság Tudományos Akadémiájának külső tagjává választották. 1966 és 1978 között a dubnai Egyesített Atomkutató Intézet tudományos tanácsának tagja, 1967 és 1985 között a Pugwash-konferenciák magyar nemzeti bizottságának tagja, 1969 és 1975 között a Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Fizikai Szövetség (International Union of Pure and Applied Physics, IUPAP) alelnöke volt.

1962-ben a reaktorfizika terén elért elméleti és kísérleti eredményeiért megkapta a Kossuth-díj második fokozatát. 1954-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Bródy Imre-díját, 1970-ben a Szovjet Tudományos Akadémia Kurcsatov-aranyérmét, 1975-ben az MTA Akadémiai Aranyérmét, 1976-ban az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Érmét, 2001-ben pedig Wigner Jenő-díjat vehetett át. Emellett birtokosa a Munka Érdemrendnek (1956), a Munka Érdemrend arany fokozatának (1968) és a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek (1970).

Főbb műveiSzerkesztés

  • Válogatott fejezetek a ferromágnesség köréből. Budapest. 1958.
  • Science and technology policies in Finland and Hungary. 1985.
  • A tudományos és műszaki haladásért. Budapest. 1987.
  • A valószínűségszámítás és a statisztika alapjai I–II. Budapest. 1995.
  • Neutron Fluctuations – A Treatise on the Physics of Branching Processes, [Pázsit Imrével], Elsevier, 2007.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Пал Ленард, 2015. szeptember 28.

Felhasznált forrásSzerkesztés

  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 360. o. ISBN 963-05-4420-2  
  • Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon. Budapest: Greger-Biográf. 1999. 1235. o.  
  • Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 428–429. o. ISBN 963-9257-11-7  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 958–959. o. (Helyenként oktatói pályafutására vonatkozó téves évszámokkal)
  • Pál Lénárd 80 éves. Fizikai Szemle LV. 2005. 11. sz. 387–398. o. (Megemlékezések, köszöntések)